ÍH 2023.97 KÖZBENSŐ ÍTÉLET KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYBEN

Közhatalom gyakorlásával okozott kár megtérítése iránti perben csak akkor lehet közbenső ítéletet hozni, ha megállapítható, hogy az alperes felróható magatartásával okozati összefüggésben a felperesnek bizonyosan merült fel kára, jogellenességet kizáró körülmény nem áll fenn és a bekövetkezett kár az arra alkalmas rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható [Alkalmazott jogszabályhelyek: a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 341. §; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:519. §; Ptk. 6:549. §].

A felperes 34. sorszámon előterjesztett végleges keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket egyetemlegesen elsődlegesen 9.101.262 forint és kamatai, másodlagosan 2.639.731 forint és kamatai megfizetésére. Ezzel valódi halmazatban kérte, hogy a bíróság kötelezze az I. rendű alperest 11.979 forint, továbbá a II. rendű alperest 300.000 forint és kamatai megfizetésére. Keresetét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:548. §-ára és 6:549. §-ára alapította.

Az alperesek érdemi ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy az I. és II. rendű alperesek az I. rendű alperes előtt 41.V.0321/2013., 41.V.0322/2013. és 41.V.0323/2013. számon indult végrehajtási ügyekre tekintettel keletkezett 41.V.0323/2013/311. számú felosztási terv elkészítéséhez alapul vett ügyérték meghatározása és az ahhoz kapcsolódó számítások során jogellenesen jártak el. A jogalap tekintetében az I. rendű alperes esetében megállapította a végrehajtói jogkörben okozott kárért fennálló felelősséget a Ptk. 6:549. § (2) bekezdése alapján. A II. rendű alperes esetében megállapította a bírósági jogkörben okozott kárért fennálló felelősséget a Ptk. 6:549. § (1) bekezdése alapján. Megállapította továbbá az I. és II. rendű alperesek felelősségének az egyetemlegességét a Ptk. 6:524. §-a alapján.

Az elsőfokú bíróság nem fogadta el a II. rendű alperes elévülési kifogását. Megállapította, hogy az ügyérték az eljárási és költségkalkulációs szabályok alkalmazása során irányadó összeg, arról az eljáró végrehajtónak külön rendelkeznie nem kellett. Ezért az a tény, hogy a felperes az ügyértéket korábban nem kifogásolta, az elévülés, illetve a jogorvoslatok kimerítésének kérdéskörében nem kap szerepet.

Az I. rendű alperes károkozó magatartásaként a felperes azt jelölte meg, hogy a felosztási tervben az ügyértéket nem a végrehajtási lap hozzáérkezésének időpontjában irányadó adatok szerint vette figyelembe, valamint a haszonélvezeti jogosultakkal szembeni két végrehajtási eljárás ügyértékét is az ingatlantulajdonossal szembeni ügyérték átvételével számította ki. Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a végrehajtási lapokon valamennyi adós esetében pénzfizetési kötelezettséget tüntettek fel 82.218.418 forint és kamatai erejéig, valamint az ingatlan értékesítésének tűrésére irányuló kötelezettséget, illetve azt, hogy a pénzkövetelés jogcíme kölcsöntartozás. A haszonélvezői minőség általi megkülönböztetés a végrehajtási lapokon elmaradt, de ezt az I. rendű alperesnek a végrehajtási eljárásban a végrehajtandó ítélet rendelkező részéből észlelnie kellett, ahogy azt is, hogy a 82.218.418 forint és kamatai iránti követelés nem háromszorozódott meg, valamint a haszonélvezők az ingatlanból kielégítést csak tűrni voltak kötelesek. Arra a következtetésre jutott, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 10. §-a, az 1/2002. (I. 17.) IM rendelet (Vüsz.) 24. §-a és 25. §-a, valamint a 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet 5. és 7. §-a alapján megállapítható, hogy az ügyérték meghatározása, így az abból eredő további számítások nem a jogszabályi előírások szerint történtek, ezáltal az I. rendű alperes a felperesnek kárt okozott. A felperes mindhárom végrehajtási ügy tekintetében valamennyi jogorvoslati lehetőségét kimerítette, amit az alperesek nem vitattak. A vitatás tárgya az volt, hogy a felperes kérelmei az ügyérték vitatására mennyiben terjedtek ki, és erről úgy foglalt állást, hogy a jogorvoslatok megfelelőek voltak. Minderre tekintettel a felperes keresete az I. rendű alperessel szemben a jogalapjában alapos.

A II. rendű alperessel szemben előterjesztett kereset körében kiemelte, hogy a jogorvoslati eljárás során a felosztási terv számítása helyességének felülbírálatához az ügyérték alapulvétele elengedhetetlen volt. A felosztási terv a három végrehajtási eljárást egyszerre foglalta magába, tehát a II. rendű alperesnek az előtte levő iratokból tudomása kellett legyen arról, hogy a három ügy összefügg, amelyekben - az I. rendű alperesnél írtakra figyelemmel - nem lehetett volna azonos ügyértéket megállapítani. A jogsértés tehát fennáll, annak súlya kirívónak tekintendő, minthogy a megállapítások a végrehajtható okirat tartalmával, illetve a végrehajtási eljárásban szereplő adósok kötelezettségének a minőségével lényegesen ellentétesek. Ezért az elsőfokú bíróság a kirívóan jogellenes jogalkalmazási hibát és emiatt a bírósági jogkörben okozott kár jogalapját a II. rendű alperes esetében is megállapíthatónak találta.

Arra a következtetésre jutott, hogy miután az I. rendű alperes hozta a sérelmes intézkedést, a II. rendű alperes pedig a sérelmes intézkedés hibáit korrigáló fórumként járt el, magatartásuk eredménye nem különíthető el egymástól, így az alperesek felelősségének egyetemlegességét megállapította a Ptk. 6:524. §-ára tekintettel.

A 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet 7. § (1) bekezdése szerint a végrehajtási ügyérték a végrehajtható okirat végrehajtóhoz érkezésének napján fennálló forintban meghatározott összeg, a főköveteléshez társuló járulékok időközbeni változásától függetlenül. A haszonélvező adósok tekintetében a végrehajtási lapon feltüntetett ítéleti rendelkezés alapján a végrehajtás az ingatlanból kielégítés tűrésére irányult, emiatt a költségeket is ennek alapulvételével szükséges kiszámítani, illetve a felperes kárának mértékét e számítási mód alapulvételével szükséges majd meghatározni. A haszonélvezettel kapcsolatos további kérdések rendezése az összegszerűség és nem a jogalap szempontjából relevánsak.

A közbenső ítélet ellen az I. és a II. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést.

Az I. rendű alperes fellebbezésében kérte, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét változtassa meg és a felperes keresetét teljes terjedelmében utasítsa el.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből nem megfelelő jogi következtetést vont le, azonban az ítélet anyagi jogi felülbírálatának van helye, mivel a rendelkezésre álló tények és iratanyag alapján eltérő, jogszabályoknak megfelelő ítéletet kellett volna hozni. Az elsőfokú bíróság nem fejtette ki, hogy milyen konkrét jogszabályhelyre alapítva cáfolja a végrehajtási kifogások elbírálása során másodfokon eljárt II. rendű alperes jogerős határozatainak megállapítását. Az sem derül ki, hogy milyen ok-okozati összefüggés áll fenn a végrehajtó jogerős bírói határozattal jóváhagyott eljárása és a felperes által előadott károsodás között. Az sem tisztázott, hogy a felperes által fizetendő, megfelelő módon és összegszerűségben felszámított költségek és díjak hogyan tekinthetők bármely értelmezés szerint kárnak, és nem a Vht. rendelkezéseinek megfelelő, a felperest jogszerűen terhelő fizetési kötelezettségnek. A felperes a károkozás Ptk. általános szabályai szerinti elemei: a jogellenesség, a kár összegszerűségében bizonyított bekövetkezte és az ok-okozati összefüggés közül egyiket sem igazolta, annak ellenére, hogy ezek bármelyikének hiánya már önmagában is a kártérítési igény teljes megalapozatlanságát eredményezi, meg sem említve mindhárom elem egyidejű hiányát. Különösen aggályos, hogy az elsőfokú ítélet nem tartalmazza, hogy az I. rendű alperesnek milyen jogszabályi alapon kellett volna a bíróság által kibocsátott, közokiratnak minősülő végrehajtható okiratban (végrehajtási lapon) feltüntetettől eltérő ügyértéket megállapítani. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában szubjektív véleményt formált arról, hogy az I. rendű alperesnek mi lett volna a kötelezettsége, de ezt egyetlen konkrét jogszabályi hivatkozással sem tudta alátámasztani. Azon ítéleti hivatkozás is téves, hogy az I. rendű alpereshez 2009. április 2-án és 6-án érkeztek az ügyek (elsőfokú ítélet 5. oldal), valójában a helyes dátum 2013. február 5. napja. Az I. rendű alperes az ügyértéket jogszabályoknak megfelelő határozta meg, a végrehajtási lapok tartalmának megfelelően járt el.