8/1993. (XII. 30.) MüM rendelet
az iskolai rendszerű szakképzés megszervezésére és a gyakorlati képzési helyek létesítésére vonatkozó feltételekről
A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szt.) 4. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - a művelődési és közoktatási miniszterrel, valamint a szakmai és vizsgáztatási követelményrendszer meghatározására feljogosított miniszterrel és a Központi Statisztikai Hivatal elnökével (a továbbiakban: szakképesítésért felelős miniszter) egyetértésében - a következőket rendelem el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő
a) szakközépiskolára, szakmunkásképző iskolára és szakiskolára (a továbbiakban: szakképző iskola);
b) munkaerő-fejlesztő és -képző központra, amennyiben az Szt. 53. § (1) bekezdés e) pontja szerint részt vesz az iskolai rendszerű gyakorlati képzésben (a továbbiakban: képző központ);
c) jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra, illetve egyéni vállalkozóra [a továbbiakban: gazdálkodó szervezet, az a)-c) pontokban foglaltak a továbbiakban együtt: gyakorlati képzést szervező].
A szakképzés megszervezése
2. § Az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítésre történő felkészítés akkor szervezhető, ha a szakmai tantárgyak központi programjaiban (a továbbiakban: tanterv) foglaltak végrehajtása biztosított, illetőleg a képzés során fejlesztéssel biztosítható.
3. § Ha a tanuló képzésére gazdálkodó szervezettel a gyakorlati képzés céljából kötött tanulószerződés alapján kerül sor, a tanuló elméleti képzésének megszervezéséről a szakképesítés szakirányának megfelelő szakképző iskolában - a 6-7. §-okban foglaltakra is figyelemmel - gondoskodni kell.
A szakmai elméleti képzés
4. § A szakmai elméleti képzéshez szükséges pedagógusokról, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottakról a közoktatási törvényben előírt követelmények és normatívák figyelembevételével a szakképző iskola gondoskodik.
5. § (1) A szakképző iskolában a szakmai elméleti tantárgyakhoz, a szakmai-pedagógiai feladatok megfelelő feldolgozásához szükséges oktatástechnikai eszközök felsorolását az eszközjegyzék tartalmazza. Az eszközjegyzék a képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát határozza meg.
(2) Az eszközjegyzéket a szakmai elméleti tantárgy tanterve határozza meg.
6. § (1) A szakképzés beszámoltató formában is megszervezhető, ha azt a szakképesítésenkénti kis létszám indokolja.
(2) A beszámoltató rendszerű képzés esetén a szakképző iskola igazgatója a tanulót a szakmai elméleti tantárgyak foglalkozásain való rendszeres részvétel alól felmenti.
(3) A felmentett tanuló az igazgató által kijelölt szakképző iskolában beszámoltató rendszerű szakmai elméleti képzésben - konzultációs csoportba beosztva - vesz részt. A konzultációs csoport vezetését a csoportot tanító - e feladat ellátásával megbízott - tanár látja el. Feladatai és jogai az osztályfőnökével azonosak.
7. § (1) A 6. § (2) bekezdése szerint felmentett tanuló havonként három munkanap kivételével folyamatos gyakorlati képzésben vesz részt.
(2) A beszámoltató képzésben részt vevő tanuló a szakmai elméleti tantárgyak adott képzési szakaszra eső tananyagából köteles
a) a tanév első és harmadik negyedévének végén beszámolni,
b) félévkor és tanév végén beszámoltató vizsgát tenni.
(3) A beszámoltató rendszerű képzést végző szakképző iskola a beszámolóra és a beszámoltató vizsgára való felkészülésre a kijelölt szakmai elméleti tantárgyak anyagából - az (1) bekezdésben meghatározott három munkanap terhére - havonta legfeljebb kétnapos konzultációt szervezhet.
(4) A tanuló a tanév végén nem tehet beszámoltató vizsgát, ha a konzultációk ötven százalékán nem vett részt. Ezt úgy kell tekinteni, hogy a tanuló az évfolyamra meghatározott tantárgyi követelményeket nem teljesítette.
(5) A beszámoltató rendszerű képzés költségeinek viselésében, továbbá a képzéssel és a szakmai vizsgáztatással kapcsolatos együttműködésben a tanulóval tanulói jogviszonyban álló, valamint a beszámoltatást végző szakképző iskola kölcsönösen állapodik meg.
A gyakorlati képzés
8. § A gyakorlati képzés követelményeire való felkészítés feltételeiről, a képzési helyek létesítéséről a Szt.-ben és a közoktatási törvényben foglalt előírásoknak megfelelően a gyakorlati képzést szervező gondoskodik.
9. § (1) A gyakorlati képzés tantervében meghatározott alapképzést tanműhelyben, tangazdaságban, tanboltban, tankórteremben, tankertben, tanudvarban, tankonyhában, laboratóriumban, demonstrációs teremben, gyakorló- és szaktanteremben stb. (a továbbiakban: tanműhely) lehet megszervezni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti alapképzésre épülő specializáló képzést - a munkahelyi körülmények között - csoportos képzési vagy egyedi munkahelyen, illetőleg megfelelő feltételekkel rendelkező tanműhelyben lehet megszervezni.
(3) Ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek nem állnak rendelkezésre, de a gyakorlati képzés követelményeire való felkészítés feltételei biztosíthatók, akkor a teljes gyakorlati képzés megszervezhető munkahelyi körülmények között.
10. § (1) A tanműhely a képzési feladata és felszereltsége szerint lehet
a) az alapképzési feladatot ellátó alapképző tanműhely; és
b) a teljes gyakorlati képzést ellátó tanműhely.
(2) A tanműhely létesítése és fenntartása szerint lehet
a) iskolai tanműhely;
b) gazdálkodó szervezet által működtetett üzemi tanműhely;
c) több gazdálkodó szervezet által működtetett üzemközi tanműhely; valamint
d) képző központ által működtetett tanműhely.
11. § (1) A tanműhely felszerelését a szakképesítésenként kiadott felszerelési jegyzék tartalmazza. A felszerelési jegyzék a tantervben előírt gyakorlati képzési feladatok teljesítéséhez szükséges - közösen és egyedileg használt - oktatástechnikai eszközök, berendezések, gépek, műszerek stb. minimumát határozza meg, amelyek nélkül a gyakorlati képzés követelményei nem teljesíthetők.
(2) A felszerelési jegyzéket a gyakorlati képzés tanterve határozza meg.
(3) A tanműhelyi gyakorlati képzésben használt eszközt (berendezést, gépet, műszert stb.) üzemképes, a munkavédelmi követelményeknek is megfelelő állapotban kell tartani, és karbantartásáról, felújításáról, illetőleg cseréjéről az eszközt gyártó (forgalmazó) által meghatározott rendben szükséges gondoskodni.
12. § (1) A tanműhelyben a tantervi feladatoknak és követelményeknek megfelelő munkaprogramot kell készíteni.
(2) Az iskolai tanműhely működésének személyi feltételeiről a közoktatási törvényben előírtak figyelembevételével a szakképző iskola gondoskodik.
(3) Az üzemi tanműhely működésének személyi feltételeiről
a) a tanműhelyvezetőről (aki ezt a tevékenységet más munkaköre mellett is elláthatja);
b) gyakorlati oktatóról az Szt. 17. § (2)-(3) bekezdése szerint; továbbá
c) a termelő-szolgáltató tevékenység előkészítéséhez szükséges műszaki, fizikai dolgozóról
a gazdálkodó szervezet gondoskodik.
(4) A (3) bekezdés c) pontjában érintett feladat a gazdálkodó szervezet technológiai, munkaszervezési rendjében is elvégezhető.
(5) Az üzemközi tanműhely működéséhez a (3) bekezdésben foglaltak szerint szükséges személyi feltételekről a tanműhely létesítésében és üzemeltetésében érintett gazdálkodó szervezetek közösen gondoskodnak.
(6) A képző központ iskolai rendszerű gyakorlati képzést ellátó tanműhelyének személyi feltételeiről a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a képző központ gondoskodik.
13. § (1) Az iskolai tanműhelyben a tanulócsoport létszámát a közoktatási törvényben meghatározott normatívák szerint kell kialakítani.
(2) Az üzemi, az üzemközi és a képző központ által működtetett tanműhelyben a tanulócsoport létszámának kialakításánál az (1) bekezdésben foglaltakat kell figyelembe venni.
14. § (1) Egyedi munkahelyen akkor folyhat gyakorlati képzés, ha
a) a munkahely felszereltsége;
b) a munkahelyen folytatott szakmai tevékenység tartalma, jellege;
c) a képzési időt leterhelő munka
lehetővé teszi a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott szakmai és vizsgáztatási követelményekre való felkészülést.
(2) Az egyedi munkahelynek meg kell felelnie a munkaegészségügyi és a biztonságtechnikai előírásoknak.
(3) Az egyedi munkahelyre beosztott tanuló képzésére és felügyeletére a gazdálkodó szervezet köteles az Szt. 17. § (4) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő szakembert megbízni.
(4) Ha a gazdálkodó szervezet több tanulót foglalkoztat egyedi munkahelyen, köteles felelős személyt megbízni a tanulók foglalkoztatásának és szakmai fejlődésének figyelemmel kísérésére, aki ezt a tevékenységet más munkája mellett is elláthatja.
Záró rendelkezések
15. § Ez a rendelet 1994. szeptember 1. napján lép hatályba.
16. § A rendelet előírásait a Magyar Honvédség keretében működő szakképző iskolák tekintetében az eltérő sajátosságok figyelembevételével kell alkalmazni.
Dr. Kiss Gyula s. k.,
munkaügyi miniszter