AVI 2012.11.119 A közösségi jog rendelkezése nem kívánja meg a kétkomponensű utazási szolgáltatást az árrés szerinti adózás alkalmazhatóságának feltételéül (77/388/EGK Irányelv 26. cikk)

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék K.33328/2007/10., Kúria Kfv.35344/2008/7. (*AVI 2012.11.119*)

***********

A felperes nemzetközi, illetve belföldi utazásszervező és közvetítő tevékenységet végez. 2005. évben azokra a termékértékesítéseire és szolgáltatásnyújtásaira, amelyeket az utas részére saját nevében utazási csomagként értékesített, és amelyhez más adóalany által értékesített terméket és nyújtott szolgáltatást használt fel az idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó különös szabályokat alkalmazta.

A felperes az utazási csomagokat a megrendelésekor képezte, és annak részeként a C. Fuvarszervező Szövetkezettől (továbbiakban: Szövetkezet) - általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) körön kívül - 6 000 db 500 Ft-os címletű utazási utalványt (taxicsekket) értékesített ügyfeleinek. A felperes az utazási utalványok felhasználását érték alapján főkönyvi könyvelésében tartotta nyilván, és az év közben felhasznált utazási utalványokat az év végi leltár alapján állapította meg. A Szövetkezet a felperesnek értékesített utazási utalványok közül taxis alvállalkozóktól 2470 db-ot vett át, amelyek címletértékét részükre készpénzben kifizette.

Az adóhatóság a felperesnél 2005. évre áfa adónemben ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatot az alperes határozatában megváltoztatta és kötelezte a felperest 40 428 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 17 942 000 Ft adóbírság, 5 036 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az alperes érdemi döntésében - az elsőfokú határozat 5. és 6. pontját érintően - elmarasztalta a felperest amiatt, hogy az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 65-66. §-ai szerinti különös - árrés utáni - adózást alkalmazta olyan utazási csomagok tekintetében is, ahol az utas a szállás, autóbérlés, síbérlet, múzeumbérlet, vagy repülőjegy szolgáltatás mellé kizárólag taxiszolgáltatás igénybevételére vonatkozó utazási utalványt kapott. Az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes által utazási csomagnak minősített szolgáltatás nem felel meg az utazásszervezésről, közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (2) bekezdés f) pontja szerinti feltételeknek. Az utazási utalványok megvásárlása és az utasnak történő átadása ugyanis nem minősíthető szolgáltatásnak, azt közvetített szolgáltatásként nem lehet értékelni. A felperes utasai részére az egyes taxis alvállalkozókkal és nem a Szövetkezettel szembeni kötelezettség részbeni kiegyenlítésére alkalmas készpénzt helyettesítő eszközt biztosított, és az utasok részére áfa-körön kívüli értékesítést végzett. A felperes számlái csak egy komponensét tartalmazzák azoknak a szolgáltatásoknak, amelyeket az utazási csomag minősítéséhez a jogszabály előír, ezért azok nem tekinthetők utazási csomagnak. A felperes tévesen alkalmazta az idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó különös adózás szabályait, szolgáltatásnyújtásai esetén ugyanis az áfa-fizetési kötelezettség az általános szabályok szerint keletkezett. Tekintettel arra, hogy az Áfa. tv. 70/A. §-ában rögzített jogharmonizációs záradék szerint az Áfa. tv. összeegyeztethető szabályozást tartalmaz az Európai Közösség tagállamai forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388/EGK irányelvvel (Hatodik Irányelv) és annak módosításával, az implementálás teljes rendben megtörtént, így a Hatodik Irányelvre, és eseti bírósági döntésekre a felperes közvetlenül jogot, illetve kötelezettséget nem alapíthat. Hivatkozott arra is, hogy a határozatában megállapított tényállás és Európai Bíróság C-163/91. (Van Ginkel-ügy) ítéletében megállapított tényállás nem azonos, ezért az Európai Bíróság ítéletében kifejtett jogi álláspont a felperes ügyében nem alkalmazható.

A felperes keresetében kérte az alperes határozatának az elsőfokú határozat 5., 6. pontjára is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és annak megállapítását, hogy jogosan alkalmazta az árrés szerinti adózást. Azzal érvelt, hogy a taxiszolgáltatás igénybevételére jogosító utalványok tényleges szolgáltatást testesítettek meg, az utazási csomag részei voltak. Az a tény, hogy az utazási csomagban az utalványok nem számlázható tételként jelentek meg, nem akadálya az utazási csomagként való minősítésnek. Az alperesnek akkor is meg kellett volna állapítania, hogy az általa kifogásolt szolgáltatások önmagukban is több szolgáltatást testesítenek meg, ha a taxiszolgáltatást nem tekinti az utazási csomag részének. Az utazási csomagban ugyanis már létezik a szálláshely más adóalany által való nyújtása és az utazási iroda saját szervezési díja is, mint két komponens. Az alperes tévesen mellőzte a javára szóló közösségi jog és joggyakorlat értelmezését és alkalmazását. Hangsúlyozta, hogy azért tud magas színvonalú szolgáltatást nyújtani utasai részére, mivel olyan többletszolgáltatást végez, amelyek tekintetében a C-163/91. ítélet megállapításai szerint is jogszerűen alkalmazta az árrés szerinti adózást.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta, és az alperesi határozatnak az elsőfokú adóhatóság határozat indokolási rész 5. és 6. pontjában foglaltakra vonatkozó megállapítását az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, az elsőfokú adóhatóságot e körben új eljárás lefolytatására kötelezte, jogi álláspontja a következő volt:

A felperes a Szövetkezettől utalványokat vásárolt, az utas javára saját nevében szolgáltatást a Szövetkezettől nem rendelt meg. Az utalványok nem fedezhették az utasok által esetlegesen saját nevükben Szövetkezet alvállalkozóitól megrendelt szolgáltatások ellenértékét, ezért a taxicsekkek, az utazási utalványok az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 7. pontja értelmében készpénzt helyettesítő eszköznek minősülnek. A felperes készpénzt helyettesítő eszközt vásárolt és adott el, így az Áfa. tv. 9. § (1) bekezdése értelmében áfa-körön kívüli értékesítést végzett.

Alappal hivatkozott azonban a felperes a Hatodik Irányelv 26. cikkére és ezzel kapcsolatban a C-163/91. számú ügyben hozott ítéletre. A nemzeti jogalkotás a Hatodik Irányelv idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó különös szabályozásának implementálását hibásan végezte el akkor, amikor az utazási csomagszolgáltatást kétkomponensű szolgáltatásként határozta meg, illetve kétkomponensű szolgáltatás együttes meglétét írta elő. A jogharmonizálás elmulasztása a felperes terhére nem értékelhető. Ezért az alperes határozata a vizsgált időszakban hatályos Hatodik Irányelv 26. cikkébe és a jelenleg e körben azonos tartalmú 2006/112/EGK irányelv 306-307. cikkeibe ütközik.