59/1993. (IV. 9.) Korm. rendelet

a Céltámogatási Kiegészítő Keretből adható támogatásról

A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 6. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

1. §

A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréhez kapcsolódó Céltámogatási Kiegészítő Keretből (a továbbiakban: CKK) adható támogatás olyan kiegészítő pénzügyi eszköz, melynek célja a társadalmi és gazdasági szempontból elmaradott, valamint az országos átlag kétszeresét meghaladó munkanélküliségi arányú, a rendelet mellékletében felsorolt települési önkormányzatok céltámogatáshoz jutásának elősegítése, a céltámogatási igényléshez szükséges saját forrás egy részének kiegészítésével.

2. §

(1)[1] A támogatás csak a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló módosított 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 1994. évi LXVII. törvényben meghatározott 1996. évre támogatható céloknak és az igénybevétel feltételeinek, valamint ugyanazon műszaki tartalomnak megfelelő és azonos költségelőirányzatú beruházások megvalósításához adható.

(2) A támogatás mértéke a saját erőforrás legfeljebb 50%-a lehet.

3. §

A támogatás pénzügyi forrása a költségvetési törvény Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezetében e célra elkülönített állami támogatás.

4. §

(1) A támogatás pályázat útján nyerhető el.

(2) A pályázati felhívást a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) teszi közzé.

(3) A pályázatokat a Területi Államháztartási Közigazgatási és Információs Szolgálathoz (a továbbiakban: TÁKISZ) kell benyújtani. Több önkormányzat közös beruházása esetén a céltámogatási igényt bejelentő önkormányzat nyújthat be pályázatot.

(4)[2] Az önkormányzatok a pályázatokat folyamatosan, a költségvetési törvény hatálybalépését követő 30 napon belül, de legkésőbb a tárgyévet megelőző év 1996. március 31-ig nyújthatják be.

(5) A pályázatot a rendelet 2. számú melléklete szerinti formanyomtatványon, a 3., 4., 5., 6. számú mellékletben meghatározott követelményeknek megfelelően és a 7. számú melléklet szerinti dokumentummal kell benyújtani.

5. §

(1) A pályázatok elbírálására a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) tárcaközi bizottságot (a továbbiakban: bizottság) hoz létre. A támogatásokra a miniszter által kijelölt személy vezetésével a bizottság tesz javaslatot.

(2)[3] A bizottság tagjai: a miniszter, a pénzügyminiszter, a belügyminiszter és a támogatandó szakmai célok szerint a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, a művelődési és közoktatási miniszter, a népjóléti miniszter által kijelölt képviselők, valamint az Magyar Államkincstár képviselője.

(3) A bizottság a pályázatokról egyedi mérlegelés alapján szótöbbséggel hozza meg a támogatásra vonatkozó javaslatát.

(4) A bizottság a javaslat meghozatalánál előnyben részesíti:

- az egészséges ivóvízellátás kiépítését szolgáló beruházásokat;

- a kormányzati programmal érintett térségekben megvalósuló jogszabályokban nevesített fejlesztéseket;

- azt az önkormányzatot, melynek településén az adott cél vonatkozásában az ellátottság az országos vidéki átlagtól elmarad;

- azt az önkormányzatot, amely a pályázatban szereplő célon kívül más, folyamatban lévő vagy új beruházáshoz céltámogatási igényt nem nyújtott be.

(5) A pályázatokról a bizottság javaslata alapján a miniszter dönt.

6. §

(1)[4] A területileg illetékes TÁKISZ két héten belül formailag ellenőrzi a pályázatokat, és észrevételeivel ellátva folyamatosan, de legkésőbb a tárgyévet megelőző év 1996. április 20-ig megküldi a Magyar Államkincstárnak, és a továbbításról értesíti a pályázatot benyújtó önkormányzatot.

(2)[5] A pályázati döntések előkészítésével kapcsolatos feladatokat a Magyar Államkincstár látja el.

(3) A bizottság a támogatásról egy alkalommal teszi meg javaslatát, és a miniszter egy alkalommal dönt a beruházás teljes időszakára, a pályázatban feltüntetett éves támogatási ütemnek megfelelően.

(4)[6] A pályázatokat a bizottság bírálja el. Ennek során tesz előzetes javaslatot a támogatásról.

(5)[7] A miniszter a Magyar Államkincstár útján értesíti a pályázó önkormányzatot az előzetes támogatási javaslatról.

(6)[8]

(7)[9]

(8) A költségvetési irányelvek kidolgozásának keretében a KTM tájékoztatja a Pénzügyminisztériumot a támogatási ígérvényekről.

(9)[10] A beruházás kezdési évére vonatkozó költségvetési törvény ismeretében a bizottság véglegesíti támogatási javaslatát, és a miniszter a támogatásokról a törvény megjelenését követő három hónapon belül hozza meg végleges döntését.

(10) A támogatások jegyzékét a miniszter a Környezetvédelmi és Építésügyi Értesítőben teszi közzé.

7. §

(1) A jóváhagyott támogatás a céltámogatással egyidejűleg használható fel.

(2) A beruházó önkormányzat a támogatásra, megegyezően a céltámogatással, finanszírozási szerződést köt a számlavezető bankjával.

(3)[11] A finanszírozási szerződés alapján az önkormányzat számlavezető bankja a támogatást a teljesítést igazoló számla kiegyenlítéséhez a Magyar Államkincstártól hívja le.

(4) Az önkormányzatoknak a támogatásra vonatkozó a finanszírozási szerződést a céltámogatás finanszírozási szerződésével egy időben, a céltámogatásokat ismertető Magyar Közlöny megjelenésétől számított egy hónapon belül kell megkötniük.

(5) Az önkormányzat haladéktalanul tájékoztatja - a TÁKISZ-on keresztül - a KTM-et, ha a beruházás megkezdése a támogatás évében meghiúsul.

(6) Az önkormányzatnak az igénybe vett támogatásról el kell számolnia, és azt a TÁKISZ-on keresztül meg kell küldenie a KTM-nek. Az elszámolást a beruházás befejezéséről szóló elszámolással együtt kell elkészíteni.

8. §

A támogatás első ízben az 1994-től kezdődő új céltámogatási igényeknél szolgál szükség szerint a saját forrás kiegészítéséül.

9. §

(1) Az önkormányzatok az 1994-ben kezdődő beruházásokhoz a pályázatukat a céltámogatási igényükkel együtt 1993. április 23-ig nyújtják be a TÁKISZ-nak.

(2)[12] A TÁKISZ a pályázatokat megküldi a Magyar Államkincstárnak 1993. május 10-ig.

(3) A bizottság meghozza javaslatát legkésőbb 1993. május 28-ig.

(4) A miniszter meghozza elvi döntését 1993. június 10-ig.

(5) A KTM a pályázat eredményét megküldi a BM-nek legkésőbb 1993. június 15-ig.

(6)[13] A Magyar Államkincstár a pályázat eredményéről 1993. június 30-ig értesíti a pályázatot benyújtó önkormányzatot.

(7) Az 1994. évi költségvetési törvény ismeretében, a bizottság véglegesíti támogatási javaslatát, és a miniszter ennek alapján hozza meg végleges döntését a törvény megjelenését követő 60 napon belül.

10. §

(1) Az 1994. évben támogatásban részesülhetnek az 1. számú mellékletben felsorolt települések.

(2) Az 1995. évben és a további években támogatásban részesülhetnek azok a települések, amelyeket az Országgyűlés által meghatározásra kerülő feltételrendszer alapján a Kormány rendeletben határoz meg.

11. §

Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

Dr. Antall József s. k.,

miniszterelnök

1. számú melléklet az 59/1993. (IV. 9.) Korm. rendelethez

A Céltámogatási Kiegészítő Keretből 1994. évben támogatásban részesíthető települések jegyzéke

2. számú melléklet az 59/1993. (IV. 9.) Korm. rendelethez[14]

3. számú melléklet az 59/1993. (IV. 9.) Korm. rendelethez[15]

4. számú melléklet az 59/1993. (IV. 9.) Korm. rendelethez

5. számú melléklet az 59/1993. (IV. 9.) Korm. rendelethez

6. számú melléklet az 59/1993. (IV. 9.) Korm. rendelethez

7. számú melléklet az 59/1993. (IV. 9.) Korm. rendelethez

Lábjegyzetek:

[1] Megállapította az 5/1995. (I. 26.) Korm. rendelet 1. §-a. Hatályos 1995.01.29.

[2] Módosította a 40/1996. (III. 13.) Korm. rendelet 3. § b) pontja. Hatályos 1996.03.18.

[3] Módosította a 40/1996. (III. 13.) Korm. rendelet 3. § a) pontja. Hatályos 1996.03.18.

[4] Módosította a 40/1996. (III. 13.) Korm. rendelet 3. § a)-b) pontja. Hatályos 1996.03.18.

[5] Módosította a 40/1996. (III. 13.) Korm. rendelet 3. § a) pontja. Hatályos 1996.03.18.

[6] Megállapította az 5/1995. (I. 26.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1995.01.29.

[7] Módosította a 40/1996. (III. 13.) Korm. rendelet 3. § a) pontja. Hatályos 1996.03.18.

[8] Hatályon kívül helyezte az 5/1995. (I. 26.) Korm. rendelet 5. §-a. Hatálytalan 1995.01.29.

[9] Hatályon kívül helyezte az 5/1995. (I. 26.) Korm. rendelet 5. §-a. Hatálytalan 1995.01.29.

[10] Megállapította az 5/1995. (I. 26.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1995.01.29.

[11] Módosította a 40/1996. (III. 13.) Korm. rendelet 3. § a) pontja. Hatályos 1996.03.18.

[12] Módosította a 40/1996. (III. 13.) Korm. rendelet 3. § a) pontja. Hatályos 1996.03.18.

[13] Módosította a 40/1996. (III. 13.) Korm. rendelet 3. § a) pontja. Hatályos 1996.03.18.

[14] Megállapította az 5/1995. (I. 26.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése. Hatályos 1995.01.29.

[15] Megállapította az 5/1995. (I. 26.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése. Hatályos 1995.01.29.

Tartalomjegyzék