BH 1997.9.442 Nem követelhető vissza az ajándék olyan feltevés végleges meghiúsulására alapítottan, amely az ajándékozónak a megajándékozott személytől és magatartásától teljességgel független körülmények jövőbeni kedvező alakulásával kapcsolatos általános elképzelését tükrözi, és amelyekre ezért a megajándékozottnak nem is lehet befolyása [Ptk. 582. § (3) bek., PK 76. sz.].

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a perbeli lakásingatlannak az alperes tulajdonát képező, az egészhez viszonyított 1/2 részilletőségét ajándék visszakövetelésének a jogcímén egyenlő arányban a felperesek tulajdonába adta.

A felperesek az 1991. október 10-én kelt adásvételi szerződéssel az általuk lakott önkormányzati bérlakást a saját holtig tartó haszonélvezeti jogukkal terhelten egyenlő arányban a perben nem álló F. B. nevű unokájuk és az alperes részére vásárolták meg. Az I. r. felperes évtizedek óta szilikózis megbetegedésben szenved, a II. r. felperes pedig 95%-os látáscsökkent. A felperesek az adásvételi szerződés megkötésekor az átlagot meghaladó mértékű nyugdíjjal rendelkeztek, viszonylag jó anyagi körülmények között éltek, és ebben kedvezőtlen irányú változás azóta sem következett be. Az adásvételi szerződés megkötésekor az akkor még kiskorú alperes 8. osztályos általános iskolai tanuló volt, és a szüleinek a közös háztartásában élt. Az adásvételi szerződés megkötésekor az alperes édesapja - a súlyos csontritkulásos és ízületi megbetegedése miatt - rokkantsági nyugdíjas volt, az egészségi állapota azonban a szerződés megkötését követően tovább romlott, és emiatt szobai kerekes kocsival is ellátták őt. Az adásvételi szerződés megkötését kizárólag a felperesek kezdeményezték, az alperes törvényes képviselői részéről ilyen igény nem merült fel. Az adásvételi szerződést a kiskorú alperes nevében az édesapja: F. J. mint törvényes képviselő írta alá. A felperesek részéről a szerződés megkötésekor nem hangzott el olyan igény, hogy az unokák részére történő ajándékozás fejében bármiféle elvárásuk lenne. 1993-ban az alperes szüleinek a házassága megromlott és 1993. július 3-án az alperes az édesanyjával együtt elköltözött a szülők közös tulajdonát képező lakásból. A szülők különválását követően az alperes édesanyja pert indított a házasság felbontása iránt, amelynek tárgya a házastársi közös vagyon megosztása is. A különválást követően az alperes édesapja a volt közös lakásban maradt, az alperes édesanyja pedig közölte a felperesekkel, hogy a házasság megromlására tekintettel a férje gondozását a továbbiakban nem tudja ellátni, ezért a nevezettről a jelenleg már 80 éves életkorú felperesek gondoskodnak, akik időszakosan a perbeli lakásukban látják őt el. Az alperes a felpereseket korábban havonta rendszeresen látogatta, a jelen per megindítása óta azonban a látogatásai ritkultak. A felperesek ragaszkodnak az alpereshez, és nem romlott meg a kapcsolat az alperes és az édesapja között sem.

A bíróság a felperesek ajándék visszakövetelése iránt előterjesztett keresetét a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése alapján alaposnak találta, mert bár a felperesek nem juttatták kifejezésre azt, hogy bármiféle szolgáltatást várnának az alperestől az ajándékozás fejében, az ajándékozás azonban kétségkívül azért történt, mert a felperesek az átlaghoz képest viszonylag jó nyugdíjjal rendelkeztek, és arra gondoltak, hogy az ingatlan tulajdonjogára nem lesz szükségük, viszont örököseik az öröklési illetéket megtakaríthatják akkor, ha a tulajdonjog közvetlenül az unokák javára kerül átírásra, és az ajándékozás ellen az alperes nevében a szerződést aláíró fiuk sem tiltakozott. A felperesek a saját előadásuk szerint sem voltak kellően körültekintőek a szerződés megkötésekor, hiszen nem vették figyelembe, hogy egyik gyermekük sem sz.-i lakos, és ezért az életkoruk mellett elvárható segítségnyújtásra, közvetlen gondoskodásra nem számíthatnak. Az ajándékozási szerződést annak ismeretében kötötték meg, hogy a gyermekeiknek az anyagi helyzete rendezett, mindketten ingatlantulajdonnal rendelkeznek, és a megélhetésük, illetőleg az alperes édesapjának a gondozása is biztosítva van. Nem számoltak azonban azzal, hogy az alperes szüleinek a házassága a jövőben megromolhat, és ezzel összefüggésben az alperes édesapjának a lakáshelyzete, megélhetése és a gondozásának az ellátása is bizonytalanná válik.

Mindezek miatt a bíróság tényként állapította meg azt, hogy a felperesek a lakásingatlan 1/2 részilletőségének az alperes részére történő ajándékozására vonatkozó jognyilatkozatukat abban a téves feltevésben tették meg, hogy a tulajdonjogra életükben nem lesz szükségük, mert a közvetlen leszármazóik: a gyermekeik anyagi biztonsága megfelelő, és kétségkívül nem került volna sor az ajándékozásra akkor, ha az utóbb bekövetkezett tények a felperesek előtt már a szerződéskötéskor is ismertek lettek volna, hiszen ebben az esetben elsősorban a közvetlen leszármazójuk, a gyermekük érdekét tartották volna szem előtt akkor, amikor az ingatlanukkal rendelkeztek.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet - indokai alapján - helybenhagyta. Rámutatott, hogy a felpereseket az ajándékozáskor az a feltevés indította, hogy az ajándékozás a családban mindenki javára szolgál, mert az unokák ilyen módon lakáshoz jutnak, ezáltal a szülők anyagi terhei csökkennek, az idős szülők pedig remélhetik a családi közösség viszonzó szeretetét. A családi közösség megbomlása folytán ez a feltevés végleg meghiúsult, ami ugyan az alperesnek nem róható fel, de az is nyilvánvaló, hogy az alperes egyedül a saját személyében nem lehet képes annak a feltevésnek a valóra váltására, amit a felperesek az egész családjuktól és ezen belül az alperestől is vártak. Ehhez járul az is, hogy az ajándékozáskor a felperesek nem számíthattak arra, hogy - ha voltak is nézeteltérések az alperes szülei között - a család felbomlik, és a fiuk szorul majd rá az ő segítségükre.

A jogerős ítélet ellen - annak megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében - az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Pp. 206. §-ának és a Pp. 221. §-ának a sérelmével jutott arra a téves jogi következtetésre, hogy az ajándék visszakövetelésének a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésében, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság PK 76. sz. állásfoglalásában foglalt feltételei fennállnának. A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

A jogerős ítélet törvénysértő.

A Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése szerint az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket akkor, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és anélkül az ajándékozásra nem került volna sor. Egységes a bírói gyakorlatban abban, hogy ezen a jogcímen az ajándék - a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma 76. sz. állásfoglalásának az I. pontjában foglaltaknak megfelelően - kizárólag akkor követelhető vissza, ha az ajándékozás összes körülményeire tekintettel megállapítható, hogy az ajándékozót valamilyen lényeges körülményre vonatkozó feltevés indította az ajándékozásra, és e feltevés nélkül az ajándékozásra kétséget kizáróan nem került volna sor, továbbá hogy e körülmények tekintetében a bizonyítás az ajándékozót terheli. A törvényi feltételek együttes meglétére alapított visszakövetelés jogszerűsége kérdésében való döntésnél tehát azt kellett elbírálni, hogy a felperesek unokák részére történő ajándékozásánál valóban szerepet játszott-e a felperesek kifejezetten vagy legalább az alperes által felismerhetően kinyilvánított az a feltevése, hogy a felpereseknek az ajándékozás fejében akár vele, akár a családjával szemben bármiféle konkrét elvárása lenne, továbbá hogy ez a feltevés végleg meghiúsult-e, és olyan súlyú volt-e, amely nélkül az ajándékozásra kétségkívül nem került volna sor.