62017CJ0646[1]

A Bíróság ítélete (első tanács), 2019. június 13. elleni büntetőeljárás Gianluca Moro. Előzetes döntéshozatal - Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés - 2012/13/EU irányelv - Tájékoztatáshoz való jog a büntetőeljárás során - A 6. cikk (4) bekezdése - A vádlottnak az ellene emelt vádról való tájékoztatáshoz való joga - A megadott információkban bekövetkezett bármely változásról szóló tájékoztatás, amennyiben az az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges - A vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésének módosítása - Annak lehetetlensége, hogy a vádlott az eljárás szóbeli szakaszában kérje a nemzeti jog szerinti, vádalku nyomán történő büntetéskiszabás alkalmazását - A vádemelés alapját képező tényállás megváltozása esetén jelentkező különbség. C-646/17. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2019. június 13.(*)

"Előzetes döntéshozatal - Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés - 2012/13/EU irányelv - Tájékoztatáshoz való jog a büntetőeljárás során - A 6. cikk (4) bekezdése - A vádlottnak az ellene emelt vádról való tájékoztatáshoz való joga - A megadott információkban bekövetkezett bármely változásról szóló tájékoztatás, amennyiben az az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges - A vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésének módosítása - Annak lehetetlensége, hogy a vádlott az eljárás szóbeli szakaszában kérje a nemzeti jog szerinti, vádalku nyomán történő büntetéskiszabás alkalmazását - A vádemelés alapját képező tényállás megváltozása esetén jelentkező különbség"

A C-646/17. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunale di Brindisi (brindisi bíróság, Olaszország) a Bírósághoz 2017. november 17-én érkezett, 2017. október 20-i határozatával terjesztett elő a

Gianluca Moro

ellen folytatott,

a Procuratore della Repubblica presso il Tribunale di Roma,

Francesco Legrottaglie

részvételével folyamatban lévő büntetőeljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: J.-C. Bonichot tanácselnök, C. Toader, A. Rosas, L. Bay Larsen és M. Safjan (előadó) bírák,

főtanácsnok: M. Bobek,

hivatalvezető: R. Schiano tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2018. november 14-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- F. Legrottaglie képviseletében D. Vitale avvocato,

- az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Palatiello avvocato dello Stato,

- a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Koós G. és Tornyai G., meghatalmazotti minőségben,

- a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és M. A. M. de Ree, meghatalmazotti minőségben,

- a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében C. Cattabriga, R. Troosters és C. Zadra, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2019. február 5-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 142., 1. o.) 2. cikke (1) bekezdésének, 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának és 6. cikke (1) és (3) bekezdésének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) értelmezésére vonatkoznak.

2 E kéremet Gianluca Moro (a továbbiakban: vádlott) ellen indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő, akivel szemben az olasz jog szerinti, ékszerekkel kapcsolatos "orgazdaság" elkövetése miatt emeltek vádat, majd a vádemelés alapját képező cselekményt a büntetőeljárás eljárás szóbeli szakaszában az említett ékszereken elkövetett "lopássá" minősítették át.

Jogi háttér

Az uniós jog

A Charta

3 A Chartának "Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog" című 48. cikke a következőképpen rendelkezik:

"(1) Minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.

(2) Minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását."

A 2012/13 irányelv

4 A 2012/13 irányelv (3), (4), (9), (10), (14), (27)-(29), (40) és (41) preambulumbekezdése szerint:

"(3) A büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesítése előfeltételként szükségessé teszi, hogy a tagállamok megbízzanak egymás büntető igazságszolgáltatási rendszerében. A kölcsönös elismerés foka nagymértékben függ számos tényezőtől, így a gyanúsítottak és a vádlottak jogait garantáló mechanizmusoktól és a kölcsönös elismerés elve alkalmazásának megkönnyítéséhez szükséges közös minimális normáktól.

(4) A büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése csak olyan bizalmi légkör esetén érvényesülhet ténylegesen, amelyben nemcsak az igazságszolgáltatási hatóságok, hanem a büntetőeljárásban részt vevő valamennyi szereplő a sajátjával egyenértékűnek tekinti más tagállam igazságszolgáltatási hatóságainak határozatait, ami nem csupán a másik tagállam szabályainak helyességébe vetett bizalmat jelenti, hanem az ilyen szabályok helyes alkalmazásába vetett bizalmat is.

[...]

(9) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 82. cikkének (2) bekezdése előírja a tagállamokban alkalmazandó minimumszabályok megállapítását, a határokon átterjedő dimenzióval rendelkező büntetőügyekben az ítéletek és bírósági határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek az elősegítése érdekében. Az említett cikk szerint »a személyek jogai a büntetőeljárásban« az egyik olyan terület, amelyen minimumszabályok állapíthatók meg.

(10) Közös szabályozási minimumok következtében nőnie kell a tagállamokban a büntető igazságszolgáltatási rendszerbe vetett bizalomnak, ami egyben a kölcsönös bizalom jegyében hatékonyabb igazságügyi együttműködést is eredményez. Ilyen közös szabályozási minimumokat kell létrehozni a büntetőeljárás során történő tájékoztatás területén.

[...]

(14) Ez az irányelv [m]eghatározza azokat a közös minimumkövetelményeket, amelyeket a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított vagy megvádolt személy részére a jogaival és az ellene emelt váddal kapcsolatban adott tájékoztatásra kell alkalmazni, a tagállamok közötti kölcsönös bizalom erősítése céljából. Ez az irányelv a Chartában és különösen annak 6., 47. és 48. cikkében megállapított jogokra épül, az az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE)] 5. és 6. cikkének az Emberi Jogok Európai Bírósága általi értelmezésére támaszkodva. Ezen irányelvben a »vád« kifejezés az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése szerinti »vád« kifejezéssel megegyező értelemben szerepel.

[...]

(27) A bűncselekmény elkövetésével vádolt személyek számára meg kell adni a váddal kapcsolatban minden, a védelemre való felkészülésükhöz és az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges tájékoztatást.

(28) A gyanúsítottat vagy a vádlottat a folyamatban lévő nyomozás lefolytatásának sérelme nélkül haladéktalanul, de legkésőbb az első hivatalos - rendőrség vagy más illetékes hatóság általi - kihallgatását megelőzően tájékoztatni kell a gyanúsítás vagy a vád tárgyát képező bűncselekményről. Az eljárás tisztességességének megóvása és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében megfelelő részletességgel és az eljárás adott szakaszára figyelemmel közölni kell azzal a bűncselekménnyel kapcsolatos tényállást, amelynek az elkövetésével az adott személyt gyanúsítják vagy vádolják, beleértve - amennyiben ismert - a bűncselekmény elkövetésének idejét és helyét, valamint a bűncselekmény várható jogi minősítését.

(29) A gyanúsítás vagy a vád bármely részletének a büntetőeljárás során bekövetkező olyan megváltozását, amely a gyanúsított vagy a vádlott helyzetét jelentősen befolyásolja, a védelemhez való jog eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében időben közölni kell vele, amennyiben ez az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges.

[...]

(40) Ez az irányelv minimumszabályokat határoz meg. A tagállamoknak magasabb szintű védelem nyújtása érdekében az irányelv által kifejezetten nem szabályozott helyzetekben is képesnek kell lenniük az ezen irányelvben meghatározott jogok kiterjesztésére. A védelem szintje soha nem csökkenhet az EJEE által biztosított, az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában értelmezett standardok alá.

(41) Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és igazodik a Chartában elismert elvekhez. Ez az irányelv különösen törekszik a szabadsághoz, a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jog előmozdítására. Az irányelvet ezért ennek megfelelően kell végrehajtani."

5 Ezen irányelvnek "Az irányelv célja" című 1. cikke kimondja:

"Ez az irányelv a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a büntetőeljárás során az őket megillető jogokra és az ellenük szóló vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogával kapcsolatos szabályokat állapítja meg. Ez az irányelv emellett az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személyeknek a jogaikra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogával kapcsolatos szabályokat is megállapít."

6 Az említett irányelv "Alkalmazási kör" című 2. cikkének (1) bekezdése az alábbiakat írja elő:

"Ezt az irányelvet attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette-e a bűncselekményt, ideértve - adott esetben - a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is."

7 Ugyanezen irányelvnek "A jogokra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog" című 3. cikkének (1) bekezdése ekképpen rendelkezik:

"A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak legalább a következő, a nemzeti jog szerint alkalmazandó eljárási jogokról haladéktalanul tájékoztatást kapjanak e jogaik eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében:

a) ügyvéd igénybevételének joga;

b) térítésmentes jogi tanácsadásra való bármely jogosultság, és igénybevételének feltételei;

c) a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog a 6. cikkel összhangban;

d) a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog;

e) a hallgatáshoz való jog."

8 A 2012/13 irányelvnek "A váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog" című 6. cikke a következőképpen rendelkezik:

"(1) A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak a bűncselekményről, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, tájékoztatást kapjanak. Ezt a tájékoztatást haladéktalanul meg kell adni, és olyan részletességgel, amely az eljárás tisztességességének megóvásához és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásához szükséges.

(2) A tagállamok biztosítják, hogy az őrizetbe vett vagy fogva tartott gyanúsítottak és vádlottak tájékoztatást kapjanak az őrizetbe vételük vagy fogva tartásuk okairól, beleértve a bűncselekményt is, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket.

(3) A tagállamok biztosítják, hogy legkésőbb a vád tartalmának [helyesen: vádirat] bírósághoz való benyújtásakor a vádra vonatkozóan részletes tájékoztatást nyújtsanak, többek között a bűncselekmény jellegéről és jogi minősítéséről, valamint a vádlott szerepének jellegéről.

(4) A tagállamok biztosítják, hogy amennyiben az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges, a gyanúsítottakat, illetve a vádlottakat haladéktalanul tájékoztassák az e cikkben foglaltakkal összhangban megadott információkban bekövetkezett bármely változásról."

Az olasz jog

9 A codice penale (büntető törvénykönyv) "Általános súlyosító körülmények" című 61. cikkének 7. pontja az alábbiakat mondja ki:

"Az alábbi körülmények fennállása esetén, amennyiben azok nem képezik az adott bűncselekmény tényállási elemeit, valamint nem minősülnek különös súlyosító körülménynek, a bűncselekmények súlyosabban minősítendők:

[...]

(7) vagyon elleni vagy haszonszerzés céljából elkövetett bűncselekmények esetén a sértettnek jelentős súlyú vagyoni kár okozása.

10 A büntető törvénykönyv "Lopás" című 624. cikke szerint:

"Aki idegen ingó dolgot a birtokostól való elvétel útján, saját maga vagy más számára történő haszonszerzés céljából eltulajdonít, hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel és 154 eurótól 516 euróig terjedő pénzbírsággal büntetendő. [...]"

11 A büntető törvénykönyv "Orgazdaság" című 648. cikke az alábbiakat írja elő:

"A bűnrészesség kivételével, aki saját maga vagy más számára történő haszonszerzés céljából bármely más bűncselekményből származó pénzt vagy dolgot megszerez, kap vagy elrejt vagy annak megszerzésében, megkapásában vagy elrejtésében közreműködik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel és 516 eurótól 10 329 euróig terjedő pénzbírsággal büntetendő. [...]"

12 A codice di procedura penale (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) "Büntetés kiszabása indítványra" című 444. cikke az alapügy tényállása megvalósulásának időpontjában az alábbiak szerint rendelkezett:

"(1) A vádlott és az ügyész indítványozhatja, hogy a bíróság megfelelő nemű és mértékű helyettesítő szankciót vagy legfeljebb harmadával csökkentett mértékű pénzbüntetést vagy - amennyiben a körülményekre tekintettel a szabadságvesztés időtartama, legfeljebb harmadával csökkentve, nem haladja meg az öt évet -, önállóan vagy pénzbüntetés kiszabása mellett szabadságvesztést szabjon ki. [...]"

(2) Megállapodás esetén a bíróság - még abban az esetben is, ha a fél ezt nem kérte, és amennyiben nem felmentő ítélet született - a 129. cikk értelmében az iratok alapján - feltéve, hogy a tényállás jogi minősítése, a felek által előadott körülmények mérlegelése és összehasonlítása helyesen történt, és a javasolt büntetés megfelelő - ítéletében az említett büntetés kiszabásáról rendelkezik, megemlítve a rendelkező részében a felek erre irányuló kérelmét. Polgári jogi igény érvényesítése esetén a bíróság e kérelemről nem határoz; [...] a vádlott ugyanakkor viseli a polgári jogi igény érvényesítőjének költségeit, kivéve, ha igazoltan helye van a teljes vagy részleges kártérítés megítélésének. A 75. cikk (3) bekezdése nem alkalmazandó. [...]

(3) A fél a kérelmében kérheti, hogy kérelmének felfüggesztett büntetés kiszabása esetén adjanak helyt. Ebben az esetben a bíróság, ha azt állapítja meg, hogy nem szabható ki felfüggesztett büntetés, a kérelmet elutasítja."

13 A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv "A vád módosítása" című 516. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

"Ha a büntetőeljárás szóbeli szakaszában (istruzione dibattimentale) lefolytatott bizonyítás alapján a cselekmény eltér a tárgyalásra szóló idézésre vonatkozó végzésben leírtaktól, és nem tartozik magasabb szintű bíróság hatáskörébe, az ügyész módosítja a vádat, és ennek megfelelően folytatja az eljárást."

14 A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv "A vád és az ítélet közötti összefüggés" című 521. cikke kimondja:

"(1) A bíróság a cselekmény jogi minősítését a vádirattól eltérően is megállapíthatja, feltéve hogy a bűncselekmény nem esik kívül a hatáskörén és az ügyben egyesbíró helyett nem bírósági tanács jár el.

(2) Ha azonban a bíróság megállapítja, hogy a cselekmény eltér az idézésben vagy a 516. és a 517. cikkben vagy az 518. cikk (2) pontja szerinti vádiratban leírtaktól, elrendeli az iratoknak az ügyész részére történő megküldését.

(3) A bíróság ugyanígy jár el, ha az ügyész a 516. és a 517. cikkben vagy az 518. cikk (2) pontja szerinti esetektől eltérő módon új vádpontra hivatkozik."

15 A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv "Az idézésre vonatkozó végzés" című 552. cikke az (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

"A tárgyalásra szóló idézésre vonatkozó végzésnek tartalmaznia kell:

[...]

c) a cselekmény világos és pontos megnevezését, a súlyosító és a megelőző intézkedés alkalmazását megalapozó körülményeket, a vonatkozó törvényi rendelkezések megjelölésével;

[...]"

16 A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv "Az első tárgyalás közvetlen idézés alapján" című 555. cikke az (2) bekezdésében a következőt írja elő:

"A vádlott vagy az ügyész az érdemi tárgyalás megnyitását megelőzően a 444. cikk (1) bekezdése szerinti indítványt terjeszthet elő; ezen túlmenően a vádlott kérhet gyorsított eljárást vagy kérheti, hogy bírságot szabjanak ki rá."

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

17 2015. március 11-én Francesco Legrottaglie az ostuni (Olaszország) rendőrkapitányságon panaszt tett a vádlottal szemben azzal az indokkal, hogy az ismeretlen személytől több, a Legrottaglie családtól ellopott arany ékszert kapott és ezen ékszereket haszonszerzés céljából egy Ostuniban található üzletnek adta át.

18 2016. április 1-jén a felperest az ügyészség a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 552. cikke értelmében a büntető törvénykönyv 648. cikke szerinti "orgazdaság" bűntette miatti tárgyalásra idézte meg a Tribunale di Brindisi (brindisi bíróság, Olaszország) elé.

19 2016. szeptember 15-én a vádlott távollétében megtartott tárgyalás során F. Legrottaglie polgári jogi igénnyel lépett fel.

20 2017. október 13-án a vádlott jelenlétében megtartott tárgyalás során a vádlott spontán vallomásában beismerte, hogy a szóban forgó ékszereket ő maga lopta el.

21 Az ügy ekkori állásakor a bíróság tájékoztatta a vádlottat, hogy a cselekmény, amellyel vádolják, a büntető törvénykönyv 624. cikke és a 61. cikkének (7) bekezdése szerinti "lopássá" minősíthető át, amelyet az a körülmény súlyosít, hogy a sértettnek jelentős súlyú vagyoni kárt okozott.

22 A vádlott felhatalmazta ügyvédjét, hogy e jogilag újraminősített bűncselekményt illetően a büntetőeljárásról szóló törvény 444. cikke szerinti vádalku nyomán történő büntetéskiszabást (ún. patteggiamento) kérjen. A bíróság e kérelmet nem nyilvánította elfogadhatónak arra hivatkozva, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 555. cikkének (2) bekezdése szerinti határidő lejárt.

23 A bíróság felszólította az ügyészt, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 516. cikke alapján módosítsa a vádat, hogy a vádlottra a büntetőeljárásról szóló törvény 444. cikke szerinti vádalku nyomán lehessen büntetést kiszabni. Az ügyész úgy határozott, hogy nem módosítja ilyen módon a vádindítványt és a bíróságra, jelen esetben a Tribunale di Brindisire (brindisi bíróság) bízta a szóban forgó tényállás pontos jogi minősítését.

24 A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy a Corte costituzionale (Alkotmánybíróság, Olaszország) kimondta a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv a 516. cikkének alkotmányellenességét, mivel e cikk nem adja meg a vádlottnak a lehetőséget, hogy az eljáró bíróságtól az említett törvénykönyv 444. cikke szerinti vádalku nyomán történő büntetéskiszabás alkalmazását kérje olyan eltérő tényállást illetően, amelyre a büntetőeljárás szóbeli szakaszában derült fény, és amely új vádemelés alapját képezi.

25 Így a Corte costituzionale (Alkotmánybíróság) által a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 516. cikkével kapcsolatban kialakított ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a büntetőeljárás szóbeli szakaszában a vádlott jogosult kérelmezni az említett törvénykönyv 444. cikke szerinti vádalku nyomán történő büntetéskiszabás alkalmazását, amivel a vádemelés alapját képező tényállás megváltozása esetén újra indul a kérelem benyújtásának határideje, tekintve, hogy a vádalku nyomán történő büntetéskiszabás kérelmének ilyen lehetősége - vagy tévedésből vagy az eljárás rendes lefolytatásának keretében - kizárt, ha a módosítás kizárólag a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésére vonatkozik.

26 A kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy az uniós joggal ellentétes-e az, hogy a vádlottat eltérő védelemhez való jog illeti meg attól függően, hogy a módosítás a vádemelés alapját képező tényállásra vagy a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésére vonatkozik.

27 Amennyiben ugyanis a vád módosítása a tényállás elemeire vonatkozik, a vádlott teljes és maradéktalan védelemhez való jogot élvez, amely kiterjed a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 444. cikke szerinti vádalku nyomán történő büntetéskiszabás alkalmazására, míg ha e módosítás csak a tényállás jogi minősítésére vonatkozik, a vádlott számára csak a védekezésre irányuló érveinek előterjesztését biztosítják.

28 E körülmények között a Tribunale di Brindisi (brindisi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

"Úgy kell-e értelmezni a [2012/13] irányelv 2. cikkének (1) bekezdését, 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját, 6. cikkének (1), (2) és (3) bekezdését, valamint [a Charta] 48. cikkét, hogy ezekkel ellentétesek valamely tagállam azon büntetőeljárási rendelkezései, amelyek alapján a vádban bekövetkező változást követően minőségileg és mennyiségileg attól függően eltérőek a védelemhez való joggal összefüggő biztosítékok, hogy a szóban forgó változás a vád ténybeli elemeire vagy pedig jogi minősítésére vonatkozik, és a vádlottnak kizárólag az első esetben van lehetősége kezdeményezni a vádalku nyomán történő büntetéskiszabást mint kedvezményekkel járó, alternatív eljárást (vádalkut)?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

Az elfogadhatóságról

29 Az olasz kormány azzal az indokkal hivatkozik az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságára, hogy a 2012/13 irányelvet az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése alapján fogadták el, amely kizárólag határokon átterjedő dimenzióval rendelkező büntetőügyekre vonatkozik. Ennélfogva a 2012/13 irányelv hatálya csak olyan bűncselekményekre korlátozandó, amelyek ilyen dimenzióval rendelkeznek.

30 Márpedig a jelen esetben, az alapügy tárgya egy olasz állampolgár által Olaszország területén egy másik olasz állampolgár sérelmére elkövetett bűncselekmény volt. Ezen bűncselekmény tehát semmilyen határon átterjedő dimenzióval nem rendelkezett és a 2012/13 irányelv nem alkalmazandó olyan ügyre, mint amilyenről az alapügyben szó van.

31 A Charta 48. cikke szintén nem alkalmazandó, mivel az 51. cikkének (1) bekezdése értelmében, ha valamely jogi helyzet nem tartozik az uniós jog alkalmazási körébe, a Bíróság annak elbírálására nem rendelkezik hatáskörrel, és a Charta esetleg hivatkozott rendelkezései pedig önmagukban nem alapozhatják meg e hatáskört.

32 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 82. cikke (2) bekezdésének első albekezdése értelmében "[a]milyen mértékben az a több államra kiterjedő vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a megkönnyítése érdekében szükséges, az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthat meg. E szabályoknak figyelembe kell venniük a tagállamok jogi hagyományai és jogrendszerei közötti különbségeket."

33 A 2012/13 irányelv szövegének sem az ezen irányelv tárgyát meghatározó 1. cikke, sem az említett irányelv hatályára vonatkozó 2. cikke sem korlátozza ugyanezen irányelv alkalmazását a határon átterjedő dimenzióval rendelkező helyzetekre.

34 A 2012/13 irányelv célkitűzéseit illetően ezen irányelv (10) és (14) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az arra irányul, hogy a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogra vonatkozó közös minimumszabályok megállapításával erősítse a tagállamok egymás büntető igazságszolgáltatási rendszerébe vetett kölcsönös bizalmát. Amint az említett irányelv ugyanezen (14) preambulumbekezdésében, valamint (41) preambulumbekezdésében lényegében megállapításra kerül, ezen irányelv ebben az összefüggésben a többek között a Charta 47. és 48. cikkében szereplő jogokra támaszkodik, és e jogok előmozdítására irányul (2018. június 5-i Kolev és társai ítélet, C-612/15, EU:C:2018:392, 88. pont).

35 Ugyanebben az értelemben a 2012/13 irányelv (3) és (4) premabulumbekezdése abból indul ki, hogy a kölcsönös elismerés elve azt eredményezi, hogy a bíróságok határozatai még egy ilyen tisztán belső helyzetben is közös minimumszabályokon alapulnak. Ennek keretében, amint arra lényegében a főtanácsnok indítványának 41. pontjában rámutatott, ha egy különös helyzetben, amelyben szükségesnek bizonyul a határon átnyúló együttműködés, az adott tagállam rendőri és igazságügyi hatóságai a sajátjaikkal egyenértékűnek tekinthetik más tagállam igazságszolgáltatási hatóságainak határozatait.

36 Következésképpen a 2012/13 irányelv hozzájárul a büntetőeljárásoknak az Európai Unión belüli minimális harmonizációjához és az ezen irányelv által előírt szabályok valamely tagállamban történő alkalmazása független attól, hogy az e tagállamban felmerülő jogvita keretében határokon átnyúló helyzet áll-e fenn.

37 Ebből az következik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

Az ügy érdeméről

Előzetes észrevételek

38 F. Legrottaglie, valamint az olasz, a magyar, a holland és a lengyel kormány elsődlegesen azt az álláspontot képviseli, hogy a jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett kérdés tárgya nem tartozik a 2012/13 irányelv hatálya alá, és következésképpen a Bíróság a kérdést nem vizsgálhatja.

39 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárásban a Bíróság kötelessége, hogy a nemzeti bíróság részére olyan hasznos választ adjon, amely a számára lehetővé teszi az előtte folyamatban lévő ügy elbírálását. Ebből a szempontból adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket. A Bíróság feladata ugyanis az uniós jog minden olyan rendelkezésének értelmezése, amelyre a nemzeti bíróságoknak az eléjük terjesztett jogviták eldöntése érdekében szükségük van, még akkor is, ha e bíróságok az általuk feltett kérdésekben nem jelölik meg kifejezetten ezeket a rendelkezéseket (2018. december 19-i AREX CZ ítélet, C-414/17, EU:C:2018:1027, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40 Következésképpen, még ha a kérdést előterjesztő bíróság formálisan az uniós jog bizonyos rendelkezéseinek értelmezésére korlátozta is kérdéseit, e körülmény nem képezi akadályát annak, hogy a Bíróság a nemzeti bíróság részére az uniós jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához hasznos, valamennyi értelmezési szempontját megadja, függetlenül attól, hogy a nemzeti bíróság kérdései megfogalmazásában utalt-e azokra, vagy sem. E tekintetben a Bíróságnak kell a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utalás indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a per tárgyára figyelemmel szükséges (lásd ebben az értelemben: 2018. december 19-i AREX CZ ítélet, C-414/17, EU:C:2018:1027, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41 A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés a 2012/13 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésére, 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjára, 6. cikkének (1)-(3) bekezdésére, valamint a Charta 48. cikkére vonatkozik.

42 E vonatkozásban meg kell jegyezni, hogy a 2012/13 irányelv úgy kimondja, hogy ez az irányelv a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a büntetőeljárás során az őket megillető jogokra és az ellenük szóló vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogát határozza meg.

43 Amint az a 2012/13 irányelv 3. és 6. cikkének együttes értelmezéséből következik, az annak 1. cikkében említett jog legalább két különböző jogra vonatkozik. Egyfelől, a gyanúsítottakat és a vádlottakat ezen irányelv 3. cikkének megfelelően tájékoztatni kell legalább bizonyos eljárási jogokról, amelyekről e rendelkezés a következőket tartalmazó listát állít fel: ügyvéd igénybevételének joga, térítésmentes jogi tanácsadásra való jogosultság, és igénybevételének feltételei, a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog, a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog, valamint a hallgatáshoz való jog. Másfelől az említett irányelv 6. cikke a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogra vonatkozó szabályokat határoz meg (2015. október 15-i Covaci ítélet, C-216/14, EU:C:2015:686, 54-56. pont).

44 A jelen esetben, az alapjogvita arra vonatkozik, hogy a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésnek módosítása esetén a kérelem benyújtására vonatkozó határidő újraindításával lehet-e kérni a büntetőeljárás szóbeli szakaszában a büntetőeljárási törvénykönyv 444. cikke szerinti, vádalku nyomán történő büntetéskiszabás alkalmazását.

45 Ennélfogva az ilyen jogi problémát a 2012/13 irányelvnek a vádlottnak az ellene emelt váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogáról szóló 6. cikke szempontjából kell vizsgálni.

46 E tekintetben az említett jogi problémát nem ezen irányelv 6. cikkének (1)-(3) bekezdése szempontjából kell vizsgálni. Ugyanis e rendelkezések szövegére tekintettel nem vitatott először is, hogy a vádlottat tájékoztatták azon bűncselekményről, amelynek elkövetésével vádolják, másodszor, hogy nem vették őrizetbe és nem tartják fogva, harmadszor, hogy az általa a váddal - többek között annak jogi minősítésével - kapcsolatban megkapott tájékoztatást azelőtt nyújtották számára, mielőtt a bíróság e vádról érdemben határozott volna.

47 Ezzel szemben hangsúlyozni kell, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkének (4) bekezdése releváns rendelkezésnek tűnik az olyan ügyet illetően, mint amilyenről az alapügyben szó van.

48 Az említett rendelkezés értelmében a tagállamok biztosítják, hogy amennyiben az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges, a gyanúsítottakat, illetve a vádlottakat haladéktalanul tájékoztassák az említett irányelv 6. cikkében foglaltakkal összhangban megadott információkban bekövetkezett bármely változásról.

49 Meg kell tehát határozni az alapügy keretében, hogy a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítése módosításának esetén ugyanezen rendelkezés szempontjából mi a vádlott tájékoztatáshoz való jogának terjedelme.

50 E feltételek között a kérdés úgy értendő, hogy az lényegében arra irányul, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkének (4) bekezdését és a Charta 48. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a vádlott a büntetőeljárás szóbeli szakaszában a vádemelés alapját képező tényállás megváltozása esetén kérheti a vádalku nyomán kiszabott büntetés alkalmazását, nem kérheti azonban azt a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésének módosítása esetén.

A 2012/13 irányelvről

51 A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a 2012/13 irányelv nem írja elő azon részletszabályokat, amelyeket követve a 6. cikkében szereplő váddal kapcsolatos tájékoztatást e személynek meg kell adni. Mindazonáltal e részletszabályok nem sérthetik a többek között e 6. cikkben szereplő, arra irányuló célkitűzést - amint az az említett irányelv (27) preambulumbekezdéséből is kitűnik -, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és vádolt személyek felkészülhessenek a védelemre, és hogy biztosítsák az eljárás tisztességes jellegét (2015. október 15-i Covaci ítélet, C-216/14, EU:C:2015:686, 62. és 63. pont).

52 E tekintetben az a követelmény, hogy a vádlott vagy ügyvédje a kontradiktórikus eljárás és a fegyveregyenlőség elvével összhangban hatékonyan vegyen részt a tárgyaláson, ily módon ténylegesen elő tudja adni álláspontját, nem zárja ki, hogy a váddal kapcsolatban a védelem részére szolgáltatott információk, különösen ami a gyanúsítottal szemben felhozott tények jogi minősítését illeti, a későbbiekben módosulhatnak, sem pedig azt, hogy a tárgyalás során új bizonyítékokat csatolhatnak az ügy irataihoz. Az ilyen módosításokról és bizonyítékokról ugyanakkor olyan időpontban kell tájékoztatni a gyanúsítottat vagy annak ügyvédjét, amikor azoknak még lehetőségük van arra, hogy a tanácskozási szakaszt megelőzően hatékonyan reagáljanak azokra. E lehetőséget egyébiránt a 2012/13 irányelv 6. cikkének (4) bekezdése is tartalmazza, amely előírja, hogy amennyiben az eljárás tisztességességének a megóvásához szükséges, a gyanúsítottakat, illetve a vádlottakat haladéktalanul tájékoztatni kell az e cikkben foglaltakkal összhangban megadott információkban a büntetőeljárás során bekövetkezett bármely változásról (lásd ebben az értelemben: 2018. június 5-i Kolev és társai ítélet, C-612/15, EU:C:2018:392, 95. pont).

53 Mindenesetre függetlenül attól, hogy mely időpontban nyújtják a vádra vonatkozó részletes tájékoztatást, különösen a kontradiktórius eljárás és a fegyveregyenlőség elvével összhangban elegendő időt kell biztosítani a gyanúsított és annak ügyvédje részére, hogy ezen információkról tudomást szerezzenek, és hogy hatékonyan felkészülhessenek a védelemre, előadhassák esetleges észrevételeiket, és adott esetben benyújthassanak minden olyan kérelmet, többek között bizonyítási indítványt, amelynek megtételére a nemzeti jog alapján jogosultak. E követelmény azt írja elő, hogy a bíróság, szükség esetén, függessze fel az eljárást, és azt később utalja vissza az ügyész elé (lásd ebben az értelemben: 2018. június 5-i Kolev és társai ítélet, C-612/15, EU:C:2018:392, 96. pont).

54 Egyébiránt a 2012/13 irányelv (40) premabulumbekezdése értelmében a tagállamoknak magasabb szintű védelem nyújtása érdekében az irányelv által kifejezetten nem szabályozott helyzetekben is képesnek kell lenniük az ezen irányelvben meghatározott jogok kiterjesztésére, és a védelem szintje soha nem csökkenhet az EJEE által biztosított, az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában értelmezett standardok alá.

55 E vonatkozásban e bíróság büntetőjogi ügyekben kialakított ítélkezési gyakorlata értelmében a vádlottal szemben felhozott vádakkal kapcsolatos pontos és teljes tájékoztatás - tehát az a jogi minősítés, amelyet bíróság alkalmazhat vele szemben - az eljárás tisztességességének lényeges feltétele. A vád jellegéről és okáról történő tájékoztatáshoz való jogot a vádlott védelemhez való jogának tükrében kell mérlegelni (EJEB, 1999. március 25., Pélissier és Sassi kontra Franciaország ítélet, CE:ECHR:1999:0325JUD002544494, 52. és 54. §). Ha az érdemben eljáró bíróságoknak - amennyiben a belső jog szerint erre jogosultak - lehetőségük van átminősíteni azon tényállásokat, amelyekkel kapcsolatban rendszerint döntenek, meg kell győződniük arról, hogy a vádlottak konkrét és hatékony módon gyakorolhatják ezzel kapcsolatban a védelemhez való jogukat azáltal, hogy megfelelő időben tájékoztatják őket a vád okáról, azaz azon objektív tényekről, amelyeket terhükre róttak és amelyek a vádemelés alapját képezik, valamint e tények jogi minősítését is, méghozzá részletesen (EJEB, 2007. december 11-i Drassich kontra Olaszország ítélet, CE:ECHR:2007:1211JUD002557504, 34. §; EJEB 2018. február 22-i Drassich kontra Olaszország ítélet, CE:ECHR:2018:0222JUD006517309, 65. §).

56 Amint az a jelen ítélet 51-53. és 55. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból következik, a vádat illető bármilyen változással kapcsolatos - a 2012/13 irányelv 6. cikkének (4) bekezdésében előírt - információnak többek között a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésének módosítására kell vonatkoznia annak érdekében, hogy a vádlott gyakorlati és eredményes módon tudja gyakorolni a védelemhez való jogát.

57 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben szereplő nemzeti szabályozás a szerint tesz különbséget, hogy a módosítás a vádemelés alapját képező tényállásra vagy a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésére vonatkozik-e. A vádlott kizárólag a tényállás megváltozása esetében jogosult kérni a büntetőeljárás szóbeli szakaszában a kérelem benyújtására vonatkozó határidő újraindításával a vádalku nyomán kiszabott büntetés alkalmazását.

58 A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság szerint az a körülmény, hogy a vádlott beismerte, hogy ő követte el az ékszerlopást, ami ahhoz vezetett, hogy a bűncselekmény minősítése a nemzeti jog értelmében "orgazdaságról" "lopásra" változott, a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésnek módosítása körébe tartozik.

59 Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik - ahogy arra a jelen ítélet 21. pontja is rámutatott - a vádlottat a büntetőeljárás szóbeli szakaszában tájékoztatták a tényállás jogi minősítésének ilyen irányú módosításáról.

60 A kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy a 2012/13 irányelv előírja-e, hogy a vádlott a büntetőeljárás tisztességességének biztosítása érdekében kérheti a vádalku nyomán kiszabott büntetés alkalmazását a tényállás jogi minősítésének módosításának ilyen esetében.

61 E tekintetben, ahogyan azt a főtanácsnok indítványának 71. pontjában hangsúlyozta, a 2012/13 irányelvben meghatározott kötelezettségek annak kifejezései, hogyan kell biztosítani az eljárás tisztességességét a vádlottak és a gyanúsítottak tájékoztatása tekintetében.

62 Márpedig, amint azt ezen irányelv (14) preambulumbekezdése és 1. cikke előírja, az irányelv célja olyan minimumkövetelmények megfogalmazása, amelyeket a gyanúsítottak vagy vádlottak részére adott tájékoztatásra kell alkalmazni (2018. június 5-i Kolev és társai ítélet, C-612/15, EU:C:2018:392, 82. pont).

63 Egyébiránt a jelen ítélet 51-53. és 55. pontjaiban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból nem tűnik ki, hogy a vádemelés alapját képező tényállások jogi minősítésének módosítását illetően a gyanúsítottat vagy a vádlottat megillető tájékoztatáshoz való jog magában foglalja-e azt a kötelezettséget, hogy a vádlott részére biztosítsák azt a jogot, hogy a büntetőeljárás szóbeli szakaszában kérje a vádalku nyomán kiszabott büntetés alkalmazását.

64 Ezenkívül, a jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy a tényállás jogi minősítésének ilyen módosítása esetén a nemzeti szabályozás biztosítja a vádlott számára a védekezésre irányuló érveinek előterjesztésének jogát.

65 Következésképpen, egy olyan ügyben, mint amilyenről az alapügyben szó van, a vádlott azon joga, hogy haladéktalanul tájékoztassák a 2012/13 irányelv 6. cikkének (4) bekezdésében foglaltakkal összhangban megadott információkban bekövetkezett bármely változásról, amennyiben ez az eljárás tisztességességének biztosításához szükséges, nem rója azt a kötelezettséget az érintett tagállamra, hogy e személyt feljogosítsa arra, hogy a tárgyalás megkezdését követően a vádemelés alapját képező tényállások jogi minősítésének módosítása esetén vádalku nyomán kiszabott büntetés alkalmazását kérje.

A Chartáról

66 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok eljárását illetően a Charta alkalmazási körét a Charta 51. cikkének (1) bekezdése határozza meg, amelynek értelmében a Charta rendelkezéseinek a tagállamok csak annyiban címzettjei, amennyiben az Unió jogát hajtják végre (2013. február 26-i Åkerberg Fransson ítélet, C-617/10, EU:C:2013:105, 17. pont).

67 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából ugyanis lényegében az következik, hogy az uniós jogrendben biztosított alapvető jogokat az uniós jog által szabályozott valamennyi tényállásra alkalmazni kell, az ilyen tényállásokon kívül azonban nem. A Bíróság ennyiben emlékeztetett már arra, hogy a Chartára tekintettel nem mérlegelheti az olyan nemzeti szabályozást, amely nem tartozik az uniós jog keretei közé. Ezzel szemben, amint az ilyen szabályozás az uniós jog alkalmazási körébe kerül, az előzetes döntéshozatal keretében eljáró Bíróságnak meg kell adnia minden ahhoz szükséges értelmezési szempontot, hogy a nemzeti bíróság mérlegelhesse e szabályozás azon alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségét, amelyeknek a tiszteletben tartását biztosítja (2013. február 26-i Åkerberg Fransson ítélet, C-617/10, EU:C:2013:105, 19. pont; 2017. november 23-i Cunha Martins ítélet, C-131/17, nem tették közzé, EU:C:2017:902, 10. pont).

68 Mivel az alapügy a vádlottat megillető, a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog terjedelmével, és különösen azon bűncselekménnyel kapcsolatos, amelynek elkövetésével vádolják, a 2012/13 irányelv 6. cikkének (4) bekezdése szerinti megváltozására vonatkozik, meg kell állapítani, hogy ez a jogi helyzet az uniós jog hatálya alá tartozik.

69 A Charta 48. cikk (2) bekezdése értelmében minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását.

70 E tekintetben, amint az a jelen ítélet 51-53. és 55. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, a Charta ezen rendelkezése értelmében vett védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy a vádemelés alapját képező tényállások jogi minősítésének módosítása esetén a vádlottat arról akkor tájékoztassák, amikor még lehetősége van arra, hogy az eljárás tanácskozási szakaszát megelőzően hatékonyan reagáljon.

71 A jelen esetben - amint azt a jelen ítélet 21. és 27. pontja is jelezte - az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a büntetőeljárás szóbeli szakaszában történt spontán beismerést követően a vádlottat tájékoztatták azon tényállás jogi minősítésének módosításáról, amelynek megvalósításával vádolják, és rendelkezett a védekezésre irányuló érveinek előterjesztésének jogával.

72 Ezzel szemben a Charta 48. cikkének (2) bekezdésében foglalt védelemhez való jog a vádlott információhoz való jogának keretében nem írja elő, hogy ez utóbbi a vádemelés alapját képező tényállás megváltozásának vagy a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésének módosítása esetében a büntetőeljárás szóbeli szakaszának megnyitását követően kérhesse a vádalku nyomán kiszabott büntetés alkalmazását.

73 E tekintetben az az egyedüli körülmény, hogy a nemzeti jog a vádlott részére nem ugyanazokat a jogokat biztosítja a vádalku nyomán kiszabott büntetés alkalmazásának kérelmezésére, attól függően, hogy a módosítás a vádemelés alapját képező tényállásra vagy a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésére vonatkozik, önmagában nem minősülhet úgy, hogy a Charta 48. cikke (2) bekezdésének értelmében vett védelemhez való jogot a gyanúsítottakat és a vádlottakat az ellenük emelt vádra vonatkozó tájékoztatással kapcsolatban megillető jog szempontjából megsértették.

74 A fenti megfontolások fényében az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkének (4) bekezdését és a Charta 48. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a vádlott a büntetőeljárás szóbeli szakaszában a vádemelés alapját képező tényállás megváltozása esetén kérheti a vádalku nyomán kiszabott büntetés alkalmazását, nem kérheti azonban azt a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésének módosítása esetén.

A költségekről

75 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikkének (4) bekezdését és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 48. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a vádlott a büntetőeljárás szóbeli szakaszában a vádemelés alapját képező tényállás megváltozása esetén kérheti a vádalku nyomán kiszabott büntetés alkalmazását, nem kérheti azonban azt a vádemelés alapját képező tényállás jogi minősítésének módosítása esetén.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: olasz.