BH 1997.1.49 A törvény a munkavállaló jogorvoslati igényét csak akkor zárja ki, illetve korlátozza, ha azt az abban megállapított határidőn túl érvényesíti [1992. évi XXII. törvény 100. § (1) bek., 202. § (2) bek.].

A felperes az F. M.-mel 1992. augusztus 27-én kötött megállapodás alapján a Gy. H. Rt. igazgatója volt. Az Állami Vagyonügynökség az 1977. évi VI. tv. 15. §-ában biztosított jogkörére hivatkozva 1992. október 29-ével felmentette az igazgatói beosztásából, és az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján 1992. november 8. napjával megszüntette a munkaviszonyát. A rendkívüli felmondás nem tartalmazott sem indokolást, sem tájékoztatást a jogorvoslat lehetősége tekintetében.

A felperes által a rendkívüli felmondás hatálytalanítására és az elmaradt munkabére megfizetésére indított perben a munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az Állami Vagyonügynökség alperest a felperes munkaviszonyának helyreállítására. A munkaügyi bíróság a felperes anyagi igénye vonatkozásában nem döntött. A megyei bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A felperes 1994. augusztus 18-án keresetlevelet terjesztett elő a Gy. H. Rt. alperes ellen, amelyben 1992. október 22. napjától havi 150 000 forint elmaradt munkabér megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A per során kiterjesztette a keresetét az Állami Vagyonügynökségre is. Ehhez képest a perben a Gy. H. Rt. I. rendű, az Állami Vagyonügynökség II. rendű alperesként vett részt.

A munkaügyi bíróság ítéletével egyetemlegesen kötelezte az alpereseket - havi 100 000 forint munkabér figyelembevételével - 6 havi időtartamra 600 000 forint elmaradt munkabér, annak 1994. március 1. napjától számított 20% kamata, 30 000 forint perköltség és 36 000 forint eljárási illeték megfizetésére. Az ítélet indokolásának lényege szerint a felperes az Mt. 202. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel csak a kereset benyújtását megelőző hat hónapra támaszthat munkabér-követelést. Minthogy az iratokból megállapítható, hogy a felperes a keresetét csak a munkáltató jogellenes határozatának meghozatalát követő 21 hónappal nyújtotta be a bírósághoz, továbbá, hogy a munkaszerződés szerint a személyi alapbére havi 1 000 000 forint volt, a felperes követelését csak az ítéletben megjelölt összeg erejéig találta megalapozottnak.

Az ítélet ellen a felperes a keresetének megfelelő döntés meghozatala, a II. rendű alperes a felperes keresetének elutasítása végett terjesztett elő fellebbezést. A felperes hivatkozott a bíróságnak a jogellenes rendkívüli felmondással kapcsolatos korábbi jogerős ítéletére, valamint arra, hogy az említett perben valamennyi igényét előterjesztette a jelen per II. rendű alperesével szemben, ehhez képest a teljes kiesett időre illeti meg az elmaradt munkabér. Előadta, hogy az egyösszegű kifizetés miatt kedvezőtlen adózási helyzetbe kerül, és az adótöbbletet a jogellenes magatartást tanúsító károkozónak kell viselnie. Kifogásolta, hogy a munkaügyi bíróság csak a kinevezési bérét vette alapul, amikor az őt követő igazgatók annál lényegesen több bért kaptak.

A II. rendű alperes a fellebbezésében kifejtette, hogy miután a felperes nem terjesztett elő a bíróság korábbi ítéletének kiegészítésére irányuló kérelmet, és e körben a felülvizsgálati kérelem lehetőségével sem élt, az anyagi követelését ítélt dolognak kell tekinteni, és ehhez képest el kell utasítani a keresetét. Egyebekben a gazdasági vezető munkaviszonya esetében a munkáltató az a cég, amelynek az élén áll, ezért nem volt lehetőség az egyetemleges kötelezésre.