17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet

a Széchenyi Professzori Ösztöndíj odaítéléséről

A felsőoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 10/A. §-ának (1)-(3) bekezdésében foglaltak végrehajtására, a (4) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § (1) A Széchenyi Professzori Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíj) célja annak lehetővé tétele, hogy az ösztöndíjban részesülők (a továbbiakban: ösztöndíjasok) alkotóerejüket valamely felsőoktatási intézményben végzett kiváló oktatói és tudományos kutatói teljesítményük fenntartására, illetőleg fokozására fordíthassák.

Az ösztöndíj odaítélésében érvényesítendő további célkitűzések a következők:[1]

a) a kiemelkedő teljesítményű fiatal szakemberek megtartása, illetve megnyerése felsőoktatásbeli oktatói és kutatói tevékenység számára,

b) az állami, köztestületi, egyházi és önkormányzati tulajdonú, továbbá az állam által speciális tudományos-technikai feladattal alapított, felsőoktatáson kívüli kutatóintézeti, közgyűjteményi kutatóhelyeken dolgozó kutatók, fejlesztők felsőoktatási oktatói és kutatói tevékenységének ösztönzése.

(2)[2] Az ösztöndíj pályázatát a kuratórium évente hirdeti meg, és a Művelődési Közlönyben teszi közzé. Az ösztöndíj odaítéléséről a kuratórium az (1) bekezdésben megfogalmazott célkitűzések figyelembevételével dönt.

(3) Az ösztöndíjat a művelődési és közoktatási miniszter adományozza az Ftv.-ben meghatározott 4 éves időtartamra.

(4) Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a pályázatot elnyert személy és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) között az ösztöndíj folyósításának feltételeit rögzítő szerződés jöjjön létre.

2. § (1) Az ösztöndíjban az részesülhet, aki

a) doktor (PhD), illetőleg mester (DLA) vagy azzal legalább egyenértékű fokozattal rendelkezik,

b)[3]

c)[4][5] állami felsőoktatási intézményben teljes munkaidejű közalkalmazotti vagy szolgálati jogviszony, illetve állam által elismert felsőoktatási intézményben teljes munkaidejű munkaviszony alapján oktatói és tudományos kutatói tevékenységet folytat,

d)[6] vállalja, hogy az ösztöndíj folyósításának időtartama alatt az őt foglalkoztató felsőoktatási intézményen kívül egyéb munkavégzési kötelezettséggel járó jogviszonyt más állami vagy állam által elismert felsőoktatási intézménnyel nem hoz létre, illetve a korábban keletkezett ilyen jogviszonyt megszünteti.

e) vállalja, hogy az ösztöndíj folyósításának időtartama alatt más felsőoktatási intézményben munkaköri kötelességként oktató vagy kutató tevékenységet nem folytat, ideértve a vezetői feladatokat is,

f) kötelezettséget vállal arra, hogy egy naptári évben, szorgalmi időszakban három hónapot meghaladó időtartamot külföldön csak a kuratórium engedélyével tartózkodik.

(2)[7] Az ösztöndíjban részesülhet továbbá az állami, egyházi, önkormányzati vagy köztestületi tulajdonú kutató-fejlesztő intézménynek, közgyűjteménynek, kutatóhelynek a felsőoktatási intézményben részmunkaidőben foglalkoztatott kutatója, aki

a) az (1) bekezdés a), valamint d) pontjában foglalt feltételeknek megfelel, de nem áll az (1) bekezdés c) pontjában említett jogviszonyban,

b) a felsőoktatási tevékenységére és az ösztöndíjas időszak során betartandó szabályokra vonatkozóan a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia között megkötött szerződésnek megfelelően jár el.

(3)[8] Az ösztöndíjban részesülhet továbbá olyan személy is, aki nem áll a 2. § (1) bekezdés c) pontjában és a (2) bekezdésben megjelölt jogviszonyok egyikében sem, feltéve, hogy valamely felsőoktatási intézményben az ösztöndíj elnyerésére jogosító munkakörbe való kinevezés jogának gyakorlójával megállapodást kötött arról, hogy őt az ösztöndíj elnyerése esetén, az ösztöndíjas szerződés érvénybelépésének időpontjától a megnevezett munkakörben teljes munkaidőben foglalkoztatja. A kinevezés elmaradása esetén az ösztöndíjas szerződéses jogviszony nem jön létre.

3. § (1) A pályázaton az vehet részt, aki

a) a 2. §-ban foglalt feltételeknek megfelel,

b)[9][10] az oktatói tevékenységét és a pályázatot megelőző 5 év tudományos teljesítményét a pályázati felhívásban megadott szempontok alapján dokumentálja,

c) a pályázatához korábbi tevékenységével, teljesítményével összhangban álló, a vállalt feladatok részteljesítésére vonatkozó ütemezést is tartalmazó munkatervet mellékel.

(2)[11][12] A pályázás, illetőleg a véleményezés az 1. számú mellékletben foglaltak szerinti nyomtatványok alkalmazásával történik.

(3)[13] Ha a pályázat benyújtására a 2. § (2) vagy (3) bekezdése alapján kerül sor, akkor a 3. § (1) bekezdés b) és c) pontokban meghatározott dokumentumokat a fogadó felsőoktatási intézmény vezetője aláírásával hitelesíti, továbbá biztosítja a benyújtott munkaterv megvalósításához szükséges foglalkoztatást az ösztöndíj elnyerése esetére.

4. §[14] (1)[15] A pályázatokat a kuratórium által felkért szakértők a pályázati lap adatai és a részletes munkaterv alapján értékelik.

(2) A pályázat értékelésének és elbírálásának szabályait a 2. számú melléklet tartalmazza.

(3)[16] A formailag hibás pályázatokat az érdemi elbírálásból a kuratórium egyedi döntéssel zárja ki és a pályázót értesíti. A döntés felülvizsgálatát a pályázó a kuratórium elnökénél a döntéstől számított 8 napon belül kezdeményezheti, aki a pályázatok értékelése előtt legalább három nappal köteles döntését meghozni.

(4) A kuratórium szakmai döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.

5. § (1) A pályázat nyertesei az Ftv. által meghatározott pénzbeli támogatásban részesülnek.

(2)[17][18] Az ösztöndíjat a minisztérium a 2. § (1) bekezdésének c) pontja, illetőleg (3) bekezdése szerinti felsőoktatási intézmény útján folyósítja. A 2. § (2) bekezdése szerinti jogviszonyban foglalkoztatott ösztöndíjasok esetében az ösztöndíj a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és az ösztöndíjast teljes munkaidőben foglalkoztató intézmény felügyeleti szerve közötti szerződésben foglaltak szerint kerül folyósításra.

6. §[19] Az ösztöndíjas az ösztöndíj folyósítása második évének elteltekor jelentést készít az elvégzett feladatokról. Az ösztöndíj befejezését követő fél éven belül, illetve ismételt pályázás esetén a pályázati kiírásnak megfelelő határidőig, részletes beszámolót ad a vállalt feladatok teljesítéséről, amit a négyéves tevékenység eredményeinek dokumentumaival támaszt alá.

7. § (1) A kuratórium létszáma tizenegy fő. A kuratórium tagjait a művelődési és közoktatási miniszter (a továbbiakban: miniszter) bízza meg. A megbízás négy évre szól.

(2) A kuratórium - a rendeletben meghatározott kivétellel - saját tagjai sorából maga választja meg az elnökét.

(3) A kuratórium évenként legalább két alkalommal ülésezik. Az üléseken - tanácskozási joggal - részt vesz a minisztérium képviselője.

8. § Az első alkalommal meghirdetett pályázaton résztvevőknek a 2. § (1) bekezdésének d) pontjában foglalt feltételnek 1997. szeptember 1-jétől kell megfelelniük.

9. § (1) A kuratórium tagjainak első alkalommal történő megbízásakor

a) a tagok megbízása három évre szól, és

b) az elnököt [e rendelet 7. § (2) bek.] a miniszter bízza meg.

(2) Az elnöknek és öt kuratóriumi tagnak az (1) bekezdés a) pontja szerinti megbízását a miniszter két évre meghosszabbítja.

10. § (1) Az ösztöndíj pénzügyi fedezetét a Művelődési és Közoktatási Minisztérium költségvetési előirányzatában tervezett forrás fedezi.

(2) Az ösztöndíj lemondása esetén az ösztöndíjmaradvány odaítéléséről a kuratórium a következő évi pályázat elbírálása során dönt.

11. § Ez a rendelet 1997. január 1-jén lép hatályba.

1. számú melléklet a 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelethez[20]

2. számú melléklet a 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelethez

A pályázatok értékelésének és elbírálásának szabályai

A pályázatok értékelése a pályázati lap, a munkaterv, két szakmai ajánlás alapján történik. A pályázatok értékelését szakértők végzik. Az ösztöndíj odaítéléséről a kuratórium dönt.[21]

1. A pályázati lap a pályázó tudományos és oktatói tevékenységének a pályázatot megelőző ötévi teljesítményéről nyújt tájékoztatást. Az oktatói és tudományos tevékenység azonos súllyal kerül elbírálásra. Elfogadásra az a pályázat kerülhet, melynek a szakértők által adott pontszáma az oktatás és a kutatás területén külön-külön, a területenként elérhető pontszám legalább 30%-át megkapja.

2. A négy évre szóló, 9-12 ezer betűhely terjedelmű, a pályázó addigi munkásságával összhangban álló munkaterv tartalmazhat minden olyan felsőoktatási és kutatási tevékenységet, melynek teljesítéséért a pályázó felelősséget vállal (lehet pl. monográfia, tanulmány, alkalmazott K+F projekt megvalósítása, műszaki, művészeti alkotás, tehetséggondozási, minőségi oktatási tevékenység, felsőoktatási innováció stb.). A munkatervhez tartozik a tervezett eredmények bemutatása. A munkaterv kitér a megvalósítás pénzügyi fedezetének ismertetésére is.

3. A pályázathoz beszerzett két szakmai ajánlás és az intézmény egyik vezetőjének (dékán, ha az intézményben nincs, akkor a rektor, főigazgató) véleménye egyben a pályázatban foglaltak hitelesítését is szolgálják.

4. Minden pályázatot - egymástól függetlenül - legalább két szakértő értékel. A kuratórium a művészeti és hittudományi területről érkező pályázatok értékelésére szükség szerint speciális szakértőket kér fel. A szakértők, a pályázó oktatói és tudományos teljesítményét a tudományágban kialakult értékrend figyelembevételével, meghatározott teljesítménykategóriákba sorolják. Értékelésüket írásban indokolják. A felkért szakértők személye, illetve az értékelés nem nyilvános (titkos). Nem vehet részt az értékelésben, aki maga is pályázatot nyújtott be.

Az értékeléshez szolgáló teljestménykategóriák:

átlag alatti teljesítmény

átlagos teljesítmény

átlagon felüli teljesítmény

kiváló teljesítmény

5. A pályázatokat a kuratórium tudományterületileg illetékes tagjaiból, valamint a tudományágakat képviselő egy-egy vezető szakértőből létrehozott bizottság tudományterületenként rangsorolja.

6. Az ösztöndíjak odaítéléséről a kuratórium dönt, amely évenként meghatározza, hogy hány ösztöndíjat ítél oda további mérlegelés nélkül a tudományterületi rangsorok alapján, azok legjobb helyezettjeinek. A fennmaradó ösztöndíjakról (ezek száma legalább 50) a kuratórium - a rangsorok további legjobb helyezettjeit figyelembe véve - a tudományterületektől függetlenül dönt. E döntések indokait a programvezető jegyzőkönyvbe foglalja. Az ösztöndíjról való lemondás esetén a felszabadult ösztöndíjat a következő pályázat meghirdetésének időpontjáig a tudományterületi rangsorok alapján ítéli oda.

7. A tudományterületi és tudományági besorolást a Magyar Tudományos Akadémia tudományági besorolása alapján a pályázó teszi meg. A művészetek, valamint a hittudományok a társadalomtudományi területhez tartoznak.

Lábjegyzetek:

[1] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 1. §-a a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 1. §-a iktatta be

[2] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 2. § 2. bekezdése a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 2. §-ának megfelelően módosított szöveg

[3] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 2. §-ának b) pontját a 61/1997. (XI. 19.) AB határozat megsemmisítette

[4] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 2. §-ának c) pontja a 19/1997. (IV. 22.) MKM rendelet 1. § 1. bekezdésének megfelelően módosított szöveg

[5] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 2. §-ának c)-d) pontja a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 3. §-ának megfelelően módosított szöveg

[6] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 2. §-ának új d) pontját a 19/1997. (IV. 22.) MKM rendelet 1. § 2. bekezdése iktatta be, ezzel egyidejűleg a korábbi d)-e) pontok jelölése e)-f) pontra változott

[7] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 2. § 2. bekezdése a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 4. §-ának megfelelően módosított szöveg

[8] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 2. § 3. bekezdését a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 5. §-a iktatta be

[9] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 3. § 1. bekezdésének b) pontja az 19/1997. (IV. 22.) MKM rendelet 2. § 1. bekezdésének megfelelően módosított szöveg

[10] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 3. § 1. bekezdésének b) pontja a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 6. §-ának megfelelően módosított szöveg

[11] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 3. § 2. bekezdése a 19/1997. (IV. 22.) MKM rendelet 2. § 2. bekezdésének megfelelően módosított szöveg

[12] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 3. § 2. bekezdése a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 7. §-ának megfelelően módosított szöveg

[13] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 3. § 3. bekezdését a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 8. §-a iktatta be

[14] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 4. § 1. bekezdése a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 9. §-ának megfelelően módosított szöveg

[15] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 4. § 1. bekezdése a 19/1997. (IV. 22.) MKM rendelet 3. §-ának megfelelően módosított szöveg

[16] Az 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 4. § 3-4. bekezdését a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 10. §-a iktatta be

[17] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 5. § 2. bekezdése a 19/1997. (IV. 22.) MKM rendelet 4. §-ának megfelelően módosított szöveg

[18] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 5. § 2. bekezdése a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 11. §-ának megfelelően módosított szöveg

[19] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 6. §-a a 38/1997. (XII. 20.) MKM rendelet 12. §-ának megfelelően módosított szöveg

[20] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 1. számú melléklete a 19/1997. (IV. 22.) MKM rendelet 5. § 3. bekezdésének megfelelően módosított szöveg

[21] A 17/1996. (XII. 13.) MKM rendelet 2. számú melléklete a 19/1997. (IV. 22.) MKM rendelet 5. § 4. bekezdésének megfelelően módosított szöveg

Tartalomjegyzék