GK 27. szám

I. A bíróság a szállítási szerződések körében a Ptk 380. §-ának (3) bekezdése alapján a részteljesítés (részteljesítések) határidejét abban az esetben állapíthatja meg, ha

a) a felek a szerződésben a részletekben történő teljesítésben megállapodtak, a teljesítés időpontját azonban nem határozták meg;

b) a szerződés részletekben történő teljesítésre vonatkozó megállapodást nem foglal ugyan magában, de tartalmából, céljából, a szolgáltatás jellegéből, a felek tárgyalásaiból, korábbi hasonló tárgyú szerződéseiből, illetőleg a huzamos ideje fennálló kapcsolatukban kialakult gyakorlatból az összes körülmény mérlegelésével azt lehet megállapítani, hogy a szerződés megkötésekor az akaratuk részletekben történő (ütemezett) szállításra irányult.

II. A Ptk. 380. §-a (3) és (4) bekezdése akkor is alkalmazható, ha a szerződéskötési kötelezettség nem áll fenn.[1]

Lábjegyzetek:

[1] A PKv 2006.2 A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 2/2006 (V. 22.) PK véleménye szerint a jövőben nem tekinthető iránymutatónak.