BH+ 2005.10.452 A helyi önkormányzatnál szociális gondozóként foglalkoztatott személy nem köthet érvényes tartási szerződést a gondozása alatt álló személlyel akkor sem, ha a gondozást házi segítségnyújtás keretében látja el [Ptk. 200. §, 1993. évi III. tv. 56. §, 57. §, 58. §].

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a 2000. december 26-án meghalt néhai K. L., mint eltartott, és az alperes, mint eltartó között 2000. február 8-án létrejött tartási szerződés érvénytelen, mert az egyrészt nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik, másrészt jogszabályba, nevezetesen: a 11/1972. (VI. 30.) EüM rendelet 18. §-ának (1), valamint az 1/2000. (I. 7.) SzCSM rendelet 6. §-ának (10) bekezdésébe ütközik. Erre tekintettel kérte a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján az eredeti állapot helyreállítását és a néhai K. L. p.-i X. és az Y. helyrajzi számú ingatlanokra vonatkozó tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzését az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 2. §-ának (2) bek. és 5. §-ának (3) bekezdése alapján.

A keresetét azzal indokolta, hogy a szerződés megkötésekor az alperes P.-i Község Önkormányzatánál közalkalmazottként házi szociális gondozói munkakörben gondoskodott K. L.-ről, így tudomása volt arról, hogy nevezett súlyos betegségben szenved: vesedaganata van, tüdőasztmás és szívbeteg, a háziorvos közölte az alperessel azt is, hogy a néhai már nem sokáig él, és a szerződéskötéskor a néhai, mint gondozott egyébként is kiszolgáltatott helyzetben volt az alperessel, mint gondozójával szemben.

Hivatkozott arra is, hogy a szerződés egyrészt az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló 11/1972. (VI. 30.) EüM rendelet 18. §-a (1) és (2) bekezdésének a rendelkezésébe ütközik, mivel az alperes a 27/1998. (VI. 17.) NM rendelet 1. és 2. §-a értelmében egészségügyi szakdolgozónak minősül, másrészt a szerződés a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCSM r. 6. §-a (10) bekezdésének a rendelkezésébe is ütközik, mivel az alperes személyes gondoskodást nyújtó intézetben foglalkoztatott személynek minősül.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes keresetét - egyéb rendelkezések mellett - elutasította.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - egyéb rendelkezések mellett - helybenhagyta.

A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a P.-n, 2000. december 26. napján végrendelet hátrahagyása nélkül elhunyt K. L. örökhagyó hagyatékát a v.-i közjegyző a hagyatékátadó végzésével törvényes oldalági öröklés jogcímén egymás közt egyenlő - 1/2-1/2 arányban - az örökhagyó testvéreinek: a felperesnek és a perben nem álló T. I.-nek adta át. Az örökhagyó hagyatéka kizárólag ingóságokból állott, mert az ingatlanvagyonát még életében elidegenítette.

A néhai és az alperes között ugyanis P.-n, 2000. február 8. napján olyan tartalmú tartási szerződés jött létre, amelynek 1./ pontjában a néhai, mint eltartott a p.-i ingatlan-nyilvántartásban X. és Y. hrsz. alatt fekvő - egy - lakásingatlanát a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával, továbbá a tartási jogával terhelten az alperesre ruházta át, és ennek fejében az alperes, mint eltartó a szerződés 5. és 6. pontjában kötelezettséget vállalt az örökhagyó, mint eltartott étkeztetésének, az általa használt lakás takarításának és az egyéb háztartási teendőknek az ellátására - így különösen a mosás elvégzésére, a társasházhoz tartozó kert gondozására, valamint a tüzelő biztosítására, és kiterjedt a tartási kötelezettsége az eltartott gondozására, ápolására, gyógyíttatására, valamint halála esetén az illő eltemettetésére is.

A szerződés megkötését megelőzően a P.-i Önkormányzat Szociális Bizottsága a C. számú határozatával a néhai részére 1999. november 1. napjától kezdődően házi segítségnyújtást biztosított, amelyet a p.-i önkormányzatnál közalkalmazott szociális gondozóként dolgozó, és az önkormányzat, mint munkáltató irányítása és felügyelete alatt tevékenykedő alperes látott el, aki ennek keretében a néhai részére ebédet hordott és segédkezett a házi teendők ellátásában.

Ilyen előzmények után a tartási szerződés megkötését a néhai kezdeményezte. A szerződéskötést megelőzően az annak elkészítésében közreműködő ügyvéd körültekintően tájékozódott arról, hogy az alperes, mint szociális gondozó által a néhaival, mint a saját gondozottjával kötendő tartási szerződésnek jogszabályi akadálya nincs, az alperes pedig maga is olyan felvilágosítást kapott az önkormányzattól, hogy az ilyen tartalmú szerződés nem ütközik jogszabályi tilalomba.

A perbeli szerződés megkötésének tényét a szerződő felek nem jelentették be az önkormányzathoz annak érdekében, hogy a néhai részére biztosított házi segítségnyújtás megszüntetésre kerüljön, ezért annak létrejöttére csak a házi segítségnyújtás keretében gondozott személyeknél tett látogatás során derült fény, majd ezt követően az önkormányzat a házi segítségnyújtást 2000. április 18. napjától kezdődő hatállyal megszüntette. Az alperes a határozat meghozatala előtt történt meghallgatása során úgy nyilatkozott, hogy a tartási szerződés megkötését követően munkaidőben nem végzett a néhainál olyan tevékenységet, amely a hivatalos munkáját befolyásolta volna.

A szerződés megkötését követően az alperes a szerződésben vállalt kötelezettségeit maradéktalanul ellátta: a néhait gondozta, biztosította részére az étkeztetést, elvégezte a bevásárlást, takarítást, mosást, felíratta és kiváltotta a néhai gyógyszereit, majd őt 2000. október 14-én - a néhain elvégzett lábamputációt követően - a saját otthonába vitte, ahol a már folyamatosan ágyban fekvő néhai részére külön szobát biztosított, és a 2000. december 26. napján bekövetkezett haláláig folyamatosan ápolta és gondozta, majd eltemettette.

A néhai 2000. április 17-től május 15-ig krónikus bronchitis miatt kórházi kezelés, 2000. szeptember 8-tól szeptember 14-ig pedig belgyógyászati ápolás alatt állott, ahonnan embólia és rögösödés miatt láb amputáció elvégzése céljából a sebészetre utalták át, ahol az utóbb említett időpontban a műtétet elvégezték, majd 2000. szeptember 28-án ismét a belgyógyászatra került át, ahonnan 2000. október 14-én bocsátották az otthonába.

A 355/2000. számú boncjegyzőkönyv adatai szerint a néhai - a korábban amputált alsó végtagnak megfelelően - a végtagi artériákon, az aortában, a koszorú erekben, az agyalapi erekben és a vese artériákban is súlyos fokú érelmeszesedésben szenvedett, a halálának közvetlen oka pedig keringési elégtelenség volt. Az 1998. évi kórházi zárójelentésében vesetumor gyanúja szerepel, az 1999. évben elvégzett CT vizsgálat a vesetumort igazolta is, a 2000. évi zárójelentésében pedig a CT-vel igazolt vesetumor mellett prostata hipertázia és egyéb betegségeket is szerepelnek.

A felperes D.-én lakik és 1999. decemberével bezárólag a néhaival kölcsönös kapcsolatot tartott, ezt követően azonban a néhait többé már nem látogatta meg, mert a néhai egy ingatlanának az eladási árából hiányzó összeg eltűnésével összefüggésben őt gyanúsította meg. A néhai perben nem álló másik testvére több mint hat éve nem találkozott a néhaival.