1/2011. (VI. 1.) Büntető jogegységi határozat

kényszergyógykezelés végrehajtása, kényszergyógykezelés tartama alatt elkövetett újabb büntetendő cselekmény miatt ismételt kényszergyógykezelés elrendelése, és a kényszergyógykezelés tartamának kezdőnapja tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Büntető Jogegységi Tanácsa Budapesten, a 2011. év április hó 18. és május 2. napján tartott nyilvános ülésen - a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének indítványa tárgyában - meghozta a következő

jogegységi határozatot:

I. A 2010. évi május hó 1. napja előtt jogerősen elrendelt kényszergyógykezelés végrehajtása és felülvizsgálata során a 2009. évi LXXX. törvény 25. §-ának (1) bekezdésével módosított Btk. 74. § (3) bekezdése nem alkalmazható.

II. A 2010. május hó 1. napja előtt jogerősen elrendelt kényszergyógykezelés tartama alatt elkövetett újabb büntetendő cselekmény miatt - 2010. május 1. napját követően - ismételt kényszergyógykezelés elrendelésének nincs helye.

III. A 2010. május 1. napja után jogerősen elrendelt kényszergyógykezelést követően elkövetett büntetendő cselekmény miatt, amennyiben annak törvényes feltételei fennállnak, a kényszergyógykezelést ismételten el kell rendelni.

IV. Ha ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el, akkor a kényszergyógykezelés tartamának kezdőnapja az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésének a napja.

Indokolás

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 439. § (1) bekezdés a) pontjának II. fordulatára hivatkozva a 440. § (1) bekezdés a) pontja alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta. Az ebben felhozott elvi kérdést a kényszergyógykezelés törvényi szabályozásának 2010. május 1-től hatályos módosítása alapozta meg. A Btk. 74. §-ának (3) bekezdését módosító 2009. évi LXXX. törvény 25. §-ának (1) bekezdése szerint a kényszergyógykezelés legfeljebb az (1) bekezdés szerinti cselekményre megállapított büntetési tétel felső határának megfelelő ideig, életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény esetén legfeljebb húsz évig tart. Ha ezt követően az egészségügyről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása miatt szükséges, a kényszergyógykezeltet pszichiátriai intézetben kell elhelyezni.

Az új szabályozás mellett a kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról szóló Be. 566. §-a változatlan maradt.

Az elvi kérdés tehát az, hogy a módosított Btk. 74. § (3) bekezdése vonatkozik-e a 2010. május 1. előtt jogerősen elrendelt kényszergyógykezelésre vagy sem.

Ha igen, akkor milyen eljárást kell követni a felülvizsgálat során, a kényszergyógykezelést meg kell szüntetni, vagy annak megszűnését kell megállapítani a felső tartam lejártakor.

Abban az esetben, ha a gyógykezelés továbbra is szükséges, ki intézkedik a beteg intézeti elhelyezéséről.

Az indítványozó a kezdeményezésre okot adó pertörténeti előzményekből a következő, ugyanazon tárgyban hozott és az elvi kérdésekben alapvetően eltérő álláspontokat tartalmazó bírósági határozatokra hivatkozott.

A) A Fővárosi Bíróság a 6.Bk.1109/2010/6. és a 8.Bk.901/2010/3. számú, első fokon jogerőre emelkedett határozataiban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Btk. 74. § (3) bekezdését kizárólag azokban az eljárásokban kell alkalmazni, amelyekben a terhelt kényszergyógykezelését 2010. május 1. után rendelték el.

E határozatok indokolásában kifejtették, hogy az 1979. évi 5. törvényerejű rendelet (Btké.) 4. §-a alapján a Btk. hatályba lépése előtt jogerőre emelkedett határozattal kiszabott fő- és mellékbüntetést, illetve intézkedést a korábbi jogszabály alapján kell végrehajtani. Ebből következően nincs jelentősége annak, hogy a kényszergyógykezelést megalapozó bűncselekmény büntetési tételének felső határa letelt-e vagy sem, ugyanis az intézkedés megszüntetésére kizárólag a Btk. 74. § (4) bekezdése alapján kerülhet sor. Ezen határozatok jogi okfejtése szerint a Btk. 2. §-ának alkalmazása fogalmilag kizárt.

E határozatok ellen az ügyészség részéről perorvoslat nem történt, vagyis a Fővárosi Főügyészség is ezt a jogi álláspontot képviseli, amelyet egyébként a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának többsége követ.

B) Ettől eltérő álláspontokat tükröznek a Fővárosi Bíróság 11.Bk.321/2010/11., 11.Bk.937/2010/19. számú határozatai, amelyekben kifejtették, hogy a Btk. 74. § (3) bekezdésében foglalt új szabályt kell alkalmazni függetlenül attól, hogy a kényszergyógykezelést 2010. május 1. előtt vagy után rendelték el, mert az ellenkező megoldás indokolatlan diszkriminációt eredményezne, és a Btk. 2. §-ának helyes értelméből is ez következik. E jogi álláspont szerint a kényszergyógykezelés nem tekinthető pusztán végrehajtási kérdésnek, mivel speciális szabályok vonatkoznak rá.

E határozatok ellen az ügyészség valamennyi esetben fellebbezést jelentett be, azonban a Fővárosi Ítélőtábla ezen határozatokat e tekintetben helybenhagyta, vagyis egyetértett az ott kifejtett jogi megoldással.

Ugyanakkor viszont a jogi indokolást tekintve a Fővárosi Ítélőtábla határozatai eltérnek egymástól.

- Az egyik álláspont szerint a Btk. 2. §-ának alkalmazása feltétlenül indokolt, ugyanis a Be. 566. § (1) bekezdés szerinti eljárás lefolytatásakor a terheltre nézve kedvezőbb állapotokat teremtő jogszabály van hatályban. Abban az esetben, ha a büntetési tétel felső határa letelt, a terhelt egészségügyi állapota már nem vizsgálható, mivel az intézkedést mérlegelés nélkül meg kell szüntetni.

(1.Bkf.10671/2010/3.)

- A másik álláspont szerint a Btk. 2. §-a és az Alkotmány 70/K. §-a alapján a terhelttel szemben a kényszergyógykezelés a tartam letelte után nem folytatható, és az 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet (Bv.tvr.) 84/B. § (1) bekezdés a) pontja szerint a terheltet az intézetből el kell bocsátani.

(3.Bkf.11084/2010/4.)

- A harmadik érvelés szerint a Be. 566. § szerinti felülvizsgálatban a Btk. 2. §-ának alkalmazása kizárt, ugyanis nem elbírálásról, hanem felülvizsgálatról van szó. Azonban abból, hogy a 2009. évi CXLIX. törvény - a Btk. 74. § (3) bekezdéséhez hasonlóan - 2010. május 1. napjával a Bv.tvr.-be is beiktatta a 84/B. §-t, arra lehet következtetni, hogy a módosítás előtt elrendelt kényszergyógykezelések esetében a Btk. 74. § (3) bekezdés szerinti tartam letelte után a terhelt nem tartható bent az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.

(5.Bkf.11255/2010/3.)

A fentiekből megállapítható, hogy a Btk. 74. § (3) bekezdésének alkalmazhatóságát, és a beteg pszichiátriai elhelyezését illetően ellentmondó döntések születnek a Fővárosi Bíróságon és a Fővárosi Ítélőtáblán, s ez a helyzet kizárólag elvi kérdésben adott iránymutatással szüntethető meg.

A legfőbb ügyész a BF.778/2011. számú indítványában kifejtette, hogy a 2009. évi LXXX. törvény nem tartalmaz olyan átmeneti rendelkezést, amely alapján - különös tekintettel a Btké. 4. §-ára - lehetőség lenne a 2010. május 1. előtt jogerősen elrendelt kényszergyógykezelés végrehajtási szabályainak megváltoztatására.

Ezért indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság Jogegységi Tanácsa akként határozzon, hogy az új büntető jogszabály hatályba lépése előtt jogerőre emelkedett ítélettel elrendelt kényszergyógykezelést a bűncselekmény elbírálásakor hatályban volt büntetőtörvény rendelkezései alapján kell végrehajtani. Álláspontja szerint a 2010. május 1. után jogerősen elrendelt kényszergyógykezelés alkalmazására okot adó bűncselekményre megállapított büntetési tétel felső határának eltelte esetén a kényszergyógykezelést megszüntetni vagy a megszűnését megállapítani nem kell. Az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.) 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja, illetve a Be. 439. §-a (1) bekezdésének a) és 440. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján a Legfelsőbb Bíróság elnöke által előterjesztett elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala szükséges.

Ennek érdekében a Legfelsőbb Bíróság Büntető Jogegységi Tanácsa a Be. 442. §-a (3) bekezdése szerint nyilvános ülést tartott, amelyen a legfőbb ügyész az írásbeli indítványában foglaltakkal egyezően szólalt fel.

A jogegységi indítvány az alábbiak szerint alapos.

I. A Jogegységi Tanács álláspontja szerint a Fővárosi Bíróság A) pont alatt ismertetett jogi megoldása a helyes, ugyanis a módosított Btk. 74. § (3) bekezdése a 2010. május 1. előtt jogerősen elrendelt kényszergyógykezelések esetében nem alkalmazandó.

Ez nem ellentétes a nulla poena sine lege általános jogelvével, ugyanis maga a kényszergyógykezelés, mint büntetőjogi intézkedés a Btk. 74. § (3) bekezdésének módosításával nem szűnt meg, mindössze a határozatlan tartam relatíve határozottá vált.

Ez a változás pedig kizárólag az intézkedés végrehajtását érintette az intézmény érintetlenül hagyása mellett. Az ítéletet pedig az eredeti rendelkezés szerint kell végrehajtani.

Ez az értelmezés felel meg a Bv.tvr. 5. §-ának, mely szerint a büntetést és az intézkedést az ítéletben, illetőleg a jogszabályban meghatározott tartamban kell végrehajtani.

Ebből viszont következik, hogy a 2010. május 1-je előtt jogerősen elrendelt kényszergyógykezelés csak és kizárólag a Be. 566. §-a szerinti felülvizsgálat során, mégpedig a szükségesség vizsgálata körében hozott bírósági határozat keretében szüntethető meg, a megváltozott tartamra tekintettel nem.

Ezt erősíti meg, hogy a törvényhozó a 2009. évi LXXX. törvény 25. §-ával kapcsolatosan a törvény hatályba lépésével egyidejűleg nem alkotott átmeneti rendelkezést. Erre tekintettel nincs törvényes alapja a módosított Btk. 74. § (3) bekezdése visszaható hatálya kimondásának, és annak a 2010. május 1. előtt elrendelt kényszergyógykezelések felülvizsgálata során történő alkalmazásának.

Ugyanakkor a Btk. 2. §-ára történő hivatkozás a büntetőjogi felelősség kérdésének jogerős lezárását követően téves. A kényszergyógykezelés felülvizsgálata során a Btk. 2. §-ában írt időbeli hatály érvényesülése fogalmilag kizárt. Az elkövetéskor, illetve az elbíráláskor hatályban lévő törvény alkalmazása szempontjából kizárólag az elkövetési magatartás vizsgálható. Ez viszont a terhelt felmentésével és a kényszergyógykezelés elrendelésével a jogerős határozat meghozatalával végérvényesen megtörtént.

A cselekmény jogerős elbírálása után tehát a Btk. 2. §-ában írtak vizsgálatára és alkalmazására már nem kerülhet sor, vagyis a kényszergyógykezelés felülvizsgálata során nem az időbeli hatály dönti el az alkalmazandó jogszabályok körét.

Az intézkedés - rendeltetésével magyarázható - sajátossága, hogy a törvény a Btk.-ban felsorolt büntetések és intézkedések közül kizárólag a kényszergyógykezelés végrehajtására írja elő kötelezően a rendszeres és folyamatos felülvizsgálatot.

A Be. 566. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróság a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított hat hónap letelte előtt a kényszergyógykezelés szükségességét hivatalból felülvizsgálja. Ennek magyarázata kétség kívül az, hogy senki ne legyen szükségtelenül megfosztva személyi szabadságától.

Ugyanakkor a 2010. május 1. előtt elrendelt kényszergyógykezelések felülvizsgálata során továbbra is kizárólag a terhelt egészségügyi állapotára figyelemmel lehet dönteni az intézkedés megszüntetéséről.

II. A 2010. május 1-jén hatályba lépett módosítást megelőzően a kényszergyógykezelés határozatlan tartamú volt, és mindaddig tartott, amíg a beteg állapotában nem következett be olyan jelentős egészségügyi változás, amelynek következtében az intézkedés megszüntetésére, a beteg elbocsátására vagy szociális otthoni elhelyezésére kerülhetett sor. Mivel az intézkedés végrehajtása egyéb szempontokat nem vett figyelembe, a kényszergyógykezelés ismételt elrendelése is szükségtelen volt.

A 2009. évi LXXX. törvény 25. § (1) bekezdésével módosított Btk. 74. § (3) bekezdése szerint a kényszergyógykezelés relatíve határozott tartamúvá vált, és az elrendelésére okot adó bűncselekmény büntetési tételének felső határáig tarthat. Ebből következően a 2010. május 1. után elrendelt kényszergyógykezelés esetében az új törvény alkalmazása kötelező. Ugyanakkor, mivel a 2010. május 1. előtt jogerősen elrendelt kényszergyógykezelés az elrendeléskor hatályban volt törvény szerint határozatlan tartamú volt, az ezt követően elrendelt relatíve határozott tartamú kényszergyógykezelés nem hajtható végre, ugyanis a határozatlan tartamú intézkedés végrehajtása tovább folytatódik.

Ebből következik viszont az, hogy a 2010. május 1. előtt jogerősen elrendelt, vagyis határozatlan tartamú kényszergyógykezelés esetében az intézkedés ismételt elrendelésének nincs helye.

III. Ha a büntetendő cselekmény elkövetőjével szemben 2010. május 1-jét követően már jogerősen elrendeltek kényszergyógykezelést, és az ezt követően megvalósított újabb cselekménye is a Btk. 74. §-ának (1) bekezdése alkalmazását indokolja, úgy a kényszergyógykezelést ismét el kell rendelni a Btk. 74. §-ának (3) bekezdésében előírt felső határ megállapításával. Ebben az esetben a kényszergyógykezelés végrehajtása a rövidebb tartamig párhuzamosan, annak befejezése után pedig legfeljebb a hosszabb tartam leteltéig tarthat.

IV. Figyelemmel arra, hogy a 2010. május 1. után elrendelt kényszergyógykezelés relatíve határozott tartamúvá vált, és a lehetséges tartam a módosított Btk. 74. § (3) bekezdése szerint az elrendelésre okot adó bűncselekmény büntetési tételének felső határa, életfogytig tartó szabadságvesztés esetén legfeljebb 20 év, a kényszergyógykezelést elrendelő határozatban a tartam felső határát meg kell állapítani. Különösen indokolt ez abban az esetben, ha több személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmény kerül elbírálásra.

Abban az esetben, ha az ügyben ideiglenes kényszergyógykezelést is elrendeltek, az abban eltöltött idő beszámítására a Btk. 99. § alapján nincs törvényes lehetőség.

Ugyanakkor az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt is folyamatos a beteg gyógyítása, amelyet figyelembe kell venni. Ennek megfelelően a tartam lejáratát az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésének kezdőnapjának figyelembevételével kell meghatározni. Ezt az értelmezést alapozza meg a Be. 566. § (2) bekezdése is annyiban, hogy a hat hónapos felülvizsgálati időt is e naptól kell számítani.

Ellenben az előzetes letartóztatásban (házi őrizetben) töltött idő az említett határidő számításánál nem vehető figyelembe és beszámításnak sincs helye.

A kifejtett jogértelmezésen túl, számos olyan kérdés is felmerült, amelynek a felülvizsgálat során gyakorlati jelentősége lehet.

Ilyen eldöntendő kérdés, hogy a felülvizsgálatot végző bíróságnak a - 2010. május 1-jét követő elrendelés esetén - kényszergyógykezelést meg kell szüntetnie, vagy annak megszűnését kell megállapítani a tartam lejárta esetén. A Btk. 74. §-ának (3) és (4) bekezdése a következőket rendeli:

"(3) A kényszergyógykezelés legfeljebb az (1) bekezdés szerinti cselekményre megállapított büntetési tétel felső határának megfelelő ideig, életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény esetén legfeljebb húsz évig tart. Ha ezt követően az egészségügyről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása miatt szükséges, a kényszergyógykezeltet pszichiátriai intézetben kell elhelyezni.

(4) A kényszergyógykezelést a (3) bekezdésben meghatározott tartam előtt is haladéktalanul meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn."

A Bv.tvr. 2010. május 1. napjától hatályos 84/B. § (1) bekezdés a) pontja szerint a beteget azon a napon kell az intézetből elbocsátani, amelyen a Btk. 74. § (3) bekezdése szerinti tartam eltelt, vagy a b) pont szerint, amikor a kényszergyógykezelés megszüntetéséről a bíróság értesítő lapja az intézetbe megérkezik. A Btk. és a Bv.tvr. rendelkezései a kényszergyógykezelés befejezésének két lehetséges esetét különböztetik meg:

- ha a kényszergyógykezelésnek a büntetendő cselekményre megállapított büntetési tétel felső határának megfelelő idő,

- életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett büntetendő cselekmény esetén húsz év letelt,

- ha a kényszergyógykezelést az előbbi időtartam előtt (azon belül) haladéktalanul meg kell szüntetni, mert szükségessége már nem áll fenn.

A hatályos (új) szabályozás tehát az időmúlásnak és a további szükségtelenségnek (az elkövető gyógyulásának vagy biológiai állapotában bekövetkezett változásnak) tulajdonít az intézkedés befejezését eredményező hatást. Az időmúlás (abszolút időtartam letelte) nem igényel bírósági döntést, ezért arról formális megszüntető határozatot hozni nem kell, mert az intézkedés ez esetben ipso iure szűnik meg. Az elkövető intézetből elbocsátása pedig igazgatási - és nem bírói - feladat.

A másik esetkör - a kényszergyógykezelés szükségességének megszűnése - ellenben (úgy, miként 2010. május 1-jét megelőzően is mindig) az intézkedés Be. 566. §-a szerint elvégzett, tárgyaláson lefolytatott felülvizsgálatának bírósági határozatban megjelenő eredménye, amelyről megszüntető határozatot kell hozni.

További megválaszolandó kérdés, hogy a tartam letelte esetén, amennyiben szükséges, ki rendelkezik a beteg pszichiátriai intézetben történő elhelyezéséről. A 2010. május 1. napjával a Bv.tvr.-be beiktatott 84/B. § (2) bekezdése szerint, ha a kényszergyógykezelés megszűnését követően továbbra is fennáll a gyógykezelés szükségessége, a főigazgató főorvos az elbocsátás esedékességének napjával történő elhelyezés érdekében az Eütv.-ben meghatározottak szerint kellő időben kezdeményezi a bíróságnál a kötelező gyógykezelés elrendelése iránti eljárást. Ha a bíróság elrendeli a beteg kötelező gyógykezelését, a főigazgató főorvos - az országos mentőszolgálat útján - intézkedik a beteg átszállításáról a kijelölt pszichiátriai intézetbe.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 2010. május 1. napjával hatályos 200. § (2) bekezdése szerint a büntetőeljárás során elrendelt kényszergyógykezelés megszűnése esetén, amennyiben a beteg további intézeti gyógykezelése szükséges - az elbocsátás esedékessége napjának megjelölésével - a kényszergyógykezelést végző szerv főigazgató főorvosa a bíróság értesítésével kezdeményezi azt, és javaslatot tesz a gyógykezelést végző pszichiátriai intézetre.

Az ezzel egyidejűleg beiktatott (7) bekezdés értelmében, ha a büntetőeljárás során elrendelt kényszergyógykezelés megszűnése után a beteg további intézeti gyógykezelése indokolt, a bíróság a beteg kötelező intézeti gyógykezelését a kényszergyógykezelés megszűnésének napjával rendeli el.

A jogegységi tanács az egységes joggyakorlat biztosítása érdekében a jogegységi eljárást lefolytatta, és a felmerült vitás, valamint azzal szorosan összefüggő elvi kérdésekben a rendelkező részben foglaltak szerinti iránymutatást adta. A jogegységi tanács határozata a Be. 443. §-ának (1), (2), (3) és (4) bekezdésein alapszik.

Budapest, 2011. május 2.

Dr. Kónya István s. k.,

a jogegységi tanács elnöke

Dr. Varga Zoltán s. k.,

előadó bíró

Dr. Horváth Ibolya s. k.,

bíró

Dr. Akácz József s. k.,

bíró

Dr. Katona Sándor s. k.,

bíró

a jogegységi tanács tagjai