A Kúria Mfv.10434/2015/1. számú precedensképes határozata munkaviszony megszüntetése (munkaviszony JOGELLENES megszüntetése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 275. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 83. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Sztojkoné dr. Hajdu Edit, Tallián Blanka

Mfv.I.10.434/2015/9.

A Kúria a Szabóné dr. Dénes Éva ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Pálfi Endre ügyvéd által képviselt alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 32.M.3316/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 5.Mf.638.465/2014/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

r é s z í t é l e t e t :

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 5.Mf.638.465/2014/4. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 32.M.3316/2013/11. számú közbenső ítéletének a felmondás jogellenességét megállapító rendelkezését helybenhagyja. A másodfokú bíróságot a munkaviszony helyreállítására irányuló fellebbezési kérelem elbírálása céljából új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt napon belül - 10.000 (tízezer) forint felülvizsgálati eljárási részköltséget.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - felhívásra - 70.000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási részilletéket.

I n d o k o l á s

A felperes 1990. február 23-ától állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, utolsó munkaköre folyamatirányító volt. 2007. októberében munkavédelmi képviselőnek választották, mely tisztségét a munkaviszonya megszűnéséig folyamatosan betöltötte. Az alperessel a felperes munkavédelmi képviselővé történő választása tényét közölték. Az alperesnél a munkavédelmi képviselők munkavédelmi bizottságot alakítottak.

A felperes munkaviszonyát az alperes 2013. március 28-án kelt és közölt felmondással átszervezésre hivatkozással megszüntette, mely jognyilatkozatát megelőzően nem kérte ki a munkavédelmi bizottság egyetértését.

A felperes keresete a rendes felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként a munkaviszonya helyreállítására, elmaradt munkabér címén kártérítésként 12 havi távolléti díj megfizetésére irányult. Keresetét a 2012. évi I. törvény (új Mt.) 83. § b) pontjára, és a 82. § (2) bekezdésére alapította.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 32.M.3316/2013/11. számú közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes 2013. március 18-án kelt felmondással a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. A felperes "visszahelyezés iránti" keresetét elutasította.

Az elsőfokú bíróság a döntését a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 70/A. § (1) és (4) bekezdésére, 76. § (3) bekezdésére, valamint az Mt. 273. § (1), (3) és (4) bekezdésére, és a 83. § (1) bekezdésére alapította.

Álláspontja szerint abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy a felperest munkavédelmi képviselőként megillette-e az Mvt. 76. § (3) bekezdése és az Mt. 273. §-a szerinti munkajogi védelem.

Az Mvt. 70/A. § (3) bekezdésére hivatkozva - amely szerint a munkavédelmi képviselők megválasztására, megbízatásának megszűnésére, visszahívásának rendjére, működési területére az üzemi tanácsra vonatkozó szabályok alkalmazandók - nem találta irányadónak a szakszervezetre vonatkozó szabályozást a munkavédelmi képviselők tekintetében. A törvény a szakszervezetekre vonatkozó szabályok alkalmazása során csak a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv fogalmára ad értelmező rendelkezést, a szakszervezetre nem. Ebből eredően nem lehet meghatározni, hogy ki lenne jogosult kijelölni a védett munkavédelmi képviselőt.

Az elsőfokú bíróság annak tulajdonított jelentőséget, hogy a munkavédelmi képviselők személyét kötelező megválasztani a törvény által meghatározott esetben, és széles jogköröket biztosít az Mvt. a számukra a feladat elvégzéséhez. Az Mvt. 75. § (1) bekezdése ennek érdekében kötelezővé teszi a munkáltatónak a feltételek biztosítását. Mindezekből következően a munkavédelmi képviselőket a számukra tekintet nélkül munkajogi védelemben kell részesíteni. Csak ebben az esetben lehetnek olyan helyzetben, hogy hatékonyan fellépjenek a munkavállalók érdekében.

Az elsőfokú bíróság szerint nem értelmezhető az Mt. 273. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés kiterjesztően, vagyis akként, hogy a munkajogi védelem a munkavédelmi képviselők tekintetében is csak egy szűk, meghatározott csoportra vonatkozik. Erre az esetre a jogalkotónak külön szabályozást kellett volna alkotnia. Erre azonban nem került sor annak ellenére, hogy az új Mt. megalkotásával az Mvt-t több ponton is módosították.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes mint munkavédelmi képviselő munkajogi védelem alatt állt a felmondás közlésekor. Azzal, hogy az alperes ezt megelőzően elmulasztotta beszerezni a munkavédelmi bizottság előzetes egyetértését, jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.

A munkaviszony helyreállítása iránti kereset azonban alaptalan mind a felperes által megjelölt Mt. 83. § (1) bekezdés b) pontja, mind a c) pontja alapján. Ezek alkalmazása a felperes esetében fogalmilag kizárt. Az utóbbira történő hivatkozás estén is a kérelmét el kellett volna utasítani, mert a bíróságnak bármilyen munka ellátására való „visszahelyezésre" nincs jogszabályi lehetősége, csak az eredeti munkakörben tudja a munkaviszonyt helyreállítani. Az alperes viszont arra hivatkozott, hogy az átszervezés folytán a felperes munkaköre megszűnt, és a gyártási tevékenységét kivonja B-ről.

A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 5.Mf.638.465/2014/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a mindkét fokú eljárási illetéket az állam viseli, továbbá kötelezte a felperest az alperes javára első- és másodfokú perköltség megfizetésére.

Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, azonban a felperes munkajogi védelme tekintetében levont következtetéseivel nem értett egyet.

Az új Mt. a korábbi szabályozáshoz képest lényegesen szűkíti a munkajogi védelemben részesülő választott szakszervezeti tisztségviselők számát. Ez csak azokra terjed ki, akiket a szakszervezet ebből a körből kijelölt, és erről a munkáltatót írásban értesítette (Mt. 273. §). Ezt támasztja alá az is, hogy a 2012. évi I. törvény hatályba lépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény (Mth.) 14. § (1) bekezdését - amely alapján az 1992. évi XXII. törvény 28. §-a szerinti védelemben részesülő szakszervezeti tisztségviselőkre az új Mt. 273. § (2) bekezdését alkalmazni kell - a 2012. évi CCXVI. törvény 18. § (2) bekezdése 2013. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Ebből következően a határozatlan időtartamú - azaz tisztség fennállásáig -, illetve az azt követő hat hónapig tartó védelem már nem alkalmazható a 2012. június 30-án a régi Mt. szerint védettek esetében. A munkajogi védelmükre csak az Mt. 273. § (3) bekezdés rendelkezései az irányadók, azaz meg kell jelölni őket az ott említett létszámkeretben.