BH 2005.3.104 Az elévülés nyugvásának megszűnése szempontjából annak van jelentősége, hogy a károsult mikor jutott teljes körűen az igényérvényesítéshez szükséges információk birtokába. A károsult mindaddig menthető okból nem érvényesíti az igényét, amíg nincs tisztában azzal, hogy a Hepatitis C vírusfertőzése nagy valószínűséggel a műtét során alkalmazott vérátömlesztés olyan következménye, amely nem tekinthető a műtét szükségszerű szövődményének, és nem sorolható a szokásos műtéti kockázatok körébe sem [Ptk. 326. § (2) bek.]

A felperes 1981. november 5-én a művi terhesség-megszakítása során vérkészítményt kapott. A májfunkciós rendellenességei 1988-89-ben jelentkeztek, amikor májkímélő diétát írtak elő a részére. A Hepatitis C vírusfertőzését 1995. november 27-én állapították meg, amelyet az 1996-ban elvégzett májbiopszia vizsgálat megerősített. Az 1997-98-as években interferon-kezelésben, majd egyéb gyógyszeres kezelésben részesült.

A felperes a 2001. március 23-án benyújtott, majd módosított keresetében 5 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamata, valamint 2001. március 23-ától havi 30 000 forint járadék megfizetésére kérte az alperes kötelezését.

Az alperes elévülésre hivatkozással kérte a kereset elutasítását.

A bíróság jogerős ítéletével elutasította a keresetet. Megállapította, hogy a felperes az 1981. november 5-én történt vérátömlesztés során kapta meg a Hepatitis C vírusfertőzést, tehát a károsodása is ekkor bekövetkezett, így a követelése elévülésének kezdő időpontja a Ptk. 360. §-a (1) bekezdésére figyelemmel ez a nap, az elévülési idő pedig a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében 1986. november 5-én letelt. A felperes azonban menthető okból nem volt abban a helyzetben, hogy az elévülési időn belül érvényesítse a követelését, mert a fertőzöttségét csak 1995. november 27-én diagnosztizálták. Az alperes kártalanítási kötelezettségét az egészségügyről szóló, korábban hatályban volt 1972. évi II. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 58. §-ának (3) és 22. §-ának (2) bekezdése értelmében a Hepatitis C vírusfertőzöttség alapozza meg, így ennek a diagnosztizálásával következett be az alperes kártalanítási kötelezettsége. A felperes számára is ekkor vált ismertté a fertőzöttsége, és a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése értelmében még egy éven belül érvényesíthette volna az igényét. Ezt elmulasztotta, így az elévült követelését bírósági úton nem érvényesíthette [Ptk. 325. § (1) bek.]. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a fertőzöttség gyógyíthatóságának, jellegének és természetének az elévülés szempontjából, és a felperes számára ismertté válása vonatkozásában ügydöntő jelentősége nincs, mindezek csak a kártalanítás mértékét befolyásolhatják. A felperes e tényekre bejelentett bizonyítási indítványának teljesítését ezért szükségtelennek tartotta.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és azt a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének b) pontja ba) alpontjára alapította. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alkalmazása, valamint a Pp. 163. §-ának (1) bekezdésében foglaltak figyelmen kívül hagyása következtében jogszabálysértő, és a határozattal kapcsolatban elvi jelentőségű jogkérdésként merült fel a Hepatitis C vírusfertőzés esetében a kártalanítási igény érvényesítésének kezdő, és az elévülés nyugvása megszűnésének időpontja. Ebben a kérdésben a Legfelsőbb Bíróság még nem hozott közzétett elvi határozatot. Megítélése szerint tévesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes kártalanítási kötelezettsége a fertőzöttség diagnosztizálásával állott be. A károsodása ugyanis az 1981 novemberében alkalmazott vértranszfúzióval következett be, mert ekkor fertőződött meg, de az elévülési idő alatt nem tudta az igényét érvényesíteni, mert a károsodásról nem volt tudomása. Ez a tény csak 1995 novemberében derült ki, az azonban nem volt ismert a számára, hogy a betegség gyógyíthatatlan, és ennek következtében az életlehetőségei, az életkilátásai véglegesen korlátozottak. Erről csak 2000. év telén, a kezelőorvosával való beszélgetés során szerzett tudomást. Addig az időpontig menthető okból nem tudta érvényesíteni a követelését, márpedig az elévülés nyugvása [Ptk. 326. § (2) bek.] körében ennek van jelentősége. Az a kérdés, hogy mi a menthető ok, a bíróság megítélésére tartozik, és eldöntése bizonyítási kérdés. Ezért jogszabálysértően mellőzte a másodfokú bíróság a bizonyítási indítványának a teljesítését. Az álláspontjának elfogadása mellett kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően, és a bizonyítás anyagának kiegészítése érdekében az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a bíróság jogerős ítéletével az elévülési kifogás elbírálásához szükséges körben a Pp. 163. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak eleget tett, a rendelkezésre álló bizonyítékokat - a felperes különféle nyilatkozataival együtt - helyesen értékelte, és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tényállást állapított meg. A felperest ért károsodás időpontja egyértelműen megállapítható, az igényérvényesítés határidejét pedig a felperes elkéste. A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.

A Legfelsőbb Bíróság végzésével a felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata alapján a felülvizsgálati eljárást elrendelte.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. A Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált. A kártérítés a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdéséből következően a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, ezért a Ptk. jelenleg hatályos szabályainak egybevetett értelmezése szerint a kártérítési követelés elévülése a károsodás bekövetkezésekor nyomban elkezdődik. A károsodás megtörténte objektív tény, független attól, hogy a károsultnak arról volt-e tudomása, és az elévülési idő kezdetére nem hat ki az, hogy a károsodásról a károsult - bármely okból - csak később szerez tudomást.

Az elévülés szempontjából azonban már jogi jelentősége van a károsodásról való tudomásszerzésnek, és egyéb olyan, jogilag jelentős körülményeknek, amelyek alapján megállapítható, hogy a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni a követelését.