BH 2013.11.292 Nem rendelhető el vagyonelkobzás a vádlottal szemben arra a pénzösszegre, amellyel az általa elkövetett bűncselekmény - adócsalás - kapcsán nem ő, hanem az általa vezetett gazdálkodó szervezet gazdagodott.

Amennyiben az adókiesés (adórövidítés) összegére az adóhatóság a gazdasági társaságot már kötelezte, ezen összegre nézve a kétszeres elvonás tilalma folytán nincs helye vagyonelkobzásnak [1978. évi IV. tv. 77/B. § (2) bek., (5) bek.; BKv 95.].

A megyei bíróság a 2011. február 24. napján kelt ítéletében bűnösnek mondta ki az I. r. vádlottat a Btk. 310. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében, a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettében, a Btk. 276. §-a szerinti, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, a Btk. 289. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti számvitel rendje megsértésének vétségében, valamint a Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel a (7) bekezdés b) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettében. Ezért halmazati büntetésül három év tíz hónapi börtönbüntetésre és ötévi közügyektől eltiltásra ítélte, emellett 155 312 840 forint összegű vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére eltérő tényállás megállapítása és a büntetés súlyosítása, az I. r. vádlott és védője a sikkasztás bűntette és a számvitel rendjének megsértése alóli felmentése, az adócsalás bűntettének enyhébb minősítése érdekében jelentettek be fellebbezést.

Az ítélőtábla a 2012. december 4. napján kelt ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatva az I. r. vádlottat a számviteli rend megsértése vétségének vádja alól felmentette, a vagyonelkobzás összegét 149 612 930 forintra módosította; egyebekben azonban e vádlott tekintetében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A másodfokú bíróság ítélete ellen a fellebbviteli főügyészség az I. r. vádlott terhére fellebbezést jelentett be a részfelmentést és az eltérő tényállást sérelmezve; a vádlott és védő pedig a vádlott javára fellebbezett.

A védő fellebbezésének indokolásában a tényállást támadta, elsősorban az első- és másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, a törvényszék új eljárásra utasítását, másodlagosan a terheltnek a sikkasztás bűntette alóli felmentését és a kiszabott büntetése enyhítését kérte.

A fellebbviteli főügyészség fellebbezésének írásban előterjesztett indokolásában arra hivatkozott, hogy a másodfokon eljárt ítélőtábla tévesen helyezkedett arra az álláspontra, amely szerint az I. r. vádlott cselekményével az általa irányított gazdasági társaság vagyoni helyzetének áttekintését csupán megnehezítette; hanem azt meg is hiúsította, így ennek kapcsán nem volt helye a felmentő rendelkezésnek. Emellett kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok az adócsalással megszerzett pénzösszeg egy része tekintetében a vádlott bűnösségét sikkasztás bűntettében nem állapították meg, holott a sikkasztás elkövetési magatartásának legalábbis a sajátjakénti rendelkezéssel megvalósuló fordulata is bizonyítást nyert. Emellett a kiszabott büntetést is sérelmezte, miután - álláspontja szerint - a nagymérvű időmúlás mellett sem volt indokolt a vádlottal szemben az enyhítő szakasz alkalmazása.

A Legfőbb Ügyészség a felmentés miatti, illetve a tényállást támadó ügyészi fellebbezést visszavonta, és csak a büntetés súlyosítása érdekében bejelentett fellebbezést tartotta fenn.

A Kúria a harmadfokon történő felülbírálat során megállapította, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság maradéktalanul betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást részben megalapozatlannak találta, ezért tárgyalást tűzött ki, és azon bizonyítást vett fel; a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján eljárva az elsőfokú ítéleti tényállást a felvett bizonyítás és az iratok tartalma alapján részben kiegészítette, részben helyesbítette.

Az első fokon eljárt bíróság - ítéletszerkesztési hiba folytán - ügydöntő határozatában a releváns tények jelentős részét nem az ítélet tényállási részében, hanem az ítéletnek a bizonyítékok értékelését, illetve a vádlott terhére megállapított cselekmények minősítésének indokolását tartalmazó részében rögzítette. A következetes bírói gyakorlat szerint az ekként rögzített tények is a tényállás részét képezik. Bár a másodfokon eljárt ítélőtábla észlelte az ítéletszerkesztési hibát, és az irányadó tényállás részeként ezekre már figyelemmel is volt, határozatában ezeket a tényeket is helyesbítette, illetve kiegészítette. Elmulasztotta azonban rögzíteni, az ítélet mely részei tartoznak a tényálláshoz.

Ezt a hibát a Kúria kiküszöbölte.

A tényállás emellett is kis mértékben hiányos, ezért azt a Kúria - a Be. 388. § (2) bekezdése alapján eljárva - részben az iratok alapján, részben pedig a megállapított tényekből levont helyes következtetés alapján kiegészíti akként, hogy

- az APEH a 2005. február 11-én kelt határozatával a 2003-as adóévre vonatkozóan a Kft. terhére 74 569 000 forint adóhiányt állapított meg, és kötelezte a gazdálkodó szervezetet ezen adóhiány megfizetésére. Emellett 37 284 000 forint adóbírságot és 4 143 000 forint késedelmi pótlékot szabott ki a kft.-vel szemben;

- az illetékes megyei bíróság a 2004. október 26-án kelt végzésével elrendelte a Kft. felszámolását. Ugyanezen bíróság a 2007. február 26-án jogerős, 39. sorszámú végzésével az egyszerűsített felszámolási eljárást befejezettnek nyilvánította és a gazdálkodó szervezetet megszüntette;

- az I. r. vádlott az általa a kft.-től felvett 326 665 750 forintból 143 672 650 forintot tulajdonított el.

Ezzel a kiegészítéssel, illetve helyesbítéssel a tényállás teljes mértékben megalapozott és a harmadfokú eljárásban irányadó.

Az irányadó tényállásra figyelemmel helytálló az eljárt bíróságoknak a vádlott bűnösségére az adócsalás, a csalás, az okirat-hamisítás és a sikkasztás kapcsán levont következtetése.

Helytálló az ítélőtábla azon álláspontja, amely szerint

a vádlott az általa a kft. pénztárából felvett - a valótlan tartalmú számlák bruttó tartalmával azonos összegű -

326 665 750 forintnak azon részével, amelyet a kft. nevében alkalmazott és a munkát ténylegesen elvégző munkások kifizetésére fordított, azaz 182 993 100 forinttal nem rendelkezett sajátjaként, miután azt a kft. érdekében használta fel; így erre az összegre nem követte el a sikkasztásnak a Btk. 317. § (1) bekezdés II. fordulata szerinti bűncselekményét, függetlenül attól, hogy az ún. "feketemunka" igénybevételével egyébként számos egyéb jogszabályt megsértett.

Tévedett ugyanakkor az ítélőtábla, amikor azt állapította meg, hogy a vádlott az általa felvett 326 665 750 forintnak a vissza nem fizetett összegéből - azaz 143 672 650 forintból - csak 77 959 000 forintot tulajdonított el.

Ahogy azt az irányadó tényállás tartalmazza, a vádlott a valótlan tartalmú számlák szerinti teljes összeget felvette, és annak az ún. feketemunkák kifizetése után fennmaradó részét ismeretlen célra fordította. Töretlen a bírói gyakorlat annak megítélésében, hogy az az elkövető, aki a rábízott idegen dolgot saját - ismeretlenül maradt - céljaira használja, a sikkasztásnak a jogtalan eltulajdonítással megvalósuló fordulatát követi el.