21/1992. (X. 13.) HM rendelet

a szolgálati tevékenységgel összefüggő érdemek elismeréséről

A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 7. §-ának (1) és (2) bekezdésében, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 342. §-a (2) bekezdésének j) pontjában kapott felhatalmazás alapján a szolgálati tevékenység végzése és támogatása során szerzett kiemelkedő érdemek elismerésére a következőket rendelem el:[1]

1. §[2]

A rendelet hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztérium, hivatalai és háttérintézményei, a katonai felsőoktatási intézmények és a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok, a Magyar Honvédség katonai szervezetei (a továbbiakban együtt: honvédség) hivatásos, szerződéses és hadköteles állományára, illetve köztisztviselőire, ügykezelőire, fizikai alkalmazottaira és közalkalmazottaira, valamint a honvédségi szervek munkáját segítő személyekre.

2. §

(1) A honvédségnél hivatásos, továbbszolgáló állományban ténylegesen eltöltött évek elismerésére

"Szolgálati Jel"-et

alapítok.

(2) Az eltöltött évek után

a) a Tiszti Szolgálati Jel, valamint a Tiszthelyettesi (Zászlósi) Szolgálati Jel

I. fokozata 30 év,

II. fokozata 25 év,

III. fokozata 10 év után;

b) a Legénységi Szolgálati Jel

I. fokozata 15 év,

II. fokozata 10 év,

III. fokozata 5 év után

adományozható.

3. §

Szakmai tevékenységüket a honvédségnél hosszú időn át kifejtő köztisztviselők, ügykezelők, fizikai állományúak és közalkalmazottak színvonalas munkájának elismerésére

Oklevelet

adományozok, melyet az említettek 10, 25 és 35 év, honvédségnél eltöltött munkaviszony után kaphatnak meg.

4. §[3]

(1) Kizárólag az e rendeletben szabályozott elismerések odaítélése szempontjából a hivatásos, továbbszolgáló és szerződéses állományban szolgálatot teljesítők szolgálati idejébe beszámít az az időtartam is, amelyet a honvédségnél, a határőrségnél vagy a rendvédelmi szervnél egyéb szolgálati- és (vagy) munkaviszonyban, továbbá egyetem, főiskola nappali tagozatán honvédségi ösztöndíjas hallgatóként töltöttek el.

(2) Kizárólag az e rendeletben szabályozott elismerések odaítélése szempontjából a köztisztviselők, az ügykezelők, a fizikai állományúak és a közalkalmazottak munkaviszonyába beszámít az az időtartam is, amelyet a honvédségnél, a határőrségnél vagy rendvédelmi szervnél hivatásos, továbbszolgáló, szerződéses vagy egyéb szolgálati és (vagy) munkaviszonyban, továbbá egyetem, főiskola nappali tagozatán honvédségi ösztöndíjas hallgatóként töltöttek el.

(3) Megszakítások esetén a figyelembe vehető időket össze kell vonni.

(4) Szolgálati Jel (Oklevél) nem adományozható annak, aki rendfokozatot vagy beosztást (munkakört) érintő fegyelmi fenyítés hatálya alatt áll, továbbá annak, akit a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt, mindaddig, amíg nem mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.

5. §

A honvédségnél szolgálatot teljesítők kiemelkedő kiképzési és szolgálati érdemei elismerésére I., II., III. osztályú

"Szolgálati Jel"-et

alapítok.

6. §

(1) A honvédséggel munkaviszonyban állók kiemelkedő szakmai érdemei elismerésére I., II., III. osztályú

"Honvédelemért"

kitüntető címet alapítok.

(2)[4]

7. §

(1) Az érdem utáni Szolgálati Jel és a "Honvédelemért" kitüntető cím adott osztálya egy személy részére több alkalommal is adományozható, azonban az ismételt adományozás három éven belül nem történhet.

(2) A közügyektől való eltiltást kimondó jogerős bírói ítélet a kitüntetés megvonását vonja maga után. A megvonás lefokozás vagy szolgálati (munka)viszony fegyelmi úton való megszüntetése esetén is kezdeményezhető.

(3)[5] Az érdem utáni Szolgálati Jel és a Honvédelemért kitüntető cím a honvédség érdekében kifejtett jelentős teljesítmény elismerésére a HM és az MH szervek munkáját segítő személyeknek is adományozható.

8. §

(1)[6]

(2) Az elismerések adományozása március 15-én, május 21-én a Honvédelem Napján, augusztus 20-án és október 23-án történik.

(3) Az érdem utáni Szolgálati Jel és a "Honvédelemért" kitüntető cím egyedi elbírálás alapján más időpontban is adományozható. E kitüntetésekben évente összesen 300 fő részesíthető.

(4)[7]

(5) A Szolgálati Jelek és a "Honvédelemért" kitüntető cím leírását az 1. számú melléklet tartalmazza.

9. §

(1) Azon személyek részére, akik szolgálati vagy a honvédség érdekében kifejtett szakmai tevékenységük során emberéletet, nagyértékű haditechnikát, vagyont mentettek meg, kiemelkedő helytállásuk, bátor magatartásuk elismerésére

"Hazáért"

kitüntető jelvényt alapítok.

(2)[8]

(3) A kitüntető jelvény leírását a 2. számú melléklet tartalmazza.

10. §

(1) A honvédelem egészét érintő kiemelkedően eredményes munka - különösen a magasszintű harckészültség fenntartásának a személyi állomány kiképzésének, nevelésének és utánpótlása biztosításának területén nyújtott jelentős teljesítmény - elismerésére

"Hunyadi János Díj"-at

alapítok.

(2)[9] A díj adományozására évente, a Honvédelem Napján - először 1993. május 21-én - kerül sor.

11. §

(1)[10] A honvédség érdekében kifejtett kiemelkedő tudományos kutatói, tudományszervezői, műszaki fejlesztési tevékenység és a jelentős alkotói munka elismerésére "Zrínyi Miklós Díj"-at alapítok.

(2)[11] A díj adományozására évente a Magyar Tudomány Napján, november 3-án kerül sor.

12. §

(1) A honvéd egészségügyi szolgálat szervezésében, fejlesztésében, a gyógyító-megelőző munkában, a közegészségügyi és járványügyi, a kutatói, az anyagellátói munkaterületeken nyújtott kimagasló teljesítmény elismerésére

"Flór Ferenc Díj"-at

alapítok.

(2)[12]

12/A. §[13]

(1) A haza védelme érdekében a Katonai Felderítő Hivatalnál kifejtett kiemelkedően eredményes tevékenység elismerésére

»Koncz Márton-díj«-at

alapítok.

(2) A díj adományozására évente, első alkalommal 1996. november 11-én kerül sor.

A díj adományozására évente, a Semmelweis Napon - először 1993. július 1-jén - kerül sor.

12/B. §[14]

(1) A katonai gazdálkodás megvalósításában végzett közgazdasági, pénzügyi-számviteli, vagyongazdálkodási munkaterületeken nyújtott kimagasló tudományos és alkotó tevékenység elismerésére

"Fáy András-díj"-at

alapítok.

(2) A díj adományozására évente a Magyar Tudomány Napján, november 3-án kerül sor.

12/C. §[15]

(1) A katonai közigazgatásban tartósan végzett kiemelkedő munkásság, a honvédelmi igazgatás korszerűsítése érdekében kifejtett átlagon felüli teljesítmény elismerésére

"Ferdinandy Gejza-díj"-at

alapítok.

(2) A díj adományozására évente, augusztus 20-án kerül sor.

12/D. §[16]

(1) A nemzetközi katonai kapcsolatok elmélyítése érdekében tartósan végzett a katonai diplomáciai, illetőleg a NATO szövetségi rendszerben nyújtott kiemelkedő tevékenység elismerésére

"Andrássy Gyula-díj"-at

alapítok.

(2) A díj adományozására évente, május 21-én, a Magyar Honvédség Napján kerül sor.

12/E. §[17]

(1) A haza védelme érdekében a Katonai Biztonsági Hivatalnál kifejtett kiemelkedően eredményes tevékenység elismerésére

"Hajnik Pál-díj"-at

alapítok.

(2) A díj adományozására elsó alkalommal 2002. május 21-én, a Honvédelem Napján, ezt követóen évente - a Katonai Biztonsági Hivatal alapításának évfordulóján - február 14-én kerül sor.

13. §[18]

A "Hunyadi János-díj", a "Zrínyi Miklós-díj", a "Flór Ferenc-díj", a "Koncz Márton-díj", a "Fáy Andrásdíj", a "Ferdinandy Geiza-díj ", az "Andrássy Gyula-díj" és a "Hajnik Pál-díj" odaítéléséről - évente összesen legfeljebb 13 fő részére - a honvédelmi miniszter intézkedik.

13/A. §[19]

(1) A díjakkal oklevél, plakett és anyagi elismerés jár. A pénzjutalom összege a Kossuth-díjjal járó pénzjutalom mindenkori összegének 20%-a, amely adóköteles.

(2)[20] A díjakkal kitüntetett személyek jogosultak a "Hunyadi János-díjas", a "Zrínyi Miklós-díjas", a "Flór Ferenc-díjas", a "Koncz Márton-díjas", a "Fáy András-díjas", a "Ferdinandy Geiza-díjas", az "Andrássy Gyula-díjas", valamint a "Hajnik Pál-díjas" cím használatára és az erre utaló miniatűr jelvényviselésére.

(3) A díj más miniszteri és magasabb szintű elismerésnél korlátozó tényezőként nem vehető figyelembe.

(4) Ha a díj odaítélése és átadása közötti időben a kitüntetendő személy elhalálozik, a plakettet, az oklevelet és a díjjal járó pénzjutalmat házastársa vagy leszármazója veheti át.

(5) A díjak leírását a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.

14. §

(1) A Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédség állományában szolgálatot teljesítő személyek részére dicséretképpen szálfegyver és személyre szóló emléktárgy adományozható.

(2) DÍSZSZABLYA adományozható azoknak a tábornokoknak és ezredeseknek, akik nagy felelősséggel járó beosztásokban (kerületparancsnok vagy magasabb) parancsnoki, vezetői minőségben huzamos időn át kiemelkedő munkát végeztek, és jelentős érdemeket szereztek a honvédség fejlesztésében és felkészítésében.

(3) DÍSZTŐR adományozható azoknak, akik a kerület-parancsnoki szintnél alacsonyabb, de jelentős felelősséggel járó parancsnoki, vezetői beosztásokban huzamos időn át eredményes tevékenységet folytattak.

(4) EMLÉKTÁRGY (aranygyűrű, névre szóló óra stb.) adományozható azon személyeknek, akik a honvédség magasabb szintű törzseiben, intézményeiben vagy más szerveknél a honvédelem fejlesztése terén jelentős érdemeket szereztek.

15. §

(1) Szálfegyver és emléktárgy az érintett személyek 50., 55. vagy 60. életévének betöltésekor - kivételes esetektől eltekintve egy személynek csak egy alkalommal -, illetve nyugállományba helyezésükkor is adományozható.

(2) Kiemelkedő érdemek esetén, egyedi elbírálás alapján, a rendfokozati és a beosztási feltételek meglététől el lehet tekinteni.

(3) Adományozásukra a javaslatot a kerületparancsnokok és ennél magasabb beosztású parancsnokok, illetve vezetők - a szolgálati út betartásával - terjesztik fel, az elbírálás és az adományozás jogát a honvédelmi miniszter gyakorolja.

16. §

(1) A "Hazáért" kitüntető jelvényt, a díjakat, a szálfegyvert és emléktárgyakat a miniszter vagy személyes megbízottja miniszteri ünnepségen adja át. A "Hazáért" kitüntető jelvény átadási ünnepségére a kitüntetett személy szolgálati elöljáróit meg kell hívni.

(2)[21] Az eltöltött évek és az érdem utáni Szolgálati Jelet, a Honvédelemért kitüntető címet, valamint az Oklevelet - a miniszter nevében - az állományilletékes parancsnok (illetékes vezető) ünnepélyes keretek között adja át.

(3) Az elismerésben részesítettek az adományozást igazoló okiratot kapnak.

(4) A "Hazáért" kitüntető jelvényt és a díjat kapott személyek nevét és érdemeit a Honvédelmi Minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni.

17. §

(1)[22] Az elismerések adományozásával kapcsolatos teendőket a HM Személyzeti Főosztálya végzi, az ezekkel összefüggő kiadásokat a Magyar Honvédség költségvetéséből kell biztosítani.

(2) Az adományozásra felterjesztés részletes szabályairól és a díjakkal kapcsolatos feladatokat végző bizottság összetételéről miniszteri utasítás rendelkezik.

(3) 1993. január 1-jével a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének a szálfegyverek és emléktárgyak adományozásáról szóló 30/1976. számú parancsa hatályát veszti.

(4) Ez a rendelet 1992. október 23-án lép hatályba.

Dr. Für Lajos s. k.,

honvédelmi miniszter

1. számú melléklet a 21/1991 (X. 13.) HM rendelethez

1. A szolgálati évek elismerésére adományozható Szolgálati Jelek fajtái és fokozatai:

a) Tiszti Szolgálati Jel

I. fokozat 30 év után

Sűrű fonatos, arany vitézkötés alapon, középpont felé összefutó szárú, ezüstkereszt fehér zománccsíkkal, közepén lombbal díszített, zománcozott gótikus címerpajzs van. A felfüggesztésnél az ellenkarikán stilizált arany cserfalevél.

II. fokozat 25 év után

Nagyhurkos, arany vitézkötés alapon, ezüstkereszt fehér csíkkal, közepén zománcozott címerpajzs van, lomb nélkül. A felfüggesztés gyöngyözött arany ellenkarika.

III. fokozat 10 év után

Háromhurkos, arany vitézkötés alapon, ezüstkereszt fehér csíkkal, közepén zománcozott címerpajzs van, lomb nélkül. A felfüggesztés gyöngyözött arany ellenkarika.

A szalag színe fehér, széleit farkasfog minta díszíti, amelynek minden háromszöge egyenként tartalmazza a nemzeti színeket.

b) Tiszthelyettesi (Zászlósi) Szolgálati Jel

I. fokozat 30 év után

Sűrű fonatos, ezüst vitézkötés alapon, középpont felé összefutó szárú ezüstkereszt, zöld zománccsíkkal, közepén lombbal díszített zománcozott címerpajzs van. A felfüggesztésnél az ellenkarikán stilizált ezüst cserfalevél.

II. fokozat 25 év után

Nagyhurkos, ezüst vitézkötés alapon, ezüstkereszt zöld csíkkal, közepén zománcozott címerpajzs van, lomb nélkül. A felfüggesztés gyöngyözött ezüst ellenkarika.

III. fokozat 10 év után

Háromhurkos, ezüst vitézkötés alapon, ezüstkereszt zöld csíkkal, közepén zománcozott címerpajzs van, lomb nélkül. A felfüggesztés gyöngyözött ezüst ellenkarika.

A szalag színe zöld, széleit farkasfog minta díszíti, amelynek minden háromszöge egyenként tartalmazza a nemzeti színeket.

c) Legénységi Szolgálati Jel

I. fokozat 15 év után

Négyzetbe foglalt, fénytelen aranysugár alapon, középpont felé összefutó szárú kereszt, vörös zománccsíkkal, közepén fénytelen arany címerpajzs van, lomb nélkül. A felfüggesztés ezüstkarika.

II. fokozat 10 év után

Négyzetbe foglalt, fénytelen aranysugár alapon, ezüstkereszt, vörös csíkkal, közepén fénytelen ezüst címerpajzs van, lomb nélkül. A felfüggesztés ezüstkarika.

III. fokozat 5 év után

Négyzetbe foglalt, fénytelen aranysugár alapon, ezüstkereszt, vörös csíkkal, közepén fénytelen bronz címerpajzs van, lomb nélkül. A felfüggesztés ezüstkarika.

A szalag színe vörös, széleit farkasfog minta díszíti, amelynek minden háromszöge egyenként tartalmazza a nemzeti színeket.

2. A "Honvédelemért" kitüntető cím fajtái és leírása:

I. osztálya

Középpont felé összefutó szárú ezüstkereszt, sötétzöld zománccsíkkal, közepén lombbal díszített zománcos címer van. A felfüggesztésnél az ellenkarikán arany akantuszlevél.

II. osztálya

Ezüstkereszt sötétzöld csíkkal, közepén ezüstlombbal díszített ezüstcímer van. A felfüggesztés ezüstkarika.

III. osztálya

Ezüstkereszt sötétzöld csíkkal, közepén fénytelen bronzcímer van, lomb nélkül. A felfüggesztés ezüstkarika.

A szalag színe sötétzöld, széleit farkasfog minta díszíti, amelynek minden háromszöge egyenként tartalmazza a nemzeti színeket.

3. Az érdem után adományozható Szolgálati Jel leírása: 38 mm átmérőjű, a fokozatoknak megfelelően arany,

ezüst, bronz színű érem. Előlapján egy kardot markoló turul van. Az előtérben lent a Szolgálati Jel keresztje látható, közepén koszorúval. A kereszt felső szára kissé kitakarja a vízszintes tengelyen elhelyezett kard közepét. A háttérben a perem mellett a nemzeti színeket jelző, négy kiálló él fut körbe és eltűnik a jobb oldalon elhelyezett turul mögött. A hátlapon lombbal díszített magyar címer látható, alatta hely a bevésendő szöveg számára. A szalagok színe osztályonként: piros, fehér, zöld, széleit farkasfog minta díszíti, amelynek minden háromszöge egyenként tartalmazza a nemzeti színeket.

4. A Szolgálati Jel és a "Hazáért" kitüntető cím jelvényének anyaga tombak, vastagsága legfeljebb 4 mm, és befoglalható egy 38 mm-es átmérőjű körbe.

5. A Szolgálati Jeleket az egyenruha bal felső zubbonyzsebe fölé úgy kell helyezni, hogy az alsó szélük a zsebtakaró varrásáig érjen.

Egy kitüntetést úgy kell viselni, hogy a zsebtakaró középpontjával egybeessen.

2. számú melléklet a 21/1992. (X. 13.) HM rendelethez

1. A "Hazáért" kitüntető jelvény 56 mm átmérőjű, ezüst, egyoldalas, zománcozott, kereszt alakú, közepén ovális mezőben cserfa lombkoszorúval körülvett koronás címer, alatta "HAZÁÉRT" felirattal. Az "en miniature" változatok mérete 20 mm.

2. A "Hazáért" kitüntető jelvényt kitűzős formában a bal felső zubbonyzseb geometriai középpontjába kell felerősíteni.

3. számú melléklet a 21/1991 (X. 13.) HM rendelethez

1. A díjak leírása:

Plakett, álló ovális alakú, rajta a névadó arcmása és neve. Anyaga bronz, mérete 70 x 100 mm.

Kitűzője kerek, rajta a díjat megjelenítő motívumokkal, mérete 20 mm.

2. A miniatűr jelvényt a szolgálati, köznapi és ünnepi öltözet esetén a zubbony jobb oldalán, a zsebtakaró felett kell viselni.

Lábjegyzetek:

[1] Megállapította a 8/1998. (IV. 17.) HM rendelet 1. §-a. Hatályos 1998.04.25.

[2] Megállapította a 8/1998. (IV. 17.) HM rendelet 2. §-a. Hatályos 1998.04.25.

[3] Megállapította a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 1. §-a. Hatályos 1994.04.08.

[4] Hatályon kívül helyezte a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatálytalan 1994.04.08.

[5] Beiktatta a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 2. §-a. Hatályos 1994.04.08.

[6] Hatályon kívül helyezte a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatálytalan 1994.04.08.

[7] Hatályon kívül helyezte a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatálytalan 1994.04.08.

[8] Hatályon kívül helyezte a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatálytalan 1994.04.08.

[9] Módosította a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatályos 1994.04.08.

[10] Megállapította a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 3. §-a. Hatályos 1994.04.08.

[11] Megállapította a 8/1998. (IV. 17.) HM rendelet 3. §-a. Hatályos 1998.04.25.

[12] Módosította a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatályos 1994.04.08.

[13] Beiktatta a 14/1996. (X. 18.) HM rendelet 1. §-a. Hatályos 1996.10.26.

[14] Beiktatta a 8/1998. (IV. 17.) HM rendelet 4. §-a. Hatályos 1998.04.25.

[15] Beiktatta a 16/1999. (X. 27.) HM rendelet 1. §-a. Hatályos 1999.11.04.

[16] Beiktatta a 16/1999. (X. 27.) HM rendelet 1. §-a. Hatályos 1999.11.04.

[17] Beiktatta az 1/2002. (I. 11.) HM rendelet 1. §-a. Hatályos 2002.01.19.

[18] Megállapította az 1/2002. (I. 11.) HM rendelet 2. §-a. Hatályos 2002.01.19.

[19] Beiktatta a 8/1998. (IV. 17.) HM rendelet 6. §-a. Hatályos 1998.04.25.

[20] Megállapította az 1/2002. (I. 11.) HM rendelet 3. §-a. Hatályos 2002.01.19.

[21] Megállapította a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 5. §-a. Hatályos 1994.04.08.

[22] Megállapította a 3/1994. (III. 31.) HM rendelet 6. §-a. Hatályos 1994.04.08.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére