BH 1994.2.90 Ha a szerződés szövegéből a teljesítési határidő fix határidő jellege nem állapítható meg, a szállítási késedelem miatt a megrendelő egyoldalúan elállásra nem, illetőleg csak érdekmúlás igazolása mellett jogosult. A külkereskedő megbízott nem követ el ügyviteli mulasztást azzal, hogy fix teljesítési határidőt a külkereskedelmi szerződésben nem kötött ki, ha a megbízó erre nem utasította [Ptk. 277. § (2) bek., 300. § (1)-(2) bek., 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., 507. §, 32/1967. (IX. 23.) Korm. r.* 13. § (1) bek., 23. §, 28. §, 47. § (3) bek., 1968/1988. évi Általános Szállítási Feltételek (ÁSZF) 7. §, 15. § (1) bek., 87. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes 2 197 683 Ft és kamata megfizetésére irányuló keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy a peres felek között 1986. december 12-én és 1987. december 10-én bizományi szerződés jött létre tartalék alkatrészek importálására. A bizományi szerződések alapján a felperes a bolgár TECHNOEXPORT céggel a külkereskedelmi szerződéseket megkötötte. A szerződésekben a teljesítési határidőt 1987. I-II. negyedévében, illetve 1988. II-III. negyedévében jelölték meg azzal, hogy a szállítási határidő meghosszabbítása csak a felek kölcsönös megegyezésével lehetséges.

Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg azt is, hogy a bolgár eladó késedelmesen teljesített, s a megrendelt alkatrészek csak 1989. november 3-án kerültek az alpereshez. Az alperes ezt követően, 1989. december 13-án, kérte a felperes intézkedését a külkereskedelmi szerződések "stornírozására".

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint miután a külföldi eladó a teljesítési határidők lejárta után csak a vevő beleegyezésével volt jogosult szállítani és a felperes az alperes véleményét nem kérte ki az ellenérték megfizetése előtt, az ellenértéket az alperestől jogszerűen nem igényelheti.

A felperes fellebbezése folytán meghozott ítéletében a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 2 197 683 Ft-ot és ennek évi 20%-os kamatát, valamint 234 790 Ft kétfokú perköltséget. Kimondta, hogy az alperes a költségeit maga viseli. A Legfelsőbb Bíróság az ítélet indokolásában ugyancsak megállapította, hogy a felek között bizományi szerződések jöttek létre. Tekintettel arra, hogy ezeket a szerződéseket a peres felek az 1986-1987. években kötötték meg, a felperes keresetének elbírálásánál a módosított 32/1967. (IX. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) szabályai az irányadók, tehát azt kellett vizsgálni, hogy a felperest terhelik-e olyan ügyviteli mulasztások, amelyek a felelősségét - az R. rendelkezései szerint - megalapozzák. Az R. 23. §-ában foglaltakra figyelemmel ugyanis, ha a felperest olyan ügyviteli mulasztás terheli, amely szerződésszegésnek minősül, az ebből eredő kárt az R. 47. §-ának (3) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése, valamint a 339. §-ának (1) bekezdése értelmében neki kell viselnie.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint elsősorban azt kellett vizsgálni, hogy a felperesnek a külföldi eladóval kötött szerződésében írt határidők olyan fix szállítási határidőknek minősülnek-e, amelyeknek megsértése esetén a szerződések automatikusan megszűnnek, vagy a vevő jogosult az adott szerződéstől azonnal elállni. A másodfokú bíróság e kérdés vizsgálata eredményeként azt állapította meg, hogy miután az alperes a bizományi szerződésekben nem kötötte ki, hogy a felperesnek a külföldi féllel fix szállítási határidőben kell megállapodnia, és a külföldi eladóval kötött szerződésekben megjelölt határidők - az 1968/1988. évi ÁSZF (Általános Szállítási Feltételek) 15. §-a szerint nem is minősülnek ilyen határidőknek, az alperes csak érdekmúlás bizonyítása esetén állhatott volna el a szerződéstől. Az alperes azonban a szállítási határidő lejártát követő teljesítés ismeretében a felpereshez intézett leveleiben is csak azért zárkózott el a számlák kiegyenlítése elől, mert az árut - állítása szerint - nem kapta meg, de nem szólt arról, hogy a szerződést megszűntnek tekinti. Az alperes először csak az áru átvétele után kérte a szerződések "stornírozását". Tekintettel arra, hogy az áru már az alperesnél volt, és nem állottak fenn az ÁSZF 87. §-a (1) bekezdésében és 7. §-ában írt feltételek, az alperes egyoldalúan nem állhatott el a szerződéstől, s az áru ellenértékének kiegyenlítését nem tagadhatta meg.

Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság megállapítása szerint az alperes - ügyviteli mulasztás hiányában - köteles a felperes mint bizományos által megelőlegezett költségeket - az R. 28. §-ában foglaltak alapján - a felperesnek megfizetni a késedelmi kamatokkal együtt. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta és az alperest a felperes keresetének megfelelően marasztalta. A perköltségre vonatkozó rendelkezés a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapult.

A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor a külkereskedelmi szerződéseket nem minősítette fix szállítási határidős szerződéseknek, s úgy látta, hogy az eladó jogosult volt a szállítási határidő letelte után késedelmesen - szállítani. Előadása szerint az ÁSZF 15. §-ában foglaltakból az következik, hogy az adott szerződések fix határidősnek minősülnek, s a határidők megsértése folytán a szerződések automatikusan megszűnnek, vagy a vevő jogosult azoktól azonnal elállni. Kifejtette még, hogy tévedett a másodfokú bíróság, amikor nem vizsgálta, hogy a felperes az R. 21. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak mennyiben tett eleget, és jogszabálysértő az R. 23. §-a (1) és (2) bekezdésében foglaltak értelmezése, valamint a kamatfizetés kezdő időpontjára vonatkozó rendelkezés is.

A felülvizsgálati kérelem alaptalan.

Helytállóan jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy a peres felek között a Ptk. 507. §-ában szabályozott bizományi szerződés jött létre. Helytálló a másodfokú bíróságnak az az okfejtése is, hogy miután a felek a bizományi szerződéseket az 1986-87. években kötötték meg, a felek közötti jogvita elbírálásánál az R.-ben foglalt szabályok az irányadók, tehát azt kellett vizsgálni, hogy a felperest terheli-e olyan ügyviteli mulasztás, amely felelősségét megalapozza. Nem tévedett a másodfokú bíróság, amikor mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a külkereskedelmi szerződések olyan fix határidős szerződéseknek minősülnek-e, amelyektől az alperes jogosult szállítási késedelem esetén azonnal elállni.