1005/2010. (I. 21.) Korm. határozat

a Nemzeti Éghajlatváltozási Programról

A Kormány az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 3. § (3)-(5) bekezdésében foglaltak alapján, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról szóló 29/2008. (III. 20.) OGY határozatra tekintettel meghozta a következő határozatot:

A Kormány

1. elfogadja a határozat mellékletét képező 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programot (NÉP-1), és elrendeli az abban foglalt feladatok végrehajtását,

Felelős: a környezetvédelemért felelős miniszter

az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: folyamatos

2. elrendeli, hogy készüljön jelentés az Országgyűlés számára a programban foglalt feladatok végrehajtásáról és a végrehajtás során szerzett tapasztalatokról.

Felelős: környezetvédelemért felelős miniszter

az érintett miniszterek bevonásával

Határidő 2011. I. félév

3. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.

Bajnai Gordon s. k.,

miniszterelnök

Melléklet az 1005/2010. (I. 21.) Korm. határozathoz

A 2009-2010. évekre vonatkozó Nemzeti Éghajlatváltozási Program

Bevezetés

Az Országgyűlés ötpárti egyetértéssel egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról szóló 29/2008. (III. 20.) OGY határozatot.

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvénnyel összhangban első alkalommal a 2008-2025 időszakra került kidolgozásra. A stratégiában meghatározásra kerültek az éghajlatváltozással kapcsolatos célok, eszközök, prioritások. Így az éghajlatváltozással, azt kiváltó folyamatokkal és a hatásokkal kapcsolatos hazai kutatásokkal, az üvegházhatású gázok hazai kibocsátásainak csökkentésével és az éghajlatváltozás hazai hatásaihoz való alkalmazkodással, valamint a hazai hatásokra való felkészüléssel kapcsolatos feladatok, valamint ezen célok végrehajtásához szükséges eszközök.

A NÉS végrehajtására - tekintettel a nemzetközi kötelezettségvállalásokra és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás igényeire - és a kibocsátások csökkentésére, illetve korlátozására tett kötelezettségek meghatározása és teljesítése, tényleges és várható eredményeinek ellenőrzése érdekében készült a jelen Nemzeti Éghajlatváltozási Program (továb biak ban: NÉP).

A NÉP a törvénynek megfelelően tartalmazza

- a Keretegyezményben, illetve a Jegyzőkönyvben az emberi eredetű üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésére, illetve korlátozására, e gázok nyelőinek erősítésére irányuló, a Magyar Köztársaság által vállalt kötelezettségek teljesítésének fő intézkedéseit, ezek menetrendjét és fő finanszírozási forrásait;

- az éghajlatváltozás hazai hatásaihoz való alkalmazkodás szükséges lépéseit, az ahhoz szükséges főbb intézkedéseket és azok finanszírozási forrásait;

- a hazai kibocsátások költséghatékony csökkentéséhez és az éghajlatváltozás hazai hatásaihoz kapcsolódó kutatási prioritásokat és a szükséges kutatások finanszírozási forrásait.

A NÉP 2009-2010-es kétéves időszakokra került meghatározásra, figyelembevéve a vonatkozó EU programokat, szakpolitikákat és előírásokat.

A Kormány a NÉP végrehajtásáról és a végrehajtás során szerzett tapasztalatokról beszámol az Országgyűlés előtt.

I. Kibocsátás-csökkentés

Az 1997-ben elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvben 38 fejlett és átalakuló gazdaságú ország vállalta, hogy 2012-ig kibocsátásaikat átlagosan 5,2 százalékkal csökkentik az 1990-es bázisévhez képest. A Kiotói Jegyzőkönyv 2005. február 16-án lépett érvénybe, amelyben az EU-15-ök már átlagos 8 százalékos csökkentés mellett kötelezték el magukat, míg Magyarország 6 százalékos csökkentést vállalt. Magyarország a Kiotói Jegyzőkönyv aláírásakor nem az 1990-es általános bázisévet tekintette kibocsátás-csökkentési vállalásainak alapjául, hanem 1985-1987-es évek átlagát. Ebben az időszakban az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke 113 millió tonna volt, amely 2005-re 76 millió tonnára csökkent.

Az EU kötelezettség vállalásának függvényében a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátások szabályozási, illetve csökkentési céljai a jelenlegi előzetes becslések alapján a következőképpen alakulhatnak:

- az EU 20 százalékos egyoldalú kibocsátás-csökkentési vállalása esetén: 16-25 százalékos csökkentés az 1990-es kibocsátási szinthez képest.

- 30 százalékos feltételes EU csökkentési cél esetén: 27-34 százalékos csökkentés az 1990-es kibocsátási szinthez képest.

Az éghajlatváltozás kockázatának korlátozását alapvetően az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésével lehet elérni. Ennek érdekében 2009-2010-es időszakban a kibocsátások hathatós és tényleges mérséklését kell megvalósítani leginkább az energetika, a közlekedés, a mezőgazdaság, valamint a hulladékgazdálkodás és szennyvízkezelés terén. Az energetika területén a lakossági és kommunális szektor igen jelentős kibocsátás-csökkentési potenciállal rendelkezik, tekintettel arra, hogy az eddigi és jelenlegi kibocsátás-csökkentést célzó intézkedések a lakossági szektort alig érintették, továbbá azért, mert a teljes kibocsátás közel harmadáért ez a szektor a felelős.

A stratégia végrehajtása során figyelembe vettük a kibocsátás-csökkentésnek a NÉS-ben meghatározott leglényegesebb prioritásait:

- az energiahatékonyság elősegítése a lakossági és közületi szektorban,

- hatásfoknövelés, kapcsolt energiatermelés növelése,

- a megújuló energiaforrások felhasználásának elősegítése,

- ipari termelés közvetlen tüzelőanyag-igénye és máshol megtermelt hő fogyasztása,

- ipari szektor elsősorban gyártástechnológiai célú villamos energia fogyasztása,

- közlekedés energiaigényének csökkentése,

- a szénmegkötés elősegítése erdőtelepítéssel és az erdők természetességének fokozásával.

A program a kibocsátások mérséklésére irányuló tevékenységeket alapvetően költség-hatékonyságuk sorrendjének figyelembevételével hajtja végre, amely elvnek az alkalmazása biztosítja, hogy adott költségen a legnagyobb mértékű kibocsátás-csökkentést érhesse el.

A következőkben az üvegházhatást okozó gázkibocsátások csökkentésének 2009-2010 közötti intézkedéseit vesszük számba az energetika, a közlekedés, a mezőgazdaság, valamint a hulladék- és szennyvízkezelés terén.

I/1. Energetika

Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, az éghajlatváltozás kockázatának csökkentésében az energiaszektor döntő szerepet játszik, hiszen az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 45-50%-a ezen ágazathoz köthető. Csökkenteni kell tehát a fosszilis energiahordozók felhasználását, az ellátásbiztonság szempontjait szem előtt tartva pedig energiaforrás-struktúraváltást kell elérni a hazai energetikai iparban. Ökológiai terhelésünk mérséklését csak a teljes társadalmi energiafelhasználás csökkentésével lehet elérni. Ezen célok eléréséhez jelentős mértékű energiatakarékossági mozgalmat kell indítani, ösztönözni kell mind a lakosságot, mind az intézményi energiafelhasználást a megtakarítás irányába a fogyasztói magatartás befolyásolásán keresztül. Az államnak elő kell segíteni, és ösztönözni kell az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiaforrások terjedését és alkalmazását.

A fosszilis tüzelőanyagot használó energiaszektor kibocsátásai az alábbi módon csökkenthetők:

- energiahatékonyság növelése (fajlagos energiafelhasználás-csökkentés);

- energiatakarékosság növelése (energiafogyasztás csökkentés);

- energiahatékonyság és energiatakarékosság növelését lehetővé tevő műszaki feltételek biztosítása;

- megújuló energia térnyerése;

- energiaforrás-váltás, azaz az alacsony fajlagos kibocsátású energiaforrások fokozottabb alkalmazása.

Az intézkedések végrehajtására közép és hosszú távú programok szükségesek. Az EU stratégiákkal és jogszabályokkal ösztönzi az energiahatékonyságot és energiatakarékosságot a tagállamaiban. A 2008 decemberében véglegesített uniós klíma- és energiacsomag a következő kötelezően végrehajtandó célokat (ún. 3x20-as célok) adja meg 1990-hez képest, 2020-ra: 20%-os ÜHG kibocsátás-csökkentés, 20%-os energiafelhasználás-csökkentés és a megújuló energiaforrásokból származó energia arányának 20%-os növelése. ezeket a célokat az EU a nemzetközi klímatárgyalások sikerétől függetlenül, önálló vállalásként kívánja megvalósítani; a klímatárgyalások eredményessége esetén az ÜHG kibocsátás-csökkentés célszáma 20-ról 30%-ra nőhet. Hazánkban az energetikára vonatkozó közösségi célok eléréséhez már rendelkezésre áll az energiapolitika keretdokumentuma a Magyarország Energia Politikája 2008-2020-ig stratégia, valamint rész-stratégiák, mint a Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv 2008-2016-ig, illetve Magyarország Megújuló Energiaforrás felhasználás növelésének stratégiája 2008-2020-ig.

I/2. Közlekedés

Az üvegházhatású gázkibocsátás egyik meghatározó szektora a közlekedés. A szállítási teljesítmények folyamatos emelkedésére visszavezethető szennyezőanyag kibocsátás növekedését nem kompenzálja a gépjárművek technológiai fejlődése, hazánkban a legjobban szennyező közúti közlekedési alágazatban a szennyezőanyag kibocsátás - ezen belül az üvegházhatású gázkibocsátás - stagnál. A műszaki fejlesztések mellett, ezért szükség van olyan intézkedésekre, amelyek segítségével kibocsátás csökkenés érhető el a szektorban. Az intézkedések a következő csoportokba sorolhatók:

- jogi - jogalkotási

- gazdasági

- a műszaki technológiai és

- infrastrukturális eszközök.

A közlekedésfejlesztés alapelveit és fejlesztési célkitűzéseit a Magyar Közlekedéspolitika 2003-2015 tartalmazza. Elvei és stratégiai célkitűzései képezik a terület alapvető fejlesztési irányait.

A közlekedés területén végrehajtandó, az üvegház hatású gázkibocsátás csökkentését szolgáló intézkedéseket az Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia 2008-2020 [EKFS] mentén kell meghatározni, mivel erre épülnek a hazai közlekedésfejlesztési intézkedések. Az EKFS értelmében a fenntartható gazdasági fejlődésnek meghatározó eleme a környezetkímélő és költséghatékony személy- és áruszállítás környezettudatos szervezése, az általános környezetterhelés, az externáliák növekedési mértékének csökkentése.

A közlekedésfejlesztési célok körébe tartoznak, azonban külön stratégia is szabályozza a logisztikai fejlesztéseket. A Magyar Intermodális Logisztikai Fejlesztési Koncepció célja olyan szállítási logisztikai rendszer kialakítása Magyarországon, amely az ország kedvező geopolitikai helyzetére képes az elosztó és gyűjtőfunkciók hatékony és egyúttal környezetkímélő, a vasúti és vízi árutovábbítást preferáló ellátására, ezzel hatékonyan hozzájárulva az üvegház hatású gázkibocsátás csökkentéséhez.

Különösen jelentős szerepet kap a városi közlekedés, a személygépjármű használat csökkentése, a tömegközlekedési rendszerek versenyképességének javítása, a környezetkímélő közlekedési rendszerek fejlesztése, mint a Városi Közlekedéspolitikai Koncepció Téziseinek fő irányvonalai.

I/3. Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás

Mezőgazdaság

A természetes felszínborítottság növelése egyszerre szolgálja a szén-dioxid elnyelését, a kedvezőbb mikroklíma kialakulását és az ökológiai szolgáltatások növekedését, amely nem csak a klímaváltozás hatásai ellen nyújt segítséget, de a természeti erőforrások védelmét is szolgálja.

A külterületek belterületbe vonásának, és beépítésének szabályozásával elő kell segíteni a zöldfelületek csökkenésének megállítását.

Erdőgazdálkodás

Az erdőterületek növelését az erdőtelepítések ütemének fenntartásával kell biztosítani. Ennek során különös figyelmet kell fordítani a természet-közeli erdőgazdálkodás szempontjainak érvényesítésére, illetve előnyben kell részesíteni az őshonos fajok alkalmazását. A területhasználatot újra kell szabályozni a klímavédelmi szempontok figyelembevételével.

Magyarország jelenlegi erdősültsége az ország területéhez képest 20,3%. A Nemzeti Erdőtelepítési Program megvalósulásával Magyarország erdőterülete a következő 35-50 évben várhatóan 686 ezer hektárral fog gyarapodni, mely hatására az országos erdősültség 27,4%-ra nő.

A magyarországi erdők évente 14-15 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, mely erdőfelület jelzett növelésével további 4-5 millió tonna szén-dioxid megkötése érhető el. Ez jelentős mennyiség, tekintettel arra, hogy az ország évente kb. 80 millió tonna szén-dioxidot termel. Az erdők a teljes kibocsátásnak majdnem 6%-át, az összes szén-dioxidnak pedig majdnem 8%-át elnyelik.

Az erdőtelepítések következtében 2025-ig várhatóan 270-360 ezer hektárral növekszik a magyar erdők összterülete. Ennek során, a termőhelynek megfelelő, őshonos fák telepítése esetén 2025-re 25-33 millió tonna szén-dioxid megkötés lesz elérhető, a gyorsan növő fafajok (akác, nyár, fenyők) ültetésével megvalósított ültetvények esetén pedig 47-58 millió tonna.

I/4. Hulladék és szennyvíz

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának hatékony csökkentése

Magyarországon a hulladékgazdálkodásból, valamint a szennyvízkezelésből származik a teljes üvegházhatású gázkibocsátás 6-7 százaléka. A kibocsátást az elszállított és lerakott települési (és ipari) hulladék anaerob bomlási folyamatából származó, illetve a szennyvízkezelés során képződő metán teszi ki. Ez a hulladékgazdálkodásban és szennyvíztisztításban megvalósítható legközvetlenebb beavatkozási pont, ahol hatékonyan lehet csökkenteni az éghajlatra gyakorolt terhelő hatásokat. A metán megfelelő kezelésével nemcsak a környezetbe jutás megakadályozása érhető el, hanem a hasznosításával jelentős mennyiségű fosszilis energiaforrás felhasználás váltható ki.

A helyzet várhatóan javul, hiszen az európai uniós jogszabályokkal összhangban 2009-ig körülbelül 130 hulladéklerakót kell bezárni és a tervezett intézkedéseknek megfelelően a tovább működő létesítményeknél is számottevően csökken a lerakókba kerülő szerves anyag mennyisége. A bezárt vagy bezárásra kerülő lerakók nagyobb hányadára készültek már rekultivációs tervek, mely által lehetőség nyílik a bezárt hulladéklerakóknál a képződő üvegházhatású gázok összegyűjtésére. Az összegyűjtött gáz elfáklyázásával vagy energetikai hasznosításával elkerülhető a metán légkörbe kerülése, a depógáz üzemanyagként vagy fűtőanyagként történő felhasználásával megvalósulhat az alternatív energiaforrásként történő hasznosítás. A lerakógáz hasznosítása jól működik piaci alapon, azonban célszerű támogatásokat biztosítani a területen érintett vállalkozásoknak, elsősorban kamattámogatás vagy visszatérítendő támogatás formájában.

Ugyanígy használható alternatív energiaforrásként a szennyvízkezelés során keletkező szennyvíziszapból kinyerhető metán is. Erre gazdaságossági szempontok miatt elsősorban a nagyobb városok, illetve az 50 ezer lakos-egyenértéknél nagyobb (szennyvíz-) agglomerációk szennyvíztisztítói, valamint a szennyvíziszap agglomerációk (nem azonosak a szennyvíz agglomerációkkal) térségi iszaphasznosító művei a leginkább alkalmasak. A szennyvíziszapból kinyerhető metán nemcsak kapcsolt energiaként gázmotorokkal előállított villamosenergia formájában hasznosítható, hanem a telepek önfenntartásán felül megmaradó biogáz az előírásoknak megfelelő minőségűre történő tisztításával közvetlenül a gázhálózatba betáplálható. Ez a törekvés kiemelt fontosságot kap mind az EU, mind pedig a hazai megújuló energia hasznosítás terén. Az elmondottakra jó gyakorlati példa az, az Észak-Budapesti Szennyvíztisztító Telepen a közelmúltban befejezett beruházás, melynek eredményeként a telep energiaellátását a szennyvíztisztítás folyamatából kikerülő iszapból kinyert biogázból biztosítják gázmotorokon keresztül. A termelt mennyiség jelenleg csak a telep energia szükségletét fedezi, azonban a későbbiekben a fölösleg gazdaságos hasznosítására kell törekedni.

Magas energiaigényű termékek újrahasználata, a hulladékok hasznosítása

A hulladékok hasznosítása és az újrahasználat fontos eszköze az éghajlat-politikának, mert ezáltal jelentős mennyiségű energia takarítható meg, illetve ez az egyik módja a technológiai eredetű kibocsátások csökkentésének. A hulladék lényegében elpazarolt anyag és energia. A hulladékszegény termékek előnyben részesítése, a hulladékok újrahasznosítása tehát az energiatakarékosság révén közvetetten hozzájárul a klímaváltozás lassításához. Nemcsak a hulladékszegény technológiák elterjesztése a cél a termelői körben, hanem komoly szerep jut a széles körű tájékoztatásnak és a hatékony szemléletformálásnak a fogyasztók oldalán.

A KEOP-ban és ROP-okban támogatott intézkedések tartalmazzák a hulladékgazdálkodás fejlesztése során a szelektív hulladékgyűjtő rendszerek kiépítését, a települési hulladékból a hasznosítható anyagok minél nagyobb mértékű elkülönített kezelését. Ezek mellett biztosítani szükséges további intézkedéseket az újrahasználatot segítő eszközök (infrastruktúra, szemléletformálás, mintaprojektek, oktatási programok) rendszerszerű megvalósítására. Különösen az energiát jelentős mennyiségben használó ágazatokban kell az éghajlat-politika prioritásává tenni, hogy az anyagok újrahasznosítása még elterjedtebb gyakorlattá váljon.

II. Alkalmazkodás

A klímavédelemben az alkalmazkodás - tudományos nevén adaptáció - az éghajlatváltozással összefüggő hatások és károk mérséklését és a klímaváltozás iránti érzékenység csökkentésére tett erőfeszítéseket jelenti. Az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás az élet minden területét, illetve a társadalom minden rétegét érinti. Az adaptáció elkerülhetetlen, mivel az üvegházhatású gázok korábbi kibocsátásaiból adódó következmények már jelenleg is éreztetik, illetve a jövőben még inkább éreztetni fogják a hatásukat (gyakoribb szélsőséges időjárási események, növekvő átlag hőmérséklet, UV sugárzás erősödése, növekvő légszennyezettség, hosszabb pollenszezon, növekvő pollenkoncentráció, vektorok, ivóvíz, élelmiszerek által terjesztett betegségek gyakoribbá válása stb.). Az alkalmazkodásnak számos fajtája ismert, létezik előzetes vagy utólagos, tervezett vagy spontán, hosszú távú vagy rövid távú, helyi vagy regionális, passzív vagy aktív adaptáció. Továbbá az alkalmazkodó szereplő szerint magánszektor vagy közszektor által megvalósított, illetve a társadalom valamint az ökoszisztémák adaptációja. Az éghajlatváltozás kapcsán minden környezeti feltétel változik, amelyhez az egész társadalomnak alkalmazkodnia kell. Ennek során strukturális változásokat kell végrehajtani a termelés és fogyasztás és az infrastruktúrák átalakítása körében. Ilyenek lehetnek: a vízkészletek; vizes területek, az ökoszisztémák; a biológiai sokféleség, mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és a halászat; az energia és közlekedés; a turizmus és a pihenés; és az emberi egészség. Az emberi közösségek és a természetes ökoszisztémák eddig is ösztönösen törekedtek a megváltozott időjárási viszonyokhoz történő alkalmazkodásra. A Nemzeti Éghajlatváltozás Program célja, hogy a meglévő adaptációs válaszlépéseket egy mederbe terelje a tudatos, tervezett és a kibocsátás-csökkentés céljait támogató adaptációs intézkedésekkel, valamint, hogy egy következetes és körültekintő, a regionális és helyi szempontokat egyaránt figyelembe vevő rendszert hozzon létre.

Fontos, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemben az alkalmazkodás és az éghajlatváltozás csökkentésére irányuló intézkedések egymás hatását segítsék, támogassák, ne pedig rontsák, ugyanis az adaptációs eszközök és a mitigációs lehetőségek között szoros szinergikus hatás léphet fel, melyek lehetnek negatív és pozitív hatásúak is. Elsődlegesen tehát olyan adaptációs lehetőségeket kell előmozdítani, melyek egyrészt csökkentik az éghajlatváltozás káros hatásait (hozzájárulnak a mitigáció céljaihoz), másrészt egyéb szociális, környezeti és gazdasági előnyökkel, többlethaszonnal járnak.

Az alkalmazkodás akkor lesz teljes körű, ha az alkalmazkodás szempontjait minden fejlesztésnél, beruházásnál figyelembe veszik mind országos, mind regionális, mind pedig helyi szinten.

II/1. Természetes élővilág, természet- és tájvédelem

A természetes élővilág önfenntartó, önszabályozó képességéből adódóan, magára hagyva is képes alkalmazkodni a változó környezethez (autonóm adaptáció), azonban az alkalmazkodás folyamatát külső beavatkozásokkal is lehet segíteni (tervezett adaptáció). A stratégia által megfogalmazott cselekvések fő célja az, hogy az élővilág saját alkalmazkodóképességét fenntartsák, és lehetőség szerint növeljék. Az éghajlatváltozás káros hatásainak a mérséklésére elsősorban az élőhelyek éghajlatváltozással szembeni alkalmazkodóképességének javításán keresztül van lehetőség.

Az élővilág alkalmazkodóképességét alapvetően az élőhely természeti állapota határozza meg. Minél természetesebb és változatosabb az élő rendszer, annak fajösszetétele, vízellátottsága, annál ellenállóbb az élővilág, annál nagyobb adaptációs kézséggel rendelkezik. De hasonlóan fontos az élőhelyek közvetlen környezetének, azaz a különböző élőhelyek általa alkotott ún. "élőhely-mozaik" természetessége, termőhelyi és élőhelyi változatossága, gazdagsága, illetve a tágabb kultúrtáj átjárhatósága az élőhelyek fajai számára, ezért fontos az élőhelyek közötti természetes kapcsolat fenntartása, illetve helyreállítása.

Az élővilág és a kultúrtáj együttese alkotja azt a tájat, amely magába foglalja a természetes és természetszerű élőhelyeket, mezőgazdasági, erdőgazdálkodási tájakat, továbbá az emberi kultúra jellegzetességeit, mint az épületeteket, építményeket, műszaki létesítményeket, településeket, utakat, vonalas létesítményeket és ezek rendszerét. Ahhoz, hogy előremutató, klímajavító területi megoldások és programok születhessenek, elengedhetetlen a táj, a tájszerkezet (művelési ágak és egyéb tájalkotó elemek arányának) átfogó értékelése és a szükséges tájátalakítások megtétele. A táj "zöldesítése" lehet az átfogó cél, amibe beletartozik az élőhelyek védelme, a zöldterületek fejlesztése, újak kialakítása, a települések zöldterületeinek fejlesztése, a beépítésre szánt területek kialakításának mérséklése, a zöldfelületek minőségének megállapítása és minőség szerinti védelme, fejlesztése.

II/2. Emberi egészség

A jövőben gyakrabban előforduló szélsőséges időjárási események nagymértékben befolyásolni fogják a lakosság egészségi állapotát. Ezért fel kell készíteni a lakosságot az általuk nem befolyásolható hatásokhoz történő alkalmazkodásra. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában (NÉS) ismertetett hatásokhoz történő alkalmazkodást, az emberek egészségének fenntartását, javítását rendkívül sok módon kell biztosítani.

II/3. Vízgazdálkodás

A klímaváltozás jelentős hatással lehet az ország területére beérkező felszíni vizek mennyiségére és minőségére, a lehulló csapadék lefolyásának és beszivárgásának mértékére, illetve az ezekből származó felszíni és felszín alatti vízkészletek mennyiségi és minőségi változására. A jövőben még a jelenleginél is nagyobb hangsúlyt kell fektetni a vízvédelmi intézkedésekre - azokon keresztül a meglévő vizek visszatartására, és azok minőségének javítására -, különös tekintettel azokra, melyek több ágazatot érintenek és jelentős területi hatásai vannak. A vizek minőségének és mennyiségének védelme, illetve a fenntartható vízgazdálkodás érdekében csökkenteni szükséges a nem ivóvíz ellátási célú felszín alatti vízkészletek igénybevételét, az ipari és egyéb vízhasználatok mértékét, a vizeket érő terhelések mennyiségét. Maradéktalanul meg kell valósítani a Víz Keretirányelv előírásai szerint készülő vízgyűjtő gazdálkodási tervek intézkedési programjait. Javítani kell a szennyvíztisztítás hatásfokát, illetve csökkenteni kell a szennyező anyag kibocsátásokat. A vízkárelhárítási eszközrendszert a vele szemben támasztott, kielégítendő igények alakulásának követése alapján az EU Víz Keretirányelv (EU VKI) célkitűzéseinek figyelembevételével fel kell készíteni a várható ár és belvizekre és aszályos időszakokra.

II/4. Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás

Mezőgazdaság

Napjaink mezőgazdaságában a legfőbb kihívást az éghajlatváltozásból eredő új feltételekhez való alkalmazkodás jelenti. A természeti erőforrások hosszú távú megőrzésének szükségessége ráébresztette az embereket arra, hogy a növénytermesztésben elsősorban a talajkímélő művelési módokat kell alkalmazni, a fajták megválasztásakor pedig vissza kell nyúlni a hagyományos, a környezeti változásokkal szemben ellenállóbb fajták használatához. Az állattenyésztésben törekedni kell a régi magyar háziállatok köréből választott fajokkal/fajtákkal és a természettel harmonizáló extenzív technológiával megvalósított állattartásra.

A mezőgazdaság és a természetvédelem tevékenységének összehangolása és hatékony együttműködése nélkül nem valósítható meg a fenntartható gazdálkodás és a természeti erőforrások hosszú távú hasznosítása, megőrzése.

Erdőgazdálkodás

A magyarországi erdők évente 14-15 millió tonna szén-dioxid megkötése mellett a tervezett erdőfelület növeléssel további 4-5 millió tonna szén-dioxidot köthető meg. Ez igen figyelemre méltó mennység, tekintettel arra, hogy az ország évente kb. 80 millió tonna szén-dioxidot termel. Az erdők a teljes kibocsátásnak majdnem 6%-át, az összes szén-dioxidnak pedig majdnem 8%-át elnyelik.

II/5. Területfejlesztés, területrendezés, településfejlesztés, településrendezés és épített környezet

A területfejlesztés és a területrendezés, a településfejlesztés és településrendezés felelőssége, hogy egyrészt olyan fejlesztési célok kerüljenek meghatározásra, másrészt olyan településhálózatok, térhasználati kategóriák, településszerkezeti, építési, települési zöldfelületi rendszerek legyenek kialakíthatóak, amelyek a klímaváltozás hatásait figyelembe veszik. A klímapolitikát érintő fejlesztési elképzelések megvalósításánál építeni kell az önkormányzatok szerepvállalására, fokozott teret hagyva a helyi döntéseknek.

III. Horizontális intézkedések

III/1. Oktatás, képzés, nevelés, szemléletformálás

Kiemelt fejlesztési irány az éghajlati alkalmazkodás indokoltságára, eljárásaira vonatkozó hétköznapi ismeretek oktatásának bővítése a közoktatás és felnőttoktatás (beleértve a politikai elit oktatását) minden szintjén. Ennek során a tárgyra vonatkozó ismeretanyag átadása mellett szükséges egyfelől a problémaorientált, rugalmas alkalmazkodó magatartás általános, másfelől az éghajlatváltozás hatásaival kapcsolatos gyakorlati helyzetek, problémák megoldásának elsajátítása. A legfontosabbak ezen a területen: a megelőzés-védekezésre való felkészülő magatartás, valamint az öntevékenység, önsegítés képességének érvényesítése.

Elengedhetetlenül szükséges a társadalmi szemléletváltozás (összefogás, közös felelősségvállalás) elősegítése az egyes társadalmi csoportokra vonatkoztatva. Az első fontos lépés a környezeti nevelés: a környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel elősegítése és annak elérése, hogy a környezettudatos gondolkodásmódon belül a klímatudatosság már a korai gyerekkortól kezdve a különböző korcsoportokon keresztül az ember egész életét végigkísérje.

Fontos a lakosság magatartására ható, a helyes alkalmazkodó magatartásra ösztönző, a legszélesebb társadalmi rétegeket elérő rendszeres tájékoztatás kialakítása, tartalmi összehangolása. Különös jelentőségű annak hangsúlyozása, hogy az éghajlati alkalmazkodás ésszerű választevékenységei során társadalmi előnyök, üzleti hasznok, nemzetközi szintű politikai előnyök is elérhetők.

Fontos továbbá a rendszeres, következetes és gyakorlatias tájékoztatás, információs rendszer működtetése, mely helyileg közel van a lakossághoz és a helyi problémák kezelésével foglalkozik (regionális és helyi szint).

III/2. Kutatás-fejlesztés

A program a stratégia megvalósítása során jelentős figyelmet kíván szentelni a megőrzendő értékeinket veszélyeztető hatásokkal kapcsolatos tudományos munkának, továbbá az éghajlatváltozásra különösen érzékeny rendszerekkel kapcsolatos kutatásoknak. A kutatási témák projekt formájában történő meghirdetésére a kutatás, fejlesztés és innovációs (K+F+I) hálózat szereplői számára az alábbi főbb kutatási területek kerülhetnek előtérbe:

II. Melléklet a KvVM/KJKF/716/2009. számú kormány-előterjesztéshez

A későbbi Nemzeti Éghajlatváltozási Program esetében átgondolandó fontosabb intézkedések

I/1. Energetika

I/2. Közlekedés

I/3. Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás

II/2. Emberi egészség

II/3. Vízgazdálkodás

II/4. Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás

II/5. Területfejlesztés, területrendezés, településfejlesztés, településrendezés és épített környezet

III/1. Oktatás, képzés, nevelés, szemléletformálás

III/2. Kutatás-fejlesztés