3459/2023. (XI. 7.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 28.Bf.10.136/2022/10. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Indokolás

I.

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselő (dr. Hüttl Tivadar ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Fővárosi Törvényszék 28.Bf.10.136/2022/10. számú ítélete, valamint a Pesti Központi Kerületi Bíróság 10.B.30.957/2019/242. számú ítélete ellen. Álláspontja szerint a támadott bírósági ítéletek sértik az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdését, a IX. cikk (1) bekezdését, valamint a XXI. cikk (1) bekezdését.

[2] Az alkotmányjogi panasz alapját képező ügy tényállása szerint a Liget Budapest Projekt ellen tiltakozó "ligetvédő" aktivisták 2017. július 4-én Budapest XIV. kerületében az '56-os emlékmű melletti területen be nem jelentett, spontán gyűlést szerveztek a Liget felújítás miatt végrehajtott faátültetések ellen tiltakozásul. A spontán gyűlést a rendőrség 11 óra 10 perckor feloszlatta, de az aktivisták (közöttük az indítványozó is) továbbra is a helyszínen maradtak. A kordonnal elhatárolt építési területnél több aktivista egy kft. tulajdonában lévő kerítéselemet több alkalommal is meghajlította, tépte, rángatta. Ezen cselekmények miatt a Budapesti XIV. és XVI. kerületi Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolta meg az érintett aktivistákat. A vádirat szerint a cselekményekkel összesen 61 794 Ft kárt okoztak. Az indítványozó, mint az alapügy egyik vádlottja az eljárás során kifejtette, hogy álláspontja szerint az ellenük zajló eljárás egy koncepciós eljárás, amely csak azért indult meg, mivel felemelték a szavukat a hatalom ellen. A faátültetés szerinte csak színjáték volt, mivel a fák gyökerei már át voltak vágva, ezek a fák azóta el is pusztultak. Véleménye szerint a valódi garázdaságot nem ők, hanem a helyszínen lévő, a hatalmat kiszolgáló rendőrök követték el. Ők csak azért fejezték ki nagyobb indulattal a véleményüket, mivel a több száz éves fákat nem tudták másképp "megvédeni", nem tudták másképp ellenvéleményüket kifejezni. Nem volt tehát célja sem neki sem másoknak, hogy bárkit is megtámadjanak (szemben a rendőrökkel, akik szerinte szándékos fájdalmat okoztak nekik), azokban félelmet keltsenek. A megállapított tényállás szerint a rendőrség többször felszólította a jelenlévőket, hogy hagyjanak fel a tevékenységükkel, és mivel ez nem vezetett eredményre, ezért gázspray bevetésére is sor került.

[3] Az elsőfokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (a továbbiakban: PKKB) az indítványozót bűnösnek mondta ki és ezért őt 200 óra közérdekű munkára ítélte, mivel a PKKB szerint a megállapított tényállás alapján egyértelműen megvalósult a Btk. szerinti csoportos garázdaság bűntette.

[4] 2. Az indítványozó ezt követően fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez (a továbbiakban: másodfokú bíróság), aki a PKKB ítéletét megváltoztatta, és az indítványozót 140 000 Ft pénzbüntetésre ítélte, egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

[5] A másodfokú bíróság (a részben korrigált és pontosított tényállás alapján) megállapította, hogy a PKKB okszerű következtetéseket vont le a történeti tényállásból az indítványozó bűnösségére vonatkozóan: társaival erőszakosan rángatta a kordont, amely erőszak tehát dolog ellen irányult; az erőszakkal kárt okozott; a kordon jogszerűen felállított akadály volt. A másodfokú bíróság azt is kiemelte, hogy sem a gyülekezéshez való jog, sem pedig a véleménynyilvánítás szabadsága nem vehető parttalanul igénybe, nem rontható le a gyülekezés békés jellege. Ezt erősíti a(z) (elkövetéskor hatályos) régi gyülekezési jogról szóló törvény (1989. évi III. törvény - a továbbiakban: régi Gytv.) és a hatályos gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény (a továbbiakban: Gytv.) szabálya is, amelyek szerint csak a békés rendezvények állnak alkotmányos védelem alatt, és a gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, és nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. A másodfokú bíróság kiemelte továbbá azt is, hogy a garázdaságnak megvalósult a kihívóan közösségellenes jellege is, hiszen erőszakos cselekményük alkalmas volt a köznyugalom megzavarására, riadalom keltésére. Az elkövetők nem hivatkozhattak alappal arra sem, hogy a munkálatok jogszerűtlenek voltak, hiszen annak ellenkezőjét a rendőrség jelenléte is igazolta.

[6] 3. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy álláspontja szerint a támadott ítéletek sértik az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdését, IX. cikk (1) bekezdését, valamint XXI. cikk (1) bekezdését.

[7] Az indítványozó szerint a támadott bírósági ítéletek sértik a gyülekezéshez való jogát. Elmondása szerint a helyszínen szándéka arra irányult, hogy saját testével állja útját a láncfűrésznek, amelyet a kordon miatt nem tudott megtenni, ezért rángatta azt. Álláspontja szerint jogsértő volt, hogy a rendőrök a kordont és nem a gyűlést védték/biztosították. Elmondása szerint tevékenysége teljesen erőszakmentes volt, szándéka pusztán arra irányult, hogy a kordont kinyitva saját testével akadályozza meg a fák kivágását. Véleménye szerint a bíróságok ítélete kiüresítette a gyülekezéshez való jogát, tekintettel arra is, hogy egy álláspontja szerint spontán gyűlést akadályozott meg az ott lévő kordon. A véleménynyilvánításhoz való jogát álláspontja szerint azért sértik a bírósági döntések, mivel sem a PKKB sem pedig a másodfokú bíróság nem folytatta le a szükséges alapjogi mérlegelést. Emellett a támadott ítéletek az egészséges környezethez való jog érvényesülését is sértik, mivel a bíróságok nem értékelték tettének környezetvédelmi indíttatását. Utóbbi nem csak az Alaptörvényt, hanem nemzetközi egyezményeket is sért. Álláspontja szerint az ügyben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, hogy a gyülekezés szabadságát akadályozó tárgyak védelme leronthatja-e a gyülekezési jog védelmét, továbbá hogy a véleménynyilvánítás akadályát képező kordon állagsérelméért megállapítható-e büntetőjogi felelőssége.

[8] Az alkotmányjogi panasz részletes indokolásában az indítványozó arra is hivatkozott, hogy az alapügyben megvalósuló cselekményét egy spontán gyűlés keretében vitte véghez, amely esetében az sem volt egyértelmű az ítéletben, hogy azt jogszerűen oszlatta-e fel a rendőrség, tekintettel arra, hogy ítélet szerinti tényállás alapján egy korábbi spontán gyűlést már 11 óra 10 perckor feloszlatott a rendőrség, a vitatott cselekmény azonban később zajlott (amely kapcsán a másodfokú bíróság úgy fogalmazott, hogy azt a rendőrség feloszlatta, mivel a rendezvény elveszítette békés jellegét). Az indítványozó arra az alkotmánybírósági gyakorlatra is hivatkozott, amely szerint a gyülekezési jog gyakorlása nem feltétlenül érzelem- vagy indulatmentes, az ideiglenes jelleggel kellemetlenséget is előidézhet. A spontán gyűlések esetében pedig szankcionálási tilalom is fennáll, ezért az indítványozó ellen nem is indulhatott volna meg az eljárás. Véleménye szerint a kordonbontás nem erőszakos cselekmény, hanem a jogszerű véleménynyilvánítást akadályozó körülmény felszámolása - amely ráadásul tettleges véleménynyilvánításnak is minősül, ami álláspontja szerint jelen esetben is védelem alatt állt. A fentiek mellett álláspontja szerint egy gyűlés helyszíne, mint közterület nem vonható el a gyűlés részt vevőitől, így a kordon felállítás véleménye szerint jogellenes volt. Az egészséges környezethez való jog sérelmét elsősorban abban látja igazoltnak az indítványozó, hogy nem emelhetett szót az álláspontja szerint jogellenes környezetkárosítás ellen.

[9] Valamennyi sérülni vélt alapjog tekintetében kifejtette továbbá az indítványozó, hogy azokkal szemben semmilyen más alapjog vagy alkotmányos érdek nem állt, amely ezek korlátozását indokolttá tette volna. Úgy véli, hogy cselekményének nem volt alternatívája, azaz véleményét nem tudta volna más hatékonyan módon kifejezni.

II.

[10] Az Alaptörvény érintett rendelkezései:

"VIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez."

"IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához."

"XXI. cikk (1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez."

III.

[11] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 27. §-a tekintetében részben megfelel az Abtv.-ben foglalt formai és tartalmi követelményeknek.

[12] 2. Az Abtv. 27. §-a szerint az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

[13] Az alkotmányjogi panaszt az indítványozó határidőben nyújtotta be az elsőfokon eljáró PKKB-hoz.

[14] Jelen ügyben az alkotmányjogi panaszt az alapul szolgáló büntető eljárásban vádlottként érintett személy nyújtotta be az ügyet érdemben lezáró bírói ítélettel szemben, amely tekintetében további jogorvoslatnak nincs helye.

[15] 3. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában az Alaptörvény több cikkének a sérelmére is hivatkozott. Ennek kapcsán az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény XXI. cikk (1) bekezdése tekintetében nem felel meg megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében támasztott - a határozott kérelemre vonatkozó - törvényi feltételeknek, ugyanis ezen alaptörvényi rendelkezés vonatkozásában az indítványozó nem adott elő alkotmányjogilag értékelhető önálló érvelést az ügye vonatkozásában. Az indítványozó az Alaptörvény XXI. cikkére ugyanis csak a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése és a békés gyülekezéshez való joggal kapcsolatban hivatkozott, amikor azt állította, hogy az eljáró bíróságok nem vették figyelembe tiltakozásának a környezetvédelmi indíttatását.

[16] Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy az indítvány az Alaptörvény fent hivatkozott rendelkezése tekintetében nem felel meg a határozott kérelemre vonatkozó követelményeknek, mivel - az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint - az indokolás hiánya (lásd többek között: 3058/2016. (III. 22.) AB végzés, Indokolás [11]; 3245/2016. (XI. 28.) AB végzés, Indokolás [10], [13]) az ügy érdemi elbírálásának akadálya.

[17] 4. Az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdése valamint a IX. cikk (1) bekezdése tekintetében megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében támasztott - a határozott kérelemre vonatkozó - törvényi feltételeknek. Az indítvány megjelölte az indítványozó jogosultságát, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [Abtv. 51. § (1) bekezdés és 52. § (1b) bekezdés a) pont], az Abtv. 27. §-ában foglalt hatáskörben kérve az Alkotmánybíróság eljárását. Az indítványozó megjelölte továbbá az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont] és az Alaptörvény sérelmet szenvedett rendelkezéseit [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont]. Az indítvány benyújtását részletesen indokolta, kifejtve az Alaptörvényben foglalt jogok sérelmének mibenlétét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]. Az indítványozó kifejezett kérelmet fogalmazott meg a bírói döntés megsemmisítésére nézve [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont].

[18] Az Abtv. 29. §-ában meghatározottak szerint az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltétele, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását (erről elsőként lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]).

[19] E tekintetben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügy az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdésében biztosított békés gyülekezéshez való jognak valamint az IX. cikk (1) bekezdésében biztosított szabad véleménynyilvánításhoz való jognak az esetleges sérelmét veti fel, és így az üggyel összefüggésben felmerül a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételye. A támadott ítéletekkel összefüggésben ezért vizsgálni kell, hogy a jogerős ítélet figyelembe vette-e az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdéséből valamint IX. cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményeket, és azzal összhangban ítélete-e meg a büntetőeljárás lefolytatása és az ítélet meghozatala során az indítványozónak a cselekményét.

[20] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 31. § (6) bekezdése alapján, a panasz befogadásáról szóló döntést mellőzve, az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdése valamint IX. cikk (1) bekezdése vonatkozásában érdemben bírálta el.

IV.

[21] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.

[22] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt rámutat: az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel (lásd elsők között: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]).

[23] 2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz vizsgálata körében elsőként az indítványnak a békés gyülekezéshez való jog sérelmét állító elemeit vizsgálta. Az indítványozó ezen alapjogának a sérelmét elsősorban abban látta, hogy a helyszínen elhelyezett kordonnal korlátozták a közterületnek egy részét, amely által nem tudta megfelelően gyakorolni a békés gyülekezéshez való jogát. Emellett azt is kifogásolta, hogy a bírósági ítéletekben nem volt egyértelmű, hogy a tevékenységüket gyűlésnek (a régi Gytv. fogalmával élve rendezvénynek) tekintette-e a rendőrség illetve az eljáró bíróságok, és ha igen akkor ezen szempontot figyelembe vették-e a rá kiszabott szankció vonatkozásában.

[24] 2.1. Jelen ügyben ugyan a bírósági ítéletekben nem merült fel kérdésként, hogy az indítványozónak és társainak a cselekménye gyűlésnek volt-e tekinthető, és azon belül spontán szervezésűnek minősült-e, az indítványozó mégis jelentőséget tulajdonított ennek, ugyanis hivatkozott arra az Alkotmánybíróság által is megerősített szempontra (lásd: 3001/2021. (I. 14.) AB határozat, Indokolás [36]), miszerint a spontán gyűlések esetében nem csak a feloszlatási tilalom áll fenn, hanem szankcionálási tilalom is. Az indítványozó szerint ezen ok miatt pedig nem lehetett volna őt cselekményük miatt szankcionálni.

[25] Ezzel összefüggésben fontos kiemelni, azt a többek között a 3001/2021. (I. 14.) AB határozatban is megerősített gondolatot, miszerint a gyülekezési jog a tágabb értelemben vett véleménynyilvánítási szabadság része, amely a közügyekre vonatkozó, békés jellegű közös vélemény-kifejezést biztosítja. Az alkotmányos védelem tehát a közügyekről folytatott nyilvános vitában való részvételt célzó rendezvényeket illeti meg, amelyek segítik a közérdekű információk megszerzését és másokkal való megosztását, valamint a vélemények közös kinyilvánítását (3307/2020. (VII. 24.) AB határozat, Indokolás [18], továbbá 3001/2021. (I. 14.) AB határozat, Indokolás [32]). Ezen közös véleménykifejezés azonban nem csak előre bejelentett formában, hanem spontán vagy sürgős formában is megvalósulhat. A békés célú gyülekezéshez való jog gyakorlása ugyanis nem függhet a hatóságok szabad mérlegelésétől. E szerint sürgős (vagyis gyors reagálású) gyülekezésről akkor lehet szó, ha a szervezett gyűlés határidőben történő bejelentésére - a szervezőkön kívül álló okból, például azért, mert a bejelentéssel járó késlekedés a gyülekezési jog aránytalan sérelmével járna - már nincs mód, azonban a gyülekezés jog lényeges tartalmának korlátozásához vezethetne, ha a gyűlést nem lehetne megtartani. Különbsége a spontán gyűlésektől abban ragadható meg, hogy bejelentése - elkésetten bár - megtörténik (az arra okot adó esemény bekövetkezését követően haladéktalanul), szervezett, így szervezője és belső szervezete is van. Ebből egyenesen következik, hogy az Alaptörvény VIII. cikkének védelme a rövid idő alatt szervezett, vagy szervezés nélküli (spontán) gyülekezéseket is védi, ha azok egyébként békés jellegűek. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatából fontos kiemelni a Bukta és társai kontra Magyarország (25691/04), 2007. július 17. ügyben hozott döntést. Ezen döntésében az EJEB megállapította, hogy speciális körülmények fennállása esetén, amikor egy politikai eseményre való, demonstráció formájában történő azonnali reagálás igazolható, a rendezvény jogellenességének megállapítása, valamint a békés tüntetés feloszlatása kizárólag a szükséges előzetes bejelentés elmulasztása miatt - ha a résztvevők egyébként jogszerűtlen magatartást nem tanúsítanak - aránytalanul korlátozza a békés gyülekezéshez való jogot.

[26] Mindezekből jelen ügyre nézve az alábbi következtetések vonhatóak le.

[27] Egyfelől fontos kiemelni, hogy sem a rendőrség, sem pedig az eljáró bíróságok nem vonták kétségbe, hogy az indítványozó és társai a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényen vettek részt. Sőt az is megállapítható (mind a bírósági ítéletek tényállása, mind pedig az indítványozó által előadottak alapján), hogy az indítványozó és társai szabadon összegyűlhettek (egy - a bírósági tényállás szerint korábban - feloszlatott spontán gyűlés helyszínén), és ott lehetőségük volt a közös véleménynyilvánításra, tiltakozásra is, így az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdésében deklarált békés gyülekezéshez való joguk e tekintetben nem sérült. A másodfokú bíróság ítéletében ugyan valóban szerepel, hogy ezt az ismételten kialakuló spontán gyűlést is feloszlatta a rendőrség, de erről a bírósági ítélet nem szól, és egyéb rendelkezésre álló információ alapján nem lehet állást foglalni a kérdésben, amely azonban nem is volt szükséges, mivel az esetleges feloszlatást az indítványozó sem kifogásolta. Megállapítható tehát, hogy az indítványozó és társai tiltakozásuk helyszínén összegyűlhettek és ott lehetőségük volt kifejezni közösen a véleményüket, amelynek jelen ügyben csupán a választott eszköze volt a kérdéses.

[28] Ezen pontban felvetett kérdések tekintetében a másik fontos tisztázandó szempont, hogy önmagában a gyülekezési joguk gyakorlása miatt érte-e szankció az indítványozót. Erre határozottan nemleges választ lehet adni, ugyanis az ügyészség nem a gyülekezési jog gyakorlásának jogellenességével összefüggő szabálysértés vagy bűncselekmény miatt indított eljárást az indítványozóval szemben. Ez alapján azonban megállapítható, hogy nem azért érte szankció az indítványozót mert társaival élt az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó gyülekezéshez való jogával. Az indítványozóval szemben kiszabott szankció tehát nem érintette az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdését, ezért annak sérelme a támadott ítéletek vonatkozásában nem állapítható meg.

[29] 2.2. Az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben az indítványozó arra is hivatkozott, hogy a gyülekezéshez való jogát korlátozta a helyszínen elhelyezett kordon, amely indokolatlanul korlátozta a közterület egy részét, és ezáltal az indítványozó és társai nem tudták azon a helyszínen kifejezni a tiltakozásukat, amely a spontán gyűlésük céljához (tiltakozás a faátültetések ellen) kapcsolódott. Az pedig, hogy az eljáró bíróságok ezt nem ismerték fel, sértette az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdését.

[30] E tekintetben fontos kiemelni, hogy a Velencei Bizottság álláspontja szerint is az állam elsődleges kötelezettsége a békés gyülekezésnek és az azon résztvevőknek a védelme. E védelem megvalósítása pedig elsősorban a rendőrség kötelezettsége.

[31] E körben fontos hangsúlyozni, hogy egy gyűlés helyszínén a közterületnek kordonnal való elválasztása több okból is lehetséges. Ennek oka lehet például az objektumvédelem (parlamentek vagy más középületek), személyvédelem, vagy épp maguknak a gyűlésen részt vevőknek a védelme is (pl. életük vagy testi épségük védelme). A közterület egy részének a lezárása tehát önmagában nem fogja a gyülekezési szabadság automatikus korlátozását jelenteni, hiszen ilyen lezárást akár a közrend védelme is indokolhatja. Ha a közterület egy része lezárásra kerül, akkor elsődlegesen arra kell figyelemmel lenni, hogy annak indoka (amellett, hogy valóban szükséges-e), arányban áll-e a gyülekezési jog gyakorlásában okozott korlátokkal (azaz, hogy a közterület egy része nem használható). Ha erre igenlő választ tudunk adni, akkor a gyülekezési jog sérelme nem állapítható meg.

[32] Jelen ügyben a kordon felállítására biztonsági okokból került sor, hiszen a faátültetés során láncfűrészt használtak, amely önmagában is balesetveszélyes, és az esetlegesen lehulló ágak, vagy a fűrészelés során felpattandó fadarabok személyi sérülést is okozhatnak. Ezért a kordon elhelyezése a fák körül indokoltnak és szükségesnek tekinthető. Az ugyan kétségtelen, hogy a kordon miatt az indítványozó és társai nem tudtak közel menni a fákhoz, és (saját elmondásuk szerint) testükkel védeni azokat, de tekintettel a fenti balesetvédelmi okokra, az a korlátozás, amely az indítványozót amiatt érte, hogy nem fa tövében, hanem attól pár méterre tudta csak gyülekezési szabadságát gyakorolni, nem tekinthető aránytalannak. Már csak azért sem, mert a gyülekezésnek a célja kollízióban állt az ott zajló, engedéllyel végzett tevékenységgel. Ennek a feloldása azonban már a IX. cikk (1) bekezdése körében értékelhető, ugyanis ez már nem a gyülekezés megtartásához, illetve annak helyszínéhez kapcsolódik, hanem a gyűlés kommunikációs üzenetéhez, azaz annak céljához.

[33] Megállapítható tehát, hogy a fák körül elhelyezett kordon nem sértette az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdését, ezért annak ellenére, hogy a támadott ítéletek ennek vizsgálatát nem végezték el, nem tekinthetőek alaptörvény-ellenesnek.

[34] 3. Az Alkotmánybíróság a következőkben a véleménynyilvánításhoz való jog sérelmét állító indítványelemet vizsgálta. Ezzel összefüggésben az indítványozó arra hivatkozott, hogy cselekményük tettleges véleménynyilvánításnak minősült, és mint ilyen az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésének az oltalma alatt állt. Ezt azonban az eljáró bíróságok nem ismerték fel, ezért a támadott ítéletek sértik az Alaptörvényt. Fontos kiemelni, hogy a gyülekezési jog szorosan kapcsolódik a véleménynyilvánítás szabadságához, utóbbi ugyanis egyfajta kommunikációs anyajognak is tekinthető. A gyülekezési jog lényegében a véleménynyilvánítás szabadságának csoportos gyakorlását jelenti, ahhoz azonban eltérő alkotmányos követelmények kapcsolódnak (ezzel összefüggésben lásd: 3307/2020. (VII. 24.) AB határozat, Indokolás [19]).

[35] 3.1. Mivel az indítványozó ezen indítványelemében azt állította, hogy cselekménye a véleménynyilvánítás oltalma alatt állt, ezért az Alkotmánybíróság röviden áttekintette az ezzel összefüggő gyakorlatát, elsősorban azt, hogy az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésének értelmezési körében milyen feltételek mellett vonható egy aktus a szólásszabadság fogalmi körébe. Ezen tesztet a testület az 1/2019. (II. 13.) AB határozatában fektette le, és később az 14/2019. (IV. 17.) AB határozatában, valamint a 17/2020. (VII. 17.) AB határozatában, továbbá a 3048/2022. (II. 4.) AB határozatában és a 3050/2022. (II. 4.) AB határozatában is megerősítette.

[36] E tekintetben az Alkotmánybíróság ismételten hangsúlyozza, hogy az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében foglalt véleménynyilvánítás jogának a hatálya, vagyis a "véleménynyilvánítás" fogalma normatív természetű, amely ugyan nem öleli fel a véleményalkotás valamennyi megnyilvánulását, viszont egyúttal magában foglal a szóbeli vagy írásbeli kommunikáción túli aktusokat is. Határait ezért nem önmagukban a köznapi értelemben vett megszólalások jelölik ki, hanem az, hogy mely aktusok állnak kapcsolatban a véleményszabadság alkotmányos igazolásával [vö. 4/2013. (II. 21.) AB határozat].

[37] A 7/2014. (III. 7.) AB határozat többször megerősített értelmezése szerint a szólásszabadság igazolása kettős: egyrészt a politikai közösség demokratikus működése, másrészt az egyéni önkifejezés is igényli, hogy a polgárok szabadon fejthessék ki gondolataikat. A véleménynyilvánítás alapjoga hatályának meghatározásakor elsődlegesen a demokratikus társadalmi kommunikációban való részvétel szempontja nyújt segítséget. Eszerint azok a kommunikatív aktusok állnak kapcsolatban a szólásszabadsággal, amelyekkel az érintettek a nyilvános társadalmi párbeszédben vesznek részt. Ebben azonban a polgárok sokszínűbb módon vehetnek részt, mint a hagyományos értelemben vett beszéd vagy írás, ezért a véleménynyilvánítás jogának a hatálya is szélesebb a verbális kifejezéseknél. A szólásszabadság alkotmányjogi szempontjai tehát a hétköznapi "szólásokon" túl más kommunikatív tettek esetén is relevánsak lehetnek, és kötelező elemeivé válhatnak a jogi mérlegelésnek (lásd e tekintetben: 1/2019. (II. 13.) AB határozat, Indokolás [31]-[32]).

[38] Az Alkotmánybíróság az 1/2019. (II. 13.) AB határozatban kiemelte, hogy egy tett véleménynyilvánításként kezelésének szükséges, de semmiképp sem elégséges feltétele, hogy a cselekményt elkövető a véleménye kifejezésének céljából cselekedjen - annak ellenére, hogy egy tett véleményszabadság oldaláról történő megítélése szempontjából a jogalkalmazónak elsődlegesen azt kell vizsgálnia, hogy a cselekvőnek mi volt a célja, illetve motívuma a cselekvése során. A véleményszabadság alkalmazásához ugyanis az is szükséges, hogy a közlés választott formája objektív módon is alkalmasnak tekinthető eszköze, közvetítője legyen gondolatok közlésének (1/2019. (II. 13.) AB határozat, Indokolás [36]), azaz a külvilág számára is érthető legyen a nonverbális véleménynyilvánítás kommunikációs üzenete (3048/2022. (II. 4.) AB határozat, Indokolás [23]).

[39] Egy konkrét cselekmény vonatkozásában az Alkotmánybíróságnak nem feladata annak eldöntése, hogy a szabálysértési hatóságok, illetve az eljáró bíróságok mely cselekményeket tekintik a társadalomra veszélyesnek. Azt azonban vizsgálnia kell az Alkotmánybíróságnak, hogy a társadalomra veszélyesség megállapítása nem eredményezi-e egy védett alapjog gyakorlásának alkotmányellenes korlátozását. E tekintetben az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen ezért arra kellett választ adnia, hogy az indítványozók cselekménye, tekinthető-e a véleménynyilvánítás alkotmányosan védett tárgykörébe tartozónak, és amennyiben igen, akkor azt az eljáró bíróság figyelembe vette-e a cselekmény társadalomra való veszélyességének megítélése során.

[40] Annak megítélése továbbá, hogy adott esetben egy cselekmény a véleménynyilvánítás szabadságának hatálya alatt vizsgálandó, erős alkotmányos védelemre igényt tartó cselekmény-e, avagy vandalizmus, az egyedi tényállás elemei alapján a bíróságok feladata. E tekintetben azonban jelentősége van annak, hogy a konkrét cselekmény mind a "véleménynyilvánító" személy szubjektív szándéka, mind az objektív értékelés szerint - legalább hipotetikusan - a nyilvánosság előtt értelmezhető közlés-e (14/2019. (IV. 17.) AB határozat, Indokolás [33]).

[41] A 14/2019. (IV. 17.) AB határozat a fenti szempontok mellett azt is rögzítette, hogy az ítélkező bíróságoknak - egy cselekmény véleménynyilvánításként történő kezelésének megítélése során - figyelemmel kell lennie a szólásszabadságnak más alapjogokkal való kollíziójára is - így különösen a tulajdonhoz való joggal történő kapcsolatára. A véleménynyilvánítás szabadsága és a tulajdonhoz való jog ugyanis akkor áll tényleges kollízióban, ha a tettleges véleménynyilvánítás a tulajdon tárgyában állagsérelmet okoz, a tulajdon értékét csökkenti. Ilyen esetben a kollízió feloldásánál gondos körültekintéssel kell eljárni, és figyelembe kell venni, hogy csak kivételes esetekben igazolható alkotmányosan az a véleménynyilvánítás, amely a tulajdon tárgyát rongálja (14/2019. (IV. 17.) AB határozat, Indokolás [34]).

[42] Ennek vizsgálata során - az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján - egyfelől figyelembe kell venni, hogy a tulajdonhoz való jog korlátozásának szükségessége tekintetében indokoltnak tekinthető-e a cselekvő véleményének tettleges magatartás által történő kifejezésre juttatása (vagy az más, olyan eszközzel is - pl. felszólalással, molinóval, táblákkal stb. - kifejezhető lenne, amely a tettleges magatartással azonos súlyú figyelemfelkeltésre lenne alkalmas). Másfelől vizsgálni kell azt is, hogy a tett által megvalósuló véleménynyilvánítás során bekövetkező tulajdonjog korlátozás arányban áll-e a véleménynyilvánító cselekvés céljával. E tekintetben a jogalkalmazónak elsődlegesen azt kell vizsgálnia, hogy az érintett személynek a véleménye közlésére szolgáló cselekménye nem korlátozza-e oly mértékben másnak a tulajdonhoz való jogát, amely a tulajdon öncélú, a vélemény közlésének kereteit túllépő, visszafordíthatatlan vagy csak jelentős költségráfordítással visszafordítható károsodását eredményezi (14/2019. (IV. 17.) AB határozat, Indokolás [35]).

[43] 3.2. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az indítványozó cselekményének (egy magáncég tulajdonában lévő kordon rángatása, illetve rongálása) büntetőjogi megítélése során hozott bírósági ítéletek összhangban állnak-e a fenti alkotmányos szempontokkal, azaz az indítványozói cselekmény tekinthető-e védett véleménynyilvánításnak.

[44] Elsőként azt kellett vizsgálni, hogy az indítványozó cselekményének volt-e azonosítható kommunikációs üzenete, és ez külső szemlélő számára azonosítható volt-e. A megállapított bírósági tényállás alapján (és az indítványozó saját elmondása szerint is) azért léptek fel tettlegesen a kordonnal szemben mert meg szerették volna akadályozni a fák átültetését (elpusztítását). Ez elmondásuk szerint egy szükséges helyzet volt, mert nem jutottak közelebb a fákhoz. Mindezek alapján megállapítható, hogy cselekményükkel tiltakozást fejeztek ki, amely általánosságban (ha eltekintünk attól, hogy mások tudták-e, hogy valójában a fűrész elé akartak feküdni) a külső szemlélő számára is azonosítható üzenetet hordozott.

[45] Második lépésként azt szükséges vizsgálni, hogy indokoltnak és szükségesnek minősült-e véleményük kifejezésére a kordon rángatása, illetve rongálása. A korábbiak szerint megállapítható, hogy az indítványozónak és társainak a valós célja a fák átültetésének a megakadályozása volt. Mivel ezt a kordon miatt nem tehették meg, ezért választásuk két irányú volt: megpróbálnak bejutni a fákhoz (ezt választották), vagy pedig a kordonon kívül maradva szóval (skandálással) vagy például molinókkal tiltakoznak. A korábbi alkotmánybírósági gyakorlat alapján megállapítható, hogy a választott cselekmény szükségességét az alapján is vizsgálni kell, hogy a figyelemfelhívás súlyában van-e különbség. Ha azt vesszük alapul, hogy a végső cél a fák fizikai megvédése volt, akkor értelemszerűen a szóban vagy molinókkal tiltakozás nem egyenértékű a tettleges véleményformálással. A kordon célját (lásd a korábbi szempontokat) és a rendőrség jelenlétét figyelembe véve azonban megállapítható, hogy az indítványozónak és társainak reálisan és az alkotmányos szempontokat figyelembe véve csak egy célja lehetett: a faátültetések elleni verbális tiltakozás (magát a faátültetést azonban az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdésének keretei között megakadályozni, jogszerűen nem tudták volna). E tekintetben azonban a tettlegesség helyett hasonló hatékonyságú lehetett volna a tulajdonnal való kollízió elkerülésével történő véleménynyilvánítás.

[46] Mindezek alapján megállapítható, hogy az indítványozók cselekménye nem állt a véleménynyilvánítás szabadságának oltalma alatt, ezért a támadott ítéletek nem sértik az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdését.

[47] 4. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság ítélete nem áll ellentétben az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdéséből, valamint a IX. cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelményekkel, így az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Budapest, 2023. október 16.

Dr. Czine Ágnes s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Handó Tünde s. k.,

alkotmánybíró

Haszonicsné dr. Ádám Mária s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Márki Zoltán s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schanda Balázs s. k.,

előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1021/2023.