BH 2010.9.249 I. Nem szüntethető meg a szülői felügyeleti joga annak a szülőnek, akinek a gyermekével szembeni - egyébként súlyosan kifogásolható - magatartása nem felróható, mert pszichés megbetegedésére vezethető vissza [Csjt. 1. § (2) bekezdés, 3. § (3) bekezdés, 88. § (1) bekezdés a) pont és 91. § (3) bekezdés].

II. A szülői felügyelet megszüntetésére önmagában az alperes perbeli elismerése alapján nem kerülhet sor [Pp. 3. § (2) bekezdés].

A peres felek volt élettársak. A kapcsolatukból 1998. október 21-én Á. utónevű gyermekük született. A gyermek védőnője, aki rendszeres és szoros kapcsolatban állt a szülőkkel, a gyermek anyai ellátásában, gondozásában kezdettől fogva érzékelt a szokásost meghaladó problémákat. Az alperes anya hangulata, kedélyállapota hullámzott. A védőnői szolgálat tanácsait nehezen fogadta el. Negatív viszonyulását a csecsemő gyermekhez az apa is jelezte. Mindezek miatt a védőnői szolgálat az alperes szakorvosi kezelését javasolta, amit néhány alkalommal az alperes elfogadott. 2000. év májusában és júniusában a szülők négy alkalommal szakpszichológusnál családi konzultáción vettek részt, amit 2001. év júniusában a felperes ismét kezdeményezett. A második alkalom után azonban motiváció hiányában az alperes már nem működött együtt.

Az alperes részére, aki a gyermek születésétől jelentkező fejfájásról számolt be, már 2001 májusában javasolt a szakorvos pszichoterápia mellett gyógyszeres kezelést. Ekkor az alperes erős, szakellátást igénylő szorongása megállapítható volt. Ugyanezen év őszén a Kórház és Rendelőintézet szakambulanciáján az alperes által szerteágazó családi konfliktusokkal összefüggésben elmondott indulat- és dühkitörései, szándék nélküli suicid gondolatai miatt az anya osztályos kezelésének a szükségessége is felmerült, amit azonban ő nem fogadott el. Részére pszichoterápia mellett ismét gyógyszeres kezelést rendeltek. A gyógyszeres kezelés szükségességével azonban az alperes kezdettől fogva nem értett egyet és jobbára azt nem is alkalmazta. A szülők közötti konfliktusok, a kiskorú gyermek gondviselése körében felmerült problémák és az alperes aggályos pszichés állapota miatt a kiskorú gyermek megfelelő fejlődésének biztosítása érdekében a Családsegítő Szolgálat gondozási tervet készített.

2004 januárjára a felek közötti viszony és az alperes pszichés állapota annyira megromlott, hogy az alperes - szorongásos félelmei miatt - a gyermek óvodájának gyermekvédelmi felelőséhez fordult, aki a családi problémák rendezése érdekében a kerületi önkormányzat polgármesteri hivatala K. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat segítségét vette igénybe. Az alperes ekkor már olyan mértékben rossz állapotba került, hogy önmaga és a gyermek számára is veszélyt jelentett. Mindez, párosulva a szülők közötti konfliktussal szükségessé tette, hogy a családsegítő szolgálat a gyermek védelembevétele iránti eljárását megindítsa. A védelembevételi eljárás alatt a Családsegítő Szolgálat az alperesnek az ún. T. Házban történő intenzív pszichoterápiás kezelését javasolta, amit az alperes elfogadott. A felperes pedig a 2004. március 8-án kelt nyilatkozatában vállalta a gyermek ellátást és felügyeletét, amelyre figyelemmel 2004. április 7-én a védelembevételi eljárást megszüntették. Az alperes pedig közben 2004. március 16-án megkezdte a kezeltetését. Az E. Alapítvány pszichoterápiás és pszichiátriai intézeténél azzal kérte a felvételét, hogy nehéz élethelyzetben van és szeretne "rendet rakni magában". Az intézet 2004. május 2-án kelt zárójelentése szerint ott az alperes, egyéni betegvezetés mellett csoportos szocio- és pszichoterápiás kezelésben részesült. Ennek a hatására állapota kompenzálódott, külső élethelyzetéből fakadó intézkedések menedzselésére alkalmassá vált. Tekintettel állapota krízisjegyeket mutató jellegére, terápiás motivációja végig ambivalens volt. Betegségbelátása csak fokozatosan vált számára elfogadhatóvá. További kezelését ambuláns formában javasolták. Az intézet diagnózisként alkalmazkodási zavart és k.m.n. személyiségzavart állapított meg és a javasolt ambuláns kezelés mellett az alperes részére gyógyszert is felírtak. Az intézeti kezelés megszűnése után az alperes a felperes lakásába ment. 2004. május 12-én azonban, amikor a jelen perbeli idéző végzést a felperes megkapta, kizárta az alperest a lakásból és a lakás kulcsait is elvette tőle. Az eset kapcsán a Gyermekjóléti Szolgálat és az S. Alapítvány esetmenedzsere - ahová az alperes még 2004 márciusában fordult segítségért - több ízben konzultációt tartott, amelyek során a felperes ugyan együttműködést tanúsított, de ragaszkodott ahhoz, hogy az alperes költözzön el, és a gyermek gondozását hagyja reá.

Ezt követően a bíróság ideiglenes intézkedéssel a gyermeket a felperesnél helyezte el és végzésében az alperes, valamint a közös gyermek közötti kapcsolattartást is szabályozta. Ez utóbbi körben számtalan és egyre súlyosbodó együttműködési zavar, vita, probléma merült fel a szülők között. A felperes - egyebek mellett - a gyermek alperes általi bántalmazására, a gyermek ellene történő befolyására hivatkozva úgy ítélte meg, hogy a felügyelet nélküli alperesi kapcsolattartás már veszélyt jelentene a gyermek számára. Ezt az állítását dr. Sz. M. klinikai szakpszichológus véleménye nem támasztotta alá és a felperes apa részéről a gyermeknek a szakértői vizsgálatra való "némi felkészítését" valószínűsítette. A felperes - bár maga is elismerte a kapcsolattartás rendjétől a közös megegyezésük miatti eltérést - a szabályozott kapcsolattartási rend megsértését az alperes részéről változatlanul kifogásolta. Az anyával való kapcsolattartás kérdésében a bíróság újabb ideiglenes intézkedést hozott, és az alperes igazságügyi pszichiátriai vizsgálatát rendelte el. A szakértő - a 2005. május 4-én elvégzett vizsgálata alapján és a közreműködő pszichológus szakértő pszichológiai tesztvizsgálatait is értékelve - az alperesnél Borderline személyiségzavart állapított meg. Ennek tüneteit: az alacsony feszültség tűrőképességet, a valóságtól eltávolodást, kiegyensúlyozatlanságot, ingerlékenységet, robbanékonyságot, csak a saját szempontokat előtérbe helyezést, szorongást és számtalan egyéb tünetet szembetűnőként észlelte. Részletezve az alperes kóros pszichés állapotát, az időszakos dekompenzációt és a megfelelő együttműködés hiányát is megállapította. A személyiség ezen jegyei miatt, a gyermek fejlődésére gyakorolt káros hatásra tekintettel, a szakértő az alperest a kapcsolattartásra csak segítséggel értékelte alkalmasnak. A tárgyaláson utóbb történt meghallgatása során azonban kitért arra, hogy ha az alperes megfelelőn kezeltetné magát, fél év vagy egy év múlva az önálló kapcsolattartásra is alkalmassá válhatna.

A felperes kérelmére a bíróság 2005 nyarán az alperes kapcsolattartási jogának a 6 hónapra történő szünetelését rendelte el, amit a másodfokú bíróság úgy módosított, hogy az alperes a kapcsolattartási joga gyakorlására a K. Alapítvány közbeiktatásával jogosult.

2005 szeptemberében az alperes a gyermek tanévnyitóján, majd egy szülői értekezleten és még más alkalommal is, a gyermek iskolájában megjelenve olyan magatartást tanúsított, hogy a pedagógusok a rendőrséget kérték segítségnyújtásra.