205/1999. (XII. 26.) Korm. rendelet
a kis- és középvállalkozások támogatásokból, vállalkozói hitelekből és közbeszerzésekből való részesedésével összefüggő adatszolgáltatásról
A Kormány a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 1999. évi XCV. törvény (továbbiakban: Kkt.) 18. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
1. § A Kkt. 9. § (1) bekezdésében felsorolt szervezetek az ott meghatározott időpontig az e rendelet mellékleteiben részletezett adatszolgáltatást teljesítik a következők szerint:
a) az elkülönített állami pénzalap és a központi költségvetésben meghatározott célelőirányzat kezelője programonként, pályázati felhívásonként, illetve támogatási jogcímenként az 1. számú mellékletben meghatározott,
b) az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnöke hitelintézetenként a 2. számú mellékletben meghatározott,
c) a Közbeszerzések Tanácsa a 3. számú mellékletben meghatározott
adatokat adja meg.
2. § Az adatszolgáltatást 3 példányban a Gazdasági Minisztériumnak kell teljesíteni.
3. § Ez a rendelet 2000. január 1-jén lép hatályba, az 1. § szerinti adatszolgáltatást első ízben 2001-ben kell teljesíteni.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
1. számú melléklet a 205/1999. (XII. 26.) Korm. rendelethez
A támogatások alakulása......évben
| 1. Elkülönített állami pénzalap vagy központi költségvetésben meghatározott célelőirányzat megnevezése |
| 2. A ...... évi költségvetési támogatás összege M Ft terv tény |
| külföldi támogatás összege M Ft terv tény |
| egyéb források M Ft terv tény |
| Elkülönített állami pénzalap vagy célelőirányzat forrásai összesen: M Ft terv tény |
| 3. Program/pályázat/támogatási jogcím megnevezése |
| 4. Program/pályázat/támogatási jogcím célja |
| 5. Program/pályázat/támogatási jogcím |
| .........évi költségvetési támogatás összege M Ft terv tény |
| külföldi támogatás összege M Ft terv tény |
| egyéb források M Ft terv tény |
| Program/pályázat/támogatási jogcím forrásai összesen: M Ft terv tény |
| 6. Éves forrás,felhasználás (a tárgyévi tényleges folyósítás alapján): |
| Támogatottak Támogatás |
| száma összege aránya |
| db M Ft % |
| Mikrovállalkozás* |
| Kisvállalkozás* |
| Középvállalkozás* |
| Összes vállalkozás** |
| Egyéb szervezet |
| Összesen: 100 |
| * Az 1999. évi XCV. törvény 2. és 3. § szerint. |
| ** Az 1999. évi XCV. törvény 17. § a) pontja szerint. |
2. számú melléklet a 205/1999. (XII. 26.) Korm. rendelethez
Vállalkozásoknak nyújtott hitelek alakulása......évben
1. Hitelintézet neve:
2. Vállalkozásoknak......évben nyújtott hitelek összege M Ft:
ebből:
Forinthitelek:
Devizahitelek:
| 3. A 2. pont szerinti hitelek részletezése | ||||
| Megnevezés | Mikrovállalkozás* | Kisvállalkozás* | Középvállalkozás* | Összes vállalkozás** |
| db M Ft | db M Ft | db M Ft | db M Ft | |
| Éven túli forinthitelek: | ||||
| beruházási hitel | ||||
| Start hitel | ||||
| japán és belföldi kapcsolódó hitel | ||||
| vagyontárgyak megvásárlásához nyújtott hitel | ||||
| egyéb éven túli hitel | ||||
| Éven túli devizahitelek | ||||
| Éven túli hitelek összesen | ||||
| Éven belüli forinthitelek | ||||
| eseti hitel | ||||
| folyószámla hitel | ||||
| export-előfinanszírozási hitel | ||||
| egyéb éven belüli hitel | ||||
| Éven belüli devizahitelek | ||||
| Éven belüli hitelek összesen | ||||
| * Az 1999. évi XCV. törvény 2. és 3. § szerint. * * Az 1999. évi XCV. törvény 17. § a) pontja szerint, kivéve a szövetkezeti formában működő hitelintézeteket. | ||||
3. számú melléklet a 205/1999. (XII. 26.) Korm. rendelethez
A......évi közbeszerzési pályázatok
| Az ......... évben kiírt közbeszerzési pályázatok nyertes ajánlattevőinek adatai | ||
| A nyertes ajánlatok | ||
| Megnevezés | A nyertes ajánlattevők száma (db) | összege aránya M Ft % |
| Mikrovállalkozás* | ||
| Kisvállalkozás* | ||
| Középvállalkozás* | ||
| Összes vállalkozás** | ||
| Egyéb szervezet | ||
| Összesen | 100 | |
| * Az 1999. évi XCV. törvény 2. és 3. § szerint. ** Az 1999. évi XCV. törvény 17. § a) pontja szerint. | ||