36/1999. (XI. 26.) AB határozat
az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 2/1982. (VIII. 14.) MT TH rendelkezés egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 2/1982. (VIII. 14.) MT TH rendelkezés 30. § (1), valamint 31. § (1) és (2) bekezdések alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt elutasítja.
Jelen határozatát az Alkotmánybíróság a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó szerint a 2/1982. (VIII. 14.) MT TH rendelkezés (a továbbiakban: Rendelkezés) 30. § (1), valamint 31. § (1) és (2) bekezdése az Alkotmány következő rendelkezéseit sérti: az emberi méltósághoz való jogot [54. § (1) bekezdés], részvétel a közügyek vitelében, a közhivatal viselésének jogát [70. § (4) bekezdés], az emberi, illetve állampolgári jogok biztosítását (különös tekintettel a születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel tilalmára) [70/A. § (1) bekezdés], a munkához való jogot, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának jogát [70/B. § (1) bekezdés].
Az indítványozó álláspontja szerint a Rendelkezés azoknak a Magyar Köztársaság határain kívül született, de a Magyar Köztársaság területére bevándorolt és magyar állampolgárságot szerzett polgároknak a jogait érinti hátrányosan, akiknek a magyarországi születési anyakönyvi kivonatában (és ennek alapján személyi igazolványában, illetőleg valamennyi hatóság által kiadott okmányában) születési helyként a külföldi helységnév mellett - ha ismert - járulékosan (zárójelben) a magyar elnevezést is feltüntetik, az ország nevével együtt. Az indítványozó véleménye szerint az adott ország és a külföldi település idegen nyelvű megjelölését el kell hagyni, ha a magyar közigazgatás hatálya valaha is kiterjedt a születés helyeként anyakönyvezett helységre, feltéve, hogy a helység magyar elnevezése ismert.
Az indítványozó szerint az idegen nyelvű helységnév, és az adott ország nevének feltüntetése a külföldi születésű bevándorolt, honosított, visszahonosított magyar állampolgárok esetében hátrányos megkülönböztetésre alkalmas a többi (a Magyar Köztársaság területén született) állampolgárhoz viszonyítva, holott az egyenjogúságot, az "egyenrangúságot" az Alkotmány garantálja. Az indítvány szerint a hátrányos megkülönböztetésre sor kerül(het) akár közvetlenül, akár közvetve is a hatóságok részéről, de a mindennapi érintkezés során is (különös tekintettel a munkahelyen, a közhivatalokban). Az indítványozó szerint a Magyar Köztársaságban a magyar nyelv a hivatalos, ezért - amennyiben a helységnévnek van magyar megfelelője - a magyar nyelvű elnevezést kellene használni.
A visszamenőleges hatályú megsemmisítést az indítványozó azért kéri, hogy a korábban bevándorolt és magyar állampolgárságot szerzett személyekre is kiterjedhessen az általa javasolt megoldás, azaz a személyi igazolványból ne lehessen megállapítani azt a tényt, hogy valaki az országon belül vagy kívül született.
II.
Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."
"70. § (4) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy részt vegyen a közügyek vitelében, továbbá hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
"70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához."
A Rendelkezés a helységnév és a külföldi helységnév anyakönyvezésére a következő szabályokat tartalmazza:
"30. § (1) Az anyakönyvvezető a helységnevet a születés, a házasságkötés, illetőleg a haláleset időpontjában érvényes államigazgatási helynév figyelembevételével jegyzi be."
"31. § (1) A külföldi helységnevet az illető országban használatos módon, vagy - ha ezt az okirat nem tartalmazza - az ügyfél ismeretei szerint kell anyakönyvezni. A hivatalos külföldi helységnév mellett - ha ismert - járulékosan (zárójelben) a magyar elnevezést is fel kell tüntetni.
A külföldi helységnév után az ország nevét zárójelben tünteti fel az anyakönyvvezető."
Az indítványozó a 30. § (1) bekezdésének, valamint a 31. § (1) és (2) bekezdéseinek megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól.
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Minden állam szuverenitásának része a hatósági eljárás nyelvének megválasztása és az államigazgatási helynevek megállapítása. Az államok szuverenitásukat nemzetközi szerződéssel, vagy belső elhatározásból - megfelelő szintű jogszabállyal - korlátozhatják, illetőleg többletjogosítványokat biztosíthatnak a területükön élő nemzeti, etnikai, nyelvi kisebbségek részére.
2. A Magyar Köztársaság Alkotmánya nem tartalmaz rendelkezést a hatósági eljárás nyelvéről. Az egyes hatósági eljárásokban általában törvény szabályozza a nyelvhasználatot.
3. Magyarországon az államigazgatási helynév megállapításának szabályait az Alkotmány 19. § (3) bekezdésének l) pontja, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 53-56. §-ai, továbbá a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény tartalmazza. Az államigazgatási helynevek közül a község, város nevét a köztársasági elnök, a megye nevét az Országgyűlés állapítja meg. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 53. § c) pontja a települési önkormányzat kötelességévé teszi, hogy - a helyi kisebbségi önkormányzat igénye esetén - a helység és utcanév táblák a kisebbség nyelvén is "olvashatóak" legyenek. A kisebbségek e többletjogosultsága nem terjed ki arra, hogy az anyakönyvi bejegyzésnél, az államigazgatási helynév helyett nem magyar nyelvű formát alkalmazzon a hatóság.
4. Az anyakönyvezés célja az, hogy az emberek egymás közötti (jog)viszonyaikban, a hatóságokkal való érintkezésben személyazonosságukat, családi kapcsolataikat (öröklés) közhitelűen igazolhassák. Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 1. §-a rögzíti: "Az anyakönyv hatósági nyilvántartás, amely - az ellenkező bizonyításáig - közhitelűen tanúsítja a benne feljegyzett adatokat, illetőleg azok változásait." Az adatokat - így a születési helyet is - okirattal kell igazolni. Az a magyar állampolgár, aki külföldön született, a születés tényéről és annak helyéről a külföldi állam hatóságától, az adott államban használt nyelven kap okiratot, amely az adott település hivatalos államigazgatási helynevét tartalmazza. Az anyakönyv és az abból kiadott hivatalos okmányok tényeket rögzítenek.
5. Az indítványozó által kifogásolt Rendelkezés 31. § (1) bekezdésének 1991. december 10-től hatályos szövegét a 15/1991. (XII. 10.) BM rendelet állapította meg. Ezt megelőzően az anyakönyvbe, illetőleg az annak alapján kiadott okmányokba a külföldi helységnevet az illető országban hivatalos államigazgatási helynévként kellett feltüntetni. A helységnév után zárójelben került feltüntetésre magyar nyelven az adott ország hivatalos megnevezése. 1991. december 10-től a hatóság - az ügyfél kérésére - a korábban kiadott okmányban a magyar nyelvű helységnevet is feltünteti.
IV.
Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy a Rendelkezés egyneműen, "egyenrangúan" szabályozza-e a magyar állampolgárokról nyilvántartásra kerülő adatok körét. Megállapítható, hogy nem a jogszabály tesz különbséget a magyar állampolgárok között aszerint, hogy ki hol született, hanem a tények eltérőek az egyes személyek vonatkozásában. Az a történelmi tények közé tartozik, hogy egyes települések különböző időpontokban, különböző államok joghatóságai alá tartoztak (tartoznak), így különbözőek az államigazgatási helynév, mint születési hely megjelölései az anyakönyvben, illetőleg az annak adataiból kiállított okmányokban is. Magyar államigazgatási helynév kizárólagosan (önállóan) csak akkor anyakönyvezhető születési helyként, ha a születés (anyakönyvi esemény) időpontjában az adott település Magyarországhoz tartozott vagy tartozik.
A magyar állam mindenkori határain belül a hivatalos nyelv a magyar. A magyar állam területére - a joghatóság egészére - terjed ki a magyar nyelv hivatalos használata. A magyar állam területének változásait a magyar mint hivatalos nyelv használata "automatikusan" követi, függetlenül attól, hogy az adott településnek van-e magyar neve vagy nincs.
Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a Rendelkezés ellentétes-e az Alkotmánynak az indítványozó által megjelölt 70/A. § (1) bekezdésével. Az Alkotmánybíróság korábban elvi éllel már megállapította: "A hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmából nem következik, hogy az államnak ne lenne joga a jogalkotás során figyelembe venni az emberek közötti ténylegesen meglevő különbségeket." [10/1998. (IV. 8.) AB határozat , ABH 1998. 107, 112.] "Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése ugyanis nem bármiféle különbségtételt tilt - egy ilyen tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével -, hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket." [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280, 282.] Jelen esetben a megkülönböztetés, a magyar állampolgárok külföldi vagy magyarországi születési helyének és születési idejének együttes figyelembevételével, objektív jogi tényeken nyugszik. Az eltérő szabályozást az eltérő tények alapozzák meg; mindezek alapján a szabályozás nem diszkriminatív és nem önkényes, hanem az anyakönyvezés céljainak megvalósulásához szükséges.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Rendelkezés 30. § (1), valamint 31. § (1) és (2) bekezdése tartalmát tekintve nem áll alkotmányos szempontból értékelhető összefüggésben az Alkotmány 54. § (1) (az emberi méltósághoz való jog), a 70. § (4) (részvétel a közügyek vitelében, közhivatal viselésének joga), valamint a 70/B. § (1) bekezdésében (munkához való jog, a munka és foglalkozás szabad megválasztásának joga) foglaltakkal, ezért az indítványt e részében is elutasította.
Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben való közzétételét a közérdeklődésre tekintettel rendelte el.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 381/B/1999.