EH 2016.07.M15 Valamennyi megválasztott munkavédelmi képviselőt megilleti a munkajogi védelem [2012. évi I. törvény 279., 273. §].
[1] A felperes 1990. február 23-tól állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, utolsó munkaköre folyamatirányító volt. 2007 októberében munkavédelmi képviselőnek választották, mely tisztségét a munkaviszonya megszűnéséig folyamatosan betöltötte. Az alperessel a felperes munkavédelmi képviselővé történő választása tényét közölték. Az alperesnél a munkavédelmi képviselők munkavédelmi bizottságot alakítottak.
[2] A felperes munkaviszonyát az alperes 2013. március 28-án kelt és közölt felmondással átszervezésre hivatkozással megszüntette, mely jognyilatkozatát megelőzően nem kérte ki a munkavédelmi bizottság egyetértését.
[3] A felperes keresete a felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként a munkaviszonya helyreállítására, elmaradt munkabér címén kártérítésként 12 havi távolléti díj megfizetésére irányult. Keresetét a 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: új Mt.) 83. § b) pontjára, és a 82. § (2) bekezdésére alapította.
[4] A közigazgatási és munkaügyi bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes 2013. március 18-án kelt felmondással a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. A felperes "visszahelyezés iránti" keresetét elutasította.
[5] Az elsőfokú bíróság a döntését a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 70/A. § (1) és (4) bekezdésére, 76. § (3) bekezdésére, valamint az Mt. 273. § (1), (3) és (4) bekezdésére, és a 83. § (1) bekezdésére alapította.
[6] Álláspontja szerint abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy a felperest munkavédelmi képviselőként megillette-e az Mvt. 76. § (3) bekezdése és az Mt. 273. §-a szerinti munkajogi védelem.
[7] Az Mvt. 70/A. § (3) bekezdésére hivatkozva - amely szerint a munkavédelmi képviselők megválasztására, megbízatásának megszűnésére, visszahívásának rendjére, működési területére az üzemi tanácsra vonatkozó szabályok alkalmazandók - nem találta irányadónak a szakszervezetre vonatkozó szabályozást a munkavédelmi képviselők tekintetében. A törvény a szakszervezetekre vonatkozó szabályok alkalmazása során csak a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv fogalmára ad értelmező rendelkezést, a szakszervezetre nem. Ebből eredően nem lehet meghatározni, hogy ki lenne jogosult kijelölni a védett munkavédelmi képviselőt.
[8] Az elsőfokú bíróság annak tulajdonított jelentőséget, hogy a munkavédelmi képviselők személyét kötelező megválasztani a törvény által meghatározott esetben, és széles jogköröket biztosít az Mvt. a számukra a feladat elvégzéséhez. Az Mvt. 75. § (1) bekezdése ennek érdekében kötelezővé teszi a munkáltatónak a feltételek biztosítását. Mindezekből következően a munkavédelmi képviselőket a számukra tekintet nélkül munkajogi védelemben kell részesíteni. Csak ebben az esetben lehetnek olyan helyzetben, hogy hatékonyan fellépjenek a munkavállalók érdekében.
[9] Az elsőfokú bíróság szerint nem értelmezhető az Mt. 273. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés kiterjesztően, vagyis akként, hogy a munkajogi védelem a munkavédelmi képviselők tekintetében is csak egy szűk, meghatározott csoportra vonatkozik. Erre az esetre a jogalkotónak külön szabályozást kellett volna alkotnia. Erre azonban nem került sor annak ellenére, hogy az új Mt. megalkotásával az Mvt.-t több ponton is módosították.
[10] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes mint munkavédelmi képviselő munkajogi védelem alatt állt a felmondás közlésekor. Azzal, hogy az alperes ezt megelőzően elmulasztotta beszerezni a munkavédelmi bizottság előzetes egyetértését, jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.
[11] A munkaviszony helyreállítása iránti kereset azonban alaptalan mind a felperes által megjelölt Mt. 83. § (1) bekezdés b) pontja, mind a c) pontja alapján. Ezek alkalmazása a felperes esetében fogalmilag kizárt. Az utóbbira történő hivatkozás estén is a kérelmét el kellett volna utasítani, mert a bíróságnak bármilyen munka ellátására való "visszahelyezésre" nincs jogszabályi lehetősége, csak az eredeti munkakörben tudja a munkaviszonyt helyreállítani. Az alperes viszont arra hivatkozott, hogy az átszervezés folytán a felperes munkaköre megszűnt, és a gyártási tevékenységét kivonja B.-ről.
[12] A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
[13] Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, azonban a felperes munkajogi védelme tekintetében levont következtetéseivel nem értett egyet.
[14] Az új Mt. a korábbi szabályozáshoz képest lényegesen szűkíti a munkajogi védelemben részesülő választott szakszervezeti tisztségviselők számát. Ez csak azokra terjed ki, akiket a szakszervezet ebből a körből kijelölt, és erről a munkáltatót írásban értesítette (Mt. 273. §). Ezt támasztja alá az is, hogy a 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Mth.) 14. § (1) bekezdését - amely alapján az 1992. évi XXII. törvény 28. §-a szerinti védelemben részesülő szakszervezeti tisztségviselőkre az új Mt. 273. § (2) bekezdését alkalmazni kell - a 2012. évi CCXVI. törvény 18. § (2) bekezdése 2013. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Ebből következően a határozatlan időtartamú - azaz tisztség fennállásáig -, illetve az azt követő hat hónapig tartó védelem már nem alkalmazható a 2012. június 30-án a régi Mt. szerint védettek esetében. A munkajogi védelmükre csak az Mt. 273. § (3) bekezdése rendelkezései az irányadók, azaz meg kell jelölni őket az ott említett létszámkeretben.
[15] Az Mvt. 76. § (3) bekezdése a munkavédelmi képviselők munkajogi védelmére a választott szakszervezeti tisztségviselők védelmére vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazását rendeli el, amely az adott esetben azt jelenti, hogy a munkavédelmi képviselőket illetően a kijelölés jogát a munkavédelmi bizottság, annak hiányában a munkavédelmi képviselőt megválasztó munkavállalók gyakorolják. Az Mt. 273. §-ának rendelkezéseit ugyanis a maguk teljességében kell alkalmazni a munkavédelmi képviselőkre. Ebből következően az Mt. 273. § (3) bekezdése alapján nem minden munkavédelmi képviselőt, hanem a munkajogi védelem céljából kijelölt munkavédelmi képviselőt illeti meg a védelem. Ez nem jelenti a jogszabály kiterjesztő értelmezését, ez a rendelkezés szövegéből következik.
[16] Ha a jogalkotónak az lett volna a célja, hogy az új Mt. hatálybalépésével a munkavédelmi képviselőkre ne kelljen alkalmazni a választott szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelmére vonatkozó új szabályokat, akkor ezt az Mvt. megfelelő módosításával megtehette volna, erre azonban nem került sor.
[17] A felperes a felmondás közlésének időpontjában kijelölés hiányában munkajogi védelem alatt nem állt, ezért a munkáltató jognyilatkozata nem jogellenes.
[18] A felperes jogi képviselő útján benyújtott joghatályos felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét kérte "hatályában fenntartani".
[19] Álláspontja szerint a választott szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelmére vonatkozóan az Mth. 14. § (1) bekezdését 2013. január 1-jével hatályon kívül helyező jogszabálymódosítás a munkavédelmi képviselők védelmére vonatkozó előírásokat nem érinti, tekintettel arra, hogy az Mvt. 76. §-a nem változott. A munkavédelmi képviselők munkajogi védelmét módosító vagy megvonó jogalkotói szándéknak jogszabályban kellett volna kifejezésre jutnia. Amennyiben ugyanis az Mth. konkrétan szabályozza az Mt. hatálybalépésekor már megválasztott szakszervezeti tisztségviselők és az üzemi tanács tagjainak munkajogi védelmét, illetve annak megszűnését, a munkavédelmi képviselők esetében is ugyanígy kellett volna eljárnia.
[20] A munkavédelmi képviselő munkaviszonya felmondása esetére előírt egyetértési jog gyakorlása, illetve a védett személyek bejelentése a feladata a munkavédelmi bizottságnak vagy a munkavállalóknak, de az nem, hogy konkrét jogszabályi rendelkezés nélkül a munkajogi védelmet megvonják bármely megválasztott munkavédelmi képviselőtől, ha azok száma több, mint a telephelyre előírt szám. A munkavédelmi képviselők száma nem igazodik az üzemi tanácséhoz, jogszabályi előírás hiányában kizárt a telephelyi meghatározottságú munkavédelmi képviselői létszám, akiket a szakszervezeti tisztségviselőkhöz hasonlóan korlátozott számban illet meg a munkajogi védelem. Az Mvt. 72. §-a ugyanakkor a munkavédelmi képviselőknek széles körű feladatokat biztosít, azok ellátása indokolja a hatékony munkajogi védelmet, amelynek érdekében az Mvt. 76. § (1) bekezdésében kimondja, hogy "a munkavédelmi képviselőt (bizottságot) jogai gyakorlása körében hátrány nem érheti". Ezen tilalmat konkrét tartalommal az Mt. 273. § (1) bekezdése tölti meg, biztosítva többek között a felmondás esetére az egyetértés szükségességét, melynek jogosultjaként az Mvt. 76. § (3) bekezdése a munkavédelmi bizottságot, ennek hiányában a munkavállalókat jelöli meg.
[21] Az Mvt. 76. § (3) bekezdésének törvényszék által történt értelmezése ellentétes az Mvt. és a munkajogi képviselet intézményének céljával. Ugyanis ha a munkavédelmi képviselő, aki a biztonságos munkavégzés biztosítása érdekében fellép a munkáltatóval szemben, nem védett, akkor minden garanciális szabály nélkül eltávolítható a munkahelyéről. Ezen védelmet szolgálja az Mvt. 76. § (1) bekezdésének rendelkezése, amelynek megalkotására Magyarországot a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391/EGK irányelv 11. cikk (4) bekezdése, továbbá a 2000. évi LXXV. törvénnyel kihirdetett munkavédelemről szóló 155. számú ILO egyezmény kötelezi.
[22] A felperes kérelmet terjesztett elő a Pp. 155/B. §-a alapján, hogy amennyiben szükséges, a Kúria kezdeményezzen az Alkotmánybíróságnál jogszabály nemzetközi egyezménybe ütközésének megállapítására irányuló eljárást az Mvt. 76. § (3) bekezdésének a 89/391/EGK irányelv 11. cikk (4) bekezdésébe, valamint a 2000. évi LXXV. törvénnyel kihirdetett 155. számú ILO egyezménye való ütközése folytán.
[23] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
[24] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[25] A jogerős ítélet nem támadható felülvizsgálattal olyan kérdésben, amely nem volt sem az első-, sem a másodfokú eljárás tárgya [Pp. 207. § (1) bekezdés, 275. § (1) bekezdés, BH 2002.283.]. Ezért a Kúria a 89/391/EGK irányelv 11. cikk (4) bekezdése, valamint a 2000. évi LXXV. törvénnyel kihirdetett 155. számú ILO egyezmény megsértésére történő felperesi hivatkozást nem vehette figyelembe.
[26] A Kúria nem tartotta szükségesnek a 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 32. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az Alkotmánybíróság eljárását sem kezdeményezni, mert nem észlelte, hogy az alkalmazandó jogszabály a felperes által hivatkozott nemzetközi szerződésbe ütközne.
[27] A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy megválasztott munkavédelmi képviselőként a felperest megillette-e a munkáltató felmondása esetén a munkajogi védelem. Az alperes álláspontja szerint nem, mert bár nem vitatottan a felperes munkavédelmi képviselővé megválasztásáról tudomása volt, de az alperesnél működő munkavédelmi bizottság egy munkavédelmi képviselő esetén sem élt a védelemre jogosultságra kijelölés jogával, így az a felperest sem illeti meg. A törvényszék a munkavédelmi képviselők védelmét szolgáló törvényi rendelkezés céljával [Mvt. 76. § (1) bekezdés] egyezőnek fogadta el ezen alperesi védekezést, mely álláspont következtében az alperesnél egy munkavédelmi képviselőt sem illetne meg a munkajogi védelem.
[28] Az Mvt. 76. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés - miszerint a munkavédelmi képviselő munkajogi védelmére a választott szakszervezeti tisztségviselőre vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni - helyes értelmezése szerint a munkavédelmi képviselő feladat- és hatáskörére, megválasztására, működésére vonatkozó munkabiztonsági célokkal igazolt szempontok figyelembevételét jelenti.
[29] Az Mvt. 76. § (3) bekezdése egyértelműen a munkavédelmi képviselő munkajogi védelmének tartalmára és e körben a nyilatkozattételre jogosult személyére ad konkrét meghatározást. Ez utóbbi jogosulti kör meghatározása kiterjesztően nem értelmezhető, vagyis akként, hogy e jogosultság kiterjedne a védettséggel érintett munkavédelmi képviselők kijelölésére is.
[30] A munkajogi védelem során a felsőbb szakszervezeti szervet megillető jogosultságok gyakorlására a törvény a munkavédelmi bizottságot, illetve a munkavédelmi képviselőt megválasztó munkavállalókat jelöli ugyan meg, de nem ad ezzel felhatalmazást arra, hogy kiválasszák a munkajogi védelemre jogosult személyeket. Az Mt. 273. § (3) bekezdése ugyanis nem a felsőbb szakszervezeti szervet, hanem a szakszervezetet jogosítja fel a kijelölésre, mégpedig telephelyen foglalkoztatott statisztikai létszámadatok alapján meghatározott létszámkorláttal.
[31] A törvényalkotó ugyan az Mth. 14. § (1) bekezdésének 2013. január 1-jétől történő hatályon kívül helyezésével egyértelművé tette, hogy az 1992. évi XXII. törvény 28. §-a szerint védelemben részesülő szakszervezeti tisztségviselőknek ezen időponttól az új Mt. 273. § (3) bekezdésének keretei között biztosítható a munkajogi védelem, vagyis a jogalkotó nemcsak az új Mt. hatálybalépését követően, hanem azt megelőzően megválasztott szakszervezeti tisztségviselők esetében is korlátozni kívánta a munkajogi védelemmel érintett kört, e korlátozó rendelkezéseket azonban tételesen meghatározta az Mt. 273. §-ában. A munkavédelmi képviselőkre azonban ezen korlátozó rendelkezések - kifejezett szabályozás hiányában - nem alkalmazhatók.
[32] A munkavédelmi képviselők korábbi munkajogi védelmére vonatkozó jogot nem lehet megvonni anélkül, hogy megállapítható lenne a korlátozásra feljogosított személyi kör, illetőleg a védelemre jogosult kiválasztásának feltételrendszere. Ellenkező értelmezés esetén kijelölés hiányában egy munkavédelmi képviselő sem élvezhetne munkajogi védelmet, illetve a védelemre nem jelölt munkavédelmi képviselő jogszerűen hivatkozhatna az Mvt. 76. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésére, miszerint nem biztosított a számára azon elv feltétel nélküli érvényesülése, hogy jogai gyakorlása miatt hátrány nem érheti.
[33] A fentiekre tekintettel a felperessel a munkavédelmi bizottság egyetértésének beszerzése nélkül közölt felmondás jogellenes, az Mvt. 76. § (3) bekezdésébe, az Mt. 273. § (1) bekezdésébe ütközik. Ennek következtében a felperes jogszerűen kérheti az Mt. 83. § d) pontja alapján a munkaviszonya helyreállítását.
[34] A felperes keresetét a munkavédelmi képviselőt megillető munkajogi védelem megsértésére alapította, így a téves jogszabályhely megjelölése ellenére - tartalmában - jogszerűen kérhette az első- és a másodfokú eljárásban a munkaviszonya helyreállítását. Az elsőfokú bíróság téves jogértelmezéssel utasította el erre irányuló keresetét. Az Mt. 83. §-a ugyanis az ott felhívott jogellenességet megalapozó körülmények esetén a bíróságnak a visszahelyezés mellőzésére nem biztosít lehetőséget, mert erre irányuló kérelmet a munkáltató jogszerűen nem terjeszthet elő. A másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán a felperes munkaviszony helyreállításra irányuló fellebbezését nem bírálta el.
[35] A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közbenső ítéletnek a felmondás jogellenességét megállapító rendelkezését helybenhagyta, míg a meghaladó keresetet elutasító rendelkezés megváltoztatására irányuló fellebbezés elbírálása érdekében a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a Szabóné dr. Dénes Éva ügyvéd által képviselt Szekeres István felperesnek a dr. Pálfi Endre ügyvéd által képviselt alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 32.M.3316/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 5.Mf.638.465/2014/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
r é s z í t é l e t e t :
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 5.Mf.638.465/2014/4. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 32.M.3316/2013/11. számú közbenső ítéletének a felmondás jogellenességét megállapító rendelkezését helybenhagyja. A másodfokú bíróságot a munkaviszony helyreállítására irányuló fellebbezési kérelem elbírálása céljából új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek – tizenöt napon belül – 10.000 (tízezer) forint felülvizsgálati eljárási részköltséget.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak – felhívásra – 70.000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási részilletéket.
I n d o k o l á s
A felperes 1990. február 23-ától állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, utolsó munkaköre folyamatirányító volt. 2007. októberében munkavédelmi képviselőnek választották, mely tisztségét a munkaviszonya megszűnéséig folyamatosan betöltötte. Az alperessel a felperes munkavédelmi képviselővé történő választása tényét közölték. Az alperesnél a munkavédelmi képviselők munkavédelmi bizottságot alakítottak.
A felperes munkaviszonyát az alperes 2013. március 28-án kelt és közölt felmondással átszervezésre hivatkozással megszüntette, mely jognyilatkozatát megelőzően nem kérte ki a munkavédelmi bizottság egyetértését.
A felperes keresete a rendes felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként a munkaviszonya helyreállítására, elmaradt munkabér címén kártérítésként 12 havi távolléti díj megfizetésére irányult. Keresetét a 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: új Mt.) 83. § b) pontjára, és a 82. § (2) bekezdésére alapította.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes 2013. március 18-án kelt felmondással a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. A felperes „visszahelyezés iránti” keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a döntését a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 70/A. § (1) és (4) bekezdésére, 76. § (3) bekezdésére, valamint az Mt. 273. § (1), (3) és (4) bekezdésére, és a 83. § (1) bekezdésére alapította.
Álláspontja szerint abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy a felperest munkavédelmi képviselőként megillette-e az Mvt. 76. § (3) bekezdése és az Mt. 273. §-a szerinti munkajogi védelem.
Az Mvt. 70/A. § (3) bekezdésére hivatkozva – amely szerint a munkavédelmi képviselők megválasztására, megbízatásának megszűnésére, visszahívásának rendjére, működési területére az üzemi tanácsra vonatkozó szabályok alkalmazandók – nem találta irányadónak a szakszervezetre vonatkozó szabályozást a munkavédelmi képviselők tekintetében. A törvény a szakszervezetekre vonatkozó szabályok alkalmazása során csak a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv fogalmára ad értelmező rendelkezést, a szakszervezetre nem. Ebből eredően nem lehet meghatározni, hogy ki lenne jogosult kijelölni a védett munkavédelmi képviselőt.
Az elsőfokú bíróság annak tulajdonított jelentőséget, hogy a munkavédelmi képviselők személyét kötelező megválasztani a törvény által meghatározott esetben, és széles jogköröket biztosít az Mvt. a számukra a feladat elvégzéséhez. Az Mvt. 75. § (1) bekezdése ennek érdekében kötelezővé teszi a munkáltatónak a feltételek biztosítását. Mindezekből következően a munkavédelmi képviselőket a számukra tekintet nélkül munkajogi védelemben kell részesíteni. Csak ebben az esetben lehetnek olyan helyzetben, hogy hatékonyan fellépjenek a munkavállalók érdekében.
Az elsőfokú bíróság szerint nem értelmezhető az Mt. 273. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés kiterjesztően, vagyis akként, hogy a munkajogi védelem a munkavédelmi képviselők tekintetében is csak egy szűk, meghatározott csoportra vonatkozik. Erre az esetre a jogalkotónak külön szabályozást kellett volna alkotnia. Erre azonban nem került sor annak ellenére, hogy az új Mt. megalkotásával az Mvt.-t több ponton is módosították.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes mint munkavédelmi képviselő munkajogi védelem alatt állt a felmondás közlésekor. Azzal, hogy az alperes ezt megelőzően elmulasztotta beszerezni a munkavédelmi bizottság előzetes egyetértését, jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.
A munkaviszony helyreállítása iránti kereset azonban alaptalan mind a felperes által megjelölt Mt. 83. § (1) bekezdés b) pontja, mind a c) pontja alapján. Ezek alkalmazása a felperes esetében fogalmilag kizárt. Az utóbbira történő hivatkozás estén is a kérelmét el kellett volna utasítani, mert a bíróságnak bármilyen munka ellátására való „visszahelyezésre” nincs jogszabályi lehetősége, csak az eredeti munkakörben tudja a munkaviszonyt helyreállítani. Az alperes viszont arra hivatkozott, hogy az átszervezés folytán a felperes munkaköre megszűnt, és a gyártási tevékenységét kivonja B.-ről.
A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a mindkét fokú eljárási illetéket az állam viseli, továbbá kötelezte a felperest az alperes javára első- és másodfokú perköltség megfizetésére.
Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, azonban a felperes munkajogi védelme tekintetében levont következtetéseivel nem értett egyet.
Az új Mt. a korábbi szabályozáshoz képest lényegesen szűkíti a munkajogi védelemben részesülő választott szakszervezeti tisztségviselők számát. Ez csak azokra terjed ki, akiket a szakszervezet ebből a körből kijelölt, és erről a munkáltatót írásban értesítette (Mt. 273. §). Ezt támasztja alá az is, hogy a 2012. évi I. törvény hatályba lépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Mth.) 14. § (1) bekezdését - amely alapján az 1992. évi XXII. törvény 28. §-a szerinti védelemben részesülő szakszervezeti tisztségviselőkre az új Mt. 273. § (2) bekezdését alkalmazni kell - a 2012. évi CCXVI. törvény 18. § (2) bekezdése 2013. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Ebből következően a határozatlan időtartamú - azaz tisztség fennállásáig -, illetve az azt követő hat hónapig tartó védelem már nem alkalmazható a 2012. június 30-án a régi Mt. szerint védettek esetében. A munkajogi védelmükre csak az Mt. 273. § (3) bekezdés rendelkezései az irányadók, azaz meg kell jelölni őket az ott említett létszámkeretben.
Az Mvt. 76. § (3) bekezdése a munkavédelmi képviselők munkajogi védelmére a választott szakszervezeti tisztségviselők védelmére vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazását rendeli (el), amely az adott esetben azt jelenti, hogy a munkavédelmi képviselőket illetően a kijelölés jogát a munkavédelmi bizottság, annak hiányában a munkavédelmi képviselőt megválasztó munkavállalók gyakorolják. Az Mt. 273. §-ának rendelkezéseit ugyanis a maguk teljességében kell alkalmazni a munkavédelmi képviselőkre. Ebből következően az Mt. 273. § (3) bekezdése alapján nem minden munkavédelmi képviselőt, hanem a munkajogi védelem céljából kijelölt munkavédelmi képviselőt illeti meg a védelem. Ez nem jelenti a jogszabály kiterjesztő értelmezését, ez a rendelkezés szövegéből következik.
Ha a jogalkotónak az lett volna a célja, hogy az új Mt. hatályba lépésével a munkavédelmi képviselőkre ne kelljen alkalmazni a választott szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelmére vonatkozó új szabályokat, akkor ezt az Mvt. megfelelő módosításával megtehette volna, erre azonban nem került sor.
A felperes a felmondás közlésének időpontjában kijelölés hiányában munkajogi védelem alatt nem állt, ezért a munkáltató jognyilatkozata nem jogellenes.
A felperes jogi képviselő útján benyújtott joghatályos felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét kérte „hatályában fenntartani”.
Álláspontja szerint a választott szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelmére vonatkozóan az Mth. 14. § (1) bekezdését 2013. január 1-jével hatályon kívül helyező jogszabálymódosítás a munkavédelmi képviselők védelmére vonatkozó előírásokat nem érinti tekintettel arra, hogy az Mvt. 76. §-a nem változott. A munkavédelmi képviselők munkajogi védelmét módosító, vagy megvonó jogalkotói szándéknak jogszabályban kellett volna kifejezésre jutnia. Amennyiben ugyanis az Mth. konkrétan szabályozza az Mt. hatályban lépésekor már megválasztott szakszervezeti tisztségviselők és az üzemi tanács tagjainak munkajogi védelmét, illetve annak megszűnését, a munkavédelmi képviselők esetében is ugyanígy kellett volna eljárnia.
A munkavédelmi képviselő munkaviszonya felmondása esetére előírt egyetértési jog gyakorlása, illetve a védett személyek bejelentése a feladata a munkavédelmi bizottságnak vagy a munkavállalóknak, de az nem, hogy konkrét jogszabályi rendelkezés nélkül a munkajogi védelmet megvonják bármely megválasztott munkavédelmi képviselőtől, ha azok száma több mint a telephelyre előírt szám. A munkavédelmi képviselők száma nem igazodik az üzemi tanácséhoz, jogszabályi előírás hiányában kizárt a telephelyi meghatározottságú munkavédelmi képviselői létszám, akiket a szakszervezeti tisztségviselőkhöz hasonlóan korlátozott számban illet meg a munkajogi védelem. Az Mvt. 72. §-a ugyanakkor a munkavédelmi képviselőknek széleskörű feladatokat biztosít, azok ellátása indokolja a hatékony munkajogi védelmet, amelynek érdekében az Mvt. 76. § (1) bekezdésében kimondja, hogy „a munkavédelmi képviselőt (bizottságot) jogai gyakorlása körében hátrány nem érheti”. Ezen tilalmat konkrét tartalommal az Mt. 273. § (1) bekezdése tölti meg többek között biztosítva a felmondás esetére az egyetértés szükségességét, melynek jogosultjaként az Mvt. 76. § (3) bekezdése a munkavédelmi bizottságot, ennek hiányában a munkavállalókat jelöli meg.
Az Mvt. 76. § (3) bekezdésének törvényszék által történt értelmezése ellentétes az Mvt. és a munkajogi képviselet intézményének céljával. Ugyanis ha a munkavédelmi képviselő, aki a biztonságos munkavégzés biztosítása érdekében fellép a munkáltatóval szemben, nem védett, akkor minden garanciális szabály nélkül eltávolítható a munkahelyéről. Ezen védelmet szolgálja az Mvt. 76. § (1) bekezdés rendelkezése, amelynek megalkotására Magyarországot a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391/EGK irányelv 11. cikk (4) bekezdése, továbbá a 2000. évi LXXV. törvénnyel kihirdetett munkavédelemről szóló 155. számú ILO egyezmény kötelezi.
A felperes kérelmet terjesztett elő a Pp. 155/B. § alapján, hogy amennyiben szükséges, a Kúria kezdeményezzen az Alkotmánybíróságnál jogszabály nemzetközi egyezménybe ütközésének megállapítására irányuló eljárást az Mvt. 76. § (3) bekezdésének a 89/391/EGK irányelv 11. cikk (4) bekezdésébe, valamint a 2000. évi LXXV. törvénnyel kihirdetett 155. számú ILO egyezménye való ütközése folytán.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
A jogerős ítélet nem támadható felülvizsgálattal olyan kérdésben, amely nem volt sem az első-, sem a másodfokú eljárás tárgya [Pp. 207. § (1) bekezdés, 275. § (1) bekezdés, BH 2002.283.]. Ezért a Kúria a 89/391/EGK irányelv 11. cikk (4) bekezdés, valamint a 2000. évi LXXV. törvénnyel kihirdetett 155. számú ILO egyezmény megsértésére történő felperesi hivatkozást nem vehette figyelembe.
A Kúria nem tartotta szükségesnek a 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 32. § (2) bekezdésben foglaltak szerint az Alkotmánybíróság eljárását sem kezdeményezni, mert nem észlelte, hogy az alkalmazandó jogszabály a felperes által hivatkozott nemzetközi szerződésbe ütközne.
A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy megválasztott munkavédelmi képviselőként a felperest megillette-e a munkáltató felmondása esetén a munkajogi védelem. Az alperes álláspontja szerint nem, mert bár nem vitatottan a felperes munkavédelmi képviselővé megválasztásáról tudomása volt, de az alperesnél működő munkavédelmi bizottság egy munkavédelmi képviselő esetén sem élt a védelemre jogosultságra kijelölés jogával, így az a felperest sem illeti meg. A törvényszék a munkavédelmi képviselők védelmét szolgáló törvényi rendelkezés céljával [Mvt. 76. § (1) bekezdés] egyezőnek fogadta el ezen alperesi védekezést, mely álláspont következtében az alperesnél egy munkavédelmi képviselőt sem illetne meg a munkajogi védelem.
Az Mvt. 76. § (3) bekezdésben foglalt rendelkezés - miszerint a munkavédelmi képviselő munkajogi védelmére a választott szakszervezeti tisztségviselőre vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni – a helyes értelmezése szerint a munkavédelmi képviselő feladat- és hatáskörére, megválasztására, működésére vonatkozó munkabiztonsági célokkal igazolt szempontok figyelembe vételét jelenti.
Az Mvt. 76. § (3) bekezdés egyértelműen a munkavédelmi képviselő munkajogi védelmének tartalmára és e körben a nyilatkozattételre jogosult személyére ad konkrét meghatározást. Ez utóbbi jogosulti kör meghatározása kiterjesztően nem értelmezhető, vagyis akként, hogy e jogosultság kiterjedne a védettséggel érintett munkavédelmi képviselők kijelölésére is.
A munkajogi védelem során a felsőbb szakszervezeti szervet megillető jogosultságok gyakorlására a törvény a munkavédelmi bizottságot, illetve a munkavédelmi képviselőt megválasztó munkavállalókat jelöli ugyan meg, de nem ad ezzel felhatalmazást arra, hogy kiválasszák a munkajogi védelemre jogosult személyeket. Az Mt. 273. § (3) bekezdése ugyanis nem a felsőbb szakszervezeti szervet, hanem a szakszervezetet jogosítja fel a kijelölésre, mégpedig telephelyen foglalkoztatott statisztikai létszámadatok alapján meghatározott létszámkorláttal.
A törvényalkotó ugyan az Mth. 14. § (1) bekezdésének 2013. január 1-jétől történő hatályon kívül helyezésével egyértelművé tette, hogy az 1992. évi XXII. törvény 28. §-a szerint védelemben részesülő szakszervezeti tisztségviselőknek ezen időponttól az új Mt. 273. § (3) bekezdés keretei között biztosítható a munkajogi védelem, vagyis a jogalkotó nemcsak az új Mt. hatályba lépését követően, hanem azt megelőzően megválasztott szakszervezeti tisztségviselők esetében is korlátozni kívánta a munkajogi védelemmel érintett kört, e korlátozó rendelkezéseket azonban tételesen meghatározta az Mt. 273. §-ban. A munkavédelmi képviselőkre azonban ezen korlátozó rendelkezések – kifejezett szabályozás hiányában – nem alkalmazhatók.
A munkavédelmi képviselők korábbi munkajogi védelmére vonatkozó jogot nem lehet megvonni anélkül, hogy megállapítható lenne a korlátozásra feljogosított személyi kör, illetőleg a védelemre jogosult kiválasztásának feltételrendszere. Ellenkező értelmezés esetén kijelölés hiányában egy munkavédelmi képviselő sem élvezhetne munkajogi védelmet, illetve a védelemre nem jelölt munkavédelmi képviselő jogszerűen hivatkozhatna az Mvt. 76. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésére, miszerint nem biztosított a számára azon elv feltétel nélküli érvényesülése, hogy jogai gyakorlása miatt hátrány nem érheti.
A fentiekre tekintettel a felperessel a munkavédelmi bizottság egyetértésének beszerzése nélkül közölt felmondás jogellenes, az Mvt. 76. § (3) bekezdésébe, az Mt. 273. § (1) bekezdésébe ütközik. Ennek következtében a felperes jogszerűen kérheti az Mt. 83. § d) pontja alapján a munkaviszonya helyreállítását.
A felperes keresetét a munkavédelmi képviselőt megillető munkajogi védelem megsértésére alapította, így a téves jogszabályhely megjelölése ellenére – tartalmában – jogszerűen kérhette az első-, és a másodfokú eljárásban a munkaviszonya helyreállítását. Az elsőfokú bíróság téves jogértelmezéssel utasította el erre irányuló keresetét. Az Mt. 83. §-a ugyanis az ott felhívott jogellenességet megalapozó körülmények esetén a bíróságnak a visszahelyezés mellőzésére nem biztosít lehetőséget, mert erre irányuló kérelmet a munkáltató jogszerűen nem terjeszthet elő. A másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán a felperes munkaviszony helyreállításra irányuló fellebbezését nem bírálta el.
A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közbenső ítéletnek a felmondás jogellenességét megállapító rendelkezését helybenhagyta, míg a meghaladó keresetet elutasító rendelkezés megváltoztatására irányuló fellebbezés elbírálása érdekében a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A Pp. 78. § (1) bekezdés alapján kötelezte a pervesztes alperest a felperes felülvizsgálati eljárási részköltsége megfizetésére, valamint a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdés alapján a le nem rótt felülvizsgálati eljárási részilleték viselésére.
Budapest, 2016. február 17.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró