EH 2002.751 Az egyértelmű illetékességi szabály olyan eljárásjogi rendelkezés, amelynek alkalmazása során a bíróságnak nincs mérlegelési lehetősége, így annak megsértésével megvalósulhat olyan jogellenes magatartás, amely megalapozza a jogalkalmazó szerv kárfelelősségét [Ptk. 349. § (1) bek. és (3) bek., 339. § (1) bek.].
A felperes keresetében 6 601 037 forint kár megfizetésére kérte a Legfelsőbb Bíróság az alperes kötelezését. Előadta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Gf. II. 33.779/1993/4. számú végzésével neki kárt okozott. Az alperes jogellenes magatartását abban jelölte meg, hogy indokolatlanul rendelt el új eljárást és eljárásjogi szabálysértéssel nem az illetékes bíróságot utasította új eljárásra.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
Kifejtette, hogy a felperes által hivatkozott magatartások nem olyan jellegűek, illetve a jogellenes magatartás nem olyan súlyú, amelynek alapján a bíróság az alperes kárfelelősségét a Ptk. 349. §-ának (1) bek. és (3) bekezdése szerint megállapíthatná. A Legfelsőbb Bíróság a téves végzését hivatalból kijavította és az iratokat a perre illetékes helyi bíróságnak megküldte. Ez néhány hónapi késedelmet okozott, de a per egész tartamához képest nem jelentett jelentős késedelmet.
Az ítélet ellen a felperes élt fellebbezéssel, kérte annak a kereseti kérelem szerinti megváltoztatását.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte.
A fellebbezés részben megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján helyesen állapította meg. A Legfelsőbb Bíróság a kártérítésnek a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésében foglalt általános feltételei közül abban a kérdésben, hogy az alperes jogellenes magatartása megállapítható-e, az elsőfokú bírósággal részben azonos következtetésre jutott. Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a mérlegelésen alapuló jogértelmezési, jogalkalmazási döntés általában nem ad alapot az abban résztvevők vétkességének a megállapítására. Erre csak nyilvánvaló és kirívó jogsértés esetén kerülhet sor. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, nem vonható ebbe a körbe a Legfelsőbb Bíróságnak az a döntése, amellyel a felek szerződéskötési szándékának felderítése érdekében az elsőfokú bíróságot széleskörű bizonyítás lefolytatására utasította. A Legfelsőbb Bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a felperes által hivatkozott másik jogellenes magatartás tekintetében. A Pp. 36. §-a (1) bekezdésének az
1992. évi LXVIII. törvény 5. §-ának (3) bekezdése által megállapított, 1993. január 1-jétől 1995. augusztus 29-éig hatályos szövege szerint a gazdálkodó szervezetek egymás elleni - a helyi bíróság hatáskörébe tartozó - perelnek elbírálására a megyei bíróság székhelyén működő helyi bíróság illetékes. Ez olyan eljárásjogi rendelkezés, amelynek alkalmazása során a bíróságnak nincs mérlegelési lehetősége. Helyesen utal a felperes a fellebbezésében arra, hogy az egyértelmű illetékességi szabály megsértésével megvalósulhat olyan jogellenes magatartás, amely megalapozza a jogalkalmazó szerv kárfelelősségét.
A kártérítés Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésérben foglalt általános feltételei közül a jogellenes magatartást, a kárt és a kettő közötti okozati összefüggést a károsultnak kell bizonyítania. Az adott esetben e kötelezettségének a felperes teljes bizonyossággal nem tudott eleget tenni. A Legfelsőbb Bíróság 1994. március 21-én hozott Gf. II. 33.779/1993/4. számú hatályon kívül helyező végzése az elsőfokú bíróság számára az új eljárásra vonatkozó utasításokat adott. A felek szerződéskötési szándékának felderítése érdekében széleskörű bizonyítást írt elő, amelyet az elsőfokú bíróság az 1994. november 15-ei kijavító végzését követően lefolytatott és az ügy érdemében 1996. november 26-án határozott. A bizonyítási eljárás adataival szemben a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy ha a Legfelsőbb Bíróság az 1994. március 21-ei határozatában a perre illetékes bíróságot utasítja új eljárásra, ez a bíróság a kijavító végzés 1994. november 15-ei időpontjáig jogerős ítéletet hoz és a jogerős követelésnek a felperes érvényt tudott volna szerezni. Az okozati összefüggés szempontjából az 1994. november 15-ei időpontnak azért van kiemelt jelentősége, mert a bíróság ekkor rendelte el a felperes adósának a felszámolását. A jogellenes magatartás és a kár közötti okozati összefüggés bizonyításának hiányában megalapozott a keresetet elutasító elsőfokú ítélet. (Legf. Bír. Pf. V. 24.648/2000. sz.)