BH 1995.7.406 Az ajándék visszakövetelése szempontjából a tartós együttélés feltételezésének és e feltevés végleges meghiúsulásának van döntő jelentősége [Ptk. 579. § (1) bek., 582. § (3) bek., PK 76. sz.].

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek házasságát felbontotta, közös ingóságaikat megosztotta. Az alperesnek a felperes kizárólagos tulajdonában levő ingatlanon fennálló holtig tartó haszonélvezeti jogát megszüntette, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek az említett jog ellenértéke fejében 400 000 forintot.

Ítéletének indokolása szerint a felek 1987-től szerelmi kapcsolatban álltak egymással, majd a felperes - előző házastársának halálát követően - 1989. március 8-án saját anyagi erőforrásaiból megvásárolta az említett ingatlant, amelyre a szerződésben az alperesnek holtig tartó haszonélvezeti jogot biztosított. 1988. november 26-án a felek házasságot kötöttek, 1989-től a házasság a feleknek az alperes fiával kapcsolatban felmerült nézeteltérései, vitái miatt fokozatosan megromlott. 1991. április 26-án a felperes levelet írt a fiúnak, amelyben kifejezésre juttatta, hogy az alperessel kettesben kíván élni, ezt a felperes és a fia úgy értelmezték, hogy a gyermeket a felperes a lakásból kiutasította, és április 29-én mindketten elköltöztek az ingatlanból. Ezzel a felek életközössége megszűnt.

A felperes a haszonélvezeti jogot ellenszolgáltatás nélkül, vagyis ajándékképpen biztosította az alperesnek; a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésére alapított, ajándék visszakövetelése iránti igénye azonban nem alapos, mert nem bizonyította, hogy e jogot a házasság tartósságának feltételezésével, illetőleg gondozásának, ápolásának reményében juttatta. A felperest az ajándékozásra az alperes iránti érzelme, valamint ezzel összefüggésben az vezette, hogy az alperes részére a lakhatás mindenkori lehetőségét biztosítsa. Ez a célja pedig a házasság megromlásával amelyhez döntő mértékben a saját anyagiassága vezette, nem hiúsult meg. Az alperes ellenkérelmére tekintettel, aki haszonélvezeti jogának megszüntetését - ellenérték fejében - nem ellenezte, a haszonélvezeti jog törlése iránti kereset megalapozott, de a felperes köteles annak értékét az alperesnek megfizetni.

A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta, és mellőzte a felperes marasztalását 400 000 forint mint az ingatlant terhelő haszonélvezeti jog megszüntetésének ellenértéke megfizetésében. Ítéletének indokolása szerint az alperes javára a haszonélvezeti jog alapítása nem vitásan a tartós házasság reményében történt, azzal az életszerű feltevéssel, hogy a már fiatalnak nem mondható peres felek együtt élik le életüket. Ez a feltevés nyilvánvalóan magában foglalta az esetleg szükséges gondozást, ápolást is. A házasság felbontásával a felperesnek az említett feltevése - amely nélkül az ajándékozásra nem került volna sor - véglegesen meghiúsult. Ez a körülmény nem a felperes felróható magatartása miatt következett be, mert tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a házasság megromlását döntően az ő anyagiassága okozta. A bizonyítékokból és az alperesnek a fellebbezési tárgyaláson tett előadásából az a következtetés vonható le, hogy az alperes "a felperes helyett gyermekeit választotta", és emiatt szakította meg az életközösséget.

A jogerős ítélet ellen, a Ptk. 582. §-a (3) bekezdésének megsértésére hivatkozással az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.