BH 2020.3.78 A szerződéses jogviszonyokra irányadó különös joghatósági ok megállapítható, ha a felek tényelőadásai körében megismert tények és megtett nyilatkozatok alapján a szerződéses viszony létrejöttét illetően alapos bírói kétely nem merül fel. A szerződés létezésével vagy érvénytelenségével kapcsolatos további kérdések értékelése már nem a perakadályok vizsgálata körébe esik, hanem az ügy érdemére tartozik [1952. évi III. tv. (régi Pp.) 157/A. § (1) bek., 1215/2012/ EU rendelet (Brüsszel Ia. rendelet) 7. cikk].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes keresetlevelében előadott tényállítása szerint az örökhagyó több évig Olaszországban élt, majd 2006-ban települt vissza Magyarországra, ahol még ebben az évben súlyos műtéti beavatkozáson esett át. Állította továbbá, hogy az örökhagyó ezt követően - a fokozatosan romló egészségügyi állapota miatt - azzal kereste meg őt, hogy a mindennapi ápolása és gondozása fejében kizárólagos végrendeleti örökösévé nevezi. Tényelőadása szerint ezt az ajánlatot elfogadta és e szóbeli megállapodásra tekintettel az örökhagyót 2006. évtől egészen haláláig tartotta, gondozta és ápolta.

[2] Az örökhagyó írásbeli magánvégrendelet hátrahagyásával hunyt el. Ebben, a 2014. szeptember 12. napján kelt végrendeletében egyedüli örököseként - a kizárólag olaszországi lakóhellyel rendelkező - alperest nevezte meg.

A kereseti kérelem és az alperes alaki védekezése

[3] A felperes keresetében 5 102 699 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest az örökhagyó tartásával felmerült költségként a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 677. § (1) bekezdés c) pontja alapján hagyatéki hitelezői igény címén.

[4] Tekintettel arra, hogy a jogvita külföldi elemet tartalmaz, a felperes elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012/EU rendelet (a továbbiakban: Róma IV. rendelet) 4. cikke alapján a magyar bíróság joghatósága megállapítható.

[5] A magyar bíróság joghatóságát - másodlagosan - a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelet (a továbbiakban: Brüsszel Ia. rendelet) 7. cikk 1. pontjára alapította.

[6] Az alperes az ügy érdemére vonatkozó nyilatkozatot nem tett, kizárólag a joghatóság hiányára hivatkozással terjesztett elő alaki ellenkérelmet és kérte a per megszüntetését.

[7] Állította, hogy a Róma IV. rendelet az örökös és harmadik személyek közötti jogvitában nem alkalmazható. Érvelése szerint a felperes igénye kötelmi igény, ebből következően a bíróság joghatóságát a Brüsszel Ia. rendelet alapján kell vizsgálni. Álláspontja szerint az e rendeletben foglalt különös joghatósági ok nem áll fenn, így a bíróság joghatóságát az általános szabályok alapján kell megállapítani, amely értelmében az uniós tagállamban lakóhellyel rendelkező személy az adott tagállam bíróságai előtt perelhető. Ebből pedig szerinte az következik, hogy az adott per elbírálására az olasz bíróság rendelkezik joghatósággal.

Az első- és másodfokú végzés

[8] Az elsőfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 157/A. § (1) bekezdés b) pontja alapján a pert megszüntette.

[9] Okfejtése szerint a perbeli követelés nem öröklési igény, mert a felperes az örökhagyó tartásával kapcsolatos költségeinek a megtérítését kéri a végrendeleti örökös alperessel szemben, így pénzkövetelése kötelmi jogi igény, ezért az nem tartozik Róma IV. rendelet hatálya alá.

[10] A továbbiakban azt, hogy fennáll-e a joghatósága, a Brüsszel Ia. rendelet alapján vizsgálta.

[11] Kifejtette, hogy az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: Európai Bíróság) joggyakorlata alapján a szerződéssel kapcsolatos ügyekre irányadó különös joghatósági szabályokat szűken kell értelmezni, azokat kizárólag a szerződésben részt vevő felek egymás közötti jogvitáiban lehet alkalmazni. Utalt arra, hogy az Európai Bíróság jogértelmezése szerint a szerződés jellemzője az, hogy az egyik fél a másik irányába szabadon vállal kötelezettséget. Ugyanakkor, ha az egyik fél által a másik fél irányába vállalt kötelezettség nem áll fenn, úgy a Brüsszel Ia. rendelet alkalmazása során a jogvita nem minősül szerződéssel kapcsolatos ügynek. További okfejtése szerint az adott ügyben nem merült fel peradat arra vonatkozóan sem, hogy az örökhagyó és a felperes között kifejezett szerződéses kapcsolat - tartási vagy öröklési szerződés - állt volna fenn. Utalt arra, hogy ilyen szerződést érvényesen egyébként is csak írásban lehet kötni. A felperes keresetében maga is juttatás reményében történő ellátást jelölt meg, amely - jogi érvelése szerint - nem kifejezetten szerződéses viszony, hanem a jogalanyok között "egy harmadik, speciális kapcsolat". Hivatkozott e körben még a PK 89. számú állásfoglalás indokolására.

[12] Kifejtette továbbá, hogy a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pontját még akkor sem lehetne az adott esetben alkalmazni, ha a felperes és az örökhagyó között szerződéses jogviszony állt volna fenn - azaz, ha az örökhagyó tartása a felperesnek kifejezett szerződéses kötelezettsége lett volna -, mert a tartási szolgáltatások iránti igény szorosan személyhez fűződő kötelem. Érvelése szerint ebből okszerűen következik - tekintettel a régi Ptk. 586. § (4) bekezdésére is -, hogy a szerződés a jogosult halálával megszűnt, így a szerződéses jogviszonyban való jogutódlásnak nincs helye. Hangsúlyozta: a 7. cikk 1. pontja kizárólag egy szerződés kapcsán, a szerződő féllel vagy annak jogutódjával szemben alkalmazható, az adott esetben azonban az alperes - alapos hitelezői igény esetében - nem a szerződés alapján, hanem egy teljesen más jogalapon lenne köteles helytállni a felperes hagyatéki hitelezői igényéért.

[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

[14] Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a perbeli követelés nem minősül öröklési jogi igénynek, ezért a Róma IV. rendelet a perbeli jogviszonyra nem alkalmazható.

[15] Érdemben helytállónak találta az elsőfokú bíróság döntését abban a körben is, hogy a magyar bíróság joghatóságát nem alapozza meg a Brüsszel Ia. rendelet sem. Nem értett egyet azonban az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, amely szerint már elvi szinten kizárható, hogy a felperes és az örökhagyó között szerződés jött létre. Ezt - érvelése szerint - ugyanis bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül nem lehet megállapítani. Ugyanakkor helytállónak találta az elsőfokú bíróság okfejtését, amely szerint: ha meg is állapítható, hogy a felperes az örökhagyó tartására, gondozására kötött szerződést, az örökhagyó személyéhez tapadó szolgáltatás teljesítésére vállalt kötelezettséget, amely az örökhagyó - jogosult - halálával megszűnt. Következésképpen az alperes mint örökös nem lehet az örökhagyó szerződéses jogutódja.