43/1957. (VII. 23.) Korm. rendelet
a növényi kártevők elleni védekezés fokozott előmozdításáról
A növényvédelemről szóló 1956. évi 9. törvényerejű rendelet szerint a növényeket pusztító kártevők és a betegségek elleni védekezés elsősorban az ingatlan tulajdonosának, illetve használójának kötelessége. Az évek óta rendszeresen végzett növényvédelmi munka jelentős eredményeit azonban egyes termelők súlyosan veszélyeztetik azzal, hogy védekezési kötelezettségüket nem teljesítik és ezzel a környező, gondosan kezelt mezőgazdasági területeket is állandó, nagyarányú fertőzésnek teszik ki. Ennek megszüntetése érdekében a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a következőket rendeli.
1. § (1) A növényi kártevők vagy betegség továbbterjedésének megakadályozásához szükséges védekezési munkát a községi (fővárosi, városi kerületi) tanács végrehajtó bizottságának mezőgazdasági szakigazgatási szerve a termelő költségére haladéktalanul elvégeztetheti, ha a termelő védekezési kötelezettségének az előzetesen közölt írásbeli figyelmeztetés ellenére sem tesz eleget.
(2) Hatósági figyelmeztetés közlésére jogosult a községi mezőgazdasági felügyelő, a járási (fővárosi, városi kerületi) tanács végrehajtó bizottságának mezőgazdasági osztálya (csoportja), a megyei növényvédelmi felügyelő, a megyei növényvédő állomás, valamint a Földművelésügyi Minisztérium Növényvédelmi Szolgálata.
(3) A mezőgazdasági szakigazgatási szerv által elrendelt védekezést a községben (városban, kerületben) szervezett növényvédelmi brigáddal, vagy a megyei növényvédő állomással kell elvégeztetni.
2. § Az 1. § alapján végrehajtott védekezési munka költségeit a mezőgazdasági szakigazgatási szervek a védekezést elmulasztó terhére előírni kötelesek; az ebből eredő tartozásokat közadók módjára kell behajtani.
3. § (1) A jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
(2) E rendelet végrehajtásáról a földművelésügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben gondoskodik.
Dr. Münnich Ferenc s. k.,
a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány első elnökhelyettese