BH 2007.7.216 Kényszerintézkedések - így az előzetes letartóztatás - alkalmazása esetén a törvényes feltételek megállapíthatósága mellett azt is vizsgálni kell, hogy az eljárás célja kisebb korlátozással járó cselekménnyel biztosítható-e [Be. 60. §, 137. § (1) és (2) bek., 327. § (2) bek.].

A 2002. március 8. napjától 2002. május 26. napjáig előzetes fogva tartásban, majd 2002. május 27. napjától 2005. július 1. napjáig lakhelyelhagyási tilalom alatt álló, 2005. július 1. napja óta ismét előzetes letartóztatásban lévő Zs. Z. II. r. és Zs. G. III. r. vádlottakat a B. Megyei Bíróság az ítéletével 2 rb. fajtalanság, vagy közösülés végett elkövetett emberkereskedelem bűntettében mint társtetteseket mondta ki bűnösnek. Ezért őket - egyenként - 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

A megyei bíróság az ítélet 2005. július 1. napján történt kihirdetését követően meghozott végzésével a vádlottak előzetes letartóztatását - a Be. 327. § (2) bekezdésében írt okból - az eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig elrendelte.

A végzést a Sz.-i Ítélőtábla 2005. július 27. napján helybenhagyta. Döntését a következőkkel indokolta: "irányadó abban a bírói gyakorlat, hogy a 3 évet meghaladó tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén az elkövetett bűncselekmény jellegétől is függően - a kedvezőbb személyi körülmények mellett is - a szabadságvesztés súlyos tartamára figyelemmel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Ennek megállapítására az ítélkezési tapasztalatok adnak kellő alapot."

A vádlottak védője - a fellebbezések folytán időközben a Sz.-i Ítélőtáblához került ügyben - a vádlottak megváltozott személyi körülményeire hivatkozással az előzetes letartóztatás megszüntetése, másodlagosan lakhelyelhagyási tilalom elrendelése érdekében részletesen indokolt indítványt nyújtott be.

A Sz.-i Ítélőtábla a 2005. december 1. napján meghozott végzésével a védelmi indítványt elutasította.

Ezt a korábbi határozatára visszautalva, - a fentebb idézőjelben írtakat megismételve - indokolta. Kifejtette még, hogy a védelem által becsatolt okiratok tartalma - nevezetesen a II. r. vádlott élettársának a szülése, a III. r. vádlott egészségi állapota sem indokolja az előzetes letartóztatás megszüntetését. "Köztudomású, hogy a nem kirívóan súlyos állapotot jelentő bronchitis, hypertónia és krónikus lumbágó, valamint a megkérdőjelezett személyiségzavar nem olyan akkut vagy krónikus jellegű megbetegedés, illetve állapot, melyek karbantartása a fogva tartás körülményei között ne lenne biztosítható."

Az ítélőtábla utóbb megjelölt végzése ellen a vádlottak és védőjük jelentettek be fellebbezést, melyet a védő és a III. r. vádlott írásban is indokolt.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a sérelmezett határozat helybenhagyását indítványozta.

A fellebbezések alaposak, a végzés indokai több okból is tévesek.

Olyan országos bírói gyakorlat ugyanis nem alakult ki, miszerint a három évet meghaladó szabadságvesztés - a cselekmény jellegétől függően - már olyan súlyos tartamú büntetés lenne, amely mellett a kedvező személyi körülmények ellenére is a szökés, elrejtőzés veszélyével mindig számolni kell. Ilyen bírói gyakorlat kialakulásáról még a régebbi eljárási törvény kapcsán sem lehet beszélni. Már a korábbi gyakorlat is a Legfelsőbb Bíróság (BH 1987/306. számú) eseti döntésében adott azon iránymutatást követte, miszerint a szökés vagy elrejtőzés veszélyét mindig konkrétan kell vizsgálni az előzetes letartóztatás elrendelése, vagy megszüntetése szempontjából, arra önmagában a kiszabott büntetés mértékéből nem lehet következtetni.

Tévedett tehát az ítélőtábla, amikor a végzésében ezzel ellentétes megállapítást tett.