163/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet

a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 50/1990. (IX. 15.) Korm. rendelet módosításáról

1. § A pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló - többször módosított - 50/1990. (IX. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-ának (2)-(4) bekezdése helyébe a következő (2)-(4) bekezdésben foglalt rendelkezés lép:

"(2) A pénzügyminiszter - az érdekelt miniszterek közreműködésével - előkészíti és kidolgozza a Kormány pénzügypolitikájára (költségvetési, jövedelmi, ár-, árfolyam- és devizapolitikájára) vonatkozó javaslatokat, összehangolja a pénzügypolitikát a monetáris politikával, továbbá gondoskodik az elfogadott pénzügypolitika végrehajtása során a kormányzati intézkedések összhangjának megvalósításáról. A Kormány gazdasági stratégiájára vonatkozó javaslat kidolgozása, illetve a gazdaságpolitika végrehajtása során a kormányzati intézkedések összhangját a pénzügyminiszter a gazdasági miniszterrel együtt teremti meg, ezen belül a pénzügyminiszter elsősorban a gazdasági stratégia pénzügy-politikai kereteinek meghatározásáról gondoskodik.

(3) A hosszú távú pénzügyi és a gördülő államháztartási tervezés kialakításához előrejelzéseket készít a makrofolyamatok alakulásáról, javaslatokat tesz a Kormány pénzügy-politikájának céljaira és az ezek megvalósításához szükséges eszközökre.

(4) A pénzügyminiszter közreműködik a gazdaságpolitikai programra vonatkozó javaslatok előkészítésében."

2. § Az R. 3. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A pénzügyminiszter részt vesz - elsősorban a pénzügyi feltételrendszerre vonatkozó javaslatok felülvizsgálatával, illetve megtételével - a más miniszterek feladatkörébe tartozó szakmai koncepciók (programok) kidolgozásában, és ezzel hozzájárul, hogy e koncepciók a Kormány gazdaságpolitikai programját, illetve az intézkedési javaslatai előkészítését támogassák. A koncepciók költségvetési kihatású javaslatai a pénzügyminiszterrel egyeztetetten terjeszthetők elő."

3. § Az R. 4. §-ának (1) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek, illetve a § kiegészül az alábbi (5) bekezdéssel, egyidejűleg a jelenlegi (5) bekezdés számozása (6) bekezdésre módosul:

"(1) A pénzügyminiszter kidolgozza az államot illető befizetési kötelezettségekre (adók, illetékek, vámok, járulékok, hozzájárulások, egyéb befizetési kötelezettségek; a továbbiakban együtt: adók) - ideértve a helyi adók központi szabályozását is - vonatkozó javaslatokat, és felelős a központi adók beszedéséért. A vámok tekintetében feladatait a gazdasági miniszterrel együttműködve látja el."

"(4) A pénzügyminiszter kidolgozza (előkészíti) a gazdálkodók számvitelére vonatkozó jogszabályokat.

(5) A pénzügyminiszter szabályozza - a Központi Statisztikai Hivatal elnökével egyetértésben - a pénzügyi folyamatokkal kapcsolatos adatszolgáltatás rendszerét."

4. § Az R. 5. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A pénzügyminiszter közreműködik a kormányzati tulajdonpolitika - ideértve az állami vagyonnal való gazdálkodást és a privatizációt is - céljainak, elveinek meghatározásában. Ennek során gondoskodik a gazdaságpolitika és a költségvetés-politika összehangolásáról, figyelemmel az államadóssággal való összefüggésekre is."

5. § Az R. 6. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(4) A pénzügyminiszter elkészíti az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak és a magánnyugdíjpénztárak működésének szabályozására vonatkozó javaslatokat. Az Állami Pénztárfelügyelet útján ellátja az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak és a magánnyugdíjpénztárak állami felügyeletét."

6. § Az R. 7. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(4) A kormányzati lakáspolitika kidolgozása során a pénzügyminiszter javaslatokat tesz a lakáspolitika és pénzügypolitika közötti összhang megteremtésére, az alkalmazandó pénzügyi eszközökre és megoldásokra. Az elfogadott lakáspolitika alapján gondoskodik a lakásgazdálkodás pénzügyi feltételeinek meghatározásáról."

7. § Az R. 8. §-ának (2) bekezdése kiegészül a következő c) ponttal:

"c) együttműködik a gazdasági miniszterrel a központi költségvetés külföldi követelései leépítésének általános és viszonylati elvei kidolgozásában, az ezzel kapcsolatos szerződések előkészítésében és megkötésében, valamint azok végrehajtásáról való gondoskodásban."

8. § Az R. 13. §-a a következő h) és i) ponttal egészül ki:

[13. § A pénzügyminiszter külön jogszabályok és kormányhatározatok felhatalmazása, illetve kijelölése alapján:]

"h) az egyházak vonatkozásában tárcája tevékenységében érvényesíti a kormányprogramban foglaltakat, az ebből fakadó kormányzati tevékenységet koordináló nemzeti kulturális örökség miniszterével együttműködve ellátja az ágazati feladatokat;

i) a határon túli magyarok vonatkozásában tárcája tevékenységében érvényesíti az Alkotmány 6. § (3) bekezdésében, valamint a kormányprogramban meghatározott szempontokat, az ebből fakadó kormányzati tevékenységet koordináló külügyminiszterrel, illetve a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével együttműködve ellátja az ágazati feladatokat."

9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Egyidejűleg az R. 1. § (1), (5) és (6) bekezdése, az R. 5. § (2) bekezdésének - a 157/1991. (XII. 14.) Korm. rendelet 3. §-a szerint megállapított - a) pontja, az R. 7. § (3) bekezdése, az R. 10. §-a, továbbá az R. 13. §-ának f) pontjából a "valamint vezeti a Gazdasági Kabinetet" szövegrész, valamint a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 50/1990. (IX. 15.) Korm. rendelet módosításáról rendelkező 157/1991. (XII. 14.) Korm. rendelet 1. §-a, 86/1994. (VI. 2.) Korm. rendelet 2. §-a és a 76/1996. (V. 30.) Korm. rendelet hatályát veszti.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök