65/1981. (XII. 16.) MT rendelet

a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya között Párizsban az 1980. évi április hó 28. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény kihirdetéséről

(Az egyezmény jóváhagyásáról szóló jegyzékváltás az 1981. évi szeptember hó 2. napján megtörtént.)

1. §

A Minisztertanács a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya között Párizsban az 1980. évi április hó 28. napján aláírt, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt e rendelettel kihirdeti.

2. §

Az egyezmény magyar nyelvű szövege a következő:

"EGYEZMÉNY

a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem- és a vagyonadók területén

A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya

Attól az óhajtól vezetve, hogy egyezményt kössenek a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem-és a vagyonadók területén, és fejlesszék és megszilárdítsák a két ország közti gazdasági kapcsolatokat az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia Záróokmányában lefektetett elvek alapján, megállapodtak a következőkben:

1. cikk

Az Egyezmény alá eső személyek

Az Egyezmény azokra a személyekre terjed ki, akik az egyik Államban vagy mindkét Államban illetőséggel bírnak.

2. cikk

Az Egyezmény alá eső adók

(1) Az Egyezmény, a beszedés módjára való tekintet nélkül, azokra az adókra terjed ki, amelyeket a jövedelem és a vagyon után az egyik Állam vagy annak területi köztestületei részére beszednek.

(2) Jövedelem- és vagyonadóknak tekintendők azok az adók, amelyeket a teljes jövedelem, a teljes vagyon, vagy a jövedelem vagy vagyon részei után beszednek, ideértve az ingó vagy ingatlan vagyon elidegenítéséből származó nyereség utáni adókat, a vállalkozások által fizetett munkabérek teljes összege utáni adókat, valamint az értéknövekedési adókat.

(3) Azok a jelenleg létező adók, amelyekre az Egyezmény kiterjed, a következők:

a) a Magyar Népköztársaságban:

i) a jövedelemadók;

ii) a nyereségadók;

iii) a vállalati különadó;

iv) a házadó;

v) a házértékadó;

vi) a telekadó;

vii) a községfejlesztési hozzájárulás;

viii) a kereskedelmi társaságok osztalék és nyereség kifizetései utáni illeték;

(a továbbiakban "magyar adó");

b) a Francia Köztársaságban:

i) a jövedelemadó (l'impót sur le revenu);

ii) a társasági adó (l'impót sur les sociétés); ideértve minden forrásnál való levonást és a fent említett adókra vonatkozó minden előzetes levonást (a továbbiakban "francia adó").

(4) Az Egyezmény alkalmazandó azokra az azonos vagy hasonló jellegű adókra is, amelyeket az Egyezmény aláírása után a jelenleg létező adók mellett vagy azok helyett bevezetnek. Az Államok illetékes hatóságai értesítik egymást a vonatkozó adójogszabályaikban végrehajtott lényeges változásokról.

3. cikk

Általános meghatározások

(1) Az Egyezmény értelmében, ha a szövegösszefüggés eltérő értelmezést nem kíván:

a) "az egyik Állam" és "a másik Állam" kifejezés, az esetnek megfelelően, a Magyar Népköztársaságot vagy a Francia Köztársaságot jelenti;

b) a "személy" kifejezés magában foglalja a természetes személyt, a társaságot és minden más személyi egyesülést;

c) a "társaság" kifejezés jelenti a jogi személyeket, vagy azokat a jogalanyokat, amelyeket az adóztatás szempontjából jogi személyeknek tekintenek;

d) "az egyik Állam vállalkozása" és "a másik Állam vállalkozása" kifejezés az egyik Államban illetőséggel bíró személy, illetőleg a másik Államban illetőséggel bíró személy által folytatott vállalkozást jelent;

e) a "nemzetközi forgalom" kifejezés jelent minden olyan szállítást, amelyet egy olyan vállalkozás által üzemeltetett tengeri hajó, légijármű vagy közúti szállítást végző jármű bonyolít le, amelynél a tényleges üzletvezetés helye az egyik Államban van, kivéve, ha a tengeri hajót, a légijárművet vagy a közúti szállítást végző járművet csali a másik Államban levő helyek között üzemeltetik;

f) az "állampolgárok" kifejezés jelenti:

i) mindazokat a természetes személyeket, akik az egyik Állam állampolgárságával rendelkeznek;

ii) mindazokat a jogi személyeket, személyi társaságokat és társulásokat, amelyeket az egyik Államban érvényben levő jogszabályoknak megfelelően hoztak létre;

g) az "illetékes hatóság" kifejezés

i) a Magyar Népköztársaság esetében a pénzügyminisztert vagy meghatalmazott képviselőjét;

ii) a Francia Köztársaság esetében a költségvetési minisztert vagy meghatalmazott képviselőjét jelenti.

(2) Az Egyezménynek az egyik Állam által történő alkalmazásánál, ha a szövegösszefüggés eltérő értelmezést nem kíván, bármely abban meg nem határozott kifejezésnek olyan értelme van, mint amilyent arra nézve ennek az Államnak azokra az adókra vonatkozó jogszabályai megállapítanak, amelyekre az Egyezmény alkalmazást nyer.

4. cikk

Lakóhely az adó szempontjából

(1) Az Egyezmény értelmében az "egyik Államban illetőséggel bíró személy" kifejezés olyan személyt jelent, aki ennek az Államnak a jogszabályai szerint, ebben az Államban lakóhelye, állandó tartózkodási helye, üzletvezetésének helye vagy más hasonló ismérv alapján, adóköteles. Ez a kifejezés azonban nem vonatkozik olyan személyre, aki ebben az Államban csak az ott levő forrásokból származó jövedelem vagy az ott levő vagyon után adóköteles.

(2) Amennyiben egy természetes személy az (1) bekezdés rendelkezései szerint mindkét Államban illetőséggel bír, helyzetére a következők érvényesek:

a) ez a személy abban az Államban tekintendő illetőséggel bírónak, amelyben állandó lakóhellyel rendelkezik; ha mindkét Államban rendelkezik állandó lakóhellyel, úgy abban az Államban tekintendő illetőséggel bírónak, amelyben létérdekeinek központja van;

b) amennyiben nem határozható meg, hogy a személy létérdekeinek központja melyik Államban van, vagy ha az Államok egyikében sem rendelkezik állandó lakóhellyel, úgy abban az Államban tekintendő illetőséggel bírónak, amelyben szokásos tartózkodási helye van;

c) amennyiben a személynek mindkét Államban van, vagy egyikben sincs szokásos tartózkodási helye, úgy abban az Államban tekintendő illetőséggel bírónak, amelynek állampolgára;

d) amennyiben a személy mindkét Államnak, vagy egyiknek sem állampolgára, úgy az Államok illetékes hatóságai kölcsönös egyetértéssel rendezik a kérdést.

(3) Amennyiben más, mint egy természetes személy az (1) bekezdés rendelkezései szerint mindkét Államban illetőséggel bír, úgy abban az Államban tekintendő illetőséggel bírónak, amelyben tényleges üzletvezetésének helye van.

5. cikk

Telephely

(1) Az Egyezmény értelmében a "telephely" kifejezés állandó berendezést jelent, amellyel a vállalkozás a tevékenységét egészben vagy részben kifejti.

(2) A "telephely" kifejezés magában foglalja különösen:

a) a vezetés helyét,

b) a fiókot,

c) az irodát,

d) a gyártelepet,

e) a műhelyt és

f) a bányát, az olaj- vagy földgázkutat, a kőfejtőt vagy a természeti kincsek kiaknázására szolgáló minden más telepet.

(3) Az építési kivitelezés vagy szerelés csak akkor képez telephelyet, ha időtartama tizennyolc hónapot meghalad.

(4) Tekintet nélkül e cikk előző rendelkezéseire, nem tekintendők "telephelynek":

a) azok a berendezések, amelyeket kizárólag a vállalkozás áruinak raktározására, kiállítására vagy kiszolgáltatására használnak;

b) a vállalkozás áruinak olyan készletei, amelyeket kizárólag raktározás, kiállítás vagy kiszolgáltatás céljából tartanak;

c) a vállalkozás áruinak olyan készletei, amelyeket kizárólag abból a célból tartanak, hogy azokat egy másik vállalkozás feldolgozza;

d) az egyik Állam vállalkozása által, a tulajdonát képező és ebből az Államból származó árukon vagy felszerelési javakon végzett szerelés;

e) az állandó berendezés, amelyet kizárólag arra a célra használnak, hogy a vállalkozás részére árukat vásároljanak vagy információkat szerezzenek;

f) az állandó berendezés, amelyet kizárólag arra a célra használnak, hogy a vállalkozás részére bármely más, előkészítő vagy kisegítő jellegű tevékenységet folytassanak;

g) az állandó berendezés, amelyet kizárólag az a)-f) pontokban említett tevékenységek kombinációjára használnak, feltéve, hogy az állandó berendezésnek ebből a kombinációból származó össztevékenysége az előkészítő vagy kisegítő jelleget megtartja.

(5) Tekintet nélkül az (1) és (2) bekezdések rendelkezéseire, ha egy személy - kivéve a független képviselőt, akire a (6) bekezdés nyer alkalmazást - egy vállalkozás érdekében tevékenykedik és az egyik Államban meghatalmazása van, amellyel ott rendszeresen él, arra, hogy a vállalkozás nevében szerződéseket kössön, úgy ez a vállalkozás telephellyel bírónak tekintendő ebben az Államban minden olyan tevékenység tekintetében, amelyet ez a személy a vállalkozás részére kifejt, kivéve, ha az ilyen személy tevékenysége a (4) bekezdésben említett tevékenységekre korlátozódik, amelyek, ha azokat egy állandó berendezésen keresztül fejtenék ki, az említett bekezdés rendelkezései értelmében nem tennék ezt a berendezést telephellyé.

(6) A vállalkozást nem lehet úgy tekinteni, mintha annak az egyik Államban telephelye lenne csupán azért, mert tevékenységét ott alkusz, bizományos vagy más független képviselő útján fejti ki, feltéve, hogy ezek a személyek rendes üzleti tevékenységük keretében járnak el.

(7) Az a tény, hogy az egyik Államban illetőséggel bíró társaság egy olyan társaságot ural vagy azt egy olyan társaság uralja, amely a másik Államban illetőséggel bír vagy ott (akár telephely útján, akár más módon) fejti ki tevékenységét, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy ezeknek a társaságoknak bármelyikét is a másik telephelyévé tegye.

6. cikk

Ingatlan vagyonból származó jövedelem

(1) Az a jövedelem, amelyet az egyik Államban illetőséggel bíró személy a másik Államban fekvő ingatlan vagyonból (beleértve a mező- vagy erdőgazdasági üzemek jövedelmét) élvez, ebben a másik Államban adóztatható.

(2) Az "ingatlan vagyon" kifejezésnek olyan értelme van, mint amilyent arra nézve annak az Államnak a jogszabályai állapítanak meg, amelyben ez a vagyon fekszik. A kifejezés minden esetben magában foglalja a tartozékokat, a mező- és erdőgazdasági üzemek élő és holt felszerelését, azokat a jogokat, amelyekre a földtulajdonra vonatkozó magánjogi rendelkezések nyernek alkalmazást, az ingatlan vagyon haszonélvezeti jogát és az ásványlelőhelyek, források és más természeti kincsek kiaknázásáért vagy kiaknázásának jogáért járó változó vagy állandó fizetésekre vonatkozó jogokat; tengeri hajók, belvízi hajók és légijárművek nem tekintendők ingatlan vagyonnak.

(3) Az (1) bekezdés rendelkezései az ingatlan vagyon közvetlen kiaknázásából, bérbe adásából vagy haszonbérbe adásából, valamint a kiaknázás minden más formájából származó jövedelemre alkalmazandók.

(4) Az (1) és (3) bekezdés rendelkezései a vállalkozás ingatlan vagyonából származó jövedelemre, valamint a szabad foglalkozás gyakorlására szolgáló ingatlan vagyonból származó jövedelemre is alkalmazandók.

7. cikk

Vállalkozási nyereség

(1) Az egyik Állam vállalkozásának nyeresége csak ebben az Államban adóztatható, kivéve, ha a vállalkozás tevékenységét a másik Államban egy ott levő telephely útján fejti ki. Amennyiben a vállalkozás ily módon fejti ki tevékenységét, úgy a vállalkozás nyeresége a másik Államban adóztatható, azonban csak olyan mértékben, amilyen mértékben az ennek a telephelynek tudható be.

(2) A (3) bekezdés rendelkezéseit fenntartva, ha az egyik Állam vállalkozása tevékenységét a másik Államban egy ott levő telephely útján fejti ki, úgy ennek a telephelynek mindegyik Államban azokat a nyereségeket kell betudni, amelyeket akkor érhetett volna el, ha azonos vagy hasonló tevékenységet azonos vagy hasonló feltételek mellett, mint önálló vállalkozás fejtett volna ki és azzal a vállalkozással lebonyolított forgalmában, amelynek telephelye, teljesen független lett volna.

(3) A telephely nyereségének megállapításánál levonhatók az e telephely miatt felmerült költségek, beleértve az üzletvezetési és általános ügyviteli költségeket, tekintet nélkül arra, hogy abban az Államban merültek-e fel, ahol a telephely fekszik, vagy máshol.

(4) A telephelynek nem tudható be nyereség abból kifolyólag, hogy pusztán árukat vásárolt a vállalkozás részére.

(5) Az előző bekezdések céljaira a telephelynek betudandó nyereségeket évről évre azonos módon kell megállapítani, hacsak alapos és elégséges ok nincs más eljárásra.

(6) Amennyiben a nyereség olyan jövedelemtételeket tartalmaz, amelyekkel az Egyezmény más cikkei külön foglalkoznak, úgy azoknak a cikkeknek a rendelkezéseit e cikk rendelkezései nem érintik.

8. cikk

Nemzetközi szállítás

(1) Az a nyereség, amely tengeri hajóknak, légijárműveknek vagy közúti szállítást végző járműveknek a nemzetközi forgalomban való üzemeltetéséből származik, csak abban az Államban adóztatható, ahol a vállalkozás tényleges üzletvezetésének helye van.

(2) Az a nyereség, amely belvízi hajózás céljára szolgáló hajók üzemeltetéséből származik, csak abban az Államban adóztatható, ahol a vállalkozás tényleges üzletvezetésének helye van.

(3) Ha egy tengerhajózási vállalkozás tényleges üzletvezetésének helye egy tengeri hajó vagy belvízi hajó fedélzetén van, úgy e hely abban az Államban levőnek tekintendő, amelyikben e tengeri hajó vagy belvízi hajó hazai kikötője fekszik, vagy, hazai kikötő hiányában, abban az Államban, amelyben a tengeri hajó vagy belvízi hajó üzemben tartója illetőséggel bír.

(4) Az (1) bekezdés rendelkezései alkalmazandók azokra a nyereségekre is, amelyek valamely poolban, közös üzemeltetésben vagy nemzetközi üzemeltetésű szervezetben való részvételből származnak.

9. cikk

Kapcsolt vállalkozások

Amennyiben

a) az egyik Állam vállalkozása közvetlenül vagy közvetve a másik Állam vállalkozásának üzletvezetésében, ellenőrzésében vagy tőkéjében részesedik, vagy

b) ugyanazok a személyek közvetlenül vagy közvetve az egyik Állam vállalkozásának és a másik Állam vállalkozásának üzletvezetésében, ellenőrzésében vagy tőkéjében részesednek és ezekben az esetekben a két vállalkozás egymás között kereskedelmi vagy pénzügyi kapcsolataikra tekintettel olyan feltételekben állapodik meg, vagy olyan feltételeket szab, amelyek eltérnek azoktól, amelyben független vállalkozások egymással megállapodnának, úgy az a nyereség, amelyet a vállalkozások egyike e feltételek nélkül elért volna, e feltételek miatt azonban nem ért el, ennek a vállalkozásnak a nyereségéhez hozzászámítható és megfelelően megadóztatható.

10. cikk

Osztalék

(1) Az osztalék, amelyet az egyik Államban illetőséggel bíró társaság a másik Államban illetőséggel bíró személynek fizet, ebben a másik Államban adóztatható.

(2) Mindazonáltal ez az osztalék abban az Államban is, amelyben az osztalékot fizető társaság illetőséggel bír, ennek az Államnak a jogszabályai szerint megadóztatható, de ha az a személy, aki az osztalékot kapja, annak tényleges haszonhúzója, az így megállapított adó nem haladhatja meg:

a) az osztalék bruttó összegének 5 százalékát, ha a tényleges haszonhúzó olyan társaság (a személyi társaság kivételével), amely az osztalékot fizető társaság tőkéjének legalább 25 százalékban közvetlenül tulajdonosa;

b) minden egyéb esetben az osztalék bruttó összegének 15 százalékát.

Ez a bekezdés nem érinti a társaság adóztatását azon nyereség után, amelyből az osztalékot fizetik.

(3) Az e cikkben használt "osztalék" kifejezés részvényekből, élvezeti részvényekből vagy élvezeti jegyekből, bányarészjegyekből, alapítói érdekeltségből vagy nyereségrészesedést biztosító más jogokból - kivéve a követeléseket - származó jövedelmet, valamint egyéb társasági jogokból származó olyan jövedelmet jelent, amely annak az Államnak a jogszabályai szerint, amelyben a nyereséget felosztó társaság illetőséggel bír, a részvényekből származó jövedelemmel azonos adóztatási elbírálás alá esik.

(4) Az (1) és (2) bekezdés rendelkezései nem alkalmazandók, ha az osztalék egyik Államban illetőséggel bíró tényleges haszonhúzója a másik Államban, amelyben az osztalékot fizető társaság illetőséggel bír, akár egy ott levő telephely útján ipari vagy kereskedelmi tevékenységet fejt ki, akár egy ott levő állandó berendezés segítségével szabad foglalkozást űz, és az érdekeltség, amely után az osztalékot fizetik, ténylegesen ezekhez tartozik. Ebben az esetben a 7. cikk vagy a 14. cikk rendelkezései nyernek, az esettől függően, alkalmazást.

(5) A Magyar Népköztársaságban illetőséggel bíró személy, aki a Francia Köztársaságban illetőséggel bíró társaság által fizetett osztalékot kap, az erre az osztalékra vonatkozó, adott esetben e társaság által teljesített előzetes levonás visszatérítésében részesülhet. Ez a visszatérítés a Francia Köztársaságban a (2) bekezdés rendelkezéseinek megfelelően adóztatható. A visszatérített előzetes levonás bruttó összege az Egyezmény összes rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából osztaléknak tekintendő.

(6) Ha az egyik Államban illetőséggel bíró társaság nyereséget vagy jövedelmet élvez a másik Államból, úgy ez a másik Állam nem adóztathatja meg a társaság által fizetett osztalékot, kivéve, ha az osztalékot e másik Államban illetőséggel bíró személynek fizetik vagy ha az érdekeltség, amely után az osztalékot fizetik, ténylegesen ebben a másik Államban levő telephelyhez vagy állandó berendezéshez tartozik, sem pedig a társaság fel nem osztott nyereségét nem vetheti a fel nem osztott nyereség adója alá, még akkor sem, ha a kifizetett osztalék vagy a fel nem osztott nyereség egészben vagy részben e másik Államból származó nyereségből vagy jövedelemből áll.

(7) Tekintet nélkül a (6) bekezdés rendelkezéseire, ha az egyik Államban illetőséggel bíró társaság a másik Államban egy ott levő telephely útján ipari vagy kereskedelmi tevékenységet fejt ki, e telephely nyeresége, a társasági adó terhének viselése után, e másik Állam jogszabályainak megfelelően megadóztatható, de az adó mértéke nem haladhatja meg az 5 százalékot.

11. cikk

Kamat

(1) A kamat, amely az egyik Államból származik és amelyet a másik Államban illetőséggel bíró személynek fizetnek, ebben a másik Államban adóztatható.

(2) Az e cikkben használt "kamat" kifejezés mindenfajta követelésből származó jövedelmet jelent, akár biztosítva van jelzálogjoggal, akár nem, s akár ad jogot az adós nyereségeiben való részesedésre, akár nem, különösen pedig állami kölcsönökből és kölcsönkötvényekből származó jövedelmet jelent, beleértve az azokhoz kapcsolódó prémiumot és jutalmat.

(3) Az (1) bekezdés rendelkezései nem alkalmazandók, ha a kamat egyik Államban illetőséggel bíró tényleges haszonhúzója a másik Államban, amelyből a kamat származik, akár egy ott levő telephely útján ipari vagy kereskedelmi tevékenységet fejt ki, akár egy ott levő állandó berendezés segítségével szabad foglalkozást űz, és a követelés, amely után a kamatot fizetik, ténylegesen ezekhez tartozik. Ebben az esetben a 7. cikk vagy a 14. cikk rendelkezései nyernek, az esettől függően, alkalmazást.

(4) Ha az adós és a tényleges haszonhúzó, vagy mindegyikük és harmadik személyek kőzött különleges kapcsolatok állnak fenn és ezért a kamat összege azon követeléshez mérten, amely után fizetik, meghaladja azt az összeget, amelyben az adós és a tényleges haszonhúzó ilyen kapcsolatok nélkül megállapodott volna, úgy e cikk rendelkezéseit csak ez utóbbi összegre kell alkalmazni. Ebben az esetben a többletösszeg mindegyik Állam jogszabályai szerint és az Egyezmény más rendelkezéseinek figyelembevételével adóztatható.

12. cikk

Licencdíj

(1) A licencdíj, amely az egyik Államból származik és amelyet a másik Államban illetőséggel bíró személynek fizetnek, csak ebben a másik Államban adóztatható, ha az említett személy a licencdíj tényleges haszonhúzója.

(2) Az e cikkben használt "licencdíj" kifejezés azt a bármilyen jellegű térítést jelenti, amelyet irodalmi, művészeti vagy tudományos művek, beleértve a mozgókép filmeket és a rádió- vagy televíziós közvetítésre felvett műveket, szerzői jogának, szabadalmak, védjegyek, minták vagy modellek, tervek, titkos formulák vagy eljárások használatáért vagy használati jogáért, vagy ipari, kereskedelmi vagy tudományos felszerelések használatáért vagy használati jogáért és ipari, kereskedelmi vagy tudományos tapasztalatok közléséért fizetnek.

(3) Az (1) bekezdés rendelkezései nem alkalmazandók, ha a licencdíj egyik Államban illetőséggel bíró tényleges haszonhúzója a másik Államban, amelyből a licencdíj származik, akár egy ott levő telephely útján ipari vagy kereskedelmi tevékenységet fejt ki, akár egy ott levő állandó berendezés segítségével szabad foglalkozást űz, és a jog vagy vagyoni érték, amelyekért a licencdíjat fizetik, ténylegesen ezekhez tartozik. Ebben az esetben a 7. cikk vagy a 14. cikk rendelkezései nyernek, az esettől függően, alkalmazást.

(4) Ha az adós és a tényleges haszonhúzó, vagy mindegyikük és harmadik személyek között különleges kapcsolatok állnak fenn és ezért a licencdíj összege azon szolgáltatáshoz mérten, amely után fizetik, meghaladja azt az összeget, amelyben az adós és a tényleges haszonhúzó ilyen kapcsolatok nélkül megállapodott volna, úgy e cikk rendelkezéseit csak ez utóbbi összegre kell alkalmazni. Ebben az esetben a többletösszeg mindegyik Állam jogszabályai szerint és az Egyezmény más rendelkezéseinek figyelembevételével adóztatható.

13. cikk

Elidegenítésből származó nyereség

(1) Az egyik Államban illetőséggel bíró személynek a 6. cikkben meghatározott és a másik Államban fekvő ingatlan vagyon elidegenítéséből származó nyeresége ebben a másik Államban adóztatható.

(2) Az olyan ingó vagyon elidegenítéséből származó nyereség, amely az egyik Állam vállalkozása másik Államban levő telephelyének üzemi vagyona, vagy amely egy olyan állandó berendezéshez •tartozik, amellyel az egyik Államban illetőséggel bíró személy szabad foglalkozás gyakorlása céljából a másik Államban rendelkezik, beleértve az olyan nyereséget, amelyet ennek a telephelynek (egyedül vagy az egész vállalkozással együtt történő) elidegenítéséből vagy ennek az állandó berendezésnek az elidegenítéséből elérnek, ebben a másik Államban adóztatható.

(3) A nemzetközi forgalomban üzemeltetett tengeri hajók, légijárművek vagy közúti szállítást végző járművek, vagy az ilyen tengeri hajók, légi-járművek vagy közúti szállítást végző járművek üzemeltetésére szolgáló ingó vagyon elidegenítéséből származó nyereség csak abban az Államban adóztatható, amelyikben a vállalkozás tényleges üzletvezetésének helye van.

(4) Az (1), (2) és (3) bekezdésben nem említett vagyon elidegenítéséből származó nyereség csak abban az Államban adóztatható, amelyben az elidegenítő illetőséggel bír.

14. cikk

Szabad foglalkozás

(1) Az olyan jövedelem, amelyet az egyik Államban illetőséggel bíró személy szabad foglalkozásból vagy más önálló jellegű tevékenységből élvez, csak ebben az Államban adóztatható, kivéve, ha a személy tevékenységének kifejtéséhez a másik Államban rendszeresen állandó berendezéssel rendelkezik. Amennyiben a személy ilyen állandó berendezéssel rendelkezik, úgy a jövedelem a másik Államban adóztatható, de csak annyiban, amennyiben az ennek az állandó berendezésnek tudható be.

(2) A "szabad foglalkozás" kifejezés magában foglalja különösen az önállóan kifejtett tudományos, irodalmi, művészeti, nevelési vagy oktatási tevékenységet, valamint az orvosok, ügyvédek, mérnökök, építészek, fogorvosok és könyvszakértők önálló tevékenységét.

15. cikk

Nem önálló munka

(1) A 16., 18., 19., 20. és 21. cikkek rendelkezéseinek fenntartásával, a bér, fizetés és más hasonló térítés, amelyet az egyik Államban illetőséggel bíró személy nem önálló munkáért kap, csak ebben az Államban adóztatható, kivéve, ha a munkát a másik Államban végzik. Amennyiben a munkát ott végzik, úgy az ezért kapott térítés ebben a másik Államban adóztatható.

(2) Tekintet nélkül az (1) bekezdés rendelkezéseire, az a térítés, amelyet az egyik Államban illetőséggel bíró személy a másik Államban végzett nem önálló munkáért kap, csak az először említett Államban adóztatható, ha

a) a kedvezményezett a másik Államban a vonatkozó adózási évben nem tartózkodik összesen 183 napot meghaladó időszakban vagy időszakokban, és

b) a térítést olyan munkaadó fizeti vagy olyan munkaadó nevében fizetik, aki nem bír illetőséggel a másik Államban, és

c) a térítést nem a munkaadónak a másik Államban levő telephelye vagy állandó berendezése viseli.

(3) Tekintet nélkül e cikk előző rendelkezéseire, a nemzetközi forgalomban üzemeltetett tengeri hajó, légijármű vagy közúti szállítást végző jármű fedélzetén vagy a belvízi hajózás céljaira szolgáló hajó fedélzetén végzett nem önálló munkáért kapott térítés abban az Államban adóztatható, amelyben a vállalkozás tényleges üzletvezetésének helye van.

16. cikk

Igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági térítés

Az igazgatótanácsi vagy felügyelőbizottsági térítés, a jelenléti díj és más hasonló fizetés, amelyet az egyik Államban illetőséggel bíró személy olyan minőségében élvez, mint a másik Államban illetőséggel bíró társaság igazgatótanácsának vagy felügyelőbizottságának a tagja, ebben a másik Államban adóztatható.

17. cikk

Művészek és sportolók

(1) Tekintet nélkül a 14. és 15. cikkek rendelkezéseire, az olyan jövedelem, amelyet az egyik Államban illetőséggel bíró személy mint előadóművész, így színpadi, film-, rádió- vagy televíziós művész vagy zeneművész, vagy mint sportoló élvez a másik Államban kifejtett személyes tevékenységéből, ebben a másik Államban adóztatható.

(2) Amennyiben egy előadóművész vagy egy sportoló által ilyen minőségben személyesen kifejtett tevékenységből származó jövedelmet nem a művésznek vagy a sportolónak magának, hanem más személynek kell betudni, úgy ez a jövedelem, tekintet nélkül a 7., 14. és 15. cikkek rendelkezéseire, abban az Államban adóztatható, ahol a művész vagy a sportoló tevékenységét kifejtette, ha ez a művész vagy sportoló közvetlenül vagy közvetve részesedik ennek a személynek a nyereségéből.

(3) Tekintet nélkül az (1) bekezdés rendelkezéseire, az a térítés vagy nyereség, és az a fizetés, bér és más hasonló jövedelem, amelyet az egyik Államban illetőséggel bíró előadóművész vagy sportoló a másik Államban ilyen minőségben kifejtett személyes tevékenységéből élvez, csak az előbb említett Államban adóztatható, ha ezt a tevékenységet a másik Államban jelentős részben az előbb említett Államnak, ezen Állam egyik területi köztestületének, vagy egyik közjogi jogi személyének közalapjaiból finanszírozzák.

(4) Tekintet nélkül a (2) bekezdés rendelkezéseire, amennyiben egy előadóművész vagy egy sportoló által ilyen minőségben az egyik Államban személyesen kifejtett tevékenységből származó jövedelmet nem a művésznek vagy a sportolónak magának, hanem más személynek kell betudni, úgy ez a jövedelem, tekintet nélkül a 7., 14. és 15. cikkek rendelkezéseire, csak a másik Államban adóztatható:

a) ha ezt a másik személyt jelentős részben ennek a másik Államnak, ezen Állam egyik területi köztestületének vagy egyik közjogi jogi személyének közalapjaiból finanszírozzák, vagy ha ez a másik személy ennek a másik Államnak valamely nem hasznot hajtó szervezete, vagy

b) ha ezt a tevékenységet a két Állam között létrejött egyezmény vagy kulturális megállapodás keretében fejtik ki.

18. cikk

Nyugdíj

(1) A 19. cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezések fenntartásával, a nyugdíj és más hasonló térítés, amelyet az egyik Államban illetőséggel bíró személynek korábban végzett munkáért fizetnek, csak ebben az Államban adóztatható. • (2) Tekintet nélkül az (1) bekezdés rendelkezéseire, az egyik Állam társadalombiztosítási jogszabályai alapján fizetett nyugdíjak és más összegek csak ebben az Államban adóztathatók.

19. cikk

Közszolgálat

(1) A nem nyugdíj jellegű térítés, amelyet az egyik Állam vagy annak egyik területi köztestülete vagy egyik közjogi jogi személye fizet egy természetes személynek az ezen Államnak vagy köztestületnek vagy közjogi jogi személynek teljesített szolgálatért, csak ebben az Államban adóztatható.

(2) A nyugdíj, amelyet az egyik Állam vagy annak egyik területi köztestülete vagy egyik közjogi jogi személye akár közvetlenül, akár az általuk létesített alapból fizet egy természetes személynek az ezen Államnak vagy köztestületnek vagy közjogi jogi személynek teljesített szolgálatért, csak ebben az Államban adóztatható.

(3) A 15., 16. és 18. cikkek rendelkezései alkalmazandók az egyik Államnak vagy annak egyik területi köztestületének vagy egyik közjogi jogi személyének ipari vagy kereskedelmi tevékenysége keretében teljesített szolgálatért fizetett térítésre és nyugdíjra.

20. cikk

Tanulók

(1) Az az összeg, amelyet olyan tanuló vagy gyakornok kap ellátására, tanulmányaira vagy szakmai képzésére, aki közvetlenül az egyik Államban tett látogatása előtt a másik Államban illetőséggel bíró személy volt vagy most is az, és aki az előbb említett Államban kizárólag tanulmányi vagy szakmai képzési célból tartózkodik, nem adóztatható ebben az Államban, feltéve, hogy ezek a fizetések ezen az Államon kívül levő forrásokból származnak.

(2) Tekintet nélkül a 14. és 15. cikkek rendelkezéseire, az a térítés, amelyet olyan tanuló vagy gyakornok kap az előbb említett Államban végzett szolgálatokért, aki közvetlenül az egyik Államban tett látogatása előtt a másik Államban illetőséggel bíró személy volt vagy most is az, és aki az előbb említett Államban kizárólag tanulmányi vagy szakmai képzési célból tartózkodik, nem adóztatható az előbb említett Államban, feltéve, hogy ezek a szolgálatok tanulmányaival vagy szakmai képzésével kapcsolatosak, vagy az e szolgálatokért járó térítés az ellátására rendelkezésére álló források kiegészítéséhez szükségesek.

21. cikk

Tanárok és kutatók

(1) Az a térítés, amelyet olyan tanár vagy kutató, aki közvetlenül az egyik Államban tett látogatása előtt a másik Államban illetőséggel bíró személy volt vagy most is az, és aki az előbb említett Államban kizárólag tanítás vagy kutatás folytatása céljából tartózkodik, ezért a tevékenységéért kap, nem adóztatható ebben az Államban két évet meg nem haladó időszakban.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezései nem alkalmazandók a nem közérdekből vállalt, hanem elsősorban egy vagy több meghatározott személy részére különleges előnyt biztosító kutatómunkáért kapott térítésre.

22. cikk

Egyéb jövedelem

(1) Az egyik Államban illetőséggel bíró személynek az Egyezmény előző cikkeiben nem említett jövedelemrészei, bárhonnan származzanak is, csak ebben az Államban adóztathatók.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezései nem alkalmazandók a 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott ingatlan vagyonból származó jövedelmen kívüli jövedelemre, ha a jövedelemnek az egyik Államban illetőséggel bíró kedvezményezettje a másik Államban akár egy ott levő telephely útján ipari vagy kereskedelmi tevékenységet fejt ki, akár egy ott levő állandó berendezés segítségével szabad foglalkozást űz, és a jog vagy a vagyon, amelyből a jövedelem származik, ténylegesen ezekhez tartozik. Ebben az esetben a 7. cikk vagy a 14. cikk rendelkezései nyernek, az esettől függően, alkalmazást.

23. cikk

Vagyon

(1) A 6. cikkben említett olyan ingatlan vagyon, amely az egyik Államban illetőséggel bíró személy tulajdonát képezi és a másik Államban fekszik, ebben a másik Államban adóztatható.

(2) Az ingó vagyon, amely egy olyan telephely üzemi vagyonának részét képezi, amellyel az egyik Állam vállalata a másik Államban rendelkezik, vagy az az ingó vagyon, amely az egyik Államban illetőséggel bíró személynek a másik Államban levő, szabad foglalkozás gyakorlására szolgáló állandó berendezéséhez tartozik, ebben a másik Államban adóztatható.

(3) A nemzetközi forgalomban üzemeltetett tengeri hajókból, légi járművekből és közúti szállítást végző járművekből álló vagyon, a belvízi hajózás céljára szolgáló hajókból álló vagyon, valamint az ezek üzemeltetésére szolgáló ingó vagyon csak abban az Államban adóztatható, amelyben a vállalkozás tényleges üzletvezetésének helye van.

(4) Az egyik Államban illetőséggel bíró személy minden más vagyonrésze csak ebben az Államban adóztatható.

24. cikk

Rendelkezések a kettős adóztatás elkerülésére

A kettős adóztatást a következőképpen kell elkerülni:

(1) A Magyar Népköztársaság vonatkozásában: a) Amennyiben a Magyar Népköztársaságban illetőséggel bíró személy olyan jövedelmet élvez vagy olyan vagyona van, amely az Egyezmény rendelkezései szerint a Francia Köztársaságban adóztatható, úgy a Magyar Népköztársaság, az alábbi b) és c) pontokban foglalt rendelkezések fenntartásával, ezt a jövedelmet vagy vagyont kiveszi az adóztatás alól.

b) Amennyiben a Magyar Népköztársaságban illetőséggel bíró személy olyan jövedelemrészt élvez, amely a 10. cikk rendelkezései szerint a Francia Köztársaságban adóztatható, úgy a Magyar Népköztársaság levonja ennek a személynek a jövedelme után beszedendő adóból azt az összeget, amely megfelel a Francia Köztársaságban fizetett adónak. Az így levont összeg azonban nem haladhatja meg a levonás előtt megállapított adónak azt a részét, amely a Francia Köztársaságból élvezett jövedelemre esik.

c) Amennyiben az Egyezmény bármely rendelkezése szerint valamely, a Magyar Népköztársaságban illetőséggel bíró személy által élvezett jövedelem vagy a tulajdonát képező vagyon ki van véve az adóztatás alól a Magyar Népköztársaságban, a Magyar Népköztársaság mindazonáltal ennek a személynek a többi jövedelmére vagy vagyonára történő adó megállapításánál figyelembe veheti a kivett jövedelmet vagy vagyont.

(2) A Francia Köztársaság vonatkozásában:

a) Az alábbi b) pontban nem említett jövedelmek mentesülnek a 2. cikk (3) bekezdésének a) pontjában említett francia adók alól, ha ezek a jövedelmek az Egyezmény értelmében a Magyar Népköztársaságban adóztathatók.

b) A 10., 14., 16. és 17. cikkekben említett olyan jövedelmek, amelyek a Magyar Népköztársaságból származnak, az említett cikkek rendelkezéseinek megfelelően bruttó összegük után a Francia Köztársaságban adóztathatók. Az ezen jövedelmek után beszedett magyar adó feljogosítja a Francia Köztársaságban illetőséggel bíró személyeket olyan adóbeszámításra, amely megfelel a beszedett magyar adó összegének, de amely nem haladhatja meg az ezekre a jövedelmekre vonatkozó francia adó összegét. A beszámítást a 2. cikk (3) bekezdésének a) pontjában előirányzott adókra kell alkalmazni, amelyeknek adóalapjában a szóban forgó jövedelmek bennfoglaltatnak.

c) Tekintet nélkül az a) és b) pontok rendelkezéseire, a francia adót az Egyezmény értelmében a Francia Köztársaságban adóztatható jövedelmekre olyan mértékben kell megállapítani, amely megfelel a francia jogszabályok szerint adóztatható teljes jövedelmeknek.

25. cikk

Egyenlő elbánás

(1) Az egyik Állam állampolgárai a másik Államban nem vethetők sem olyan adóztatás, sem pedig azzal összefüggő olyan kötelezettség alá, amely más vagy terhesebb, mint az, amelynek e másik Állam állampolgárai azonos körülmények között alá vannak vagy alá lehetnek vetve. Ez a rendelkezés, tekintet nélkül az 1. cikk rendelkezéseire, olyan személyekre is alkalmazandó, akik nem bírnak illetőséggel egyik Államban sem.

(2) Az egyik Állam vállalkozásának a másik Államban levő telephelyét e másik Államban nem lehet kedvezőtlenebbül adóztatni, mint e másik Állam azonos tevékenységet folytató vállalkozásait. Ez a rendelkezés nem értelmezendő akként, mintha az egyik államot arra kötelezné, hogy a másik Államban illetőséggel bíró személyeknek személyi állapot vagy családi terhek alapján olyan egyéni levonásokat, adókedvezményeket és adómérsékléseket nyújtson, amelyeket a saját területén illetőséggel bíró személyeknek nyújt.

(3) Kivéve azt az esetet, amikor a 9. cikknek, a 11. cikk (4) bekezdésének vagy a 12. cikk (4) bekezdésének rendelkezései nyernek alkalmazást, az egyik Állam vállalkozása által a másik Államban illetőséggel bíró személynek fizetett kamat, licencdíj és más költség ugyanolyan feltételek mellett levonható e vállalkozás adóztatható nyereségének megállapításánál, mintha azokat az először említett Államban illetőséggel bíró személy részére fizették volna. Hasonlóképpen, az egyik Állam vállalkozásának a másik Államban illetőséggel bíró személlyel szemben fennálló tartozásai ugyanolyan feltételek mellett levonhatók e vállalkozás adóztatható vagyonának megállapításánál, mintha ezek a tartozások az először említett Államban illetőséggel bíró személlyel szemben álltak volna fenn.

(4) Az egyik Állam vállalkozásai, amelyeknek tőkéje teljesen vagy részben, közvetlenül vagy közvetve a másik Államban illetőséggel bíró egy vagy több személy tulajdonában vagy ellenőrzése alatt van, az először említett Államban nem vethetők sem olyan adóztatás, sem pedig azzal összefüggő olyan kötelezettség alá, amely terhesebb, mint azok, amelyeknek az először említett Állam más hasonló vállalkozásai alá vannak vagy alá lehetnek vetve.

(5) A jelen cikk rendelkezései, tekintet nélkül a 2. cikk rendelkezéseire, bármilyen fajtájú vagy megnevezésű adókra alkalmazandók.

26. cikk

Egyeztető eljárás

(1) Ha egy személy véleménye szerint az egyik Állam vagy mindkét Állam intézkedései ránézve olyan adóztatáshoz vezetnek vagy fognak vezetni, amely nem felel meg az Egyezmény rendelkezéseinek, úgy, ezeknek az Államoknak a belső jogszabályai szerinti jogorvoslattól függetlenül, ügyét előterjesztheti annak az Államnak az illetékes hatóságához, amelyben illetőséggel bír, vagy, ha ügye a 25. cikk (1) bekezdése alá tartozik, annak az Államnak az illetékes hatóságához, amelynek állampolgára. Az ügyet arra az intézkedésre vonatkozó első értesítést követő három éven belül kell előterjeszteni, amely az Egyezmény rendelkezéseinek meg nem felelő adózáshoz vezet.

(2) Ha az illetékes hatóság a kifogást jogosnak találja és maga nincs abban a helyzetben, hogy kielégítő megoldást találjon, úgy törekedni fog az ügyet a másik Állam illetékes hatóságával egyetértésben úgy rendezni, hogy az Egyezménynek meg nem felelő adóztatás elkerülhető legyen. Az így létrejött megállapodást alkalmazni kell, bármilyen határidőket írnak is elő az Államok belső jogszabályai.

(3) Az Államok illetékes hatóságai törekedni fognak arra, hogy a nehézségeket, amelyek az Egyezmény alkalmazásánál felmerülnek, egymással egyetértésben megoldják.

Az Államok illetékes hatóságai többek között érintkezésbe léphetnek egymással egyetértés létrehozása céljából a tekintetben, hogy

a) az a nyereség, amely az egyik Államban levő, a másik Állam vállalkozásához tartozó telephelynek tudható be, a két Államban azonos módon legyen figyelembe véve;

b) az a jövedelem, amely az egyik Szerződő Államban illetőséggel bíró személynek és a 9. cikkben említett olyan kapcsolatban álló személynek jár, aki a másik Államban bír illetőséggel, azonos módon legyen figyelembe véve.

Tanácskozhatnak arról is, hogy miként lehet a kettős adóztatást elkerülni olyan esetekben, amelyeket az Egyezmény nem tartalmaz.

(4) Az Államok illetékes hatóságai az előző bekezdések értelmében létrehozandó egyetértés elérése céljából egymással közvetlenül érintkezhetnek. Amennyiben szóbeli véleménycsere az egyetértés elérése érdekében célszerűnek látszik, úgy az ilyen véleménycsere lefolytatható olyan bizottságban, amely az Államok illetékes hatóságainak képviselőiből áll.

(5) Az Államok illetékes hatóságai közösen szabályozzák az Egyezmény alkalmazási módozatait, különösen azokat a formalitásokat, amelyeknek az egyik Államban illetőséggel bíró személynek eleget kell tennie ahhoz, hogy a másik Államban az Egyezmény által előirányzott adómérséklésben vagy adó alóli mentesítésben részesüljön.

27. cikk

Kölcsönös tájékoztatás

(1) Az Államok illetékes hatóságai kicserélik az Egyezmény vagy az Államoknak az Egyezményben érintett adókra vonatkozó belső jogszabályai végrehajtásához szükséges tájékoztatásokat, amennyiben az általuk előirányzott adóztatás nem ellentétes az Egyezménnyel. A kölcsönös tájékoztatást az 1. cikk nem korlátozza. Az Államnak a kapott tájékoztatást ugyanúgy kell titokban tartania, mint az ennek az Államnak belső jogszabályai szerint kapott tájékoztatásokat és csak olyan személyeknek vagy hatóságoknak (ideértve a bíróságokat és az államigazgatási szerveket) lehet hozzáférhetővé tenni, amelyek az Egyezményben érintett adók kivetésével vagy beszedésével, ezen adók érvényesítésével és az azokra vonatkozó perléssel, vagy az ezekkel az adókkal kapcsolatos jogorvoslatra vonatkozó határozatokkal foglalkoznak. Ezek a személyek vagy hatóságok csak ezekre a célokra használhatják fel a tájékoztatásokat. Ezek a személyek vagy hatóságok nyilvános bírósági tárgyalásokon vagy bírósági határozatokban a tájékoztatásokat felhasználhatják. A kapott tájékoztatást, az azt nyújtó Állam kívánságára, titokban kell tartani.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezései semmi esetre sem értelmezhetők úgy, mintha azok az egyik Államot kötelezhetnék:

a) olyan államigazgatási intézkedések hozatalára, amelyek ennek vagy a másik Államnak a jogszabályaitól és államigazgatási gyakorlatától eltérnek;

b) olyan tájékoztatás adására, amely ennek vagy a másik Államnak a jogszabályai szerint vagy rendes államigazgatási gyakorlatában nem szerezhető be;

c) olyan tájékoztatás adására, amely kereskedelmi, ipari, foglalkozási titkot vagy üzleti eljárást tárna fel, vagy amelynek a közlése ellentmondana a közrendnek.

28. cikk

Diplomáciai és konzuli tisztviselők

(1) Az Egyezmény rendelkezései nem érintik a diplomáciai képviseletek tagjainak és azok magánszemélyzetének, a konzulátus tagjainak, valamint a nemzetközi szervezeteknél levő állandó delegációk tagjainak adózási kiváltságait, amelyek a nemzetközi jog általános szabályai szerint vagy külön megegyezések rendelkezései alapján őket megilletik.

(2) Tekintet nélkül a 4. cikk rendelkezéseire, bármely természetes személy, aki az egyik Állam másik Államban vagy egy harmadik Államban levő diplomáciai képviseletének, konzulátusának vagy állandó delegációjának a tagja, az Egyezmény szempontjából a küldő Államban illetőséggel bíró személynek tekintendő, feltéve:

a) hogy a nemzetközi jog szerint a fogadó Államban nem adóköteles az ezen Államon kívüli forrásokból származó jövedelem vagy az ezen Államon kívül fekvő vagyon tekintetében

és

b) hogy a küldő Államban adó szempontjából ugyanolyan kötelezettségeknek van alávetve az egész világra kiterjedően teljes jövedelme vagy vagyona tekintetében, mint az ebben az Államban illetőséggel bíró bármely személy.

(3) Az Egyezmény nem alkalmazandó a nemzetközi szervezetekre, azok szerveire vagy tisztviselőire, sem az olyan személyekre, akik egy harmadik Állam diplomáciai képviseletének vagy konzulátusának vagy állandó delegációjának tagjai, amennyiben az egyik Állam területén tartózkodnak és a jövedelem- vagy a vagyonadó tekintetében nem tekintendők az egyik vagy a másik Államban illetőséggel bíróknak.

29. cikk

Az Egyezmény területi hatálya

Az Egyezményt alkalmazni kell

a) a Magyar Népköztársaság vonatkozásában a Magyar Népköztársaság területén,

b) a Francia Köztársaság vonatkozásában a Francia Köztársaság európai és tengerentúli megyéiben és e megyék parti tengerén kívül fekvő olyan területeken, amelyeken, a nemzetközi joggal összhangban, a Francia Köztársaság a tengerfenékre, a tenger altalajára és azok természeti kincseire vonatkozó jogot gyakorolhatja.

30. cikk

Hatálybalépés

(1) Az Egyezményt mindkét Állam jogszabályai által megkívánt eljárás szerint jóvá kell hagyni. Az Egyezmény azt a hónapot követő harmadik hónap első napján lép hatályba, amelyben a megkívánt formaságoknak a két Államban való teljesítését tanúsító jegyzékváltás létrejött.

(2) Rendelkezései első ízben alkalmazandók:

a) a forrásnál való levonás útján beszedett adók tekintetében, az Egyezmény hatálybalépésének napjától kezdődően kifizetésre bocsátott összegekre;

b) az egyéb jövedelemadók tekintetében, az azon naptári évet követő adózási évben keletkezett jövedelmekre, amelynek folyamán a fenti (1) bekezdésben említett jegyzékváltás létrejött, vagy az ugyanezen adózási évben könyvelésileg lezárt üzletévre vonatkozó jövedelmekre;

c) a vagyonadók tekintetében, az olyan vagyonrészekre, amelyek azt a naptári évet követő adózási évben adóztathatók, amelynek folyamán a fenti (1) bekezdésben említett jegyzékváltás létrejött.

31. cikk

Felmondás

(1) Az Egyezmény határozatlan ideig marad hatályban. Mindazonáltal az Egyezmény a hatálybalépésének napjától számított ötéves időszak után, legalább 6 hónapos előzetes értesítéssel diplomáciai úton bármely naptári év végére felmondható.

(2) Ebben az esetben rendelkezései utoljára alkalmazandók:

a) a forrásnál való levonás útján beszedett adók tekintetében, a legkésőbb annak a naptári évnek december 31. napján kifizetésre bocsátott összegekre, amelynek végére a felmondást közölték;

b) az egyéb jövedelem- és vagyonadók tekintetében, az olyan jövedelem- és vagyonrészekre, amelyek abban a naptári évben adóztathatók, amelynek végére a felmondást közölték, vagy amelyek az ezen évben könyvelésileg lezárt üzletévre vonatkoznak.

Ennek hiteléül az erre kellőképpen felhatalmazott alulírottak az Egyezményt aláírták.

Készült Párizsban, 1980. április 28-án, két példányban, magyar és francia nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles.

A Magyar Népköztársaság Kormánya nevében:

Faluvégi Lajos s. k.,

A Francia Köztársaság Kormánya nevében:

Maurice Papon s. k.,"

JEGYZŐKÖNYV

A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya közötti, a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló Egyezmény aláírásakor alulírottak a következő rendelkezésekben állapodtak meg:

(1) A 3. cikk (1) e) bekezdésével kapcsolatban, a "nemzetközi forgalom" kifejezés jelent minden olyan szállítást is, amelyet konténerrel bonyolítanak le, ha ez a szállítás csak valamely, a nemzetközi forgalomban lebonyolított szállítás kiegészítése.

(2) A 6. cikkel kapcsolatban, az a jövedelem, amely olyan társaságnak, illetőleg jogi személynek a részvényeiből, részjegyeiből vagy az azokban fennálló érdekeltségből származik, amelynek az egyik Államban ingatlan vagyona van, és ez a jövedelem ennek az Államnak a jogszabályai szerint ugyanolyan adózásnak van alávetve, mint az ingatlan vagyonból származó jövedelem, úgy az ebben az Államban adóztatható.

(3) a) A 7. cikk (1) és (2) bekezdéseivel kapcsolatban, ha az egyik Állam vállalkozása a másik Államban egy ott levő telephely útján árut ad el vagy valamely tevékenységet fejt ki, úgy ennek a telephelynek a nyereségét nem a vállalkozás által kapott teljes összeg alapján állapítják meg, hanem csupán a telephely tényleges tevékenységének ezekért az eladásokért vagy ezért a tevékenységért betudható térítés alapján.

Tanulmányi, szállítási szerződések, illetőleg ipari, kereskedelmi vagy tudományos felszerelések vagy berendezések felszerelésére vagy építésére, vagy közmunkákra vonatkozó szerződések esetében, amennyiben a vállalkozásnak telephelye van, e telephely nyereségét nem a szerződés teljes összegének alapján kell megállapítani, hanem csupán a szerződés azon részének alapján, amelyet ténylegesen ez a telephely teljesített abban az Államban, ahol ez a telephely van. A szerződésnek a vállalkozás székhelye által teljesített részére vonatkozó nyereség csak abban az Államban adóztatható, amelyben ez a vállalkozás illetőséggel bír.

b) A 7. cikk (1) bekezdésével kapcsolatban, mindenfajta térítés, amelyet ipari, kereskedelmi vagy tudományos felszerelések használatáért vagy használati jogáért fizetnek, a vállalkozás olyan nyereségének tekintendő, amelyre a 7. cikk rendelkezései nyernek alkalmazást.

(4) A 8. cikkéi kapcsolatban, az (1), (2) és (3) bekezdések rendelkezései alkalmazást nyernek az ügynökségek tevékenységeire és más kiegészítő jellegű tevékenységekre is, amelyek tengeri hajóknak légi járműveknek és közúti szállítást végző járműveknek a nemzetközi forgalomban való közvetlen üzemeltetéséhez szorosan kapcsolódnak és amelyeket a tengerhajózási, légiforgalmi és közúti szállítási vállalkozások folytatnak.

(5) A 10. cikkel kapcsolatban, a (2) a) bekezdés rendelkezései alkalmazandók a közkereseti társaság formájában létrehozott külföldi részvétellel működő magyar gazdasági társulásokra.

(6) a) A 13. cikkel kapcsolatban, az a nyereség, amely olyan társaságnak, illetőleg jogi személynek a részvényei, részjegyei vagy az azokban fennálló érdekeltség elidegenítéséből származik, amelynek az egyik Államban ingatlan vagyona van, és ez a nyereség ennek az Államnak a jogszabályai szerint ugyanolyan adózásnak van alávetve, mint az ingatlan vagyon elidegenítéséből származó nyereség, úgy az ebben az Államban adóztatható.

b) Tekintet nélkül a 13. cikk (4) bekezdésének rendelkezéseire, az olyan részvények vagy részjegyek elidegenítéséből származó nyereség, amelyek az egyik Államban illetőséggel bíró társaságban fennálló jelentős érdekeltség részét képezik, ebben az Államban adóztatható, belső jogszabályainak rendelkezései szerint. Jelentős érdekeltség akkor áll fenn, ha az átruházó egyedül vagy kapcsolatban, illetőleg rokonságban álló személyekkel együtt, közvetlenül vagy közvetve annyi részvénnyel vagy részjeggyel rendelkezik, amelyeknek összessége a társaság nyereségéből 25 százalékra vagy annál többre ad jogot.

(7) A 23. cikkel kapcsolatban, azok a vagyonrészek, amelyek olyan társaságnak, illetőleg jogi személynek a részvényeiből, részjegyeiből vagy az azokban fennálló érdekeltségből állnak, amelynek az egyik Államban ingatlan vagyona van és ezek a vagyonrészek ennek az Államnak a jogszabályai szerint ugyanolyan adózásnak vannak alávetve, mint az ingatlan vagyon, úgy ezek a vagyonrészek ebben az Államban adóztathatók.

(8) A 25. cikkel kapcsolatban:

a) az (1) bekezdésben foglaltak semmiképpen sem értelmezhetők akként, mintha akadályoznák a Francia Köztársaságot abban, hogy csak francia állampolgárságú személyeknek nyújtson olyan ingatlanok vagy ingatlanrészek elidegenítéséből származó nyereségre adómentességet, amely ingatlanok vagy ingatlanrészek a Francia Köztársaságban olyan franciák lakóhelyét képezik, akik a Francia Köztársaságban nem állandó lakosok, mint ezt az Általános Adótörvénykönyv (Code géneral des Impóts) 150 C cikke előírja; és

b) a (3) bekezdésben foglaltak semmiképpen sem értelmezhetők akként, mintha akadályoznák a Francia Köztársaságot abban, hogy az Általános Adótörvénykönyv 212. cikkében foglalt rendelkezéseket alkalmazza valamely francia társaság által egy külföldi anyatársaság részére fizetett kamatra vonatkozólag.

Ennek hiteléül alulírottak aláírták a Jegyzőkönyvet, amely ugyanazon a napon lép hatályba és ugyanakkor veszti hatályát, mint az Egyezmény.

Készült Párizsban, 1980. április 28-án, két példányban, magyar és francia nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles.

A Magyar Népköztársaság Kormánya nevében:

Faluvégi Lajos s. k.,

A Francia Köztársaság Kormánya nevében:

Maurice Papon s. k."

3. §

(1) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Rendelkezéseit első ízben alkalmazni kell a forrásnál való levonás útján beszedett adók tekintetében az 1981. évi december hó 1. napjától; egyéb jövedelemadók tekintetében az 1982. évi január hó 1. napjával kezdődő adózási évben keletkezett jövedelmekre vagy az ugyanezen adózási évben könyvelésileg lezárt üzletévre vonatkozó jövedelmekre; a vagyonadók tekintetében pedig az olyan vagyonrészekre, amelyek az 1982. évi január hó 1. napjával kezdődő adózási évben adóztathatók.

(2)[1] A rendelet végrehajtásáról az adópolitikáért felelős miniszter gondoskodik.

Lázár György s. k.,

a Minisztertanács elnöke