BH 2009.1.24 A röntgenkészülék, illetve radioaktív sugárforrás használata során, a sugármeneti idő alatt a közalkalmazott egészségkárosító kockázat mellett végzi a munkáját - Erre tekintettel az illetménypótlékra való jogosultsága attól függően állapítható meg, hogy ez a kockázat fennáll-e a munkaideje legalább felében, vagy a védelemhez használt egyéni védőeszköz állandó, illetve tartós használata fokozott megterhelést jelent-e [Kjt. 72. § (1) bekezdés a) és b) pont; 1993. évi XCIII. törvény 87. § 12-13. pont].

A felperesek keresetükben 2002. január 1. napjától a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 72. § (1) bekezdés szerinti illetménypótlék és késedelmi kamat megfizetésére kérték kötelezni az alperest.

A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek fejenként 2002. január 1-jétől 2004. június 30-áig terjedő időre 513 000 forint, 2004. július 1. és 2004. december 31. közötti időre 109 200 forint, 2005. január 1-jétől 2006. március 31-éig terjedő időre 283 500 forint, 2006 április 1-jétől 2006. április 30-áig terjedő időszakra 19 600 forint elmaradt illetményt és ezek kamatát, továbbá 2006. május 1-jétől havonta 19 600 forint illetményt kockázati pótlék címén.

Az ítéleti tényállás szerint a közalkalmazotti jogviszonyban álló felperesek az alperes Radiológiai Klinikáján dolgoznak orvos, ápoló, illetve röntgenasszisztens munkakörben. Valamennyien kötelesek viselni a röntgenterhelés mérésére szolgáló ún. dozimétert, sugárveszélyes munkahelyen végzik munkájukat és ún. forgó rendszerben dolgoznak, azaz mindenki végez munkát a CT- és az angiográfiás laborban, továbbá gyakran kell kórteremben is ún. mobil röntgenkészülékkel felvételt készíteni valamennyi műszakban.

A felperesek keresetükben arra hivatkoztak, hogy munkaidejük legalább 50%-át jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között töltik röntgensugárzás, egyéb biológiai (pl. vér, testváladékok, kórokozók stb.) és kémiai eredetű (különböző vegyszerek) kockázati tényező miatt. Állították, hogy a kockázat nem az expozíciós időtől, hanem az elszenvedett dózistól függ, ezért a munkakörük sajátos voltát figyelembe kell venni.

A munkaügyi bíróság a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Frederic Joliot-Curie Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet szakvéleménye és annak szóbeli kiegészítése alapján megállapította, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint nincs olyan minimum dózis, amelynél bizonyítható a munkavállalók teljes kockázatmentessége. Az ún. sztochasztikus hatásnak nincs küszöbdózisa, így mindenképpen kockázattal kell számolni, mivel a legkisebb dózis is kiválthat egészségkárosító hatást. A bíróság álláspontja szerint ehhez képest a röntgenkészülékkel dolgozók nem kerülhetik el a károsító hatásokat 100%-osan akkor sem, ha betartják a sugárvédelmi szabályokat. Megítélése szerint a sugárártalmi kockázat az elszenvedett dózistól függ, és nem attól az időtől, amelyet a munkavégzés során a munkavállaló ilyen helyen eltölt. Az ilyen munkakör sajátossága miatt indokolt az illetménypótlék folyósítása. Emiatt a bíróság a kereseteket jogalap szempontjából alaposnak találta, és egyéb más kockázati tényezők (biológiai, kémiai stb.) vizsgálatával nem foglalkozott. Nem fogadta el a szakértői véleményt a tekintetben, hogy csupán a tényleges sugármenet ideje ismerhető el a sugárveszély kockázatának kitett munkaidőnek, mert ezt ellentétben állónak tartotta a sztochasztikus hatások küszöb nélküli elvével. Hangsúlyozta, hogy nem a veszély mértéke, hanem annak fennállta a releváns a pótlékra való jogosultság szempontjából.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperesek keresetét elutasította.

A másodfokú bíróság azt elfogadta, hogy a felperesek ionizáló sugárzásban megnyilvánuló egészségkárosító kockázatok között dolgoznak, azonban ez nem teszi ki legalább munkaidejük felét. Az ítélet indokolása szerint nincs olyan indok, amelyre tekintettel ettől a törvényi feltételtől el lehetne tekinteni, különös tekintettel arra, hogy az ionizáló sugárzás sztochasztikus hatása miatt a kockázatnak csak egy alacsony szintje, matematikai valószínűsége bizonyított. Az elsőfokú bíróság a szakértői intézet véleményét okszerűtlenül mérlegelve jutott arra a következtetésre, hogy önmagában a kockázati tényező léte már megalapítja az illetménypótlékra való jogosultságot.

Hivatkozott a másodfokú bíróság arra is, hogy az irányadó jogszabály, a 26/1996. (VIII. 28.) NM rendelet melléklete az ionizáló sugárzást nem sorolja fel egészségkárosító tényezőként, így jogszabályi meghatározás hiányában sem állapítható meg az egészségkárosító kockázat fennállása.

A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, amelyben annak hatályon kívül helyezését, és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérték. Arra hivatkoztak, hogy a jogerős ítélet sérti a Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pontjában, az Mt. 5. §-ában, az Mt. 142/A. §-ában, az Mvt. 87. § 12. és 13. pontjában, valamint 87. § 1/F. pontjában foglaltakat, emellett a Pp. 213. § (1) bekezdésében és a Pp. 26. § (1) bekezdésében írtakat is.

Sérelmezték, hogy sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság nem döntött teljes kereseti kérelmük tárgyában, mert az ionizáló sugárzáson kívüli kockázati tényezőkkel kapcsolatban keresetüket nem bírálta el, holott hivatkoztak arra, hogy ún. forgó rendszerben dolgoznak a klinikán, a sugárzáson kívül különböző fertőző betegségeknek, vegyszerek által okozott veszélyeknek is ki vannak téve. Vitatták a jogszabályi meghatározás hiányát, mivel a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 87. § 11., 12. és 13. pontja veszélyes anyagnak tekinti a sugárzó anyagokat és veszélyforrásnak az ionizáló sugárzást. A sugárvédelemre vonatkozó hivatalos álláspont a küszöbdózis nélküli sztochasztikus hatás alapján nem zárja ki a daganatos megbetegedések lehetőségét. Sérelmezték, hogy a szakértői intézet az egyes felperesek tekintetében nem vizsgálta, milyen munkahelyek milyen biztonsági berendezésekkel üzemelnek, és a konkrét munkavégzési idejüket sem tisztázták, így a kockázatok között végzett munkaidőre levont következtetés megalapozatlan. A Kjt. 57. § (5) bekezdése alapján pótszabadságban részesülnek, rendszeres sugárvédelmi képzésre is járniuk kell, és személyi dózismérőt kell viselniük. Az ún. sugaras munkakörben eltöltött idő dokumentálása a munkáltató feladata, ennek hiánya nem értékelhető a terhükre.

Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte annak helyes ténybeli és jogi indokai alapján.

A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.

A munkaügyi bíróság a felperesek keresetét önmagában az ionizáló sugárzásra tekintettel fennálló egészségkárosító kockázat alapján alaposnak találta, és erre tekintettel a felperesek által megjelölt egyéb kockázati tényezők (biológiai, kémiai) meglétét, és az esetleges expozíciós időt nem vizsgálta.