BH 2004.2.62 I. Az örökbefogadás felbontása iránti perben az örökbefogadás fenntartásának "elviselhetetlenségét" a kiskorú gyermek érdekében különös körültekintéssel kell vizsgálni, ha a kiskorú örökbefogadott élettörténetéről, kifogásolható magatartásáról az örökbefogadók már az örökbefogadás időpontjában is tudtak.

II. Az örökbefogadott intézeti elhelyezésének tényéből még nem következik, hogy az örökbefogadás már végleg alkalmatlan a céljának és társadalmi rendeltetésének betöltésére. [Csjt. 46. § (1) bek., 57. § (1) bek.].

A kiskorú alperes 1990 tavaszán egy cs.-i árvaházból került időlegesen Magyarországra egy karitatív gyermekmentő szervezés keretében. A testileg és szellemileg súlyosan elmaradt állapotban lévő alperes a felperesekhez kerülését megelőzően két család gondozásában volt, azonban beilleszkedési gondok miatt nevelését hosszabb távon nem vállalták. Ezen előzmények ismeretében 1990 őszén került a kiskorú alperes a felperesek gondozásába, akik bízva abban, (hogy a gyermek visszamaradottsága ellenére beváltja a hozzá fűzött reményeiket, hogy három leánygyermekük felnevelése után fiuk is legyen és belőle ugyanolyan erkölcsös és törvénytisztelő ember váljék, amilyenné leánygyermekeiket és egy állami gondozott leánygyermeket is neveltek) az alperest örökbe fogadták. Az alperes magatartásával kapcsolatos problémák - hogy más személy holmijához hozzányúl, dolgokat eltulajdonít - folyamatosan fennálltak annak ellenére, hogy a gyermekkel a felperesek nevelési tanácsadóba, fejlesztőpedagógushoz, logopédushoz is rendszeresen jártak. A problémákat a felperesek nem tudták tolerálni. Úgy ítélték meg, hogy a gyermek viselkedésében a legminimálisabb szintű fejlődést sem tudták elérni. Még az örökbefogadási határozat jogerőre emelkedése előtt az alperest R. K. és felesége nevelésébe adták, az alperes viselkedésével kapcsolatos problémák azonban ennél a családnál sem változtak. Az alperes rongálta a háztartási eszközöket, az elöl hagyott pénzt elvette, az iskolában ugyanilyen magatartási problémák voltak. Mivel ez a család sem vállalta a gyermek nevelését, a felperesek az alperes intézeti elhelyezését kérték. Az alperes 1994 tavasza óta folyamatosan nevelőotthonban nevelkedik, a felperesek gondozási díj fizetésére kötelezettek. A felperesek 1995-ben és 1996-ban többször hazavitték az alperest családjuk körébe, utoljára 1996 karácsonyán. Ezt követően 1999 tavaszáig levelezés útján tartották a kapcsolatot, mindaddig, amíg a gyámhatóságnál, illetve a bíróságon nem kérték az örökbefogadás felbontását.

Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Ítéletében megállapította, hogy az alperes magatartásában évek óta visszatérően jelentkező probléma, hogy kisebb tárgyakat, édességet, játékot eltulajdonít és e magatartásán a nevelőotthoni pedagógusok sem tudtak változtatni. Az elsőfokú bíróság az örökbefogadás felbontásának jogszabályi előfeltételeit [Csjt. 57. § (1) bekezdés] vizsgálva úgy foglalt állást, hogy az alperes magatartása az örökbefogadók számára az örökbefogadás fenntartását nem teszi elviselhetetlenné az alperes intézeti nevelése folytán. Az intézeti nevelés következtében a hagyományos értelemben vett családi kapcsolat megszűnt, ugyanakkor az örökbefogadás a célját és rendeltetését a kialakult tényleges helyzet ellenére is képes még betölteni, mert az örökbefogadás társadalmi céljába a gyermek neveltetése, a róla való anyagi gondoskodás is beletartozik, amit az örökbefogadás jelenleg is biztosít. E döntés során a bíróság figyelembe vette azt is, hogy a szülők csak rövid ideje mutatnak teljes érdektelenséget az alperes iránt, továbbá azt is, hogy az alperes még kötődik örökbefogadó szüleihez, ezért arra a következtetésre jutott, hogy még nem lehet egyértelműen olyan következtetést levonni, hogy a családi kapcsolat a felek között minden vonatkozásban és véglegesen megszűnt volna. A fenti szempontok mellett az elsőfokú bíróság figyelembe vette a kiskorú gyermeknek az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett - a Gyermekek Jogairól szóló - New York-i Egyezmény 20. cikkében foglalt, a kiskorú gyermek mindenekfelett álló érdekét is.

Az ítélet ellen keresetüknek való helytadás iránt a felperesek fellebbeztek.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira utalással helybenhagyta.

A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatásával keresetüknek való helytadás iránt.

Arra hivatkoztak, hogy a bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy az örökbefogadás évek óta nélkülözi a szoros családi kapcsolatot, továbbá azt is, hogy az alperes magatartása a társadalmi normáknak ellentmond, ennek ellenére tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a kapcsolat megszűnése rövid ideje következett be és az alperes viselkedése elviselhetetlen terhet nem jelent a felperesek számára. Ez a következtetés azért is téves, mert a jogerős ítélet meghozatalakor már 18 hónapja a kapcsolat teljesen megszűnt, továbbá az elsőfokú eljárásban feltárt bizonyítékokon túl a már 16 éves alperest áruházi lopáson tetten érték, a nyomozó hatóság a felpereseket kereste meg, ami számukra komoly lelki problémát okozott.

Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet a Csjt. 46. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétes, mert a felek közötti családi kapcsolat létrehozása a bizonyítékok alapján teljesen kilátástalan, az örökbefogadás társadalmi rendeltetésének betöltésére nem képes.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem alaptalan.