EH 2009.1955 A mobil átjátszó-torony létesítésével okozott kár megtérítése körében, az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértőnek azt is értékelnie kell, hogy a torony egészségre gyakorolt káros hatásaitól való esetleges félelem a szomszédos ingatlan forgalmi értékét mennyiben csökkenti [Ptk. 100. §, 339. §].
Az alperes 2000 áprilisában a felperesek tulajdonában álló ingatlanok közelében átjátszó-tornyot létesített. Az előzetes bizonyítási eljárásban dr. r. A. igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő 19 ingatlant vizsgált meg és megállapította az egyes ingatlanok forgalmi értékcsökkenésének százalékos arányát, arra alapítva, hogy a torony ijesztő látványt nyújt, süvítő hanghatásokat kelt, vonzza a légköri villámlásokat és kialakult az emberekben az esetleges káros hatásoktól való félelem is, amely a forgalmi értéket csökkenti.
A felperesek a keresetükben az igazságügyi szakértői véleményben meghatározott forgalmi értékcsökkenéseknek megfelelő káruk és annak 2000. május 1-jétől járó törvényes mértékű késedelmi kamatának megfizetésére kérték az alperes kötelezését a Ptk. 100. §-a és 339. §-ának (1) bekezdése alapján.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, annak jogalapját és összegszerűségét is vitatta.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében a II-III-IV. r., a XIII-XIV-XV-XVI. r. és a XXV. r. felperesek keresetét elutasította, a többi felperes keresetét részben alaposnak tartva a 2000. május 1-jétől járó törvényes késedelmi kamatokkal együtt különböző összegek megfizetésére kötelezte az alperest. Az elsőfokú bíróság az alperes bizonyítási indítványának részben helyt adva helyszíni szemlét tartott és dr. r. A.-t a szakvélemény kiegészítésére hívta fel, majd kirendelte az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézet Budapesti Műszaki Könyv és Adószakértői Intézetét, amelynek szakvéleménye egyező volt az ingatlanok forgalmi értékét csökkentő és növelő tényezők meghatározásában, eltért azonban az értékcsökkenés százalékos mértékében. A bíróság dr. r. A.-t és az intézet részéről eljárt G. I.-né dr. szakértőt együttesen is meghallgatta, majd a kár mértéke tekintetében utóbbi szakvéleményét fogadta el a 2007. évi forgalmi érték alapul vételével.
A keresetet teljes mértékben elutasító rendelkezések ellen az érintett felperesek fellebbezéssel nem éltek. Az alperes a fellebbezésében az elsőfokú ítéletnek a kereseteknek helyt adó rendelkezéseit támadta és a felperesek keresetének teljes mértékben való elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében megváltoztatta, a felperesek keresetét elutasította és rendelkezett a perköltségek viseléséről.
A másodfokú ítélet indokolása szerint nem lehet a szakvéleményt arra alapítani, hogy az emberek félnek az átjátszó-toronytól, illetőleg a bázisállomástól. Tényként megállapítható, hogy volt az érintett területen ingatlan adásvétel reális áron, kártérítési perek pedig a tornyok számához képest kevés helyen indultak. Nem tartozik az ingatlanforgalmi szakértő hatáskörébe annak eldöntése, hogy az emberek félnek-e a toronytól. Ezt a szakértők csak kijelentik, de az erre vonatkozó bizonyítékokat nem jelölik meg. Az alperes által csatolt közvéleménykutatás ellentétes ezzel a szakértői megállapítással. Más perekből ismert szakvélemények sem támasztják alá a perbeli szakértő megállapításait. A vevők oldalán nem bizonyított az értékcsökkenés, ilyen adásvételi szerződés nem ismert. A felperesek pedig (két ingatlan tulajdonosai kivételével) nem is szomszédai annak az ingatlannak, amelyen a torony épült. Nem bizonyított a másodfokú ítélet indokolása szerint a forgalmi értékcsökkenés összegszerűsége sem, e körben a szakvélemények aggályosak.
Az I. r., az V-XII. r., a XVII-XXIV. r. és a XXVI-XXXI. r. felperesek felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő, amely az elsőfokú ítélettel egyező döntés meghozatalára irányult. A felülvizsgálati kérelem szerint a felperesek a szükségtelen zavarás tényét - ebből következően a kártérítési igény jogalapját -, továbbá a kár mértékét is bizonyították. A másodfokú ítélet megalapozatlan, sérti a Pp. 177. §-ának (1) bekezdését és a 206. §-ában foglaltakat, valamint a Ptk. 100. §-át és 339. §-át. Mindkét igazságügyi szakértő szakvéleménye megfelelt az előírt követelményeknek (BH 2005/147.), az alperes által hivatkozott rendelet [25/1997. (VIII. 1.) PM rendelet] a banki ügyleteknél használható és nem a piaci értéket, hanem az úgynevezett hitelbiztosítéki értéket veszi alapul. A piaci forgalmi érték csak óvatos becsléssel határozható meg. A felülvizsgálati kérelem szerint a más ügyekben keletkezett szakvélemények ebben a perben nem lehetnek irányadóak. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság helyszíni szemléjének megállapításai ellenére foglalt állást a félelem kérdésében és figyelmen kívül hagyta, hogy a tudományos szervek nem tettek olyan megállapítást, hogy a termikus és atermikus sugárzásnak nincs egészségkárosító hatása. A Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa, dr. K. L. szakvéleménye szerint csak maximális óvatossággal szabad a megengedhető és vélelmezetten káros hatású elektromágneses sugárzó rendszert telepíteni. A felülvizsgálati kérelem utalt továbbá e körben az Ökológiai Intézet, valamint az Országgyűlési Biztos Hivatalának egyes megállapításaira, valamint a Legfelsőbb Bíróság döntéseire. A tiltakozások, petíciók a felülvizsgálati kérelem szerint a társadalom negatív ítéletének megnyilvánulásai, amelyek ismertek. Téves továbbá az a megállapítás is, hogy kártérítést csak a közvetlen szomszéd igényelhet.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Álláspontja szerint a bázisállomással kapcsolatos perekben született és a felperesek számára kedvező eseti döntések és szakértői vélemények a keresetek elbírálására nem lehetnek irányadóak, mert minden eset egyedi vizsgálatot igényel. Az alperes vitatta, hogy a perben eljárt szakértők szakvéleményei az ítélkezés alapjául szolgálhatnak. A szakértők szociológiai, pszichológiai, pszichiátriai kérdésekben (félelem) nem nyilatkozhatnak; az értékcsökkenés az ingatlanforgalomból nem igazolható és az alkalmazott szakértői módszertan sem megfelelő. Az alperes szerint a másodfokú ítélet megalapozott, az elsőfokú ítélet hatályban tartását pedig kizárja, hogy az elsőfokú bíróság a 2007. évi forgalmi értékekből indult ki, a kamatot azonban 2000-től állapította meg. A másodfokú bíróság a peresítettség arányából, a lezajlott adásvételi ügyletekből és a toronyközeli ingatlan normál ár feletti értékesítéséből helyes következtetésekre jutott a perbeli szakvéleményeket illetően, amelyek még valószínűsítésre sem alkalmasak. Az alperes szerint a forgalmi értékek megállapítása iratellenes, továbbá a perben a szükségtelen zavarás, de még a zavarás ténye sem bizonyított. Nem lehet köztudomásúnak tekinteni a szakértő által megállapított jelenségeknek az ingatlanokra gyakorolt negatív hatását. Nem állapítható meg a felróhatóság sem a torony telepítési helyének kiválasztása körében, amely a helyi önkormányzattól függött.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A Ptk. szomszédjogi rendelkezésének megsértésével okozott kár megtérítésére indított kereset alapján a bíróságnak a Ptk. 100. §-a és 339. §-ának (1) bekezdése alapján kellett vizsgálnia az alperes kártérítő felelősségét annak figyelembevételével, hogy a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a felpereseknek kellett bizonyítaniuk, hogy a szükségtelen zavarás megvalósult-e, és ha igen, azzal okozati összefüggésben keletkezett-e káruk. A felperesek a keresetükben az ingatlanaik forgalmi értékcsökkenésében határozták meg kárukat amiatt, hogy az az alperes által létesített mobil átjátszótorony félelemkeltő hatása miatt következett be. A felperesek a személyes előadásaikban a működő torony különféle hátrányos hatásairól beszéltek (látvány, zajhatás), keresetükben azonban kifejezetten a közfelfogásban lévő félelemérzet miatt bekövetkezett értékcsökkenésre utaltak, ennek megfelelően a bíróságnak is ezt kellett vizsgálnia, egyéb szomszédjogi hátrányok nem voltak a per tárgyai, azok csak annyiban vehetők figyelembe, amennyiben a félelemérzet kialakulásában szerepet játszanak.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása helyesen utal a Legfelsőbb Bíróságnak a Ptk. 100. §-ával kapcsolatos iránymutató gyakorlatára, amelynek értelmében a tulajdonjogot a társadalmi rendeltetésének megfelelően kell gyakorolni, követelmény az érdekek egybevetése és összhangba hozatala, a kölcsönös együttműködés és az általában elvárható gondosság tanúsítása a jogok gyakorlása során. A szomszédjog általános szabálya, a Ptk. 100. §-a pedig nemcsak a közvetlen szomszéd, hanem bárki más szükségtelen zavarásától való tartózkodást, illetőleg bárki más jogainak veszélyeztetésétől való tartózkodást követeli meg. Téves ezért ennek a szabálynak az olyan értelmezése, hogy ez alapján kártérítést csak a toronnyal közvetlen szomszédos vagy annak a közvetlen közelében lévő ingatlanok tulajdonosai igényelhetnek. Helyesen utal az elsőfokú ítélet indokolása arra is, hogy a szomszédos ingatlanon építkezőnek úgy kell eljárnia, hogy károsodást szükségtelenül ne okozzon és szükségtelennek a zavarás akkor minősül, ha az kellő gondosság és körültekintés mellett elkerülhető. A szükségtelen zavarás elkerülése tehát az alperes kötelezettsége, amely alól sem a közérdek, sem a társadalmi feladat koncessziós átvállalása, sem az alperes egyébként elismerhető jogos érdekei nem mentesítik, miként az sem, hogy más megoldás nagyobb, ámde reális költséggel érhető el. Ezeket a szempontokat a meglévő bizonyítékok alapján a másodfokú bírósággal szemben az elsőfokú bíróság értékelte helyesen.
A keresetet elutasító másodfokú ítélet indokolása szerint a felperesek a bizonyítási kötelezettségüknek nem tettek eleget, mert nem bizonyították, hogy lenne olyan közvélekedés, amely a forgalmi érték csökkenését eredményezné, illetőleg a reális vételár elérését kizárná. A jogerős ítélet azonban megalapozatlanul állapította meg, hogy nem volt szükségtelen zavarással okozott károsodás, annak meglétét ugyanis a szakvélemények kellően alátámasztják. Az igazságügyi szakértők nem a félelemről nyilatkoztak, hanem arról, hogy a torony közelében az ingatlanok forgalmi értéke csökkent-e, illetőleg arról, hogy az értékcsökkenésnek mi az oka. A szakvélemények egyezően állítják a torony értékcsökkentő hatását. Ezt az igazságügyi szakértők szakmai álláspontként, tényekből következtetve a helyi forgalom figyelembevételével, valamint a hasonló helyzetű, de más helyen lévő ingatlanok forgalmának gyakorlatát is értékelve állapították meg. A szakértői megállapítás nem egy alá nem támasztott szubjektív vélekedés akkor sem, ha az ingatlan forgalmi értékét összehasonlítás alapján becslés útján állapítják meg. Mindkét igazságügyi szakértő azonos módon eljárva jutott arra a következtetésre, hogy a torony közelléte olyan hátrány, amely a forgalmi érték csökkenését eredményezi. A perbeli létesítmény káros hatásától való félelemmel együtt járó ellenérzés olyan tény, amely a kereslet csökkenése folytán befolyásolja az ingatlanok forgalmi értékét az ingatlanpiacon és ennek figyelembevétele nem mellőzhető. A közvélekedés köztudomású, amelyet a szakértők figyelembe vettek, de emellett álláspontjukat tényszerűen is alátámasztották. A másodfokú bíróság egyes konkrét hivatkozásai arról, hogy hányan pereltek ugyanezen ok miatt, illetőleg hogy az érintett részen mekkora volt az ingatlanforgalom, nem alkalmasak a szakvélemények feltételére. Csupán feltételezés, hogy a kártérítési perek hiánya vagy kisebb száma a torony miatt bekövetkező forgalmi értékcsökkenés megállapíthatóságát kizárja. Egy adott adásvételi szerződésben kikötött reális vételár ténye nem bizonyítja, hogy az értékcsökkenés nélküli vételár minden esetben elérhető. G. I.-né dr. szakvéleménye nem állítja, hogy nincs forgalmi értékcsökkenés, csupán azt az előzetes bizonyítás során beszerzett szakvéleményben megállapítottnál kisebb mértékűnek tartja. Alaptalanul kéri számon a másodfokú bíróság a felperesektől azoknak a konkrét vevőknek a megnevezését, akik félnek a torony káros hatásaitól. Attól, hogy egyes emberek ettől nem félnek, még lehet az ingatlan értékcsökkent. A forgalmi érték mértékének megállapítása nincs ellentmondásban a per konkrét adataival, az ajándékozott és hagyatéki ingatlanok forgalmi értéke valóban nem vehető figyelembe összehasonlító adatként, mert annak mértékét elsődlegesen nem a piaci forgalom határozza meg. Mindezek alapján a másodfokú bíróság bizonyítékértékelése a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, ezért a keresetet elutasító jogerős ítélet jogszabálysértő. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor nem volt abban a helyzetben, hogy a másodfokú bíróság helyébe lépve érdemi döntést hozzon, tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság a szükségtelen zavarással okozott kár bizonyítottságának hiányára alapított álláspontjánál fogva a kártérítési összegeket nem bírálta felül. A kétfokú elbírálás követelményén felül erre azért is szükség van, mert a 2000-ben okozott károsodás ellenére az elsőfokú bíróság a 2007. évi károkat állapította meg és emellett a 2000. május 1-jétől járó késedelmi kamatok megfizetésére kötelezte az alperest, amely rendelkezés külön is támadott volt a másodfokú eljárásban. Az alperes kártérítő felelőssége jogalapjának fennállását az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, a kártérítés mértéke tekintetében azonban további részbizonyítás szükséges. Tisztázni kell, hogy G. I.-né dr. szakvéleménye alapján az egyes ingatlanok forgalmi értékcsökkenése a károsodás időpontjában mekkora volt és az értékcsökkenés megállapítása alapjául a szakértő milyen körülményeket vett figyelembe. A bizonyítás kiegészítése után hozható összhangba a döntés a forgalmi értékcsökkenés mértéke, illetőleg a késedelmi kamatfizetés tekintetében.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és miután a döntéshez szükséges tények nem voltak megállapíthatóak az ügyben eljárt másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Pfv. III. 21.277/2008.)