A Fővárosi Törvényszék Mf.680655/2015/4. számú határozata munkaviszony megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 213. §, 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 89. §, 2012. évi I. törvény (Mt.) 64. §, 65. §, 66. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. §] Bírók: Albrechtné dr. Viniczai Éva, Farkas Beáta, Slimbarszki Éva

Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság

....Mf...../2015/4.

Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a Sárdy, Szalántai és Társai Ügyvédi Iroda (fél címe 1, ügyintéző dr. Sárdy Ildikó ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek a dr. Takács János ügyvéd (fél címe 2) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen munkaviszony megszüntetése tárgyában indult perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ...M..../2013/34. számú ítélete ellen a felperes által 35. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

k ö z b e n s ő í t é l e t e t :

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja. Megállapítja, hogy alperes a 2013. július 18-án kelt felmondásával jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.

A felperes anyagi igényei elbírálására az iratokat az elsőfokú bíróságnak visszaküldi.

A közbenső ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s :

Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2012. november 5. napjától üzletkötő munkakörben fennálló határozatlan idejű munkaviszonyát az alperes a 2013. július 18-án kelt felmondásával megszüntette. A felmondás indokolása szerint a munkaviszony megszüntetésére "a forgalom visszaesése miatt" került sor.

Felperes keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását és ennek jogkövetkezményeként elmaradt jövedelemből eredő kára megtérítését, és az alperes perköltségben marasztalását kérte.

Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felmondás indokolása nem felel meg a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 64. § (2) bekezdésében előírt világosság követelményének, mivel abból nem tűnik ki, hogy milyen okból - a felperes magatartása, vagy az alperes működési körében felmerült körülmények miatt - került sor a munkaviszony megszüntetésére.

Másodlagosan arra alapította a kereseti kérelmét, hogy a felmondás indoka nem valós és nem okszerű. Felperesnek az alperes forgalmára közvetlen ráhatása nem volt, vele szemben a munkáltató teljesítmény követelményt nem írt elő, egyébként pedig a forgalom visszaesése, illetőleg ennek mértéke is megkérdőjelezhető. Ezen túlmenően azért sem volt okszerű a felmondás, mert az alperes a perbeli időszakban új munkavállalót vett fel "nem kizárható módon" a felperes feladatainak elvégzésére. Jogszabályba ütközik a munkáltató intézkedése azért is, mert azt a közlésekor már nem hatályos 1992. évi XXII. törvény rendelkezéseire alapította.

Alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperes perköltségben marasztalására irányult azzal, hogy a felmondás a jogszabályi előírásoknak megfelel, annak indokolása kellően világos, valós és okszerű is. A munkaviszony megszüntetésére azért került sor, mert az alperesi munkáltató forgalma az előző év hasonló időszakához képest visszaesett, ezzel párhuzamosan a beszerzési árak növekedtek, ami olyan mérvű veszteséget okozott, hogy a továbbiakban a munkáltató nem látta indokoltnak a felperes munkabére és járulékai, valamint a foglalkoztatásával felmerülő üzemanyag és egyéb költségek finanszírozását.

Tagadta, hogy a felperes munkakörébe új munkavállalót vett volna fel, erre csak 2015 tavaszán került sor, amikor a forgalom stabil fellendülése ezt anyagilag a cég számára lehetővé tette.

Felperes munkaköri feladatait a munkaviszony megszüntetésekor a munkatársai között szétosztotta. 1. személyt alperes 2012 decemberében alkalmazta beszerzési feladatok elvégzésére, majd a nevezett személy 2013 áprilisától fizetés nélküli szabadságot vett igénybe, azonban a könyvelő cég tévesen őt kijelentette a társadalombiztosítási hatóságoknál. Újbóli bejelentése ezen adminisztratív hiba korrigálásaként 2013. július 8-án történt.

Az elsőfokú bíróság a keresetet megalapozatlannak találta, ezért azt ítéletével elutasította, és a felperest 70.000,- Ft + áfa alperesi perköltség megfizetésére kötelezte. Rendelkezett a le nem rótt eljárási illeték állam általi viseléséről is.

Ítélete indokolásában - utalva az Mt. 65. § (1) bekezdés, 66. § (1)-(2) bekezdés, és a 64. § (2) bekezdés rendelkezéseire - rögzítette, hogy a munkáltató intézkedését önmagában az alapjául szolgáló jogszabály helytelen megjelölése nem teszi jogellenessé, ezért azt kellett vizsgálni, hogy az indokolás megfelel-e világosság, valóság és okszerűség törvényi követelményének.

Megállapította, hogy a felmondás indokolása, bár valóban elég szűkszavúnak mondható, azonban tartalmaz annyi információt, ami a világosság minimum követelményét kielégíti.

Felperes nem hivatkozhat alappal arra, hogy még az sem volt számára egyértelmű, hogy a felmondásra az ő magatartásával kapcsolatos kifogások miatt, vagy az alperes működésében rejlő okból került-e sor, hiszen a per során maga is elismerte, hogy a felmondás átadásával egyidejűleg az alperes képviselője szóban tájékoztatta, hogy a felmondás oka a cég eredményének a várttól való elmaradása. 1. sz. tanú tanúvallomása szerint 2013 tavaszán az értekezleteken folyamatosan téma volt, hogy a forgalom várt növekedése nem következett be, e téren az üzletkötők alkalmazása nem hozta meg a várt eredményt.

A felmondás indokának valósága körében alperesnek azt kellett a perben bizonyítania, hogy a megjelölt időszakban a cég forgalma valóban visszaesett, és ebből okszerűen következett a felperes munkaviszonyának megszüntetése, vagyis ezáltal a költségek csökkentek, mert felperes helyébe más munkavállalót nem vett fel.

Alperes az általa csatolt 2012. június havi főkönyvi analitika adataival bizonyította, hogy mind a nagykereskedelmi, mind a teljes kereskedelmi árbevétel az előző év hasonló időszakához képest csökkent. A forgalom csökkenés mértékének, illetve a munkáltató ezzel kapcsolatos gazdasági döntései indokoltságának, célszerűségének megítélése nem tartozik a bíróság kompetenciájába, a munkáltató ezen döntéseit a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a bíróság nem bírálhatja felül. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a felperes elbocsátásával az alperes valóban költséget csökkentett, így a munkáltató intézkedése okszerűnek tekinthető. A csatolt munkaköri leírások, valamint a tanúvallomások alátámasztották, hogy a felperes munkakörének ellátására új munkavállalót alperes nem vett fel, feladatait a munkatársai között osztották szét. Az a tény, hogy másfél évvel később a megváltozott gazdasági körülmények között alperes újra felvett egy üzletkötőt, a felmondás okszerűségét nem kérdőjelezi meg.

A meghallgatott tanúk alátámasztották az alperes azon állítását is, miszerint 1. személy munkavállalót nem a felperes munkakörébe vette fel, és nem is a felperes elbocsátásakor létesített vele munkaviszonyt. Nevezett személyt 2012 decemberétől alkalmazta beszerzőként, és munkaviszonyának újbóli bejelentésére 2013 júliusában kizárólag adminisztratív hiba miatt került sor.