A Fővárosi Ítélőtábla Bf.232/2009/9. számú határozata terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 77. §, 261. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 151. §, 348. §, 351. §, 352. §, 371. §, 372. §, 381. §] Bírók: Hrabovszki Zoltán, Miszlayné dr. Lányi Éva, Nehrer Péter

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság

3.Bf.232/2009/9.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Budapesten, 2010. év április hó 15. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette a következő

í t é l e t e t:

A terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt a vádlott ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Bíróság 2009. év július hó 2. napján kelt 21.B.812/2009/2. számú ítéletét annyiban változtatja meg, hogy a vádlott cselekményét a Btk. 270/A. § (1) bekezdésének a) és b) pontjába ütköző közveszéllyel fenyegetés vétségének minősíti.

Ezért 2 (kettő) évre próbára bocsátja.

A bűnjeljegyzék 1-es és 2-es tétele alatt szereplő mobiltelefon és a SIM kártya elkobzását mellőzi ezen tárgyak lefoglalását megszünteti és azokat a vádlottnak rendeli kiadni. A magnókazettát a BRFK Központi Ügyeletének, míg a CD lemezt az Expol Különleges Szolgálatának rendeli kiadni.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A másodfokú eljárás során felmerült 4.150 (négyezer-egyszázötven) forint bűnügyi költséget az állam viseli.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

A Fővárosi Bíróság a 2009. év július hó 2. napján a bíróság elé állítás során megtartott tárgyaláson hozott 21.B.812/2009/2. számú ítéletében a terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 261. § (1) bekezdés a./ pont, (7) bekezdésébe ütköző és a szerint minősülő terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettében. Ezért őt 1 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításával. Rendelkezett a bűnjelként lefoglalt Sony Ericsson mobiltelefon és SIM kártya elkobzásáról, illetve a Fuji 60 DR feliratú magnókazetta, 1 db CD lemez lefoglalásának megszüntetéséről és iratok közötti kezeléséről.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, ellene a terhelt és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.621/2009/1. számú átiratában az ügy főkérdésében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, a bűnjelként lefoglalt magnókazetta és CD lemez tekintetében azoknak a BRFK Központi Ügyeletének, illetőleg az Expol Különleges Szolgálatának történő kiadását indítványozta.

A Fővárosi Ítélőtábla a Be. 348. § (1) bekezdése alapján a fellebbezéssel támadott ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Megállapította, hogy a Fővárosi Bíróság a perrendi szabályok betartásával folytatta le az eljárását. Akkor sem tévedett, amikor az eljárási törvény XXIV. fejezetében szabályozott bíróság elé állítás keretében tárgyalta az ügyet. Az e fejezet rendelkezései között nincs olyan, amely kizárná az egyéb törvényes előfeltételek megléte esetén a megyei bíróság ilyen eljárását. A büntetőeljárási törvény 517. § (1) bekezdésének rendelkezései - a bűncselekmény elkövetésétől számított 30 nap, az eljárás tárgyát képező bűncselekmény 8 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetettsége, az ügy megítélésének egyszerűsége, a bizonyítékok rendelkezésre állása, a terhelt tettenérése és a bűncselekmény elkövetésének beismerése - mindenben teljesültek.

A tényállás megállapítása során az ügy helyes jogi és ténybeli megítéléséhez szükséges körülményeket az elsőfokú bíróság felderítette, a lehetséges bizonyítékokat összegyűjtötte, azokat megvizsgálta és értékelési körébe vonta, a tényállást túlnyomórészt megalapozottan állapította meg. Ítéletszerkesztési hibaként azonban részben a bizonyítékok értékelésénél - az 1. számú tanú vallomásának ismertetésekor - részben a jogi indokolásban írt le több olyan megállapítást, melyek a cselekmény elbírálása szempontjából jelentőséggel bírnak, ám elhelyezésük emiatt a tényállásban indokolt. A Fővárosi Ítélőtábla ezért a tényállásba emelte át az elsőfokú ítélet ezen részeiben található, de a történeti tényálláshoz tartozó megállapításokat. A Be. 351. § (2) bekezdés b./ pontja szerinti hiányosságban is szenved az ítélet annyiban, hogy nem rögzített minden tényt, ami a terhelt tettenérésével, így az eljárás törvényességével, illetve a cselekmény helyes minősítésével volt kapcsolatos. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének ezen hiányosságát annak átszerkesztésével, valamint a történeti tényállás kiegészítésével a Be. 352. § (1) bekezdés a./ pontja - az iratok tartalma - alapján orvosolta:

· A vádlott a bevásárlóközpont kiürítésekor a helyszínen tartózkodott "ahol a kezében ekkor egy nejlon szatyor volt, jobb kezében egy Sony Ericsson márkájú, régebbi típusú mobilkészüléket tartott. Be akart menni az épületbe, de a biztonsági őr nem engedte be, ezért a terhelt ideges lett, dühbe gurult, majd a kezében lévő szatyrot bedobta a bejárati ajtók közé, miközben közölte, hogy >itt van, én voltam, megnyomom a gombot<. Eközben a kezében lévő telefont előre tartotta, mintha távirányító lenne és azzal a bombát akarná felrobbantani, majd elindult a bejárati ajtó előtt várakozó emberek felé, miközben azt mondogatta, hogy >menjenek el, mert megnyomom a gombot<. A terhelt agresszív, fenyegető viselkedésétől a kint várakozó személyek nem ijedtek meg, egyáltalán nem foglalkoztak vele, mivel komolytalannak tartották. A biztonsági őr értesítette az őrparancsnokot, majd 30 másodpercen belül bentről segítségre érkeztek a kollégái és elfogták a terheltet" (elsőfokú ítélet 4. oldal 2. és 5. oldal 2. bekezdés).

· A terheltet a biztonsági őrök az ekkor a helyszínre érkező rendőröknek átadták, akik a gépkocsijukba ültették (1. számú tanú tárgyaláson fenntartott nyomozati vallomása, a nyomozati iratok 66. oldalán).

· Az elsőfokú ítélet 2. oldal 6. bekezdésében írtakat azzal egészíti ki, hogy a tűzszerészek azért nem találtak robbanóanyagot, mert az nem volt sem a bevásárlóközpontban, sem a vádlott birtokában, ilyennel a vádlott sosem rendelkezett, erre minden alap nélkül hivatkozott.

Az ítélet - helyesen - nagyobb részt a rögzített telefonhívásokra, az 1. számú tanú vallomására alapozottan állapította meg a tényállást, melyet a terhelt beismerése is alátámasztott. Összegzésül megállapítható, hogy a terhelt minden ténybeli alapot nélkülözően hivatkozott a soha birtokában nem lévő robbanóanyagra.

Az előzőek szerint pontosított tényállásból okszerűen vonható következtetés a terhelt bűnösségére. Cselekményének minősítésénél azonban elmulasztotta az elsőfokú bíróság annak vizsgálatát, hogy az valóban a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettét, avagy más bűncselekmény törvényi tényállását valósította-e meg?