BH 2004.11.467 A házastárs részére tíz éven át folyamatosan nyújtott, súlyos fizikai és lelki megterheléssel járó, más segítségét nélkülöző ápolás és gondozás a házastárs törvényes támogatási kötelezettségét túlhaladja, ezért annak értéke hagyatéki teherként elszámolható [1952. évi IV. tv. (Csjt.) 24. §, Ptk. 677. §].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes kötelesrész kiadása iránti keresetét elutasította és a felperest elsőfokú perköltség fizetésére kötelezte.

A megállapított tényállás szerint az 1997. február 25-én elhunyt K. J. örökhagyónak a felperes az első házasságából született és törvényes öröklésre jogosult gyermeke, az alperes a második házastársa és végrendeleti örököse.

Az örökhagyó 1977. április 18-án kelt végrendeletében minden ingó és ingatlanvagyonát feleségére, az alperesre hagyta. A végrendeletben rögzítette, hogy 1964. július 30- án kelt adásvételi szerződéssel közösen vásárolták meg a perbeli házhelyet, amelyre OTP építési kölcsön igénybevétele mellett építették fel közös családi házukat. Rögzítette, hogy 1955. szeptember 3-án első házasságából Ildikó Margit utónevű gyermeke született, aki a házasság felbontása után édesanyjánál maradt, részére a gyermektartásdíjat a törvény szerint fizette. Ennek ellenére a leánya szinte megtagadta, azt sem közölte vele, hogy mikor és kihez ment feleségül. Az örökhagyó gyermekét kitagadta, mert véleménye szerint leánya utána az öröklésre érdemtelen. A végrendeletben rögzítette azt is, hogy örökösével boldog házasságban él, a jövőre is csak tőle várhatja a szeretetet, rászorultságában a gondozást, ápolást, és ő halála után a helyi szokásoknak megfelelően tartozik eltemettetni, síremléket állítani és a végrendelkezőről megemlékezni.

A hagyatéki eljárásban az alperes a végrendeletet érvényesnek ismerte el. A felperes a kitagadás érvénytelenségét állította, és a végrendelet alaki érvénytelenségére hivatkozott. A közjegyző végzésével az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal a végrendelet alapján az alperes részére adta át.

A felperes keresetében - egyebek mellett - kötelesrészre jogosultságának megállapítását, és az alperest 675 000 forint: kötelesrésze pénzbeli megfizetésére kérte kötelezni.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a végrendeletbe foglalt kitagadás érvénytelen, mert olyan ok, amelyre a kitagadás alapítható lenne, a felperes terhére nem állapítható meg, ezért a felperes kötelesrészre jogosult. Ugyancsak a bizonyítási eljárás eredményeként megállapította azt, hogy az örökhagyó 1987 februárjától haláláig ágyban fekvő, magatehetetlen beteg volt, őt házastársa ápolta, gondozta házigon­dozó vagy ápolási díj igénybevétele nélkül. Az Egészségügyi Szociális Központ közlése alapján megállapította, hogy a házigondozó napi 4 órára jutó tényleges költsége 1991-ben 110 forint, 1992-ben 80 forint, 1993-ban 102 forint, 1994-ben 158 forint, 1995-ben 176 forint, 1996-ban 212 forint, 1997-ben 232 forint volt. A gondozottnak az önkormányzati rendelet szabályai szerint nyugdíja alapján térítési díjat kellett volna fizetni, amely 1995-ben 5-50 Ft/óra, 1996-ban 7-70 Ft/óra, 1997-ben 10-100 Ft/óra, 2001-ben 15-147 Ft/óra összeget jelent.

Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az örökhagyó résztulajdonában álló ingatlan ivóvíz- és szennyvíz-bekötése az örökhagyó életében megtörtént. Az ingatlan örökhagyó halálakori forgalmi értékét a szakvélemény alapulvételével, de a közmű bekötésekre figyelemmel 1 600 000 forintban határozta meg. Figyelmen kívül hagyta a gázbevezetés értéknövelő hatását, mert a gázbekötésre az örökhagyó halálát követően került sor. Mivel a felperes kötelesrész iránti igényt az ingóságokkal kapcsolatban nem terjesztett elő, azt állapította meg, hogy az örökhagyó hagyatékát a k.-i ingatlan 1 600 000 forint értékben, és a 13 100 forint értékű, valamint 3300 forint névértékű szövetkezeti üzletrész képezte.

A PK. 89. sz. állásfoglalásra hivatkozva úgy foglalt állást, hogy mivel az örökhagyó a Csjt. szerint az őt eltartani köteles és valóban eltartó rokona javára végrendelkezett, és végrendeletében a juttatások okául a nyújtott eltartást jelölte meg, a végrendeleti juttatást a tényleg teljesített tartás ellenértékének szánta. A kötelesrész alapja ezért a hagyaték tiszta értékének és a tényleg teljesített tartás ellenértékének a különbözete. Mivel az alperes által nyújtott tartás értéke magasabb mint a kötelesrész értéke, ezért a felperesi keresetet mint alaptalant elutasította.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.