BH 2000.11.476 A büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezést a másodfokú bíróságnak a fellebbezési eljárás során is vizsgálnia kell;

ha az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos törvényeken belül az elbírálást megelőzően további változás is történt a büntetőtörvényt érintően, ez a törvény alkalmazása szempontjából figyelmen kívül marad, mivel a törvény az időbeli hatály esetében csak két törvénynek - az elkövetéskor vagy az elbíráláskor hatályban levő jogszabálynak - az egybevetése alapján történő választás lehetőségére nyújt alapot [Btk. 2. §].

Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében;

a II. r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében mondotta ki bűnösnek.

Ezért az I. r. vádlottat főbüntetésül 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 2 évre a közügyektől eltiltásra;

a II. r. vádlottat 1 évi börtönbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását azonban 5 évi próbaidőre felfüggesztette.

A megállapított tényállás lényege a következő.

Az I. r. vádlott 1963. július 16. napjától az ezen ügy miatti fegyelmi úton történt elbocsátásáig, 1995-ig dolgozott a honvédség alkalmazásában. Az 53 éves, büntetlen előéletű asszony a cukorbeteg, emiatt állandó gondoskodásra szoruló, rokkant nyugdíjas férjével él együtt. Az I. r. vádlott jelenleg havi 26 000 forint keresettel munkaviszonyban van. Vagyontalan.

Az II. r. vádlott ugyancsak büntetlen előéletű asszony, aki 1986. évtől 1994. évig dolgozott a Magyar Honvédségnél, a munkaviszonyát felmondással szüntette meg. Jelenlegi munkaviszonyában 58 000 forint havi jövedelme van. Vagyona egy családi ház fele része. A férjétől különváltan él. Három gyermeket nevelt fel, akik már önállóak.

A vádbeli időben az I. r. vádlott a Magyar Honvédség Üzemanyag-ellátó Központja üzemanyagraktárában számviteli szolgálatvezetői; a II. r. vádlott ugyanitt pénztárosi beosztásban dolgozott. 1992. évben mindkettőjük anyagi helyzete megrendült; az I. r. vádlott beteg édesanyját vette magához és ápolta, a II. r. vádlott ekkor vált külön a férjétől és három - akkor még kiskorú - gyermekét egyedül nevelte. Annak érdekében, hogy rendszeres jogtalan haszonhoz jussanak - az I. r. vádlott kezdeményezésére - elhatározták, hogy a munkáltatójuk pénztárából különböző összegeket tulajdonítanak el, amelyen megosztoznak.

Elhatározásuknak megfelelően 1992. május 2. napjától kezdődően 1994. február 15. napjáig tizenkét alkalommal, esetenként 50 000 forinttól 350 000 forintig terjedő összegeket, összesen 1 902 901 forintot szereztek meg jogtalanul közösen úgy, hogy az összegeket a bankszámláról lehívták, és egymás között elosztották.

Ezen túlmenően az I. r. vádlott egyedül - a vádlott-társa tudta és közreműködése nélkül - ugyanebben az időben, majd a II. r. vádlott munkaviszonyának megszűnése után, 1995. június 9. napjáig további negyvenöt esetben, összesen 3 802 396 forintot tulajdonított el a munkáltatója pénztárából részben úgy, hogy a bevételeket nem bizonylatolta, részben pedig valótlan jogcímeken kiadásba helyezte azokat. Így az I. r. vádlott - részben társtettesként megvalósított - tevékenységével a munkáltatójának 5 705 297 forint kárt okozott, amelyből ő maga 1995. év folyamán 270 089 forintot megtérített.

A vádlottak cselekményeik leplezése érdekében különféle fiktív tartalmú okiratokat, pénztárbizonylatokat állítottak ki és használtak fel, illetőleg az I. r. vádlott a könyvelésben valótlan adatokat rögzített. Az általuk elkövetett, folytatólagosan megvalósított magánokirat-hamisítás vétsége vonatkozásában az ügyész a vádemelést mellőzte.

Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére, az I. r. vádlott fő- és mellékbüntetése tartamának a súlyosítása, a II. r. vádlott szabadságvesztésének a súlyosítása, annak próbaidőre történő felfüggesztése mellőzése és mellékbüntetésként közügyektől eltiltás kiszabása végett jelentett be fellebbezést.

Az I. r. vádlottnak és védőjének a perorvoslata enyhítésre, közelebbről a szabadságvesztés tartamának mérséklésére és próbaidőre történő felfüggesztésére, illetőleg - másodlagosan - a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének az alkalmazására irányult.

A megyei főügyész az ügyészi perorvoslatot - mindkét vádlottat illetően - változatlanul fenntartotta. Az I. r. vádlott vonatkozásában a jogi minősítés helyesbítését is indítványozta, rámutatva, hogy ez a vádlott is társtettesként valósította meg a terhére rótt, folytatólagosan elkövetett cselekményt.

A megyei bíróság a városi bíróság ítéletét megalapozottnak találta, mely összhangban állt a vádlottak beismerő vallomásával. A megalapozottságára tekintettel irányadó [Be. 239. § (1) bek.] tényállásból okszerűen vont következtetést a városi bíróság a vádlottak bűnösségére.

Nem tévedett az akkori joghelyzetben, amikor a cselekményük jogi minősítése, illetőleg az alkalmazandó büntetés meghatározása során az ítélet meghozatalakor (1998. szeptember 1. napján) hatályban volt, az 1997. évi LXXIII. törvénnyel módosított Btk. rendelkezéseit vette alapul. Ez ugyanis a vádlottakra nézve kedvezőbb elbírálást tett lehetővé, mint az elkövetéskor (1992. május 2. napjától 1995. június 9. napjáig terjedő időszak) hatályban levő büntető jogszabályok.

Az elsőfokú ítélet meghozatala és az ügy jogerős elbírálása között, 1999. március 1. napjától azonban az 1998. évi LXXXVII. törvény hatálybalépése folytán a Btk.-nak a vádlottakat érintő rendelkezései ismét módosultak. Az előállott újabb joghelyzetben a megyei bíróságnak még akkor sincs lehetősége az elsőfokú ítélet meghozatalakor hatályban volt törvény alkalmazására, amennyiben az enyhébb elbírálást tesz lehetővé, mint akár az elkövetéskor, akár az ügy jogerős befejezésekor hatályban levő Btk. rendelkezései. A Btk.-nak a büntetőtörvény időbeli hatályát meghatározó 2. §-a ugyanis főszabályként írja elő, hogy a bűncselekményt az elkövetés idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ez a büntető törvénykönyv visszaható erejének kizárását jelenti, amelyhez képest az idézett törvényhely második mondata csupán a büntetőjogi felelősség megszűnése, illetőleg enyhülése esetén enged kivételt akként, hogy amennyiben a cselekmény elbírálásakor hatályban levő új törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni. A Btk. 2. §-a tehát kizárólag vagy az elkövetéskor vagy az elbíráláskor (a jogerős határozat meghozatalának időpontjában) hatályban levő büntetőtörvény alkalmazására ad lehetőséget.

Mindebből következően a másodfokú bíróságnak vizsgálnia kellett, hogy a már hivatkozott két törvény közül melyik az, amely az adott esetben - mivel az elkövetett cselekmények nyilvánvalóan továbbra is bűncselekmények - a vádlottakra nézve kedvezőbb elbírálást tesz lehetővé. Ennek során a korábbi, illetőleg az újabb, a Btk. általános és különös részében foglalt rendelkezéseinek az összevetése alapján lehet megalapozottan állást foglalni (l. BJD 8422., BH 403/1996. szám).