BH 2008.7.184 A kórház kártérítési felelőssége fennáll, ha az ikergyermekek megszületésekor a mindkettőjüknél fennálló kockázati tényezők ellenére csak az egyikőjük kap antibiotikus kezelést, feltéve hogy az ilyen kezelésben nem részesült gyermeknél a másodlagosan kialakult gyulladásos elváltozás elhárítására vagy megszüntetésére az elmaradt kezelés alkalmas lehetett volna [1972. évi 43. §, Ptk. 348. § és 339. §].

A II. és III. r. felperesek ikergyermekei az I. és IV. r. felperesek, akik 1998. január 27-én, idő előtt, a terhesség 33. hetében születtek az alperes szülészeti osztályán. Születésük után a koraszülött osztályra kerültek, ahol légzésproblémáik miatt oxigénkezelést kaptak. A IV. r. felperesnél gyulladásos betegség jeleit észlelték és antibiotikumot adtak, amelynek hatására az állapota javult, és március 11-én hazabocsátották.

Az I. r. felperes nem kapott antibiotikumot, nála a születése utáni nyolcadik napon ugyancsak gyulladásos betegségre utaló tünetek jelentkeztek, de heves formában, hányással, haspuffadással, légzési elégtelenséggel jártak, ezért gépi lélegeztetést indítottak. A vizsgálatok eredménye agyvérzést, gennyes agyhártyagyulladást mutatott, ezért ekkor már neki is adtak antibiotikumot február 25-éig, amikor a gyulladásos tünetek megszűntek. Két héttel később, március 10-én a fejének körfogata növekedésnek indult, és a vizsgálatok eredménye vízfejűséget, kiújult agyhártyagyulladást, agykamra-gyulladást, agytályogot és az agykamra körüli fehérállomány lágyulását mutatta. Célzott antibiotikus kezelést követően március 17-én B.-re, a gyermekkórházba szállították, ahol több műtétet végeztek, és Schuntot ültettek be.

Az I. r. felperes agyállománya tartósan és súlyosan sérült, mozgásában és szellemi képességeiben korlátozott.

A felperesek keresetükben vagyoni és nem vagyoni káraikat érvényesítették az alperessel szemben, mert az volt az álláspontjuk, hogy az I. r. felperes agykárosodása legalább fele részben az alperes orvosainak mulasztása miatt alakult ki. Úgy vélték, hogy az alperes orvosai már a terhes-gondozás során mulasztottak, mert az anyánál a terhesség alatt kialakult húgyhólyag-gyulladás ellenére - amelyet antibiotikummal kezeltek - nem győződtek meg arról, hogy ebből a betegségéből kigyógyult-e, a szülést megelőzően kontrollvizsgálatokat nem végeztek, és a szülés bizonytalan fertőzöttségi státusz mellett történt. Az anyának éppen erre a betegségére figyelemmel megelőző jelleggel az I. r. felperesnek is kellett volna adni a megszületése után antibiotikumot, mert ezzel a gyulladás kialakulása megelőzhető lett volna. Ilyen kezelést azonban az anya kórházi felvételekor levett hüvelyváladék kitenyésztésének eredményeként január 29-én kimutatott baktériumfertőzés ellenére nem alkalmaztak, és nem kezdték meg az I. r. felperes antibiotikummal való kezelését, a szükséges kontrollvizsgálatokat is csak részben végezték el, és korábban abbahagyták az agyhártyagyulladás kezelését, amelynek betudható, hogy három héttel később a gyulladás kiújult, majd súlyosbodott.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Tagadta az orvosainak mulasztását, és vitatta az I. r. felperes gyulladásos betegsége és a kialakult állapota között az okozati összefüggést.

A bíróság jogerős közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes 50%-os mértékben felelős az I. r. felperes agykárosodása következtében az I-IV. r. felpereseket ért kárért.

A kártérítési felelősséget az egészségügyről szóló, korábban hatályban volt 1972. évi II. törvény (Eütv.) 43. §-ában foglalt gondosság keretében vizsgálta és annak tulajdonított jelentőséget, hogy az I. r. felperes esetében, aki elsőként született, az antibiotikus kezelést az alperes akkor sem kezdte meg, amikor már ismertté vált az anya hüvelyváladékából kitenyésztett baktérium jelenléte. Ha a hüvelyváladék leoltási eredményeit a gyermekorvos nem ismerte, az az alperes terhére eső kommunikációs hiba. A szakértői vélemények alapján úgy foglalt állást, hogy az alperestől elvárható gondosságnak az felelt volna meg, ha az I. r. felperesnél január 29-én észlelt tünetek - elszürkülés, toxikus váladék - kiváltó okának vizsgálatával nem várnak a születés nyolcadik napján észlelt szeptikus tünetek jelentkezéséig, mert a korábban megkezdett antibiotikus kezelés esélyt jelenthetett volna az agyhártyagyulladás kialakulásának megelőzésére. Megállapította a bíróság, hogy az I. r. felperes méhen belüli fertőzése nem zárható ki, a megelőző jellegű antibiotikumos kezelés azonban alkalmas lett volna a méhen belüli fertőzés megakadályozására és elősegíthette volna a későbbi fertőződés elkerülését is. Az I. r. felperesnél a március 10-én kialakult másodlagos gyulladásnál más baktériumot mutattak ki, de a károsodott agyterület lehetőséget adott a felülfertőződésre. Természettudományos módszerekkel nem választható szét, hogy mely tünetek tulajdoníthatók az agyvérzésnek és melyek a később kialakult gyulladásos elváltozásnak. Az agykárosodás kialakulásában az alperes mulasztása közrehathatott, annak mértékét pedig - mérlegeléssel - 50%-ban határozta meg.

A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős határozat hatályon kívül helyezésével és az elsőfokú közbenső ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte, másodlagosan a "kármegosztás mértékének" a javára történő megváltoztatását. Álláspontja szerint a jogerős közbenső ítélet sérti a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, mert a bíróságok a szakértői véleményeket és az egyéb bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelték, a tényállást utólagos ismeretekből eredő, feltételezésekre alapított szakértői vélemény alapján állapították meg és szakértői rangra emelték a felperesek által felkért magánszakértő elfogult véleményét. Álláspontja szerint az I. r. felperes esetében nem volt indikációja az antibiotikus kezelésnek, annak szükségességét sem a tünetek, sem a laboreredmények nem igazolták. A jogerős közbenső ítélet álláspontjának elfogadása esetén az újszülöttek 40-50%-át antibiotikummal kellene kezelni, mert a szülő nők ilyen arányban fertőzöttek ezzel a baktériummal. Megítélése szerint a bíróságok az alperes felelősségét olyan mulasztás miatt állapították meg, amely adatokkal, klinikai megállapításokkal, gyógyítási irányelvekkel, vagy alkalmazandó eljárásokkal nem alátámasztottak. A bíróságok figyelmen kívül hagyták azt a szakértői megállapítást is, amely szerint az I. r. felperesnél az alapfolyamat a koraszülöttségből adódó agyvérzés volt, amely mellett a másodlagos gyulladás a legnagyobb gondosság elvének betartása mellett is felléphet. Emiatt túlzott a kártérítési felelősség 50%-ban való megállapítása.

A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérték. Arra utaltak, hogy az I. r. felperes megelőző antibiotikus kezelését nemcsak az anya hüvelyváladékából kitenyésztett baktérium ténye indokolta, hanem az is, hogy a január 29-ei ápolási lapon toxikus váladék jelenlétét, elszürkülést rögzítettek, és több szakértői vélemény is alátámasztotta az antibiotikum adásának szükségességét. Álláspontjuk szerint a bíróságok a bizonyítékokat helyesen mérlegelték, azok között nem tehető különbség aszerint, hogy az egyik szakvéleményt a felkérésükre adta a szakértő. A bizonyítékok alapján az alperes kártérítési felelősségének 50%-ban való megállapítása helytálló volt, mert nem állapítható meg, hogy az I. r. felperes jelenlegi állapotának kialakulásában milyen mértékében hatott közre az agyvérzés, illetőleg a kialakult gyulladás.