BH 2018.3.93 A munkavégzésre irányuló jogviszonyt a szerződés típusának minősítésekor a minősítő jegyek alapján azok összességében kell vizsgálni. A bíróságnak vizsgálni és értékelni kell azokat a tényeket és bizonyítékokat is, amelyek a hatóság előtt nem voltak ismertek, de a döntéshozatalkor már fennálltak és az ügy elbírálásához szükségesek [2004. évi CXL. tv. (Ket.) 50. §, 1952. évi III. tv. (Pp.) 3. §, 164. §, 215. §, 339. §].

A tényállás

[1] A felperes családi vállalkozásának az E., V. úti gazdasági épületén viharkár miatt a hullámpalaborítás megsérült. A sérült pala kicserélésére vonatkozóan Sz. R. elvállalta a javítási munkát. A feladat elvégzéséhez részben a felperes eszközeit és a javításhoz szükséges anyagait (hullámpala, falétra, palacsavar) használta, részben az otthonából vitt kéziszerszámokat. 2013. április 25-én 14.00 és 15.00 óra közötti időszakban Sz. R. kb. 5-5,5 méter magasból a beszakadt hullámpalán keresztül az épület belsejébe a betonpadozatra esett. Saját gépkocsijával a lakására, majd kórházba szállították, ahol többek között ágyéki csigolya- és szárkapocscsonttörést állapítottak meg. Sz. R. a baleset időpontjában regisztrált munkanélküli volt, vállalkozását 2013. november 18-án alapította G. Kft. néven.

[2] Sz. R. a baleset kivizsgálása iránti kérelemmel fordult a Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve Munkavédelmi Felügyelőséghez. Az alperes a 2014. szeptember 24. napján kelt határozatával a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Mvt.) 84. § (1) bekezdés c) pontjában biztosított jogánál fogva a felperes mint családi gazdálkodó, munkáltató telephelyén Sz. R. 2013. április 25-én bekövetkezett balesetével kapcsolatosan ellenőrzést tartott, tanúmeghallgatásokat végzett, melynek eredményeképpen munkavédelmi eljárást indított. A lefolytatott eljárás (balesetvizsgálat) során keletkezett dokumentumok alapján a felperes családi gazdálkodó, mint munkáltató és Sz. R. munkát végző személyek közötti munkavégzésre irányuló jogviszonyt szervezett munkavégzésnek, a munkavállaló 2013. április 25. napján bekövetkezett balesetét munkabalesetnek minősítette, egyben elrendelte a munkabaleset kivizsgálását és a munkabaleseti jegyzőkönyvnek a Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Munkavédelmi Felügyelősége részére történő megküldését. Az első fokon eljáró hatóság a tanúvallomások alapján megállapította, hogy a sérült Sz. R. tevékenységét munkaviszonynak tudta, a megbízó felperest pedig vállalkozónak hitte. A sérült munkáját személyes közreműködéssel egyedül végezte, több egymást követő munkanapon találkozott a felperessel, a munkája ellenértékeként különböző összegekben pénzbeli juttatásokat kapott, így 6000 forintot kapott naponta és még a kórházi ápolása alatt is kapott kétszer más-más összeget. Munkaszerződés megkötésére írásban nem került sor. Sz. R. sérült négy napon keresztül dolgozott a területen, nem helyettesítette senki, munkáját egyedül végezte. Sz. R. állítása szerint nem vállalkozóként vállalta a munkát, kizárólag a munkaviszony megkötésére irányult a szándéka, a bérét is napi bérben (6000 forint/nap) állapították meg. A munkát a felperes adta ki, a munkakezdés reggel 6 órától volt, a befejezés bizonytalan volt, de jellemzően napi 10-12 órát dolgozott, fizetését mindennap az elvégzett munka után megkapta. A munkaterületre a felperes mindennap kiment. Sz. R. a felperes által biztosított eszközöket és a helyszínen lévő anyagokat használta, míg a kéziszerszámokat ő vitte magával az otthonából. A munkavégzéshez egyéni védőeszköz, beleülő hevederezet vagy más leesés elleni védelem nem volt, ilyet a sérült nem használt, a felperes pedig nem rendelkezett azokkal.

[3] A Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság, mint másodfokú hatóság a 2014. november 17. napján kelt határozatával az elsőfokú hatóság határozatát a teljesítési határidő tekintetében megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta. A másodfokú hatóság határozatában rögzítette, hogy a felek között a munkavégzés ténye és az annak helyén történt baleset nem vitatott. Sz. R. munkafeladatait személyesen, rendszeresen munkaidőben végezte, az egyszemélyes munkavégzéshez igazodott a munkaidő. A munka általában 9 órakor kezdődött és kora délután közel azonos időszakban fejeződött be és ez napokon át tartott. Nincs olyan vállalkozási szerződés, amelyben a teljesítési határidőt ne kötnék ki. Sz. R. tevékenységének befejezése nem volt időhöz kötött. Munkája ellenértékeként pénzbeli juttatásban részesült. A kifizetés ütemezésében - naponta vagy egyszeri kifizetés - történt megállapodást a felek között nem lehetett tisztázni. A munkavégzés során egyetlen alkalommal sem írtak alá átvételi elismervényt a pénz átvételéről, átadásáról, az ellenérték jellegét az eset összes körülménye alapján kellett megítélni. A feleknek a vállalkozási díjban előre kell megállapodniuk, a későbbi elszámolás nem bizonyítja, hogy a felek között a vállalkozói díjra vonatkozóan megállapodás történt volna. A baleset tényét a felperes sem vitatta. A másodfokú hatóság határozatában kitért részletesen a felperes fellebbezésében felhozott az eljárással kapcsolatos kifogásaira, kiemelve, hogy a felügyelői megállapítás nem volt iratellenes a védőeszköz vonatkozásában, továbbá, a felperes a szembesítési eljárás során sem kifogásolta a védőeszközökkel kapcsolatos megállapításokat. A közigazgatási szervek határozataikat az Mvt. 87. § 1/A. pontja és 3. pontja, a 64. § (1)-(4) bekezdése és 65. § (1) bekezdése, valamint a 87. § (3) bekezdése rendelkezéseire alapították.

[4] A Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve 2014. október 18. napján kelt - a Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve munkavédelmi felügyelőjének jelzése alapján lefolytatott munkaügyi ellenőrzés eredményeképp hozott - határozatában megállapította, hogy Cs. F. munkáltató, valamint Sz. R. munkavállaló között 2013. április 22-25-ig terjedő időszakban munkaviszony állt fenn. Kötelezte a munkáltatót, hogy a nevezett munkavállaló foglalkoztatását fenti időszakra jelentse be az illetékes adóhatóság felé. A felperessel mint munkáltatóval szemben a munkaügyi bírságot helyettesítő figyelmeztetést alkalmazott. A határozat rögzítette, hogy Cs. F. őstermelő Sz. R. munkaviszonyban történő foglalkoztatását nem ismerte el, azonban az egyéb rendelkezésre álló nyilatkozatok, körülmények kétséget kizáróan bizonyították az érintett munkavállaló tényleges foglalkoztatását a 2013. április 22. és 25. közötti időszak tekintetében. Megállapította, hogy a felek között létrejött jogviszony a munkaviszony jellemzőbb ismérveit tartalmazta, Sz. R. munkavégzésére a munkáltató által meghatározott munkaidőben, annak érdekkörében, közvetlen ellenőrzése és irányítása alatt, a munkavállaló személyes munkavégzési kötelezettsége mellett került sor, amely a felek közötti alá- és fölérendeltségi viszonyt vont maga után. A munkavégzés ellentételezéseként a munkavállaló munkabérben részesült.

[5] A Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság mint másodfokú hatóság a 2014. december 11. napján kelt határozatával az elsőfokú hatóság határozatát helybenhagyta kiemelve, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az elsőfokú hatóság a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) 1. § (5) bekezdése alapján helyesen állapította meg, hogy Sz. R. és Cs. F. őstermelő között munkaviszony állt fenn, ugyanis a létrejött jogviszony a munkaviszony jellemző ismérveit tartalmazta.