620/B/1992. AB határozat

a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 25. § (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 25. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Tv.) 1. § (1) bekezdése szerint a belföldi illetőségű magánszemélyt az összes jövedelme után, a külföldi illetőségű magánszemélyt a belföldről származó jövedelme után e törvény alapján adókötelezettség terheli.

A Tv. 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy jövedelem a magánszemély által az adóévben megszerzett vagyoni érték (a továbbiakban: bevétel) egésze, illetve az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada.

A Tv. 5. § (1) bekezdése értelmében bevétel a magánszemély által az adóévben megszerzett, a tevékenység ellenértékeként vagy más jogcímen kapott készpénz, jóváírás és természetben juttatott vagyoni érték.

A Tv. II. fejezete tartalmazza az adóköteles jövedelem megállapításának szabályait.

A 22-25. § az ingatlan, ingó vagyontárgy és vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelmet határozza meg.

A Tv. 25. § (2) bekezdése szerint az ingatlan, ingó dolog, valamint a vagyoni értékű jog gazdasági társaságba történő, tulajdonosváltozást eredményező bevitele (apport) esetében bevételnek a társaság által e címen jóváírt összeget (szerzett vagyoni részesedést) kell tekinteni. A jövedelem számítására egyébként a 22-24. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.

II.

1.

Az indítványozó a Tv. 25. § (2) bekezdését tartja alkotmányellenesnek, mert az véleménye szerint szemben áll a jövedelmi és vagyoni viszonyoknak megfelelő közteherviselés alapvető kötelességével (Alkotmány 70/I. §), diszkriminációt valósít meg (Alkotmány 70/A. §), továbbá sérti a vállalkozás jogát valamint a gazdasági verseny szabadságát (Alkotmány 9. § (2) bekezdés).

Azzal érvelt, hogy "az apportálás révén keletkezett társasági részesedés alapján a magánszemélynek a társaságból juttatott jövedelmei ... adókötelesek. Ebből adódik, hogy a Tv. 25. § (2) bekezdése lényegében ugyanannak a vagyoni értéknek eltérő jogcímen ismételt adókötelezettségét teremti meg."

Álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezés hatókörében "tényleges készpénzfelvétel nincs, (márpedig személyi jövedelemadó a ténylegesen megszerzett jövedelem után fizetendő más esetekben), hanem az apportálás az elvi lehetőségét teremti meg a későbbi jövedelemszerzésnek."

Diszkriminatív az, hogy "a jogszabály a befektetők között különbséget tesz aszerint, hogy a társaság alapításakor vagy alaptőke-emeléskor a betéteket készpénzben vagy nem pénzbeni hozzájárulásként szolgáltatják. ... Ahogyan lehetetlen helyzetet teremtene a készpénzbetét szolgáltatás jövedelemadó kötelezettség alá vonása, ugyanúgy nem lehet adókötelezettséget megállapítani a nem pénzbeni betétek szolgáltatására."

A rendelkezés szerinte "a vagyon elköltését, eltékozlását támogatja", ezért ütközik a vállalkozás joga elismerésének és támogatásának alkotmányos követelményével.

2.

Az indítványozó állította azt is, hogy "a Tv. 23. § (1) bekezdésében és 24. § (1) bekezdésében foglaltak egymással ellentétesek és jogértelmezési problémát vetnek fél." Ezzel összefüggésben hivatkozott arra, hogy az egyik lehetségesnek vélt értelmezés "a beadványban írt alkotmányos rendelkezések sérelmével jár." E szabályok alkotmányellenességének vizsgálatát nem indítványozta.

III.

Az indítvány alaptalan.

1.

Az Alkotmánybíróság nem vizsgálja jogszabályok célszerűségének, hatékonyságának és igazságosságának kérdéseit (772/B/1990/5. sz. AB hat). A jelen ügyben is azt vizsgálta, hogy a Tv. 25. § (2) bekezdése az indítványban felhozott érvek alapján ellentétes-e az indítványban hivatkozott alkotmányi rendelkezésekkel.

Az Alkotmány az "Alapvető jogok és kötelességek" című XII. fejezetében állapítja meg a közteherviselés alapvető kötelezettségét. Az Alkotmány 70/I. §-a értelmében minden állampolgár köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.

Az Alkotmány 70/I. §-a nem rendelkezik arról, hogy az állam milyen jogcímen vethet ki adót. A 70/I. §-ból csak az következik, hogy az adókat a jövedelem és a vagyon mértékéhez viszonyítva szabad megállapítani.

A Tv. az Alkotmány 70/I. §-ában megfogalmazott, alapvető állampolgári kötelességre vonatkozó szabályt állapít meg; a közteher egyik formáját, a magánszemélyek jövedelemadóját szabályozza.

A Tv. különbséget tesz a megszerzett vagyoni érték (bevétel) és jövedelem között. A jövedelem nem minden esetben egyenlő a bevétellel, hanem annak a Tv.-ben meghatározottak szerint csökkentett része. A magánszemélyt adókötelezettség a Tv. szabályai alapján a jövedelme után terheli.

Az állam szabadsága igen nagy abban a kérdésben, hogy az adófizetés kiindulópontjaként mely gazdasági forrást választja ki, és ennek alapján mit választ ki adótárgynak.

Azt nem lehet eleve alkotmányellenesnek tekinteni, hogy az állam az apport esetén az apportálónak a gazdasági társaság által e címen jóváírt összeget olyan gazdasági előnynek tekinti, amely után adókötelezettséget állapít meg.

A Tv. 25. § (2) bekezdése ugyanis nem az apportálás puszta ténye, a szolgáltatás (az indítvány szerint: a kiadás) után állapít meg jövedelemadó-kötelezettséget, hanem az apportálással megszerzett vagyoni részesedést tekinti bevételnek.

A kifogásolt rendelkezésben kettős adóztatás sem ismerhető fel. A Tv. 25. § (2) bekezdése az apport ellenértékét tekinti megszerzett vagyoni értéknek és vonja adókötelezettség alá. Ettől ténylegesen elkülönül a magánszemélynek a szerzett vagyoni részesedése után (arányában) a gazdasági társaságból juttatott jövedelem, amely jogcíme szerint önállóan adóköteles.

Kétségtelen, hogy ingatlan eladása esetén általában készpénzhez jut a tulajdonos, míg apportálásnál közvetlenül csak vagyoni részesedést szerez a gazdasági társaságban. A Tv. azonban azzal, hogy az ingatlan apportálásából származó vagyoni részesedést és az ingatlan eladásából származó összeget a jövedelemadó szempontjából egyenlőkként kezeli, nem különböztet személyek között, nem sérti az Alkotmánynak a személyek közötti diszkriminációt tiltó 70/A. §-át.

Az átruházásból (tulajdonosváltozásból) származó jövedelem megállapítására egyébként mindkét esetben ugyanazok a rendelkezések (Tv. 22-24. §) vonatkoznak, fő szabályként a bevételből apportálás esetén is le kell vonni az ingatlannak, a vagyoni értékű jognak és az ingó dolognak a megszerzése idején képviselt forgalmi értékét, a szerzéssel és az átruházással kapcsolatban felmerült költségeket, valamint az értéknövelő beruházásra fordított kiadásokat [Tv. 22. § (2) bek.].

A kifogásolt rendelkezés nem ütközik az Alkotmány 9. § (2) bekezdése rendelkezéseibe sem. Eszerint a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.

Bár az adó általános funkciója az, hogy az állambevételt biztosítsa, a gazdaságpolitika egyik eszközeként is szolgál. A gazdaságpolitika meghatározása, ezen belül adójogi eszközökkel egyes tevékenységek támogatása, a befektetések ösztönzése vagy esetleg háttérbe szorítása önmagában nem alkotmányossági kérdés. Az állam adópolitikáját végrehajtó jogszabály alkotmányossága akkor lenne kérdéses, ha az pl. kétséget kizáróan a vállalkozások teljes felszámolására irányulna. A Tv. 25. § (2) bekezdéséről ilyet az indítványozó sem állított.

2.

Az Alkotmánybíróság 35/1991. (VI. 20.) AB határozatában elvi éllel mutatott rá arra, hogy meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes - törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár. Két (vagy több) törvényi rendelkezés esetleges kollíziója folytán előálló értelmezési nehézség azonban magában véve még nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának.

A törvényhozás valamely, az Alkotmány sérelmét nem jelentő vélt vagy valós hibáját általában jogalkalmazói jogszabály értelmezéssel kell feloldani, mert a jogalkalmazás hivatott eldönteni, hogy a konkrét jogviszonyokban az ellentétet (látszólagos ellentétet) hordozó rendelkezések közül melyik törvényhely alkalmazásával kell eljárni. Amennyiben pedig a jogszabályok értelmezésével, azok alkalmazásának mérlegelésével eredmény nem érhető el, az ellentét megszüntetése törvényhozási (jogalkotási) útra tartozik.

Budapest, 1994. február 1.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék