579/B/1990. AB határozat
a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 22. és 26. §-ai alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésükre vonatkozó indítvány ügyében az Alkotmánybíróság - dr. Szabó András és dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleményével - meghozta az alábbi
határozatot.
Az Alkotmánybíróság a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 22. és 26. §-ai alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára vonatkozó indítványt és az e rendelkezések megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozók szerint az Alkotmány 70/I. §-ába ütközik az 1989. évi XLV. törvény (a továbbiakban: SzJA.) azon rendelkezése, amely szerint mind a takarékbetétek utáni kamatokból, mind pedig az ingatlanok 10 éven belüli értékesítéséből származó jövedelem egésze után kell az állampolgárnak jövedelemadót fizetnie. E rendelkezés álláspontjuk szerint nem veszi figyelembe azt a köztudott tényt, hogy e jövedelmek egy része az inflációt hivatott ellensúlyozni. A tényleges jövedelmet tehát csak az inflációs ráta feletti rész képezheti, ellenkező esetben az adóalanyok nem a jövedelmük szerint adóznak, vagyis a sérelmezett rendelkezés az Alkotmányban előírt arányos közteherviselési mértéken túli, s így alkotmányellenes. Az indítványozók ezért kérték az SzJA. 22. § és 26. §-ainak a megsemmisítését.
II.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/I. §-ának rendelkezéseiből kiindulva azt vizsgálta, hogy az indítványokkal támadott adójogszabály jövedelem meghatározása megfelel-e az Alkotmány előírásainak.
Alkotmány 70/I. §-a a következőket mondja:
"A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni." Amikor az Alkotmány megfogalmazza az állampolgárok közteherviselési kötelezettségére vonatkozó szabályt, nem ad további fogalommeghatározást. Annak meghatározása, hogy mi minősül jövedelemnek, már a jogalkotás feladata. A SzJA. 2. §-a szerint "Jövedelem: a magánszemély által bármilyen címen megszerzett vagyoni érték /bevétel/ egésze, illetve annak a törvényben meghatározott hányada vagy elismert költségekkel csökkentett része".
Ahol tehát a jövedelmet csökkentő hányadot, vagy elismerhető költséget a jogszabály maga nem jelöl meg, ott az adó alapja a bevétel egésze. Az infláció mértéke sem csökkentő tényezőként, sem pedig költségként nem szerepel a jogszabályban. Ebből következik, hogy az adó alapja a kamatjövedelem és az ingatlan értékkülönbözet egésze, és nem az un. tiszta jövedelem. Igaz az a közgazdasági megállapítás, hogy - a reálértéket nézve - infláció esetén a kamat jó része, netán egésze csak a befektetett pénz értékének állandóságát szolgálja, mégis a különböző országokban elterjedt az az adózási gyakorlat, amely az inflációt nem veszi figyelembe a kamatjövedelem alakulásánál. Ezt a helyzetet a pénzügypolitika, közelebbről a megfelelő kamatpolitika ellensúlyozhatja. Mindaddig, amíg maga a tőke, a megtakarított betéti összeg tartósan nem kerül elvonásra az adókötelezettség során, önmagában az adójogszabálynak az a szemlélete, amely nem tiszta jövedelemből indul ki, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint még nem sérti az Alkotmány 70/I. §-ában foglaltakat, mert nem lépi túl azt a közteherviselési mértéket, amely az adókötelezett jövedelmének még megfelelő. Ebből ugyanakkor az is következik, hogy előállhat olyan helyzet, különösen gazdasági válságok idején, amikor az infláció és a kamat adóztatása együttesen tartósan negatív reáljövedelmet eredményez. Ekkor már tartóssá válhat, hogy az adó a tőke egy részét is elvonja, s emiatt a megtakarítás társadalmilag visszaesik. Ezen a ponton az az adórendelkezés, amely figyelmen kívül hagyva az inflációt, a bevétel egészét adó alá vonja, már az alkotmányos közteherviselési mérték szempontjából alkotmányellenessé válhat.
Az Alkotmánybíróság a jelen körülmények között, amikor az adó csupán a bruttó kamatbevétel egy részét vonja el, a kifejtettek alapján nem tekinti az SzJA. 26. §-ának rendelkezését az Alkotmánnyal ellentétesnek. Ezért az Alkotmánybíróság a hivatkozott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványokat elutasította.
III.
Lényegében ugyanezen indokok alapján tartotta alaptalannak az Alkotmánybíróság az SzJA. 22. §-ának azon rendelkezése elleni indítványt is, amely azt kifogásolja, hogy a 10 éven belüli ingatlanértékesítésnél a szerzéskori és eladáskori érték különbözetét egészében, - az infláció mértékének figyelmen kívül hagyásával - adóztatják meg.
Az ingatlan értékesítéséből származó jövedelem meghatározásánál a forgalmi érték a mindenkor meghatározó. Ez pénzben kifejezett érték, amelyben a műszaki, használati értéken túl mindig szerepet játszik a pénz értékének változása, az infláció is. Az infláció nemcsak az eladáskori, hanem a szerzéskori forgalmi értékben is megjelenik. Az ingatlan értékesítéséből származó bevétel tehát egy összetett értéket képviselő jövedelem, amelyen belül mindig van tényleges, tiszta bevétel is mindaddig, amíg az ingatlan ára a forgalomképességet biztosítja. A kamat-jövedelemmel kapcsolatban kifejtettekre figyelemmel, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint, önmagában az a körülmény, hogy az SzJA. az ingatlanból származó jövedelemnél sem a tiszta jövedelmet vonja adó alá, nem sérti az Alkotmány 70/I. §-át. Ha azonban az infláció és adó hatására az ingatlan forgalmi értéke olyan mértékű lenne, amely a fizetőképes kereslet hiánya miatt az ingatlant csak a valóságos értéke alatt tenné tartósan forgalomképessé, és az ilymódon adóztatott bevétel már nem a jövedelmi viszonyoknak megfelelő közteherviselés lenne, az adójogszabálynak az inflációt figyelembe nem vevő rendelkezése alkotmányossági szempontból támadhatóvá válhat. A jelenlegi körülmények között, amikor az adó csupán az ingatlanértékesítésből származó bruttó árkülönbözet egy részét vonja el, az Alkotmánybíróság az SzJA. 22. § alkotmányellenessége megállapítására és e rendelkezés megsemmisítésére vonatkozó indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság az üggyel kapcsolatban rámutat: az infláció nem csupán az indítványozók által nevesítetten megjelölt jövedelemfajtákat, hanem minden jövedelmet, így egyebek között a munkabért, a bérleti díjat, ingóságok vételárát stb. is érinti. Kizárólag az a tény, hogy az SzJA. szabályozási rendszere az inflációt nem veszi figyelembe, - mivel nem állanak fenn a határozat indoklásának korábbi részében megjelölt, alkotmányellenességet megalapozó körülmények - a kifejtett okok miatt nem alapozza meg a törvény alkotmányellenességét.
Budapest, 1991. június 10.
Dr. Herczegh Géza s. k.
az Alkotmánybíróság helyettes elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János és Dr. Szabó András alkotmánybíró különvéleménye.
Az Alkotmány 2. §-a szerint Magyarország demokratikus jogállam. Ebből folyik a jogrend elsődlegessége, a jogbiztonság szükségessége. Utóbbinak követelménye, hogy a jogszabályok szövege egyértelmű legyen, azaz a jogi fogalmakat az összes jogterületeken egységes értelemben használja a jogalkotó.
A demokratikus jogállamiságból folyik, hogy a jogot az állampolgárok közössége alakítja az alkotmányban meghatározott módon. Ehhez szükséges, hogy a jogszabálytervezetek a javaslattevő szándékát nyíltan kifejezzék: a jog nem a politikai szándék leplezését hivatott szolgálni, és minden ilyen jelenség - akár tudatos, akár csak felületességből ered, ellenkezik a jogállamiság elvével.
A panaszosok által kifogásolt két rendelkezésben a személyi jövedelemadóról szóló törvény az ingatlan eladása, illetőleg a készpénz takarékbetétbe helyezése esetén mutatkozó nominális jövedelmeket adóztat. A takarékbetét után befolyó kamat egészét, valamint az ingatlan szerzési és eladási ára közötti különbözet egészét adóalappá nyilvánítja.
A SzJA. a jövedelmet rendeli adóztatni. Az Alkotmány 70/I. §-a a jövedelmi és a vagyoni viszonyoknak megfelelő közteherviselést írja elő. A SzJA. meghatározza, hogy mi tekintendő jövedelemnek, az Alkotmány 70/I. §-ának értelmezése szempontjából azonban a Jövedelem" és "vagyon" fogalma a fogalmak általános értelme és nem az SzJA. fogalommeghatározása szerint alkalmazandó.
Ebből következik, hogy ha a SzJA. fogalommeghatározása a jövedelem és vagyon általánosan elfogadott fogalmával ellentétes, akkor ennek alkotmányellenessége is megállapítható.
Az állam adóztatási joga ugyanis nem korlátlan. A jogállamiság fogalmába beletartozik az is, hogy a parlament tudatában legyen annak, hogy döntésével milyen kötelezettségeket állapít meg. Az adóztatás körében megszavazhat különböző adókat, de a jövedelmi adó alá vont jövedelem nem mindig azonos a bruttó pénzbevétellel, és a jövedelemadó nem lehet azonos a (vagyondézsmával) vagyonelvonással. Ügyelnie kell továbbá arra is, hogy döntése az egész jogrendszerrel összhangban álljon. A fentieket a konkrét ügyre vetítve: jelenleg az infláció mértékét el nem érő maximális kamatbevételnek nem csupán egy részét érinti az infláció, hanem az infláció a kamatjövedelmet meghaladó vagyonveszteséget okoz, tehát adóztatható jövedelemről (vagyonszaporulatról) szó sem lehet.
Hasonló lehet a helyzet a 10 éven belül értékesített ingatlanok esetében is akkor, ha az értékesítéskor kapott vételár a szerzéskori értékhez viszonyítva reálértékként veszteséget jelent. Ennek figyelembevételére azonban a jogszabály nem biztosít lehetőséget.
Alkotmányossági szempontból tehát az Alkotmány 70/I. §-ának nyelvtani értelme csak az általános közgazdasági fogalmaknak megfelelően állapítható meg, és így állítható párhuzamba vagy szembe az indítvány által kifogásolt SzJA. törvényi fogalmakkal és előírásokkal. Az értékelésnek e módja mellett az SzJA. támadott rendelkezései alkotmányellenesek, ezért megsemmisítésük lett volna indokolt.
Budapest, 1991. június 10.
Dr. Szabó András s. k.
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.
alkotmánybíró