432/B/1995. AB határozat

a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 17. §-a és 103/B. § (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárásban meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 17. §-a és 103/B. § (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 103. § (1) bekezdése értelmében a társadalombiztosítási kiadások fedezetére a munkáltató 24,5 százalékos mértékű nyugdíjbiztosítási járulékot és 19,5 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulékot (a továbbiakban együtt: társadalombiztosítási járulékot) köteles együttesen fizetni.

A 103. § (2) bekezdése szerint a biztosított - ha törvény másképp nem rendelkezik - egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett. Az egészségbiztosítási járulék mértéke négy százalék, a nyugdíjjárulék mértéke hat százalék.

A biztosítottak betegségi és anyasági ellátásra, nyugellátásra és baleseti ellátásra szerezhetnek jogosultságot [T. 12. § (1) bek.]. Betegségi és anyasági ellátásként egészségügyi szolgáltatás, táppénz, terhességi-gyermekágyi segély és gyermekgondozási díj jár (T. 15. §).

A T.-nek az 1995. évi XII. törvény 2. §-ával megállapított 17. §-a szerint táppénzre jogosult az, aki a biztosítás tartama alatt, vagy annak megszűnését követő első, második, harmadik napon keresőképtelenné válik; a (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben említett feltételek fennállása esetén sem jár táppénz annak, aki a négyszázalékos mértékű egészségbiztosítási járulék fizetésére nem kötelezett.

A biztosított egészségbiztosítási járulék fizetéséről a T. 103/B. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelemként kell figyelembe venni a biztosított munkáltatójától (foglalkoztatójától) a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony alapján kapott társadalombiztosítási járulékalapot képező jövedelmét.

A T. 103/B. §-ának az 1995. évi XII. törvény 9. § (2) bekezdésével megállapított (7) bekezdése kimondja, hogy az öregségi, a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjas, továbbá a növelt összegű öregségi és munkaképtelenségi járadékban részesülő biztosítottnak a 103. § (2) bekezdése szerinti négyszázalékos mértékű egészségbiztosítási és hatszázalékos mértékű nyugdíjjárulékot nem kell fizetnie.

2. Az indítványozó szerint alkotmányellenes a T. 17. § (2) bekezdése és 103/B. § (7) bekezdése, mert azzal, hogy a nyugdíjas munkavállalókat a T. a korábbiaktól eltérően már nem kötelezi egészségbiztosítási járulék fizetésére, e munkavállalóknak a "megszerzett táppénzre vonatkozó jogosultságát egyik napról a másikra alkotmányellenesen, egyoldalúan" megszünteti, megfosztja őket az "egy vagy kétéves táppénzre" való szerzett joguktól. Ez véleménye szerint a jogállamhoz [Alkotmány 2. § (1) bek.] tartozó jogbiztonságot sérti és korlátozza a tulajdonhoz való alapvető jogot [Alkotmány 13. § (1) bek.], amelynek védelme az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint kiterjed a társadalombiztosítási szolgáltatásokra és várományaikra.

Az indítványozó szerint alkotmányellenes a T. 17. § (1) bekezdése is, mert a járulékfizetés mértékéhez képest aránytalanul rövid idő az, hogy a biztosított a biztosítás megszűnését követően csak akkor jogosult táppénzre, ha a biztosítás megszűnését követő első három napon válik keresőképtelenné. Ez az indítvány tartalma szerint ellentétes a társadalombiztosítással kapcsolatos alkotmányi rendelkezésekkel (Alkotmány 70/E. §).

Ezzel összefüggésben hivatkozott az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére is: véleménye szerint a jogegyenlőséget sérti, hogy a nyugdíjas személyeket az aktív munkavállalókkal azonos kötelezettségek terhelik, de jogaik nem azonosak.

II.

Az indítvány alaptalan.

1. Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. A (2) bekezdés szerint a Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.

A 70/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

Az Alkotmánybíróság eddig számos határozatban foglalkozott a társadalombiztosításra vonatkozó jogszabályokat érintő alkotmányossági kérdésekkel. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a társadalombiztosítás - minden sajátossága mellett - alapvetően biztosítás, amelynek lényege, hogy meghatározott díj (járulék) ellenében a biztosítót helytállási kötelezettség terheli (ABH 1991. 34., 35.).

A biztosítottak körét a T. 10. §-a határozza meg. Ez a felsorolás a nyugdíjas személyeket nem tartalmazza. A nyugdíjas személyek - a T. szabályai szerint - meghatározott társadalombiztosítási ellátásokra: nyugellátásra és egészségügyi szolgáltatásra jogosultak.

A T. kifogásolt rendelkezései a társadalombiztosítási ellátások közül a betegségi ellátások egyikét, a táppénzt valamennyi biztosított személy tekintetében közvetlenül az egészségbiztosítási járulék fizetéshez kötötték.

Mivel a T. a munkavállaló nyugdíjas személyeket - a többi munkavállalótól eltérően - nem kötelezi egészségbiztosítási járulék fizetésére, táppénzre nem jogosultak. A munkavállalásukhoz kapcsolódó más társadalombiztosítási ellátásra (pl. egyes anyasági ellátások, a baleseti ellátások) a munkát vállaló - és ezzel biztosítottá váló - nyugdíjas személyek is jogosultak.

Az Alkotmány 70/E. §-ából nem következik, hogy a nyugdíjas személyeket, ha munkát vállalnak és keresőképtelenné válnak, a megélhetésükhöz szükséges ellátásként nyugellátás mellett táppénz ellátásban is részeltetni kellene.

2. Alaptalan az indítványnak az az érvelése is, hogy a nyugdíjas munkavállalók egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettségének megszüntetése - következményesen - szerzett jogokat vont el.

A biztosítottnak a törvénnyel elrendelt kötelező egészségbiztosítási járulékfizetésből a T. szabályai alapján csak az a személyes és előre meghatározott igénye származik, hogy ha a biztosítás tartama alatt vagy megszűnését követő, a törvényben meghatározott időn belül következik be a biztosítási esemény, válik keresőképtelenné a biztosított, akkor a biztosító a meghatározott szolgáltatást - adott esetben a táppénz fizetését - teljesítse.

Erre a táppénzre a biztosított az egészségbiztosítási járulék fizetésével "vásárol" jogot. A biztosító kockázatvállalása a biztosítás fennállásához van kötve. Az Alkotmányból kényszerűen nem következik az olyan szabályozás, hogy bizonyos ideig teljesített egészségbiztosítási járulék fizetés személyes és előre meghatározott igényt keletkeztetne arra, hogy a biztosító a biztosítási jogviszony (és járulékfizetés) megszűnését követő időtartamra is a biztosítási esemény bekövetkezésének kockázatát viselje, illetve azt követő biztosítási eseményekért is helytálljon.

3. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a diszkrimináció tilalma kiterjed az egész jogrendszerre (ABH 1992. 280, 281-282.). Az Alkotmánybíróságnak ezért vizsgálnia kellett, hogy a kifogásolt szabályozás nem sérti-e a jogegyenlőség követelményét.

Személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon (ABH 1990. 78., ABH 1991. 162., ABH 1994. 744.).

A nyugellátásban részesülő, és egészségbiztosítási járulék fizetésére nem kötelezett munkavállalókat a többi munkavállalóval nem lehet azonos helyzetben lévőnek tekinteni.

Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Budapest, 1995. október 30.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék