BH 2009.1.13 A vagyonelkülönítésre irányuló házassági vagyonjogi szerződés nem zárja ki a házastársak közötti ajándék visszakövetelésének lehetőségét - Nincs mód azonban visszakövetelésre, ha a konkrét szerződésből az állapítható meg, hogy a felek az egymásnak juttatott vagyoni értékek megtérítéséről kölcsönösen lemondtak [Ptk. 582. §; Csjt. 31. §].

A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a peres felek 2002 szeptemberében egymással élettársi kapcsolatra léptek, majd 2004. szeptember 4. napján házasságot kötöttek. A házassági életközösségük 2006. február 10-én végleg megszakadt, majd az elsőfokú bíróság a házasságukat a jelen perben hozott 18. sorszámú részítéletével felbontotta.

A felek a házasságkötésüket megelőzően, 2004. augusztus 18. napján - ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalt - olyan tartalmú házassági vagyonjogi szerződést kötöttek egymással, amelyben egyrészt megállapították, hogy a házasság megkezdésekor a felek milyen külön vagyonnal rendelkeztek, másrészt - annak 2. pontjában - megállapodtak abban, hogy "a házasság fennállása alatt szerzett vagyontárgyak annak a házastársnak a különvagyonát képezik, akinek a nevére kerül a tulajdonjog bejegyzése, aki a tulajdonjog szerzésére vonatkozó szerződést aláírta, vagy akinek a nevére a számla szól."

A felperes a házassági életközösség ideje alatt, 2005. október hó 27-én vásárolta meg a Seat Leon típusú személygépkocsit, amelynek forgalmi engedélye is az ő nevére került kiállításra.

Az alperes - aki maga is kérte a házasság felbontását - viszontkeresettel élt a felperes tulajdonában álló Seat Leon márkájú, 1,9 TDI típusú gépkocsinak ajándék visszakövetelésének jogcímén - a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése alapján - az ő tulajdonába való adása, vagy a gépkocsi felperes általi értékesítéséből befolyó vételár felperes általi visszafizetése iránt. A viszontkeresetét azzal indokolta, hogy a gépkocsi vételárának a kifizetése céljára ő maga adott ajándékba két részletben 5 000 000 forintot a saját különvagyonát képező ingatlanok értékesítéséből eredő összesen 12 550 000 forintos bevételéből abban a feltevésben, hogy a felek házassága hosszú és tartós lesz. Ez a feltevése viszont végleg meghiúsult, mert a felperes már a vételár 2 425 000 forintos második részletének a kifizetéséhez szükséges készpénzajándék átadását megelőzően más férfival kezdett közelebbi kapcsolatot, majd a gépkocsi megvételét követően vele az életközösséget megszakította, és a férfi-ismerősével előbb élettársi kapcsolatra lépett, majd vele újabb házasságot is kötött. Ennek tudatában viszont az ajándékozásra nyilvánvalóan nem került volna sor.

A felperes a viszontkereset elutasítását kérte elsődlegesen arra való hivatkozással, hogy a vitás gépkocsi a felek házassági vagyonjogi szerződése értelmében az ő különvagyonához tartozik, hiszen azt ő maga vásárolta meg, és a forgalmi engedély is az ő nevére került kiállításra, ezért az alperes ezzel összefüggő jogszerű követelést mindaddig nem érvényesíthet vele szemben, amíg a bíróság a szerződés érvénytelenségét meg nem állapítja. Másodlagosan azzal érvelt, hogy a személygépkocsi megvásárlásához a teljes vételár a rendelkezésére állott, így nem volt szüksége az alperes pénzére ahhoz, hogy azt megvegye, ilyet tőle nem is kért.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével az alperes viszontkeresetét elutasította, kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fi­zessen meg a felperesnek 50 000 forint perköltséget, mint ügyvédi munkadíjat, egyebekben pedig az alperes által a viszontkeresetére lerótt eljárási illeték a saját terhén marad.

Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel, a felperes pedig csatlakozó fellebbezéssel élt.

A felperes fellebbezése ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítélete alperes által támadott rendelkezésének a helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, a felperes csatlakozó fellebbezését érdemi vizsgálat nélkül elutasította és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 25 000 forint másodfokú ügyvédi munkadíjat.

A jogerős ítélet indokolása szerint a peres felek az egymás közötti vagyoni viszonyaikat a házasságkötés előtt olyan - valamennyi vagyoni joghatás kiváltására alkalmas szerződéssel rendezték, amely a házasságkötéskori vagyoni állapot rögzítésén túlmenően magában foglalta a vagyoni viszonyaiknak a jövőbeni házassági életközösség tartamára vonatkozóan a családjogi törvény rendelkezéseitől eltérő, átfogó rendezését is. E szerződést a felek a későbbiekben nem módosították, annak érvényességét pedig a perben egyik fél sem vitatta, ezért a felek vagyoni viszonyainak az elbírálására elsődlegesen a házassági vagyonjogi szerződés rendelkezései az irányadók.

A szerződés 2. pontja értelmében a perbeli személygépkocsi a felperes különvagyonává vált, mert a szerződésen, a kifizetett számlákon és a forgalmi engedélyen egyaránt az ő neve szerepel, a gépkocsi megvásárlásakor a felek között az életközösség nem vitásan fennállott, annak pedig nincs jogi jelentősége, hogy az alperes juttatott-e a felperesnek, és igenlő esetben milyen célból és milyen összeget.

Nem fogadta el az elsőfokú bíróság a felperes azon érvelését, mely szerint a gépkocsi megvásárlásakor a vételár kifizetéséhez szükséges készpénzzel valóban rendelkezett volna, mert a becsatolt okirati bizonyítékok adatai az alperes azon tényállítását támasztották alá, hogy a vételár összegét nagyobb részben ő bocsátotta a felperes rendelkezésére a saját különvagyonából. A gépkocsi tehát nagyrészt valóban az alperes által a felperesnek adott ajándéknak minősül, a házassági vagyonjogi szerződés értelmében viszont arra az ajándék visszakövetelésére vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók, mert a szerződés "jóerkölcsbe" ütközőségének és ez okbóli semmiségének a hivatalbóli megállapítására a per adatai nem adtak alapot.

A felperes a csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítélete indokolásának az akként történő megváltoztatását kérte, hogy a gépkocsi megvásárlásához szükséges összeg a különvagyonából rendelkezésre állt.

A másodfokú bíróság a csatlakozó fellebbezését - annak érdemi vizsgálata nélkül - elutasította, mert a csatlakozó fellebbezés az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezéssel nem érintett részét kérte megváltoztatni.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítása iránt.

A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet a Ptk. 579. §-ának (1) és 582. §-ának (3) bekezdését, a Csjt. 27. §-ának (1)-(3) bekezdéseit és 31. §-ának (5) bekezdését, valamint a Legfelsőbb Bíróság PK 76. számú állásfoglalásában foglaltakat sérti.

Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet ténymegállapítása szerint a házassági vagyonjogi szerződés szerint a gépkocsi a felperes különvagyonához tartozik ugyan, a gépkocsi vételárának a kifizetéséhez szükséges készpénzt viszont a jogerős ítélet ténymegállapítása szerint is a saját különvagyonának a rovására ajándékozta a felperesnek abban a feltevésben, hogy a felek házassága tartós lesz, e feltevése viszont a felperesnek felróható okból végleg meghiúsult. A felperes javára történő - Ptk. 579. §-ának (1) bekezdése szerinti - ajándékozás tehát megvalósult, és az ajándék visszakövetelésének a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésében meghatározott feltételei is bekövetkeztek, önmagában az a tény pedig, hogy a házassági vagyonjogi szerződés értelmében a gépkocsi a felperes különvagyonához tartozik, nem zárja ki az ajándék, illetőleg az annak helyébe lépett érték visszakövetelésének a lehetőségét, hiszen annak lényege éppen a más tulajdonában álló vagyontárgy tulajdonának a visszakövetelése. A gépkocsi alperes általi - időközbeni - értékesítése folytán ugyanakkor az annak helyébe lépett érték a per adatai alapján nem állapítható meg, ezért annak tisztázása érdekében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és új eljárás lefolytatása szükséges.