1987. évi 6. törvényerejű rendelet

az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény módosításáról

A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvényt (a továbbiakban: Eüt.) a következők szerint módosítja:

1. §[1]

2. §[2]

3. §[3]

4. §[4]

5. §[5]

6. §[6]

7. § Az Eüt. 51. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) Az 50. § (2)-(3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a szövet kivétele során is alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy csontvelő átültetés esetében a szövetkivétel kiskorú személy testéből is történhet a törvényes képviselője hozzájárulásával.

Korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy testéből történő szövetkivételhez az adományozó hozzájárulása is szükséges."

8. § Az Eüt. 58. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

"(4) Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyagot (készítményt) csak engedéllyel szabad forgalomba hozni. Az engedélyezés feltételeit az egészségügyi miniszter állapítja meg. Az (1)-(2) bekezdésben, valamint az 56. § (2) bekezdésében foglaltakat ezekre az anyagokra (készítményekre) is alkalmazni kell"

9. §[7]

10. § Az Eüt. 64. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A kórházban meghalt személy holttestét kórbonctani vizsgálat alá kell vonni. Olyan személy holttestén, aki nem kórházban halt meg, a halál oka, vagy az alapbetegsége megállapítása céljából - a kezelőorvos, valamint a közeli hozzátartozó kérelmére - kórbonctani vizsgálatot lehet végezni. Jogszabályban meghatározott esetekben, illetőleg a közeli hozzátartozó kérelmére a kórbonctani vizsgálatot mellőzni lehet.

(3) Rendkívüli halál esetén hatósági eljárást kell lefolytatni, ennek keretében - jogszabályban meghatározott esetben - hatósági boncolást kell végezni. A rendkívüli halál esetén kívül hatósági boncolást lehet végezni akkor is, ha azt valamely fontos körülmény indokolja."

11. § Az Eüt. 65. §-ának (1)-(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) Kórbonctani vizsgálat (hatósági boncolás) során a holttestből szervet vagy szövetet kivenni a halál okának, vagy az alapbetegségnek a megállapítása végett, valamint gyógyító célú felhasználásra szabad. A szerv (szövet) kivétel módját, valamint a holttesten való egyéb orvosi beavatkozás eseteit jogszabály határozza meg. Az orvosi beavatkozás a halál okának és körülményeinek megállapítását nem akadályozhatja.

(2) A szerv (szövet) kivétele kegyeleti jogokat nem sérthet. A gyógyító célú szerv és szövet kivétel nem végezhető el, ha az ellen a meghalt személy még életében - a jogszabály által meghatározott módon - tiltakozott.

(3) Holttestből szervet (szövetet) élő személy testébe gyógykezelése érdekében történő átültetés céljából csak azok az orvosok vehetnek ki, akiket erre a kórház vezetője kijelölt. Szervet vagy olyan szövetet, amely a halál beállta után csak igen rövid ideig alkalmas átültetésre, abban az esetben szabad kivenni, ha a halál beálltát három, az átültetésben részt nem vevő orvos együttesen megállapította és aláírásával igazolta."

12. §[8]

13. §[9]

14. §[10]

15. §[11]

16. §[12]

17. §[13]

18. §[14]

19. §[15]

20. §[16]

Losonczi Pál s. k.,

a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke

Katona Imre s. k.,

a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára

Lábjegyzetek:

[1] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[2] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[3] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[4] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[5] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[6] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[7] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[8] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[9] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[10] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[11] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[12] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[13] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[14] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[15] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.

[16] Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (1) bekezdése b) pontja. Hatálytalan 1998.07.01.