BH 2012.9.218 A 2006. július 1. napja előtt jogerős határozattal elbírált ügyben a felülvizsgálat kizárt azon okból, hogy a tárgyalásnál a nyilvánosságot törvényes ok nélkül zárták ki, továbbá abból az okból is, hogy az eljárt bíróságok nem tettek eleget az indokolási kötelezettségüknek, s ezzel az ügydöntő határozat felülbírálatra alkalmatlan [Be. 416. § (1) bek. c) pont, 373. § (1) bek. II. f) pont; 423. § (2) bek.].

Az eljárt első-, és másodfokú bíróság jogerős ítéletével a terheltet aljas indokból, hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, több emberen elkövetett emberölés bűntet­tének kísérlete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, 2 rendbeli felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és magánlaksértés vétsége miatt halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre, tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját harminchárom évben határozta meg.

A jogerős ügydöntő határozatokkal szemben, azok hatályon kívül helyezése és új elsőfokú eljárás elrendelése érdekében, a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott felülvizsgálati okból a terhelt meghatalmazott védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Érvei szerint a támadott határozatokat az eljárt bíróságok lényeges eljárási szabályokat megsértve hozták meg. Így:

A Be. 373. § (1) bekezdés II. d) pontját sértette, hogy a zárt tárgyalás azon részét, amelyen az anonim tanúkat kihallgatta, valamint azon részét, amelyben a sértett az anonim tanúk vallomásaira észrevételeket tett, a bíróság a terhelt távollétében, tehát olyan személy távollétében tartotta meg, akinek a jelenléte a tárgyaláson kötelező volt.

A zárt tárgyalás elrendelésének ítéletben kifejtett indoka az volt, hogy a sértett és a tanúk egyaránt az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának állományába tartozó rendőrök, akik rendszeresen részt vesznek körözött bűnözők fegyveres elfogásában, figyeléssel járó rendőri akciókban. Ezért a tanúk anonimitásának teljes körű megőrzése és a kihallgatások zavartalanságának biztosítása érdekében a Be. 237. § (3) bekezdésének c) pontja és a Be. 292. § (2) bekezdése alapján zárt tárgyalás hivatalból történő elrendelése indokolt.

A védő jogi okfejtése szerint az utóbb megjelölt eljárási szabály csupán arról rendelkezik, hogy a tanú kihallgatásának tartamára a vádlott a tárgyalóteremből eltávolítható, így e jogintézmény és a zárt tárgyalás elrendelése között semmiféle összefüggés nincs.

A Be. 292. § (2) bekezdésének helyes alkalmazása pedig nem jelentheti a vádlott védekezéshez való jogának korlátozását; arra csak kivételesen és konkrét indokokból kerülhet sor, pl. amikor a tanúk a vádlottól való félelmükre hivatkoznak.

Ezzel szemben a jelen esetben az elsőfokú bíróság semmilyen konkrét indokát nem adta, milyen körülményekből következtetett arra, hogy a tanúkat zavarná a terhelt jelenléte.

Emellett a bíróság utóbb a terheltet az anonim tanúk vallomására nem nyilatkoztatta.

Még annak feltevése esetén is, hogy az anonim tanúk kihallgatásának idejére a terhelt eltávolítása jogszerű volt, a tárgyalásnak az a része, amikor a sértett az anonim tanúk vallomására észrevételeket tett, a terhelt távollétében már semmiképpen nem lett volna megtartható.

Megsértette továbbá az elsőfokú bíróság a Be. 373. § (1) bekezdés II. f) pontja szerinti eljárási szabályt is, mivel a 2004. június 2-i, és 2004. június 4-i tárgyalásról a nyilvánosságot indokolás nélküli határozattal zárta ki.

Az első, tehát a 2004. május 28-i nyilvános tárgyalás elején kihirdetett végzése, miszerint "Az anonim tanúk és a sértett tanúk védelme érdekében" rendel el zárt tárgyalást, indokolást nem tartalmaz, az idézőjelben szereplő szövegrész nem más, mint a törvényre, a Be. 237. § (3) bekezdés c) pontjára történő utalás.

Tekintve, hogy az eljárási szabály kifejezetten az eljárásban részt vevő személyek vagy tanú védelme érdekében teszi lehetővé a nyilvánosság kizárását, a jelen esetben ezt - ellentétben az ítéletben szereplő indokokkal - a rendőr tanúk védelme nem tette szükségessé.

Ezen túlmenően is azt a tárgyalást, amelyen a szakértők meghallgatására került sor, már mindenképpen nyilvánosan kellett volna folytatni, hiszen nevezettek védelmére a bíróság sem a zárt tárgyalás elrendelésekor, sem az ítélet indokolásában nem hivatkozott.

Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt a Be. 373. § (1) bekezdésének III. a) pontjában írt szabálysértés is megvalósult.

Ebben a körben az indítványozó - lényegét tekintve - a következőket hozta fel:

Az emberölés minősített esetének alapját képező tényállást a bíróság a sértett vallomására alapozta. E vallomásban azonban - a bíróság álláspontjától eltérően - nem csupán látszólagos, hanem lényeges, a saját korábbi és más tanúk vallomásaival is szemben álló ellentmondások mutatkoztak, amelyekkel a bíróság ítéletének indokolásában nem foglalkozott.

Nem adott számot arról sem, miből következtetett a terhelt elkövetéskori tudatállapotára; erre nézve ugyanis semmilyen bizonyíték nem állt a rendelkezésére, hiszen a terhelt szándékait illető tudatállapotról sem az igazságügyi elmeorvos-szakértő, sem a pszichológus orvos-szakértő nem nyilatkozott.

Egyébiránt nevezett szakértők szakértői esküjükre történő figyelmeztetése is elmaradt, amely mulasztás nem tette volna lehetővé a szakvélemények bizonyítékként történő értékelését.

Az aljas indokból történt elkövetést a bíróság a vádirati tényálláson túlterjeszkedve, a vádhoz kötöttség elvét megsértve rótta a terhelt terhére.

E tekintetben ugyan az indítvány konkrét eljárási szabálysértést nem hívott fel, de tartalmilag a Be. 373. § (1) bekezdés I. c) pontjának sérelmét állította.

Továbbá az aljas indokból történt elkövetést tekintve a bíróság bizonyítékot sem jelölt meg, így indokolási kötelezettségét e minősítő körülményt illetően egyáltalán nem is teljesítette.

A másik minősítő körülményt, a hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatti elkövetést sem indokolta kellően az ítélet, mert a bizonyítás anyagában ebben a körben felmerült ellenmondásokkal nem foglalkozott.

Végül nem adott számot a bíróság arról sem, hogy a terhelt egészségi állapotának vizsgálatára miért nem rendelt ki igazságügyi orvos-szakértőt. Bár a terhelt kezelő orvosát tanúként kihallgatta - aki magát igazságügyi szakértői igazolvánnyal igazolta - ugyanekkor a terheltet nem nyilatkoztatta: a kezelőorvost felmenti-e az orvosi titoktartási kötelezettsége alól.

Emiatt nevezett előadása bizonyítékként nem lett volna értékelhető, következésképpen a bíróság a terhelt egészségi állapotára semmilyen megállapítást nem tehetett volna.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt a Be. 373. § (1) bekezdésének I. c) és II. d) pontjainak a megsértésére hivatkozó részében alaptalannak, míg egyéb részében törvényben kizártnak tartotta.

Mindenekelőtt alaptalannak ítélte az indítványozónak a vádelv sérelmére vonatkozó álláspontját, utalva arra, hogy a bíróság a bizonyítás eredményéhez képest az elkövetés indítéka tekintetében eltérhet a vád megállapításaitól anélkül, hogy ezzel a vádelvet sértené (BH 2009/5.).