BH 2013.8.226 A munka- és pihenőidő nyilvántartásának olyannak kell lennie, hogy abból a törvényben előírtak megtartására egyértelmű következtetést lehessen levonni, ezeket a munkaidő nyilvántartásban a munkaidő-beosztásban történt változást megfelelően dokumentálni kell. a közölt munkaidő-beosztástól eltérő pihenőnapi munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül [1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 140/A. § (1) bekezdés, 126. § (1) bekezdés a) pont és (2) bekezdés].*

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes jogelődje 2009. november 10-én munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes egyik telephelyén, majd bizonyítási eljárást folytatott le a munkáltató székhelyén. Ennek eredményeként elsőfokú határozatában megállapította, hogy

1. a munkáltató nem tartotta be a napi munkaidő mértékére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket,

2. nem tartotta be a rendkívüli munkavégzés ellenértékének megfizetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket,

3. nem tartotta be a munkavállalók munkaidő-nyilvántartásának vezetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

Erre figyelemmel a felügyelőség igazgatója a szabálytalanságok megszüntetésére kötelezte a munkáltatót és 4 000 000 Ft munkaügyi bírságot szabott ki.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Ezt követően a felperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bíróságon, melyben az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Az első jogsértés vonatkozásában arra hivatkozott, hogy a 11 óra pihenőidő biztosítása vonatkozásában előfordulhattak 20-40 perces eltérések a jelenléti íven vezetettek szerint, a valóságban azonban a munkavállalók ebben az időszakban már nem végeztek munkát, kizárólag saját vásárlásaikat, átöltözésüket bonyolították. A munkavállalók a jelenléti íven a munkakezdés időpontjaként a boltba történő érkezést írták be, mely nem felelt meg a tényleges munkakezdés időpontjának.

A határozat 2. pontja vonatkozásában arra hivatkozott, hogy a kifogásolt esetekben nem a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésre, hanem a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 126. § (2) bekezdése szerinti "csúsztatásra" került sor, így az adott időtartamra túlmunkadíj nem illette meg a munkavállalókat.

A 3. pont vonatkozásában előadta, hogy a munkaügyi ellenőrzést követően a dolgozók - mivel tisztában voltak azzal, hogy a jelenléti íven általuk feltüntetettek nem felelnek meg a tényleges munkaidejüknek - személyesen javították a jelenléti ívet, így semmiképpen nem történt úgynevezett kettős nyilvántartás.

Az alperes a kereset elutasítását kérte arra figyelemmel, hogy jogszerű határozatot hozott.

A munkaügyi bíróság a másodfokú közigazgatási határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően akként változtatta meg, hogy a felperest terhelő munkaügyi bírság összegét 2 000 000 Ft összegre leszállította. Ítélete indokolásában kifejtette, miszerint a jelenléti ívek adatai alapján tényként lehetett megállapítani, hogy a határozat 1. pontjában nevesített munkavállalók esetében a napi munka befejezése és a másnapi munkakezdés között legalább 11 óra egybefüggő pihenőidő nem került biztosításra a munkavállalók számára. Megállapította, hogy a munkaidő-nyilvántartás szabályszerű vezetésének biztosítása a munkáltató kötelezettsége és az ellenőrzés is az ő kompetenciájába esik, így nem fogadta el azt az érvelést, hogy a munkáltató nem tudta kivédeni a munkavállalók figyelmetlenségét. A határozat 2. pontja vonatkozásában megállapította, hogy nem vitásan a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzések történtek, ami azt jelentette, hogy a munkavállalók egymás között a műszakcserékről állapodtak meg a boltvezető jóváhagyásával. Ez nem járt azzal a következménnyel, hogy havi szinten a munkavállalók a kötelező óraszámnál több munkát végeztek volna. Megállapította, hogy a munkáltató általi rendkívüli munkavégzés elrendelésére nem került sor, a műszakcserék miatti eredeti beosztástól eltérő munkavégzés nem minősült rendkívüli munkavégzésnek.

Nem osztotta a bíróság a határozat 3. pontja vonatkozásában az alperes azon álláspontját, hogy a munkáltató 5 munkavállaló vonatkozásában kettős nyilvántartást vezetett volna. Álláspontja szerint ez csak akkor valósult volna meg, ha a munkáltató a munkavállalók munkabéréhez való jogának csorbítására alkalmas kettős nyilvántartást vezetett volna, amely a perbeli esetben nem történt. Erre tekintettel csökkentette a munkaügyi bírság összegét, amely során tekintettel volt arra is, hogy a közigazgatási határozatban megjelölt és a bírság kiszabásánál figyelembe vett korábban bírságot kiszabó közigazgatási határozat hatályon kívül helyezésre került.

Az ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet, míg a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Az alperes kérte, hogy a Kúria a munkaügyi bíróság ítéletét helyezze hatályon kívül, s a keresettel támadott közigazgatási határozatokat hatályában tartsa fenn. Kifogásolta, hogy a munkaügyi bíróság tévesen állapította meg, hogy a közigazgatási határozatokban hivatkozott, az ismételt jogsértést megalapozó közigazgatási határozat a napi pihenőidő mértékére vonatkozóan hatályon kívül helyezésre került. Az érintett határozat bírósági felülvizsgálatra nem került, az 2008. július 16-án jogerőssé vált, s a felperes a kiszabott bírságot befizette. A munkaügyi bíróság által hivatkozott közigazgatási eljárás tárgya nem a napi munkaidő befejezését követő 11 órás pihenőidő biztosításával, hanem a munkaszüneti napon elrendelt munkavégzéssel kapcsolatos jogsértés volt. Erre tekintettel kifogásolta, hogy bár a határozat 1. pontjában megjelölt jogsértés elkövetését a munkaügyi bíróság is megállapította, a bírság összegét azonban indokolatlanul csökkentette. A határozat 2. pontja vonatkozásában előadta, hogy a munkaidő-beosztás rendeltetése az, hogy a munkavállaló előre tervezni tudja pihenőidejét, amely különösen igaz a munkaidőkeret elrendelése esetén. Amennyiben a munkaidő-beosztásban változás történik, azt dokumentálni kell annak megállapíthatósága érdekében, hogy a munkavállaló esetében a rendkívüli munkavégzés megállapítható legyen. Önmagában sem helyeselhető az a gyakorlat, amely szerint a munkavállalók a beosztás szerinti munka- és pihenőnapokat gyakorta, vagy rendszeresen cserélgetik, hiszen ebben az esetben a munkavégzés tervezhetősége szenved csorbát. Álláspontja szerint tévesen és iratellenesen jutott a bíróság arra a következtetésre, hogy a munkavállalók az engedélyezett távollétet dolgozták le minden esetben pihenőnapi munkavégzéssel. A gazdasági igazgatóhelyettes is úgy nyilatkozott, hogy dolgozói igényre került sor a pihenőnapok cseréjére, melyet a boltvezetőnek az írásbeli beosztáson is át kellett vezetnie, ez azonban nem történt meg. A már elkészített munkaidő-beosztást követően került sor a pihenőnapi munkavégzés elrendelésére, a munkáltató mindezt azonban nem dokumentálta. Ennek következtében a közölt munkaidő-beosztástól eltérő pihenőnapi munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősült, amelyért az alperes elmulasztotta megfizetni a pótlékot.