BH 1997.1.26 I. A szociálpolitikai támogatás különvagyonként nem értékelhető [61/1985. (XII. 27.) MT r. 8. § (1)].

II. A közös tulajdon megszüntetésénél nem vehető figyelembe olyan érték, amely értéktérítés nélkül nyújtana alapot a tulajdonváltozásra [Csjt. 31. § (5) bek., PK 10. sz.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek 1986. december 20-án megkötött házasságát felbontotta, a házasságból 1987. június 28-án született Ágnest és Tamást a felperes gondozásában helyezte el, és a felek egyenlő arányú közös tulajdonaként nyilvántartott 65 m2 alapterületű lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel.

A bontóperben előterjesztett házassági vagyonközösségi igények rendezése körében a fenti öröklakáson fennállott közös tulajdont akként szüntette meg, hogy az alperes tulajdoni illetőségének magához váltására a felperest jogosította fel. Kötelezte a felperest, hogy a lakás kizárólagos használata fejében az alperes elköltözése és a közös tulajdon megszüntetése között eltelt időre fizessen meg az alperesnek havi 1000 forint többlethasználati díjat. A közös vagyonhoz tartozó ingóságokat a birtokállapot szerint természetben osztotta meg, és az egységes elszámolás eredményeként kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 132 537,50 forintot.

Indokolásában megállapította, hogy a perbeli lakást a felek az életközösség alatt 831 500 forintért vásárolták, a szerzéshez felhasználták a felperes korábbi lakásának értékesítéséből származó 250 000 forintot, továbbá a felperes előző házasságából született gyermekei után juttatott 25 000 forint szociálpolitikai kedvezményt; ezeknek az összegnek felperesi különvagyoni hozzájárulásként való figyelembevételét az alperes nem ellenezte.

A lakásvásárláshoz a felek a közös gyermekeikre tekintettel további 165 000 forint szociálpolitikai támogatásban részesültek, életközösségük fennállása alatt törlesztették az OTP sarkadi fiókjától felvett kölcsönt, majd 1991. február 26-án a még fennálló kölcsöntartozást - kedvezmény igénybevételével - 183 191 forint megfizetésével kiegyenlítették, ezzel a lakásingatlant tehermentesítették. Az egyösszegű teljesítés vonatkozásában a bíróság bizonyítottnak látta, hogy az ahhoz szükséges pénzből 180 000 forintot a felperes szülei bocsátottak rendelkezésre. Álláspontja szerint ezt a tényt a felperes édesapjának és volt sógornőjének, továbbá Kiss Sándor érdektelen tanúnak a vallomása és a csatolt okirat - a tanúvallomások kisebb eltérései ellenére - aggálytalanul igazolták. Az alperesnek a fenti összegre vonatkozó azt az állítását, hogy a 180 000 forintot a testvérétől kölcsönkapták, a csatolt szerződés alapján sem látta elfogadhatónak, tekintettel a szerződéskötésnél jelen volt személyek előadásainak nyomatékosan értékelt ellentmondásaira.

A közös gyermek után kapott szociálpolitikai kedvezményt illetően a felperes különvagyoni követelését alaptalannak ítélte, utalva a 61/1985. (XII. 27.) MT rendelet 8. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra. A felperesnek azt a kérelmét, hogy a lakást a közös gyermekek bentlakására figyelemmel csökkentett forgalmi értéken vegye figyelembe, azért nem látta teljesíthetőnek, mert a PK 10. sz. állásfoglalásában foglalt főszabály szerint a bentlakással járó értékcsökkenést a lakásban maradó tulajdonostárs viseli, a gyermekek bentlakását pedig az adott esetben arra tekintettel nem értékelte a felperes javára méltányolandó körülményként, mert az elszámolás ilyen módja azt eredményezné, hogy az alperes tulajdoni hányadához a felperes megváltási ár megfizetése nélkül juthatna hozzá, ami az alperesre nézve jelentene aránytalan hátrányt.

Az ingók között a Lada személygépkocsi 300 000 forintos vételárának közös vagyoni jellege volt vitás. Erre nézve az alperesnek azt az állítását, hogy a vételárat kölcsön felvételéből biztosították, amelyet az életközösség megszűnése után az alperes fizetett vissza, nem fogadta el. A kölcsönszerződést tartalmazó okirat valódiságával kapcsolatban felmerült alapos kétségek, a tanúk ellentmondó vallomása és az a körülmény, hogy a kölcsön visszafizetéséről okirat nem készült, az alperes szavahihetőségét cáfolták, így előadása alapján a tényállás megállapítására nem volt lehetőség. Ezzel szemben a bíróság a felperes állítását fogadta el, amely szerint a gépkocsi vásárlásánál a felperes különvagyonát képező Trabant személygépkocsi eladási árából és 20 000 forint szülői ajándékból vásárolt, majd elcserélt Wartburg személygépkocsi értékét 75 000 forint összegben számították be a Lada személygépkocsi értékébe. Minthogy a Lada személygépkocsit az alperes az életközösség megszűnése után értékesítette, eladási árát azonban nem tudta igazolni, azt a felek által ráfordított vételárból a közös vagyoni hozzájárulásnak megfelelő értékben az alperes terhére állította be a vagyonmérlegbe.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, az alperes csatlakozó fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és a felperest terhelő marasztalási összeget 146 700 forintra felemelte. Az eltérő döntés alapját azt képezte, hogy a lakásingatlanra fordított felperesi különvagyont a beruházáskori érték megfelelő százalékában meghatározva vetítette ki a közös tulajdon megszüntetésekor képviselt forgalmi értékre, így a felperes javára ezen a címen 413 000 forintot vett figyelembe, továbbá a felperes által fizetendő többlethasználati díjat a jogerős ítélet meghozataláig számolta el.

Ezt meghaladóan a felperes fellebbezésének elbírálása körében a közös gyermek után fizetett szociálpolitikai támogatás különvagyoni elszámolása és a lakásingatlan beköltözhető forgalmi értéken történő figyelembevétele kérdésében egyetértett az elsőfokú bíróság által kifejtett állásponttal.