A Kúria Bhar.455/2013/7. számú precedensképes határozata adócsalás bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 2. §, 276. §, 289. §, 310. §, 317. §, 318. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 388. §] Bírók: Csák Zsolt, Mészár Róza, Vaskuti András

A határozat elvi tartalma:

Harmadfokú eljárásban a vagyonelkobzás módosítása, adócsalás, és csalás, valamint sikkasztás elhatárolása.

Kapcsolódó határozatok:

Szolnoki Törvényszék B.355/2006/157., Szolnoki Törvényszék B.355/2006/355., Debreceni Ítélőtábla Bf.506/2011/36., *Kúria Bhar.455/2013/7.* (BH 2013.11.292)

***********

KÚRIA

Bhar.I.455/2013/7. szám

A Kúria Budapesten, a 2013. év május hó 28. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

í t é l e t e t:

Az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt a vádlott és társai ellen indított büntetőügyben a másodfellebbezéseket elbírálva a Debreceni Ítélőtábla Bf.III.506/2011/36. számú ítéletét az I. rendű vádlottra vonatkozó részében megváltoztatja, és a vele szemben elrendelt vagyonelkobzás összegét 143.672.650 (száznegyvenhárommillió-hatszázhetvenkétezer-hatszázötven) forintban állapítja meg.

Egyebekben a másodfokú ítéletet e vádlottra vonatkozó részében helybenhagyja.

Az ítélet ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság a 2011. február 24. napján kelt 3.B.355/2006/157. számú ítéletében bűnösnek mondta ki az I. r. vádlottat a Btk. 310. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében, a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettében, a Btk. 276. §-a szerinti, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, a Btk. 289. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti számvitel rendje megsértésének vétségében, valamint a Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel a (7) bekezdés b) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettében.

Ezért halmazati büntetésül az I. r. vádlottat három év tíz hónapi börtönbüntetésre és öt évi közügyektől eltiltásra ítélte, emellett 155.312.840 forint összegű vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. Rendelkezett a bűnjelekről, valamint a bűnügyi költség viseléséről.

Az első fokú ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére eltérő tényállás megállapítása és a büntetés súlyosítása, az I. r. vádlott és védője elsősorban a vádlottnak a sikkasztás bűntette és a számvitel rendjének megsértése alóli felmentése, az adócsalás bűntettének enyhébb minősítése érdekében jelentettek be fellebbezést.

A bejelentett fellebbezésekre tekintettel a Debreceni Ítélőtábla a 2012. december 4. napján kelt Bf.III.506/2011/36. számú ítéletével az első fokú határozatot felülbírálta, és azt megváltoztatva az I. r. vádlottat a számviteli rend megsértése vétségének vádja alól felmentette, a vagyonelkobzás összegét 149.612.930 forintra módosította; egyebekben e vádlott tekintetében az első fokú ítéletet helybenhagyta.

A másodfokú bíróság ítélete ellen a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az I. r. vádlott terhére fellebbezést jelentett be a részfelmentést és az eltérő tényállást sérelmezve; a vádlott és védő pedig a vádlott javára, fellebbezésük célját azonban a másodfokon eljárt bíróság a tárgyalási jegyzőkönyvben nem rögzítette.

A védő fellebbezésének indokolásában a tényállást támadta, elsősorban az első- és másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, a törvényszék új eljárásra utasítását, másodlagosan a terheltnek a sikkasztás bűntette alóli felmentését és a kiszabott büntetése enyhítését kérte.

A fellebbviteli főügyészség fellebbezésének írásban előterjesztett indokolásában arra hivatkozott, hogy a másodfokon eljárt ítélőtábla tévesen helyezkedett arra az álláspontra, amely szerint az I. r. vádlott cselekményével az általa irányított gazdasági társaság vagyoni helyzetének áttekintését nem csupán megnehezítette; azt meg is hiúsította, így ennek kapcsán nem volt helye a felmentő rendelkezésnek. Emellett kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok az adócsalással megszerzett pénzösszeg egy része tekintetében a vádlott bűnösségét sikkasztás bűntettében nem állapították meg, holott a sikkasztás elkövetési magatartásának legalábbis a sajátjakénti rendelkezéssel megvalósuló fordulata is bizonyítást nyert; emellett a kiszabott büntetést is sérelmezte, miután álláspontja szerint a nagymérvű időmúlás mellett sem volt indokolt a vádlottal szemben az enyhítő szakasz alkalmazása.

Miután a tényállást megalapozatlannak találta, és annak kiküszöbölésére a harmadfokú eljárásban nem látott lehetőséget, az első- és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezésére és új első fokú eljárás elrendelésére tett indítványt.

A Legfőbb Ügyészség a felmentés miatti, illetve a tényállást támadó ügyészi fellebbezést visszavonta, és csak a büntetés súlyosítása érdekében bejelentett fellebbezést tartotta fenn; indítványozta, hogy a Kúria a az I. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést és a mellékbüntetést súlyosítsa (Bf.247/2013.).

A nyilvános ülésen a Legfőbb Ügyészség képviselője a módosított tartamú fellebbezést fenntartotta, míg a védői perorvoslatot nem találta alaposnak. A védő írásbeli beadványára reagálva kifejtette, hogy eljárási szabálysértést a bíróságok nem követtek el, a tényállást pedig kellően megalapozottan állapították meg. Álláspontja szerint a védő alapvetően a bíróságok által mérlegelt tényeket érintette, olyan érveket felsorakoztatva, amelyek alapján a tényállást kiegészíteni nem lehet.

Hangsúlyozta, hogy az eljárt bíróságok nem kizárólag Milotta szakértő véleményét vették figyelembe a tényállás megállapítása kapcsán; a vádlott-társak vallomásai is alátámasztották a szakértő által szolgáltatott bizonyítékokat. A bíróságok indokolási kötelezettségüknek eleget tettek, a kétséges, nem kellően bizonyított tényeket pedig nem értékelték a terhelt terhére. Ily módon a védői indítvány alapvetően a bírói mérlegelést támadja, amelynek nincs helye.

A védő felszólalását fellebbezésének írásbeli indokolásával egyezően tette meg.

A Kúria, mint harmadfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet - az I. r. vádlottra vonatkozó részében - a Be. 387. § (1) bekezdésére figyelemmel az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül.

Ennek során megállapította, hogy mind az első,- mind a másodfokú bíróság maradéktalanul betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást részben megalapozatlannak találta, ezért tárgyalást tűzött ki, és azon bizonyítást vett fel; a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján eljárva az első fokú ítéleti tényállást a felvett bizonyítás és az iratok tartalma alapján részben kiegészítette, részben helyesbítette.

Az első fokon eljárt bíróság - ítéletszerkesztési hiba folytán - ügydöntő határozatában a releváns tények jelentős részét nem az ítélet tényállási részében, hanem az ítéletnek a bizonyítékok értékelését, illetve a vádlott terhére megállapított cselekmények minősítésének indokolását tartalmazó részében rögzítette. A következetes bírói gyakorlat szerint az ekként rögzített tények is a tényállás részét képezik. Bár a másodfokon eljárt ítélőtábla észlelte az ítéletszerkesztési hibát, és az irányadó tényállás részeként ezekre már figyelemmel is volt, határozatában ezeket a tényeket is helyesbítette, illetve kiegészítette. Elmulasztotta azonban rögzíteni, az ítélet mely részei tartoznak a tényálláshoz.