BH+ 2013.3.125 Az alvállalkozói teljesítés nem a közvetített szolgáltatás egyik fajtája, de mindkettő esetén csökkenthető a helyi adó alapja ún. "közvetített szolgáltatások értéke" címén. Ezt azonban alvállalkozói teljesítés esetén nem kell a számlában külön feltüntetni [1990. évi C. tv. 39. § (1) bek., 52. § 40. pont]

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2004-2005 évekre építményadó és iparűzési adónemben végzett ellenőrzést. A revízió nem fogadta el nettó árbevétel-csökkentő tételként a felperes iparűzési adóbevallásában a 2004 évben közvetített szolgáltatásként megjelölt 186 206 069 Ft összeget, 2005 évben pedig a 167 984 767 Ft összeget. Mindennek eredményeképpen a 2009. december 23-án kelt elsőfokú határozatával a felperesre nézve 1 172 400 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg a két év vonatkozásában összesen, és kirótt ennek jogkövetkezményeként 586 200 Ft adóbírságot és 587 000 Ft késedelmi pótlékot is. A döntés indoka az volt, hogy a közvetített szolgáltatásként megjelölt tételek tekintetében a jogszabályi követelmény nem teljesült, mert egyetlen számlán sem került feltüntetésre, hogy az közvetített szolgáltatást is tartalmaz.

Az elsőfokú határozattal szemben a felperes fellebbezést terjesztett elő. A másodfokú hatóság 2010. március 16. napján kelt határozatával az elsőfokú hatóság határozatát az összegszerűség vonatkozásában részben megváltoztatta, 2004-2005 év vonatkozásában 1 120 990 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, és ennek értelemszerűen módosította a jogkövetkezményeit is, azaz 560 495 Ft bírságot és 513 205 Ft késedelmi pótlékot írt elő. Egyébként érdemben a másodfokú határozat az elsőfokú határozat rendelkezéseit helybenhagyta. A másodfokú hatóság határozata indokolásához az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 106. § (1) bekezdésére, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 35. § (1) bekezdésére, 39. § (1) bekezdésére, 52. § 40. pontjára hivatkozott. Ezen jogszabályhelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a közvetített szolgáltatások esetében a jogszabály két különböző ráfordításnemet ismer el nettó árbevétel-csökkentő tételként. A definíció első fordulata szűkebb számviteli értelemben vett közvetített szolgáltatások értékét, a második fordulat a számviteli közvetített szolgáltatás fogalmának meg nem felelő, ún. alvállalkozói teljesítések értékét. A közvetített szolgáltatás értéke nettó árbevételből történő levonhatóságának két együttes feltétele van. Egyrészt az adóalanynak az alvállalkozóval és a megrendelővel írásban megkötött szerződése, amelynek utalnia kell a megrendelővel kötött szerződés esetén a közvetítés lehetőségére, míg a levonhatóság másik lényeges feltétele olyan tartalmú számla kibocsátása a megrendelő felé, amelyből a közvetítés ténye egyértelműen nyomon követhető. Bármelyik feltétel hiányában az adólevonási jog közvetített szolgáltatás címén nem gyakorolható. Rögzítette az alperesi határozat, hogy az átvizsgált iratok alapján az volt megállapítható, hogy az ellenőrzéssel érintett adóévekben a kimenő számlákon a közvetítés ténye - a felperes által sem vitatottan - nem szerepelt. E körülmény önmagában kizárja a nettó árbevétel közvetített szolgáltatás értékével történő csökkentésének lehetőségét. Álláspontjának alátámasztására hivatkozott még az alperes a Legfelsőbb Bíróság KGD 2007/190. számú közzétett eseti döntésére is.

A másodfokú határozattal szemben a felperes keresetet terjesztett elő, mindkét fokú határozat hatályon kívül helyezését kérte és az alperes perköltségben marasztalását. Kifejtette, hogy az alperes tudatosan összemossa a közvetített szolgáltatás és az alvállalkozói teljesítés fogalmát, és téves álláspontját pontatlanul idézett jogszabályi rendelkezésekkel igyekszik alátámasztani. Nézete szerint az alvállalkozói teljesítés nem a közvetített szolgáltatás egyik alfaja. Ez következik a Htv. 52. § 40. pontjából is, ahol a jogszabályhely kiemeli, hogy a közvetített szolgáltatások közé nem tartozik az alvállalkozói teljesítés értéke. A két szolgáltatástípus nem egymás analógiája annak ellenére sem, hogy a nevezett szolgáltatások elszámolhatóságának egyes feltételei hasonlóak. Álláspontja alátámasztására hivatkozott a felperes a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 3. § (4) bekezdés 1. pontjára is. Az alvállalkozói teljesítésnél nem lehet beszélni változatlan formájú továbbértékesítésről. Az alvállalkozókat a felperes kizárólag a saját teljesítményéhez vette és veszi igénybe, az alvállalkozói teljesítmények beépülnek a felperesi társaság teljesítményébe, tehát nem különíthetőek el a felperes teljesítményétől. A felperesi társaság közvetített szolgáltatásként semmit nem értékesített, ezért számláiban sem szerepelhet közvetített szolgáltatásra vonatkozó utalás. Előadta, hivatkozva az Art. 1. § (7) bekezdésére, mely szerint a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni, hogy ő a Htv.-ben az alvállalkozói teljesítések levonhatóságára meghatározott feltételnek, azaz az írásbeli vállalkozási szerződés rendelkezésre állásának maradéktalanul eleget tett. Az alvállalkozói teljesítmény a Ptk. fogalomrendszerébe tartozik, míg a közvetített szolgáltatást klasszikus értelemben az Sztv. használja. A felperes gyakorlata az alvállalkozói teljesítmények elszámolásával kapcsolatban a Htv. 52. § 40. pontjában meghatározott feltételnek megfelelt, így adókülönbözetet egyik évben sem lehetett volna megállapítani. A hatóság nem bizonyította azt, hogy a felperes bármely szolgáltatást változatlan formában adta volna tovább, és ez nem derült volna ki számlájából. Amennyiben a jogerős határozat érvei realizálódnának, akkor a számlák adattartalma az Sztv. 167. § (1) és (2) bekezdésébe is ütközött volna. Ezen kívül, amennyiben az alperesi álláspont érvényesülne, úgy az adó kétszeres megfizetéséhez vezetne, mivel az alvállalkozók a Htv. alapján helyi adót fizetnek, a saját székhelyük szerinti önkormányzat részére.

A felperes keresetében szintén hivatkozott egy értelmezést alátámasztó állásfoglalásra, amely a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes adófőosztályától származott, 2010. szeptember 27. napján kelt, és amely a Htv. 39. §, 52. § 40. pontját értelmezi a felperessel egyezően.

Az alperes fenntartotta határozati érveit, a kereset elutasítását kérte.

A megyei bíróság a 2010. december 2-án kelt ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az elutasítás alapjaként hivatkozott egyrészt az Art. 106. § (1) bekezdésére, mely szerint: "Az adóhatóság az adózó adómegállapítási, bevallási kötelezettsége teljesítését adónként, támogatásonként és időszakonként vagy meghatározott időszakra több adó és támogatás tekintetében is vizsgálhatja. Az ellenőrzés megkezdéséig bevallani elmulasztott adót az adózó terhére, illetve javára adókülönbözetként állapítja meg.", továbbá a Htv. 35. § (1) bekezdésére, amely kimondja: "Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység)."