22/2001. (IX. 1.) HM rendelet

a Magyar Köztársaság fegyveres erői szolgálati szabályzatának módosításáról

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 10. §-ának g) pontjában kapott felhatalmazás alapján - figyelemmel a haderő-átalakítás során végrehajtott szervezeti változásokra - a 6/1987. (X. 15.) HM rendelettel kiadott és többször módosított Magyar Köztársaság fegyveres erői szolgálati szabályzatát (a továbbiakban: Szolgálati Szabályzat) a belügyminiszterrel egyetértésben, a következők szerint módosítom:

1. §

A Szolgálati Szabályzat 14. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"14. A csapatok harcfeladatok végrehajtására hivatott katonai szervezetek. Megnevezésüket, jogállásukat, települési helyüket, alaptevékenységük körét, szolgálati alárendeltségüket, a parancsnok kinevezésének rendjét és a gazdálkodási jogkörüket jogszabályok, alapító okiratok, a belső szervezeti felépítésüket az állománytáblák állapítják meg.

A csapatok nagyságrendben a következők:

- magasabbegység: a hadtest és az azzal azonos szintű (jogállású) katonai szervezet, valamint az ideiglenes jelleggel létrehozott Határőrség Viszonylati Parancsnokság,

- egység: a dandár, az ezred és az önálló zászlóalj, valamint a Határőr Igazgatóság,

- alegység: a kötelékben lévő zászlóalj (osztály), század (üteg), szakasz, raj, kezelő személyzet, valamint a határőrizeti, határforgalmi kirendeltség, a határvadász század és a Határőrség felderítő szolgálata.

A csapatok egyes szervezeti elemei, az adott csapat rendeltetése, szervezeti felépítése szerint más megnevezést is viselhetnek.

Ahol a szabályzat alegység(ek) megnevezésekor zászlóalj kifejezést alkalmaz, az értelemszerűen vonatkozik osztályra és ütegre, illetve a határőrség megfelelő szervezeti formáira is."

2. §

A Szolgálati Szabályzat 82. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"82. Összetett irányítási tevékenységet igénylő katonai szervezetek esetében parancsnokságot kell létrehozni, melynek alapvető rendeltetése a parancsnok döntéseinek előkészítése, közreműködés a katonai műveletek előkészítésében és végrehajtásában, valamint a katonai szervezet folyamatos működésében.

A parancsnokság szervezetileg parancsnokból, helyettes(ek)ből és parancsnoksági szervekből áll. A parancsnokság részletes összetételét az adott katonai szervezetre megállapított állománytábla határozza meg.

A parancsnokság fő feladata a készenlét fenntartásához szükséges feltételek folyamatos és zavartalan biztosítása, a parancsnok elhatározásához, a feladatok meghatározásához szükséges adatok előkészítése és annak megfelelő rendelkezési formába öntése, az adott katonai szervezet tevékenységének összehangolása, a szolgálati feltételek és körülmények biztosítása, a feladatok végrehajtásának ellenőrzése, értékelése.

A parancsnokság léte nem érinti a parancsnok egyszemélyi szolgálati hatalmát és felelősségét."

3. §

A Szolgálati Szabályzat 83. pontjának második bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"A katonai szervezetek azon szolgálati személyeinek feladatait, akik e fejezetben nem szerepelnek, elöljáróik szabják meg, illetve a vonatkozó szakutasítások tartalmazzák és munkaköri leírásaikban határozzák meg."

4. §

A Szolgálati Szabályzat 88. pontjának tizennegyedik francia bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"- irányítsa a személyügyi szervek tevékenységét és az alárendelt parancsnokok személyügyi munkáját; ismerje beosztottjai képességeit és adottságait, kísérje figyelemmel azok fejlődését, segítse az általános parancsnoki tulajdonságaik fejlesztését;"

5. §

A Szolgálati Szabályzat 90. pontjának első bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"A dandár- (ezred-) parancsnok-helyettes közvetlenül a parancsnoknak van alárendelve. A törzsfőnök kivételével szolgálati elöljárója a dandár (ezred) egész személyi állománynak. A parancsnok távollétében annak teljes hatáskörét gyakorolja."

6. §

A Szolgálati Szabályzat 91. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"91. A dandár- (ezred-) parancsnok-helyettes kötelességei:

- folyamatosan felkészül arra, hogy a parancsnok távollétében legyen képes a vezetés zökkenőmentes átvételére;

- a parancsnok parancsainak megfelelően személyesen részt vesz a dandár (ezred) harckiképzésének, valamint az alegység gyakorlatainak tervezésében, szervezésében és vezetésében, továbbá az elvi jellegű feladatok megoldásában;

- szervezi és vezeti a dandár (ezred) szintű oktató módszertani foglalkozásokat, átképzéseket, összevonásokat, továbbképzéseket, a főtisztek, tisztek, zászlósok, tiszthelyettesek és a tartalékos tiszti hallgatók önképzését;

- irányítja a külföldi katonai missziókba, illetve az egyéb nemzetközi feladatokra tervezett katonák és alegységek felkészítését és kiképzését;

- irányítja a katonák és az alegységek katasztrófaelhárításra történő felkészítését, katasztrófa esetén irányítja azok tevékenységét;

- szervezi és irányítja a dandárnál (ezrednél) folyó osztályba sorolásokat;

- figyelemmel kíséri a rajparancsnokok felkészítését és továbbképzését, intézkedik a hiányosságok megszüntetésére;

- biztosítja, hogy a dandár (ezred) alegységei a harcki

képzéshez idejében el legyenek látva anyagi eszközökkel, tansegédletekkel, szemléltető eszközökkel és hogy azokat hozzáértően alkalmazzák, biztosítja a kiképző bázisok, objektumok működőképességét, irányítja és ellenőrzi a szakterületére biztosított költségvetési előirányzatok felhasználását;

- segíti a dandár (ezred) sportbizottság tevékenységét, irányítja a személyi állomány fizikai felkészítésével, a fizikai alkalmassági követelmények teljesítésének ellenőrzésével, katonasportjával, valamint a drogmegelőzéssel kapcsolatos feladatokat;

- részt vesz a katonai iskolákra, tanfolyamokra kerülő sor- és szerződéses állományú katonák kiválasztásában;

- a parancsnok parancsai alapján irányítja a dandárnál

(ezrednél) folyó tudományos jellegű, valamint ésszerűsítő és újító tevékenységet;

- ellenőrzi a kiképzési eredmények nyilvántartását;

- részt vesz a dandár (ezred) ellenőrzési tervének összeállításában és végrehajtásában, intézkedik a feltárt hiányosságok megszüntetésére;

- vezeti, illetve irányítja a dandár- (ezred-) parancsnok által meghatározott egyéb feladatok végrehajtását."

7. §

A Szolgálati Szabályzat 96. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"96. A dandár- (ezred-) törzsfőnök közvetlenül a parancsnoknak van alárendelve. A parancsnokhelyettest kivéve szolgálati elöljárója a dandár (ezred) egész személyi állományának.

A dandár- (ezred-) törzsfőnök a dandár- (ezred-) parancsnok helyettese. A parancsnok elhatározásainak, parancsainak és más rendelkezéseinek előkészítése és megvalósítása érdekében összehangolja a parancsnoksági szervek munkáját."

8. §

A Szolgálati Szabályzat 98. pontjának első, ötödik, hatodik, hetedik és tizenharmadik francia bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"- irányítsa a parancsnoksági szervek munkáját, dolgozza ki a dandár (ezred) készenléttel és mozgósítással kapcsolatos terveit, és gondoskodjon azok naprakészségéről; szervezze meg a dandár (ezred) személyi állományának megbízható riasztását;

- szervezze meg a dandár- (ezred-) parancsnokság, a zászlóalj-parancsnokságok, a vezetőbiztosító és kiszolgáló, a felderítő alegységek kiképzését, tartson foglalkozásokat a dandár- (ezred-) parancsnokság főtisztjei és tisztjei számára és határozzon meg feladatokat a zászlóalj-parancsokságok harckiképzésére vonatkozóan;

- gondoskodjék a parancsnok elhatározásához szükséges adatok beszerzéséről, a parancsnoki elhatározások formába öntéséről és az alárendeltekhez történő eljuttatásáról, hangolja össze a dandár (ezred) szintű feladatok végrehajtását;

- szervezze meg a dandár (ezred) mozgósítását, a sorkatonák állományváltását és a tartalékos hadkötelesek bevonulását, leszerelését;

- a parancsnokhelyettes, valamint a parancsnoksági szervek főnökei bevonásával állítsa össze, majd hagyassa jóvá a dandár (ezred) szintű munka- és ellenőrzési terveket, gondoskodjon azok végrehajtásáról, a szakellenőrzések összehangolásáról, valamint a tapasztalatok felhasználásáról és a visszaellenőrzésekről. Ellátja a titokvédelmi felügyelői feladatokat."

9. §

A Szolgálati Szabályzat 100. pontja és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A dandár (ezred) személyügyi főnök

100. A dandár (ezred) személyügyi főnök közvetlenül a dandár- (ezred-) parancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a személyügyi főnökség állományának és szakmai elöljárója az alegységek személyügyi állományának.

A személyügyi főnök felelős a dandár (ezred) személyügyi (személyzeti és munkaügyi, mozgósítási és kiegészítési, szociális és lélektani) tevékenységének tervezéséért, szervezéséért, a személyügyi feladatok végrehajtásáért, a személyi állomány szociális biztonságát és kiegyensúlyozott mentális állapotát biztosító ellátó rendszerek működtetéséért, valamint a szakterületre vonatkozó jogszabályok és belső rendelkezések érvényesítéséért."

10. §

A Szolgálati Szabályzat 101. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"101. A dandár (ezred) személyügyi főnök kötelességei:

- jogszabályok és belső rendelkezések, valamint a parancsnok rendelkezései szerint szervezi a személyügyi tevékenységgel, a szervezetfejlesztéssel kapcsolatos feladatok végrehajtását;

- részt vesz a parancsnok személyügyi, illetve a személyügyet érintő döntéseinek előkészítésében és megvalósításában;

- ismeri a szakmai alárendeltségébe tartozó személyi állomány képességeit, gondoskodik a képességek fejlesztéséről;

- irányítja a dandár (ezred) személyügyi tevékenységét, a közalkalmazotti munkaviszony létesítésével, megszüntetésével, módosításával kapcsolatos személyügyi feladatok végrehajtását;

- ellenőrzi a Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer humán alrendszerének előírások szerinti használatát, a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok megtartását;

- részt vesz a készenléttel és a mozgósítással kapcsolatos okmányok kidolgozásában, megszervezi a készenlét fokozásának és a mozgósítás végrehajtásának személyi biztosítását;

- tervezi és szervezi a katonai szervezet hadkiegészítési feladatainak végrehajtását, a szükséges sorállomány igénylését, a tartalékos állomány kiírását;

- biztosítja a bevonuló hadkötelesek fogadását és beosztásba helyezését, illetve a sorállományú katonák szolgálati ideje letöltésének, leszerelésének törvényes végrehajtását;

- szervezi a hadköteles katonák kérelmeinek ügyintézését;

- szervezi a toborzás feladatainak végrehajtását, a szerződéses katonai szolgálat népszerűsítését, kapcsolatot tart a megyei (fővárosi) hadkiegészítő parancsnokságokkal;

- megszervezi és ellenőrzi a személyügyi nyilvántartási iratok vezetését, folyamatosan elemzi és értékeli a dandár (ezred) létszámhelyzetét;

- szervezi a hivatásos és szerződéses állomány rendszeres teljesítmény-értékelését, minősítését, valamint előkészíti a személyi állomány elismerésére és járandóságaira irányuló javaslatait;

- alkalmassági és időszakos orvosi vizsgálattal kapcsolatos feladatok végzése;

- tervezi - az Előmeneteli Bizottsággal együttműködve - a hivatásos állomány előmenetelét és az előmenetelhez szükséges képzések végrehajtását;

- tervezi és szervezi a külszolgálat feltételeinek megfelelő személyi állomány kiválasztását és felkészítését;

- szervezi a tényleges állomány szociális és beilleszkedési gondjainak megoldására irányuló szakmai tevékenységet;

- segíti a dandárnál (ezrednél) működő szociálpolitikai bizottságok tevékenységét, biztosítja az érdekképviseleti szervezetekkel való parancsnoki együttműködés feltételeit;

- figyelemmel kíséri a tényleges állomány életviteli (mentálhigiénés) jellemzőit és javaslatot tesz a megelőzés, illetve beavatkozás módjára;

- biztosítja a hivatásos és szerződéses állomány társadalompolitikai képzésének, valamint a hadköteles katonák állampolgári és honvédelmi ismeretei oktatásának és időszerű tájékoztatásának szakmai feltételeit;

- szervezi a katonai szervezet társadalmi kapcsolatalt;

- szervezi a közművelődési, művészeti tevékenységet, a szabadidős sporttevékenységet, valamint a kegyeleti feladatok végrehajtását;

- részt vesz a csapathagyományok ápolásában és a testületi szellem erősítését segítő tevékenységben;

- tervezi és szervezi a személyügyi szakterület működését biztosító gazdálkodást."

11. §

A Szolgálati Szabályzat 102. pontja helyébe és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

".A dandár (ezred) felderítőfőnök

102. A dandár (ezred) felderítőfőnök közvetlenül a dandár- (ezred-) parancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a felderítő főnökség állományának, szakmai elöljárója a dandárnál (ezred) és a zászlóaljaknál szolgáló felderítő feladatokat ellátó állománynak, alegységeknek, valamint a megerősítésül kapott felderítő alegységeknek.

A felderítő főnök felelős a felderítő szolgálat működéséért, a dandár (ezred) személyi állományának felderítő szakkiképzéséért, a felderítő alegységek haditechnikai eszközeinek hadrafoghatóságáért."

12. §

A Szolgálati Szabályzat 103. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"103. A dandár (ezred) felderítőfőnök kötelességei:

- részt vesz a dandár (ezred) készenléti tervének kidolgozásában, szakterületén biztosítja a dandár (ezred) készenlét fokozását;

- ismerje más haderők szervezetét, felszerelését, harctevékenységeinek elveit, az elöljáró és a dandár (ezred) tevékenységi körzetében a terep és az időjárás jellemzőit, értékelésük (a harcterület felderítő előkészítésének) módszereit, legyen képes jelentések és tájékoztatások megtételére;

- részt vesz az alegységek harcászati gyakorlatainak kidolgozásában és a levezetés során biztosítja a felderítés követelményeinek érvényesülését;

- ismerje a dandár (ezred) szervezetszerű, illetve megerősítésül kapott felderítő alegységeinek (szerveinek) helyzetét, feltöltöttségét, kiképzettségét, lehetőségeit, és legyen kész javaslatot tenni azok alkalmazására;

- ismerje a dandár (ezred) felderítő alegységei haditechnikai eszközeit, szakfelszereléseit, azok alkalmazási lehetőségeit, képességeit, üzemeltetési szabályait, hadrafoghatóságát, ismerje a szükségleteket, az ellátottságot, és rendszeresen tájékoztassa a parancsnokot a harcértékről;

- tervezi, szervezi és irányítja a dandár (ezred) alegységeinek felderítő szakanyaggal való ellátását, az eszközök üzemeltetését, biztosítja a rendeltetés- és szakszerű használatukat, alegységszintű technikai kiszolgálásukat és karbantartásukat; gondoskodik arról, hogy szabályszerűen tárolják, illetve idejében javításba adják azokat;

- tervezi, szervezi és irányítja a dandár (ezred) felderítő- és rádiótechnikai alegységeinek rejtjelző eszközökkel történő ellátását, azok szabályos kezelését;

- irányítja a dandár (ezred) állományának (gépesített lövész-, harckocsi- és felderítő alegységeinek) felderítő szakkiképzését, előkészíti az osztályos fokozatra kötelezettek vizsgáit;

- szolgálati alárendeltjein kívül ismerje a szakmai alárendeltségében lévő tisztek, zászlósok, tiszthelyettesek képességeit;

- részt vesz a dandár (ezred) ellenőrzési tervének összeállításában, végrehajtásában, irányítja és végzi a szakágának megfelelő szakellenőrzéseket."

13. §

A Szolgálati Szabályzat 104. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"104. A dandár (ezred) felderítőfőnöknek az e szabályzat 102. pontjában megállapított jogállásával összhangban a tüzér-, a légvédelmi dandár (ezred) és repülőezred (bázis) felderítő főnökeinek jogállása:

- a tüzérdandár (-ezred) felderítőfőnök szakmai elöljárója a dandár (ezred) felderítő beosztású tisztjeinek, zászlósainak, tiszthelyetteseinek, a felderítő (időjárásjelző) alegységek állományának;

- a légvédelmi tüzér- (rakéta-) dandár (ezred) felderítőfőnök szakmai elöljárója a dandár (ezred) rádiótechnikai, valamint a felderítő alegységek állományának;

- a repülőezred (bázis) felderítőfőnök szolgálati elöljárója a felderítő törzs állományának, szakmai elöljárója az ezred (bázis) felderítő alegységeinek, szerveinek.

A repülőezred (bázis) felderítőfőnök folyamatosan gyűjti, elemzi és értékeli a repülési feladatok végrehajtásával összefüggő felderítő adatokat. Folyamatosan tájékoztatja a készültségi, készenléti, kutató-mentő szolgálatot ellátó és egyéb repülési feladatokat végrehajtó repülő-hajózó állományt az aktuális felderítő adatokról. Szervezi a nemzeti befogadó tevékenység felderítő feladatainak végrehajtását."

14. §

A Szolgálati Szabályzat 105. pontja elé a következő új alcím kerül:

"A dandár (ezred) hadműveleti főnök"

15. §

A Szolgálati Szabályzat 105. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"105. A dandár (ezred) hadműveleti főnök közvetlenül a parancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a főnökség állományának, szakmai elöljárója az alegységek hadműveleti, kiképzési, műszaki és vegyivédelmi szakterületen tevékenykedő állománynak, valamint a törzstámogató alegységnek.

A dandár (ezred) hadműveleti főnök felelős: a készenléttel, szolgálatokkal kapcsolatos tervek kidolgozásáért, folyamatos pontosításáért, a dandár (ezred) éves munkatervének, a kiképzés és a különböző rendezvények éves, időszakos és havi terveinek elkészítéséért és a végrehajtás megszervezéséért, a biztonsággal, a rezsim és őrzésvédelmi rendszabályok bevezetésével kapcsolatos feladatok végzéséért, a 24 órás őr- és ügyeleti szolgálatok ellátásának folyamatos biztosításáért, a dandár (ezred) működéséhez szükséges hadműveleti és kiképzési információk folyamatos gyűjtéséért, értékeléséért és a szükséges javaslatok megtételéért."

16. §

A Szolgálati Szabályzat 106. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"106. A dandár (ezred) hadműveleti főnök kötelességei:

- irányítja a készenléti és készültségi szolgálatokkal kapcsolatos tervek és rendelkezések kidolgozását;

- megszervezi a 24 órás őr- és ügyeleti szolgálatok folyamatos ellátását;

- kidolgozza a dandár (ezred) éves munka- és ellenőrzési tervét;

- tervezi, szervezi a dandár (ezred) felkészítését és kiképzését;

- tervezi, szemezi a zászlóaljgyakorlatokat és részt vesz azok levezetésében, kidolgozza a századgyakorlatok követelményeit és segíti azok előkészítését, levezetését;

- szervezi a külföldi katonai missziókba tervezett katonák és alegységek felkészítését és kiképzését;

- szervezi a katonák és alegységek katasztrófa-elhárításra történő felkészítését;

- tervezi és végrehajtja a dandár (ezred) szintű oktató-módszertani foglalkozásokat, át- és továbbképzéseket, összevonásokat, önképzéseket;

- végzi az elvi munkával, a személyi állomány fizikai felkészítése és katonasportja irányításával kapcsolatos feladatokat;

- előkészíti az osztályos fokozatra kötelezettek vizsgáit;

- dandár (ezred) szinten vezeti, alegység szinten ellenőrzi a kiképzési nyilvántartásokat;

- tervezi és szervezi a polgári-katonai együttműködési és lélektani műveleti feladatok végrehajtását;

- részt vesz az ellenőrzési feladatok végrehajtásában, folyamatosan ellenőrzi a biztonsággal, a rezsim és őrzésvédelmi rendszabályok betartásával, betartatásával kapcsolatos feladatok végrehajtását."

17. §

A Szolgálati Szabályzat 107. pontja elé a következő új alcím kerül:

"A dandár (ezred) logisztikai főnök"

18. §

A Szolgálati Szabályzat 107. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"107. A dandár (ezred) logisztikai főnök közvetlenül a parancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a logisztikai főnökség személyi állományának, szakmai elöljárója az alegység parancsnokságok logisztikai szakállományának.

Felelős a dandár (ezred) logisztikai, elhelyezési és közlekedési támogatásának tervezéséért, a támogatás elveinek és szakmai követelmények kidolgozásáért, a csapatgazdálkodással kapcsolatos parancsnoki döntés előkészítéséért."

19. §

A Szolgálati Szabályzat 108. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"108. A dandár (ezred) logisztikai főnök kötelességei:

- részt vesz a készenléti tervek kidolgozásában, kidolgozza a készenlét fokozása logisztikai követelményeit, a

szakállomány és a szakalegységek felkészítésének irányelveit, a békeállapotból háborús helyzetbe való áttérés logisztikai támogatásának általános feladatait;

- részt vesz a dandár (ezred) kiképzési tervének, az alegységek harcászati, szakharcászati gyakorlatai terveinek kidolgozásában, a logisztikai támogatás feladatai végrehajtásának tervezésében;

- ismerje a katonai szervezet általános anyagi-technikai helyzetét, javaslatokat dolgoz ki a technikai eszközök és anyagok felhasználására;

- tervezi és szervezi a szakmai alárendeltségébe tartozó állomány felkészítését, a szakállomány kiképzését, összehangolja a szakalegységek szakmai felkészítését;

- ismerje a dandár (ezred) technikai eszközeit és anyagait, üzemeltetésük, üzemben tartásuk, készletezésük, felhasználásuk és az anyagellátás szabályait;

- parancsnoki követelmények alapján részt vesz az alegységek üzemeltetési fegyelmének, az alegységszintű technikai kiszolgálások végrehajtásának, a létesítmények, technikai eszközök és anyagok igénybevételi jogosságának ellenőrzésében;

- szakterületén tervezi, szervezi, elemzi a személyi állomány élet- és szolgálati (munka) körülményeinek javítására, illetve fenntartására irányuló tevékenységet és javaslatokat dolgoz ki a szükséges rendelkezések kiadására;

- kidolgozza az anyagi-technikai létesítmények igénybevételének rendjét és szabályait;

- javaslatot dolgoz ki a laktanya, illetve a helyőrség létesítményeinek, egyéb objektumainak elosztására;

- ismerje a logisztikai támogatás; a gazdálkodás, a technikai eszközök és anyagok felhasználásának, igénybevételének, javításának, tárolásának és az objektumok üzemeltetésének szabályait, és javaslatot tesz a gazdaságos alkalmazásra;

- részt vesz a gazdasági döntések előkészítésében, a fő feladatok meghatározásában és a végrehajtás ellenőrzésében;

- ismerje a dandár (ezred) eszköz- és készlet-, valamint épület- és ingatlangazdálkodásának és -nyilvántartásának szakmai feladatait;

- részt vesz a dandár (ezred) ellenőrzési tervének összeállításában és annak végrehajtásában."

20. §

A Szolgálati Szabályzat 109. pontja helyébe a következő rendelkezés és az azt megelőző alcím lép:

"A dandár (ezred) híradó és informatikai főnök

109. A dandár (ezred) híradó és informatikai főnök közvetlenül a parancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a főnökség állományának, szakmai elöljárója a dandár (ezred) híradó alegységeinek, információvédelmi és informatikai állományának, a megerősítésül kapott híradó alegységeknek.

A híradó és informatikai főnök felelős a dandár (ezred) híradásának megtervezéséért, megszervezéséért, a híradó és informatikai eszközök üzemeltetéséért; a híradó és informatikai eszközökön továbbított információk védelméért; a dandár (ezred) személyi állományának és alegységeinek híradó és informatikai kiképzéséért."

21. §

A Szolgálati Szabályzat 110. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"110. A híradó és informatikai főnök kötelessége

- részt vesz a dandár (ezred) készenléti tervének kidolgozásában, szakterületén biztosítja a dandár (ezred) készenlét fokozását, irányítja a dandár (ezred) alegységei híradó, elektronikus adatvédelmi és informatikai szakfeladatait;

- ismerje a dandár (ezred) alkalmazási terveit, szervezetszerű és megerősítésül kapott híradó, információvédelmi és informatikai alegységei helyzetét, feltöltöttségét és lehetőségeit, javaslatot dolgoz ki azok alkalmazására;

- ismerje az alegységek híradó, elektronikus adatvédelmi és informatikai eszközeit, azok alkalmazási lehetőségeit, üzemeltetési szabályait, biztosítja a hadrafoghatóságot, ismerje a szükségleteket, az ellátottságot;

- biztosítja a dandár (ezred) alegységeinél lévő híradó, elektronikus adatvédelmi és informatikai eszközök és szakanyagok üzemeltetését, a rendeltetés- és szakszerű igénybevételt;

- tervezi, szervezi és irányítja a dandár (ezred) személyi állományának, alegységeinek híradó és informatikai kiképzését, az osztályos fokozatra kötelezettek osztályba sorolási vizsgáit, részt vesz az alegységek harcászati gyakorlatainak kidolgozásában, és a levezetés során biztosítja a szakmai követelmények érvényesülését;

- szolgálati alárendeltjein kívül ismerje a szakmai alárendeltségében lévő személyi állomány képességeit;

- megszervezi és ellenőrzi a dandár (ezred) napi postaforgalmát;

- részt vesz a dandár (ezred) szolgálati tevékenysége biztonsági rendszabályainak kidolgozásában, szakterületén irányítja azok végrehajtását;

- tervezi, végrehajtja a dandár (ezred) alegységeinek híradó és informatikai kiképzését és ellenőrzi a felszerelések állapotát."

22. §

A Szolgálati Szabályzat 111. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

".A dandár (ezred) jogi és igazgatási főnök

111. A dandár (ezred) jogi és igazgatási főnök közvetlenül a dandár (ezred) parancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a főnökség állományának.

A jogi és igazgatási főnök felelős a dandárnál (ezrednél) folyó jogi és igazgatási, valamint a fegyelmi helyzet értékeléséhez szükséges feladatok végrehajtásáért, továbbá az azzal szoros összefüggésben lévő tevékenység keretében tett javaslatának (tanácsának), véleményének szakszerűségéért, a főnökség tevékenységének eredményes működéséért."

23. §

A Szolgálati Szabályzat 112. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"112. A dandár (ezred) jogi és igazgatási főnök kötelességei:

- közreműködik a személyi állomány jogait, kötelességeit megállapító, valamint a dandár (ezred) működését érintő jogszabályok és belső rendelkezések alkalmazásában, a fontosabb helyi rendelkezések kidolgozásában;

- tanácsaival segíti a nemzetközi szerződésekből a dandárra (ezredre) háruló katonai feladatok végrehajtását;

- ellátja az állomány körében folyó jogi oktatással és

továbbképzéssel, a hadijogi tanácsadással, a jogi ismeretterjesztéssel kapcsolatos feladatokat;

- külön jogszabályban meghatározottak szerint ellátja a dandár (ezred) jogi képviseletét bíróságok, hatóságok és más állami szervek, valamint harmadik személyek előtt;

- állást foglal a kártérítési ügyek jogalapja, valamint a kárfelvételi eljárások szakszerűsége tekintetében;

- segítséget nyújt a parancsnoki fegyelmi jogkör törvényes gyakorlásához, részt vesz a bonyolult fegyelmi, szabálysértési ügyek döntésre történő előkészítésében, végzi a fegyelmi jogkör gyakorlás elemzését;

- külön rendelkezésben meghatározottak szerint gyűjti, feldolgozza és elemzi a dandár (ezred) fegyelmi helyzetének értékeléséhez szükséges adatokat és a parancsnoksági szervek közreműködésével elkészíti a fegyelmi helyzet értékelését, segíti a fegyelmi elemzéssel megbízott tiszteket;

- a külön jogszabályokban meghatározottak szerint a parancsnok rendelkezése alapján ellátja a bűncselekmények parancsnoki nyomozásával kapcsolatos, a parancsnok hatáskörébe tartozó feladatokat, a katonai ügyész szakmai és törvényességi felügyeleti jogait nem érintve szakmailag irányítja és felügyeli a külön jogszabály alapján megbízott nyomozótisztek tevékenységét;

- részt vesz a dandár (ezred) által kötendő szerződések előkészítésében és megkötésében, valamint ezen szerződésekből eredő igények érvényesítésében;

- biztosítja a vezetése alatt álló jogi és igazgatási főnökség eredményes működését."

24. §

A Szolgálati Szabályzat 113. pontja és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A dandár (ezred) egészségügyi központ parancsnok (vezető orvos)

113. A dandár (ezred) egészségügyi központ parancsnok (vezető orvos) közvetlenül a parancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a dandár (ezred) egészségügyi központ állományának, szakmai elöljárója az alegységek egészségügyi állományának.

A dandár (ezred) egészségügyi központ parancsnok (vezető orvos) felelős a dandár (ezred) személyi állományának egészségügyi állapotáért, egészségügyi ellátásáért, valamint a dandár (ezred) egészségügyi szakfelszereléséért."

25. §

A Szolgálati Szabályzat 114. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"114. A dandár (ezred) egészségügyi központ parancsnok (vezető orvos) kötelességei:

- szervezi és irányítja a dandár (ezred) egészségügyi, gyógyító-megelőző, gondozó, közegészségügyi és járványvédelmi ellátását;

- folyamatosan figyelemmel kíséri a személyi állomány egészségi állapotát, azonnal jelent minden olyan megbetegedést vagy egészségügyi körülményt, amely a dandár- (ezred-) parancsnok sürgős beavatkozását igényli;

- részt vesz a dandár (ezred) közegészségügyi rendjének kialakításában és ellenőrzésében;

- tervezi, szervezi és irányítja az alegységek egészségügyi kiképzését és szakfelszerelésekkel való ellátását, szervezi és végzi a személyi állomány körében folyó egészségvédelmi, egészségnevelési és drogmegelőzési felvilágosító munkát;

- a fogságfenyítésüket töltőkkel (fogva tartottakkal) kapcsolatos ellenőrzési kötelmeit az 5. számú melléklet tartalmazza."

26. §

A Szolgálati Szabályzat 117. pontja és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A dandár (ezred) tűzvédelmi tiszt

117. A dandár (ezred) tűzvédelmi tiszt közvetlenül a parancsnoknak van alárendelve. A tűzvédelmi tiszt szakmai elöljárója a dandár (ezred) szervezetszerű és a nem szervezetszerű tűzvédelmi apparátusának.

A tűzvédelmi tiszt felelős a dandár (ezred) tűzvédelmének megtervezéséért és megszervezéséért és irányításáért."

27. §

A Szolgálati Szabályzat 118. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"118. A dandár (ezred) tűzvédelmi tiszt kötelességei:

- előkészíti a parancsnok részére a tűzvédelemi feladatokkal kapcsolatos rendelkezéseket és okmányokat;

- végzi a dandár (ezred) tűzvédelmi adatszolgáltatással kapcsolatos feladatait;

- részt vesz az alegységek harcászati gyakorlatainak szakterületét érintő kidolgozásában, a gyakorlat során biztosítja a tűzvédelmi követelmények érvényesülését;

- ismerje a dandár (ezred) szervezetszerű és nem szervezetszerű tűzoltó alegységeinek helyzetét, feltöltöttségét, lehetőségeit, legyen képes azok irányítására;

- tervezi, szervezi és ellenőrzi a tűzvédelmi eszközök technikai kiszolgálását, javítását;

- irányítja a dandár (ezred) állományának tűzvédelmi felkészítését, a tűzoltó alegység szakkiképzését, előkészíti az osztályos fokozatra kötelezettek vizsgáinak végrehajtását;

- részt vesz a tűzvédelmi rendszabályok kidolgozásában, a tűzvédelmi feladatok szakirányításában és végrehajtásában;

- részt vesz a dandár (ezred) ellenőrzési tervének összeállításában, végrehajtásában;

- a parancsnok számára előkészíti az illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltósággal kötendő együttműködési megállapodást."

28. §

A Szolgálati Szabályzat 119. pontja és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A dandár (ezred) munkavédelmi tiszt

119. A dandár (ezred) munkavédelmi tiszt közvetlenül a parancsnoknak van alárendelve. Szakmai elöljárója a munkavédelmi szakállománynak.

A munkavédelmi tiszt felelős a dandárnál (ezrednél) folyó munkavédelmének megtervezéséért, megszervezéséért."

29. §

A Szolgálati Szabályzat 120. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"120. A dandár (ezred) munkavédelmi tiszt kötelességei:

- részt vesz a szakterületi belső rendelkezés (Szervezeti Munkavédelmi Szabályzat), illetve a szakterületét érintő belső rendelkezések (Szervezeti Környezetvédelmi Szabályzat, Tűzvédelemi Szabályzat) kidolgozásában;

- tervezi, szervezi a dandár (ezred) munkavédelmi tevékenységét, javaslatot dolgoz ki a jogszabályokban, szabályzatokban előírt követelmények teljesítésére;

- felügyeli a kapcsolódó ügyintézők szakmai munkáját;

- végzi a munkabiztonsági szaktevékenységnek minősülő feladatokat;

- rendszeresen ellenőrzi a munka- és szolgálati körülmények, feltételek megfelelőségét, a munkavédelmi szabályok betartását;

- elkészíti az éves Munkavédelmi Intézkedési Tervet;

- szervezi, irányítja a dandár (ezred) munkavédelmi kockázat értékelését, elemzését;

- összeállítja és vezeti a veszélyes létesítmények, gépek, berendezések nyilvántartásait, folyamatosan figyelemmel kíséri azok felülvizsgálatait, amelyek alapján adatot szolgáltat a következő évi gazdálkodás tervezéséhez;

- összeállítja a parancsnok (munkáltató) munkabiztonsággal kapcsolatos határidős jelentéseit, elkészíti és elemzi a baleseti statisztikát;

- végzi a kötelezően előírt és a parancsnok által meghatározott oktatást, felkészítést és szakmai ellenőrzést;

- a munkabiztonsággal kapcsolatos bejelentéseket kivizsgálja, az érintetteket tájékoztatja;

- részt vesz a dandár (ezred) ellenőrzési tervének összeállításában, végrehajtásában;

- végzi a parancsnok információ átadással kapcsolatos feladatait, a munkavédelmi képviselő, illetve a munkavédelmi érdekképviselet felé."

30. §

A Szolgálati Szabályzat 121. és 122. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"121. A dandár (ezred) környezetvédelmi tiszt közvetlenül a parancsnoknak van alárendelve. Szakmai elöljárója a veszélyes hulladék kezelésével megbízottnak és a veszélyes áru ügyintézőnek.

A környezetvédelmi tiszt felelős a dandár (ezred) környezetvédelmének, hulladékgazdálkodásának, a kémiai biztonság környezetvédelmet érintő feladatainak tervezéséért, szervezéséért.

122. A dandár (ezred) környezetvédelmi tiszt kötelességei:

- részt vesz a szakterületét érintő belső rendelkezések (környezetvédelem, hulladékgazdálkodás, kémiai biztonság) kidolgozásában, a környezetvédelmi követelmények meghatározásában;

- végzi a feladatkörét érintő jogszabályok, belső rendelkezések feldolgozását, kidolgozza a katonai szervezetre vonatkozó javaslatokat;

- felméri és nyilvántartja a használt objektumokban a környezeti elemek állapotát, a szennyező forrásokat és a jelentős környezeti tényezőket;

- előkészíti a környezetvédelmi és veszélyes hulladék témájú honvédségi, önkormányzati és hatósági határidős jelentéseket, bejelentéseket;

- kidolgozza a dandár (ezred) környezetvédelmi irányelveit (politikáját);

- környezetvédelmi szempontból véleményezi a terveket, létesítéseket, rendszeresítéseket,

- nyilvántartja a hatósági és a belső környezetvédelmi ellenőrzések eredményeit, kötelezéseit, a hiányosságok megszüntetésére javaslatokat dolgoz ki;

- kidolgozza a gyakorlatok, lövészetek, egyéb ideiglenes és objektumon kívüli tevékenységek környezetvédelmi követelményeit, rendszabályait, tervfejezetét,

- végzi a hatáskörébe utalt környezetvédelmi kiképzéseket és felkészítéseket;

- részt vesz a veszélyes hulladékot eredményező technológiák üzemeltetési feltételeinek kidolgozásában, a hulladékgyűjtés és ártalmatlanítás megszervezésében, rendszerének kialakításában;

- részt vesz a dandár (ezred) által megpályázható külső erőforrások felkutatásában és a pályázatok elkészítésében."

31. §

A Szolgálati Szabályzat 150. pontja és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A logisztikai zászlóaljparancsnok

150. A logisztikai zászlóaljparancsok a dandár- (ezred-) parancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a zászlóalj egész személyi állományának és szakmai elöljárója a katonai szervezet logisztikai alegységei logisztikai szakállományának.

A logisztikai zászlóaljparancsnok felelős az e szabályzat 73. és 143. pontjában meghatározott feladatok mellett a katonai szervezet logisztikai támogatási feladatainak végrehajtásáért, a csapatgazdálkodás koordinálásáért, a technikai eszközök üzembentartásáért, az állomány ellátásáért és az üzemeltetéshez szükséges anyagok biztosításáért."

32. §

A Szolgálati Szabályzat 151. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"151. Az e szabályzat 75. pontjában foglalt általános parancsnoki kötelességek figyelembevételével a logisztikai zászlóaljparancsnok kötelességei:

- részt vesz a készenléti terv kidolgozásában, megszervezi a készenlét fokozás logisztikai támogatását, a szakállomány és a szakalegységek felkészítését, a békeállapotból háborús helyzetbe történő áttérést;

- részt vesz a dandár (ezred) kiképzési tervében, az alegységek harcászati gyakorlati terveiben meghatározott feladatok anyagi-technikai feltételei biztosításakor a szakmai követelmények érvényesítésében;

- legyen kész jelenteni az anyagi-technikai helyzetet, a technikai eszközök és anyagok alkalmazásával kapcsolatos javaslatait, rendszeresen tájékoztatja a parancsnokot a technikai eszközök hadrafoghatóságáról, a harcértékről;

- szervezi a szakmai alárendeltségébe tartozó állomány felkészítését, a szakállomány kiképzését, összehangolja a szakalegységek egységes elvek alapján történő felkészítését;

- ismerje a katonai szervezet technikai eszközeit és anyagait, objektumait, üzemeltetésük, üzemben tartásuk és anyagellátásuk szabályait, ezek figyelembevételével megszervezi gazdaságos fenntartásukat, folyamatosan elemzi és értékeli technikai hadrafoghatóságukat, valamint az alegységeknél folyó üzemeltetésük helyzetét;

- rendszeresen ellenőrzi és ellenőrizteti az alegységek üzemeltetési fegyelmét, az alegységszintű technikai kiszolgáló napok megtartását és azok anyagi-technikai biztosítottságát;

- megszervezi és biztosítja, hogy a személyi állomány az előírt normák alapján megfelelő mennyiségben, minőségben és idejében megkapja járandóságait. Szakterületén irányítja és összehangolja a személyi állomány élet- és szolgálati (munka-) körülményeinek javítására, illetve fenntartására irányuló tevékenységet, biztosítja az utalt személyi állomány ellátását, összehangolja a szállítás, az anyagmozgatás és -tárolás feladatainak végrehajtását;

- irányítja a létesítmények működését, szabályozza az igénybevétel rendjét, gondoskodik az objektumok folyamatos üzemeltetéséről;

- részt vesz a gazdálkodás fő feladatainak meghatározásában, a felhasználás jogosságának, gazdaságosságának ellenőrzésében;

- szervezi a logisztikai terület ellenőrzéseit és ellenőrizteti a technikai eszközök és anyagok személyhez kötését, kivizsgálja és elemzi a technikai eszközök rendkívüli műszaki meghibásodásait, a szakanyagokkal kapcsolatos károkat, a közlekedési fegyelem megsértésével összefüggő eseményeket, kezdeményezi az azok megelőzésére irányuló rendelkezések kiadását. Rendszabályokat dolgoztat ki a szolgálati tevékenység biztonsága érdekében."

33. §

A Szolgálati Szabályzat 152. pontja és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A zászlóaljparancsnok-helyettes

152. A zászlóaljparancsnok-helyettes közvetlenül a parancsnoknak van alárendelve. A törzsfőnök kivételével szolgálati elöljárója a zászlóalj személyi állománynak. A zászlóaljparancsnok távollétében annak teljes hatáskörét gyakorolja.

A zászlóaljparancsnok-helyettes felelős a zászlóaljparancsnok távollétében a zászlóalj vezetéséért, és folyamatosan a zászlóalj harckiképzéséért."

34. §

A Szolgálati Szabályzat 153. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"153. A zászlóaljparancsnok-helyettes hatásköre és kötelességei a zászlóaljat illető mértékben értelemszerűen megegyeznek a dandár- (ezred-) parancsnokhelyettes hatáskörével és kötelességeivel."

35. §

A Szolgálati Szabályzat 154. pontja elé a következő új alcím lép:

"A zászlóalj-törzsfőnök"

36. §

A Szolgálati Szabályzat 154. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"154. A zászlóalj-törzsfőnök közvetlenül a zászlóaljparancsnoknak van alárendelve, annak helyettese. A zászlóaljparancsnok helyettesét kivéve szolgálati elöljárója a zászlóalj egész személyi állományának.

A zászlóalj-törzsfőnök felelős a zászlóalj készenlétét és mozgósítását biztosító rendszabályok, intézkedések idejében történő kidolgozásáért és az azzal kapcsolatos okmányok naprakészségéért, a parancsnokságra háruló feladatok megoldásáért és a zászlóalj vezetését biztosító alegységek harckészültségéért."

37. §

A Szolgálati Szabályzat 155. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"155. A zászlóalj-törzsfőnök hatásköre és kötelességei a zászlóaljat illető mértékben értelemszerűen megegyeznek a dandár (ezred) törzsfőnök hatáskörével és kötelességeivel."

38. §

A Szolgálati Szabályzat 156. pontja és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A zászlóalj személyügyi tiszt

156. A zászlóalj személyügyi tiszt közvetlenül a zászlóaljparancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a hozzá beosztott állománynak, szakmai elöljárója a század személyügyi tiszthelyetteseknek.

A személyügyi tiszt felelős a zászlóalj alaprendeltetésének és feladatainak teljesítéséhez - a zászlóaljparancsnok tevékenységét segítő - személyügyi (személyzeti és munkaügyi, mozgósítási, hadkiegészítési, szociális és lélektani) feladatok tervezéséért, szervezéséért és végrehajtásáért."

39. §

A Szolgálati Szabályzat a következő 156/A. ponttal egészül ki:

"156/A. A zászlóalj személyügyi tiszt kötelességei:

- a zászlóaljparancsnok, illetve a dandár (ezred) személyügyi főnök rendelkezései alapján tervezi és végrehajtja a zászlóalj személyügyi feladatait;

- segítséget nyújt a zászlóaljparancsnoknak személyügyi feladatai végrehajtásában, részt vesz a személyügyi döntések előkészítésében és végrehajtásában;

- a zászlóalj készenlétének fokozásával és a mozgósítás személyügyi biztosításával kapcsolatos feladatokat;

- biztosítja a bevonuló hadkötelesek fogadását, beosztásba helyezését, a sorállományú katonák szolgálatteljesítésének, leszerelésének a jogszabályok szerinti végrehajtását;

- intézi a hadköteles katonák kérelmeit;

- vezeti a személyügyi nyilvántartásokat;

- szervezi a hivatásos és szerződéses állomány rendszeres teljesítmény értékelését és minősítését;

- tervezi és szervezi a külszolgálati követelményeknek megfelelő személyi állomány kiválasztását;

- szervezi a tényleges állomány szociális és beilleszkedési gondjainak megoldására irányuló tevékenységet;

- figyelemmel kíséri a tényleges állomány életviteli (mentálhigiénés) jellemzőit és javaslatot terjeszt elő a megelőzés, a beavatkozás módjaira;

- biztosítja a hivatásos és szerződéses állomány társadalompolitikai képzésének, valamint a hadköteles katonák állampolgári és a honvédelmi ismeretek oktatásának szakmai feltételeit;

- szervezi a közművelődési és művészeti, valamint a szabadidős sporttevékenységet."

40. §

A Szolgálati Szabályzat a következő 156/B., 156/C. ponttal és a 156/B. pontot megelőző alcímmel egészül ki:

"A zászlóalj felderítő tiszt

156/B. A zászlóalj felderítő tiszt közvetlenül a zászlóaljparancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a hozzá beosztott állománynak, szakmai elöljárója a zászlóalj felderítő alegységeinek, valamint a megerősítésül kapott felderítő alegységeknek.

A zászlóalj felderítő tiszt felelős a zászlóaljra háruló felderítési feladatok végrehajtásáért, a személyi állomány felderítő szakkiképzéséért, a felderítő alegységek haditechnikai eszközeinek hadrafoghatóságáért.

156/C. A zászlóalj felderítő tiszt kötelességei:

- részt vesz a zászlóalj készenléti feladatainak kidolgozásában, szakterületén biztosítja a készenlét fokozását;

- ismerje más haderők szervezetét, felszerelését, harctevékenységének elveit, a dandár (ezred) és a zászlóalj tevékenységi körzetében a terep és az időjárás jellemzőit, értékelésük (harcterület felderítő előkészítésének) módszereit és legyen képes ezekről jelentések, tájékoztatások megtételére;

- irányítja a zászlóalj állományának (gépesített lövész és harckocsi, valamint felderítő alegységeinek) felderítő szakkiképzését;

- részt vesz az alegységek harcászati gyakorlatainak kidolgozásában, és a gyakorlaton biztosítja a felderítés követelményeinek érvényre juttatását;

- ismerje a zászlóalj szervezetszerű, illetve megerősítésül kapott felderítő alegységeinek helyzetét, feltöltöttségét, kiképzettségét, alkalmazási lehetőségeit, és legyen készen ezek alkalmazására javaslatot tenni;

- ismerje a zászlóalj felderítő alegységeinek haditechnikai eszközeit, szakfelszerelését és azok alkalmazásának lehetőségeit, képességeit, üzemeltetési szabályait, ismerje a feladatok végrehajtásának szükségleteit, az ellátottságot, továbbá a harcértékről rendszeresen tájékoztatja a parancsnokot és a dandár (ezred) felderítő főnököt;

- szervezi a zászlóalj alegységeinél rendszeresített felderítő szakanyagok, eszközök üzemeltetését, biztosítja azok rendeltetés- és szakszerű használatát, alegység szintű technikai kiszolgálásukat és karbantartásukat, gondoskodik azok tárolásáról;

- irányítja és ellenőrzi a zászlóalj felderítő alegységeinél lévő rejtjelző eszközök szabályszerű kezelését;

- részt vesz a zászlóalj ellenőrzési tervének összeállításában, végrehajtásában és végzi a szakterületének megfelelő szakellenőrzéseket."

41. §

A Szolgálati Szabályzat a következő 156/D. és 156/E. pontokkal és a 156/D. pontot megelőző alcímmel egészül ki:

"A zászlóalj hadműveleti tiszt

156/D. A zászlóalj hadműveleti tiszt közvetlenül a zászlóalj parancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a hozzá beosztott állománynak. Szakmai elöljárója a századok kiképző tiszthelyetteseinek.

A zászlóalj hadműveleti tiszt felelős a készenléttel kapcsolatos tervek kidolgozásáért, folyamatos pontosításáért, a zászlóalj munkatervének, a kiképzési és más rendezvények terveinek az elkészítéséért és a végrehajtás megszervezéséért, a biztonsággal, az őrzés-védelmi rendszabályok bevezetésével kapcsolatos feladatok végzéséért, a zászlóalj működéséhez szükséges hadműveleti és kiképzési információk folyamatos gyűjtéséért, értékeléséért és a szükséges javaslatok megtételéért, a zászlóalj híradásának megtervezéséért és megszervezéséért.

156/E. A zászlóalj hadműveleti tiszt kötelességei:

- kidolgozza a készenléti és készültségi szolgálatokkal kapcsolatos terveket, azokat folyamatosan pontosítja;

- megszervezi az őr- és ügyeleti szolgálatok ellátását;

- kidolgozza a zászlóalj munka- és ellenőrzési tervét;

- tervezi, szervezi a zászlóalj felkészítését és kiképzését, irányítja a zászlóalj műszaki, vegyivédelmi és híradó szakkiképzés végrehajtását;

- tervezi, szervezi a századgyakorlatokat és részt vesz azok levezetésében, kidolgozza a szakasz felmérő foglalkozások követelményeit és segíti azok előkészítését, levezetését;

- szervezi és irányítja a külföldi katonai missziókba tervezett katonák és alegységek felkészítését és kiképzését;

- szervezi a katonák és alegységek katasztrófa-elhárításra történő felkészítését;

- tervezi, szervezi a zászlóalj szintű oktató-módszertani foglalkozásokat, át- és továbbképzéseket, összevonásokat, önképzéseket;

- végzi a drogmegelőzéssel, a személyi állomány fizikai felkészítésével és a katonák sportolásának irányításával kapcsolatos feladatokat;

- végzi a zászlóaljnál az osztályba sorolással kapcsolatos feladatokat;

- zászlóalj szinten vezeti, század szinten ellenőrzi a kiképzési nyilvántartásokat;

- megfelelő rendelkezési formába önti a parancsnok elhatározását és azt eljuttatja az alárendeltekhez;

- részt vesz az ellenőrzési feladatok végrehajtásában, folyamatosan ellenőrzi a biztonsággal, az őrzés-védelmi rendszabályok betartásával, betartatásával kapcsolatos feladatok végrehajtását."

42. §

A Szolgálati Szabályzat a következő 156/F. ponttal és megelőző alcímmel egészül ki:

"A zászlóalj logisztikai tiszt

156/F. A zászlóalj logisztikai tiszt közvetlenül a zászlóaljparancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a hozzá beosztott állománynak, szakmai elöljárója az alegységek logisztikai állományának.

A zászlóalj logisztikai tiszt felelős a zászlóalj logisztikai támogatásának tervezéséért, a szakmai követelmények kidolgozásáért, a parancsnok logisztikai szakmai döntéseinek előkészítéséért.

Az általános kötelességei a hatáskörébe tartozó kérdésekben értelemszerűen megegyeznek a dandár logisztikai főnök kötelességeivel.

Az előző bekezdésben meghatározott feladatokon túl rendszeresen ellenőrzi a századok üzemeltetési fegyelmét, a századszintű technikai kiszolgálást és anyagfelhasználást, az alegységek részére meghatározott anyag-nyilvántartási és ellenőrzési követelmények végrehajtását."

43. §

A Szolgálati Szabályzat a következő 156/G. ponttal és új alcímmel egészül ki:

"Az önálló század szolgálati személyei

156/G. Az önálló század szolgálati személyeinek hatásköre és kötelességei értelemszerűen megegyeznek a zászlóalj hasonló megnevezésű szolgálati személyeinek hatáskörével és kötelességeivel.".

44. §

A Szolgálati Szabályzat 161. pontja és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A századparancsnok-helyettes

161. A századparancsnok-helyettes közvetlenül a századparancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a század egész személyi állományának. A parancsnok távollétében annak teljes hatáskörét gyakorolja.

A századparancsnok-helyettes felelős a parancsnok távollétében a század vezetéséért, és folyamatosan felelős annak felkészítéséért és kiképzéséért."

45. §

A Szolgálati Szabályzat 162. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"162. A századparancsnok-helyettes kötelességei:

- legyen mindenkor olyan ismeretek birtokában, hogy a parancsnok távollétében képes legyen zökkenőmentesen átvenni a vezetést;

- szervezi és irányítja a század felkészítését és kiképzését, személyesen vezeti a legfontosabb foglalkozásokat, gondoskodik a foglalkozásvezetők felkészítéséről, a szükséges kiképzési eszközökről, anyagokról;

- meghatározza a raj felmérő-foglalkozások követelményeit;

- szervezi és vezeti a század szintű bemutató foglalkozásokat;

- ellenőrzi a foglalkozásokon a biztonsági és környezetvédelmi rendszabályok ismeretét, gondoskodik azok betartásáról;

- biztosítja a századnál a katonai szolgálati feladatok szabályzat szerinti megvalósulását, az alakiság, az alaki fegyelem követelményeinek a betartását;

- kapcsolatot tart a század minden katonájával, őket név szerint ismerje;

- irányítja a szakaszparancsnokok, a század kiképző tiszthelyettes és a rajparancsnokok felkészítését;

- végzi az állomány fizikai felkészítésével, a kiképzéssel kapcsolatos versenymozgalommal, a katonasporttal és a drogmegelőzéssel kapcsolatos feladatokat;

- ellenőrzi a kiképzési eredmények nyilvántartását;

- a század minden területére kiterjedően személyes ellenőrző tevékenységet folytat, és intézkedik az ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetésére;

- vezeti és irányítja a századparancsnok által meghatározott egyéb feladatok végrehajtását."

46. §

A Szolgálati Szabályzat a következő 163.,164. ponttal és alcímmel egészül ki:

"A század személyügyi tiszthelyettes

163. A század személyügyi tiszthelyettes közvetlenül a századparancsnoknak van alárendelve.

A század személyügyi tiszthelyettes felelős a századparancsnok hatáskörébe tartozó személyügyi (személyzeti és munkaügyi, szociális és lélektani, mozgósítási és kiegészítési) feladatok végrehajtásáért.

164. A század személyügyi tiszthelyettes kötelességei

- segíti a századparancsnokot a személyügyi feladatainak végrehajtásában és javaslatot tesz a személyügyi döntések előkészítéséhez;

- végzi a század személyügyi feladatait és vezeti a személyügyi nyilvántartásokat;

- segíti a hivatásos tiszthelyettes és a szerződéses állomány rendszeres teljesítményértékelésének és minősítésének végrehajtását;

- biztosítja a bevonuló hadkötelesek fogadását, illetve a sorállományú katonák szolgálatteljesítésének, leszerelésének a jogszabályok szerinti végrehajtását;

- intézi a hadköteles katonák kérelmeit;

- segíti és szervezi a tényleges állomány szociális és beilleszkedési gondjainak megoldására irányuló tevékenységet;

- figyelemmel kíséri a tényleges állomány életviteli (mentálhigiénés) jellemzőit és javaslatot terjeszt elő a megelőzés, illetve a beavatkozás módjaira;

- szervezi a közművelődési és művészeti, valamint a szabadidős sporttevékenységet."

47. §

A Szolgálati Szabályzat 166. pontja és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A század ellátó tiszthelyettes

166. A század ellátó tiszthelyettes közvetlenül a századparancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója - a tisztek és a vele egyenlő vagy nála magasabb beosztásban lévő zászlósok és tiszthelyettesek kivételével - a század egész személyi állományának."

48. §

A Szolgálati Szabályzat 167. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"167. A század ellátó tiszthelyettes felelős az alegységügyeleti szolgálat szervezéséért, irányításáért és szabályzat szerinti ellátásáért, a szolgálatba lépők felkészítéséért, a kiképzési anyagok biztosításáért, a század rendjéért, a rábízott anyagokért, a század anyaggazdálkodásával, valamint a személyek és anyagok nyilvántartásával kapcsolatos okmányok vezetéséért."

49. §

A Szolgálati Szabályzat 168. pontjának első bekezdése, valamint a tizenharmadik és tizenhatodik francia bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"A század ellátó tiszthelyettes kötelességei:

- irányítja és ellenőrzi a századokmányok és nyilvántartások vezetését, a napi posta felvételezését és kiosztását; személyesen legyen jelen az értékposta kiosztásánál, ha arra a századparancsnok mást nem jelölt ki;

- végzi mindazokat a feladatokat, amelyeket e szabályzat III. és VI. fejezetei a század ellátó tiszthelyettes számára előírnak, illetve amelyekkel ezenfelül a századparancsnok megbízza."

50. §

A Szolgálati Szabályzat 169. pontja elé a következő új alcím kerül, és a 169. pont helyébe a következő rendelkezés lép:

"Század kiképző tiszthelyettes

169. A század kiképző tiszthelyettes közvetlenül a századparancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója - a tisztek és a vele egyenlő vagy nála magasabb beosztásban lévő zászlósok és tiszthelyettesek kivételével - a század személyi állományának.

A század kiképző tiszthelyettes felelős - a századparancsnok és a századparancsnok-helyettes intézkedése szerint - a századnál folyó kiképzési foglalkozások előkészítéséért és vezetéséért."

51. §

A Szolgálati Szabályzat a következő 169/A. ponttal egészül ki:

"169/A. A század kiképző tiszthelyettes kötelességei:

- végzi a század felkészítését és kiképzését, gondoskodik a tiszthelyettesek és a rajparancsnokok foglalkozásokra történő felkészítéséről, a szükséges kiképzési és szemléltető eszközökről;

- részt vesz a századszintű komplex és bemutató foglalkozások előkészítésében, levezetésében;

- a foglalkozásokon ellenőrzi a biztonsági és környezetvédelmi előírások ismeretét, gondoskodik azok betartásáról, betartatásáról;

- részt vesz a század személyi állományának fizikai felkészítésében, katonasportjának, kiképzéssel kapcsolatos feladatok szervezésében és vezetésében;

- gyűjti, elemzi és hasznosítja a felkészítés és kiképzés keretében szerzett tapasztalatokat;

- vezeti a század kiképzési eredményeinek a nyilvántartását;

- végzi az elöljáró által meghatározott egyéb feladatokat."

52. §

A Szolgálati Szabályzat a következő 169/B.,169/C. ponttal és alcímmel egészül ki:

"A század fegyverzettechnikus

169/B. A század fegyverzettechnikus közvetlenül a századparancsnoknak van alárendelve.

A század fegyverzettechnikus felelős a század fegyverzettechnikai eszközeinek és anyagainak technikai állapotáért, technikai kiszolgálások rendszeres és szakszerű végrehajtásáért, az üzembentartási és tárolási rendszabályok maradéktalan betartásáért.

169/C. A század fegyverzettechnikus kötelességei:

- megtervezi és megszervezi a technikai kiszolgálásokat és irányítja azok végrehajtását;

- az irányadó rendelkezésekben és a századparancsnok által megszabott időközönként darab és gyártási szám szerint ellenőrzi az alegység fegyverzettechnikai eszközeit és anyagait;

- szervezi és irányítja az alegységnél meghibásodott fegyverzeti eszközök javításba adását, segítséget nyújt a századnál elvégezhető kisebb javítási feladatok végrehajtásában a kezelőállománynak."

53. §

A Szolgálati Szabályzat a következő 169/D.,169/E. ponttal és a 169/D. pontját megelőző új alcímmel egészül ki:

"A század gépjárműtechnikus

169/D. A század gépjárműtechnikus közvetlenül a századparancsnoknak van alárendelve. Szakmai elöljárója a század harc- és gépjárművezetőinek és szakjavító állományának.

A század gépjárműtechnikus felelős a század harc- és gépjárműtechnikai eszközeinek technikai hadrafoghatóságáért, az alegységszintű technikai kiszolgálások (karbantartások) rendszeres, szakszerű és teljes terjedelmű végrehajtásáért, az üzemeltetési és tárolási szabályok betartásáért, az üzemeltetés és technikai kiszolgálás szakszerű dokumentálásáért, a vezető (kezelő) állomány technikai felkészítéséért (szinten tartásáért), a század szakszerelőinek szakmai felkészítéséért, az alegység tevékenységével kapcsolatos munkavédelmi, baleset elhárítási és környezetvédelmi előírások betartásáért.

169/E. A század gépjárműtechnikus kötelességei:

- végzi a készenlét fokozás gépjárműtechnikai biztosítását, a század kiképzési (szállítási) feladatok végrehajtásának gépjárműtechnikai biztosítását;

- ismerje a század gépjárműtechnikai eszközeit, szakanyagait, üzemeltetésük, üzemben tartásuk és anyagellátásuk szabályait;

- folyamatosan tartsa nyilván a harc- és gépjárművek, szaktechnikai eszközök technikai hadrafoghatóságát;

- részt vesz a század hivatásos, szerződéses, sor- és tartalékos állományának szaktechnikai felkészítésében;

- rendszeresen ellenőrzi a századnál az üzemeltetési fegyelmet;

- biztosítja az alegységszintű technikai kiszolgálások anyagi, technikai feltételeit, érvényesíti a technológiai követelményeket;

- rendszeresen ellenőrzi a közlekedési fegyelem, az évszaknak megfelelő üzemeltetési előírások, a rendkívüli műszaki meghibásodások megelőzése érdekében tett intézkedések betartását, feltételeinek biztosítottságát;

- nyilvántartást vezet a század állományába tartozó gépjárművezetői engedéllyel rendelkező személyekről, gépjárműtechnikai eszközök technikai kiszolgálásának, műszaki megvizsgálásának, környezetvédelmi vizsgálatának helyzetéről."

54. §

A Szolgálati Szabályzat 183. pontjának második bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"Pihenőnapon és munkaszüneti napon, valamint katonai szünnapon az ébresztőt egy órával később kell elrendelni és e napokon rajszemlét, kihallgatást és parancskihirdetést nem kell tartani."

55. §

A Szolgálati Szabályzat 198. pontjának első bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"A parancskihirdetést a század ellátó tiszthelyettes (vagy a századparancsnok által kijelölt tiszt, zászlós, tiszthelyettes), ünnepi parancsok esetén a századparancsnok tartja."

56. §

A Szolgálati Szabályzat 242/A. pontjának első bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"Tilos a laktanyába (objektumba) bevinni, illetve bent tartani magán hang- kép- és egyéb adatrögzítőt, rádiótelefont, rádióadó és -vevő készüléket, személyi hívót, önvédelmi és sportfegyvert, valamint fegyvernek minősülő tárgyat és egyéb önvédelmi eszközt, továbbá kártyát, közerkölcsbe ütköző szexuális kiadványt és segédeszközt, politikai pártok propaganda kiadványait és anyagait. A hivatásos állomány magán rádiótelefont, személyi hívót és önvédelmi fegyvert - külön rendelkezésekben megállapított szabályok szerint - a laktanyába (objektumba) bevihet."

57. §

A Szolgálati Szabályzat 279. pontja helyébe a következő pont lép:

"279. Az összevont gazdálkodás egyes szakterületeit közvetlenül irányító vezetők hatásköre és felelőssége az adott szakterületen kiterjed az összevont laktanya-gazdálkodás irányítására és ellenőrzésére, a laktanyában (objektumban) ellátásra utalt katonai szervezetek teljes személyi állományának ellátására."

58. §

A Szolgálati Szabályzat 293. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"293. A telephelyet az adott katonai szervezet parancsnoka (helyettese), törzsfőnöke, a logisztikai zászlóalj parancsnoka, az egységügyeletes, valamint az elöljáró parancsnok által kijelölt személyek a telephely-ügyeletes jelenlétében - e szabályzat VI. fejezetének G. pontjában előírtak figyelembevételével - ellenőrzik."

59. §

A Szolgálati Szabályzat 315. pontjának első francia bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"- a katonai objektumba az ott szolgálatot teljesítő hivatásos (szerződéses) állomány, valamint az ott dolgozó közalkalmazottak az objektumparancsnok által kiadott jelszámos állandó belépési engedéllyel léphetnek be;"

60. §

A Szolgálati Szabályzat 327. pontjának második bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"A katonai objektumok tűzvédelmét a tűzvédelmi tiszt, ennek hiányában a parancsnok által kijelölt hivatásos állományú katona a vonatkozó rendelkezések szerint irányítja és ellenőrzi."

61. §

A Szolgálati Szabályzat 329. pont b) alpontjának tizenegyedik francia bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

- "logisztikai ügyeletes alegység".

62. §

A Szolgálati Szabályzat 331. pontjának első bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"E szabályzat 329. pontjában meghatározott ügyeleti szolgálatok mellett a dandárparancsnoknál magasabb szintű parancsnokok, a Magyar Honvédség szintű főnökök, szervek, intézetek parancsnokai a haderőnem, szerv, intézet sajátosságainak megfelelően az e fejezetben foglalt előírások figyelembevételével más ügyeleti szolgálatokat is szervezhetnek."

63. §

A Szolgálati Szabályzat 333. pontjának második bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

"A dandár (ezred) szintű szolgálati utasításokat a dandár- (ezred-) parancsok hagyja jóvá, az alegységekét a szolgálatot szervező alegységparancsnokok. A szolgálati utasításokat az alábbiak dolgozzák ki: az egységügyeletesét, a kapuügyeletesét, az ügyeletes írnokét, a készenléti alegységét és a látogató-ügyeletesét a hadműveleti főnök; az ügyeletes tűzoltó alegységét a tűzvédelmi főtiszt; a híradó-ügyeletesét a híradó és informatikai főnök; a konyha-ügyletesét és a logisztikai ügyeletes alegységét, a telephely-ügyeletesét a dandár (ezred) logisztikai főnök; az egészségügyi ügyeletesét, a segélyhely-ügyeletesét az egészségügyi központ parancsnoka; a tárolóhely-ügyeletesét és az alegységek ügyeleti szolgálatáét az illetékes alegységparancsnokok. Ahol más ügyeleti szolgálatok is vannak, a szolgálati utasítások kidolgozására a 332. pontbán meghatározott parancsban kell intézkedni."

64. §

A Szolgálati Szabályzat 369. pontjának első és harmadik bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"A telephely-ügyeletes szolgálatilag az egységügyeletesnek (helyettesének), szakmailag a telephely felett rendelkező logisztikai zászlóalj- (század-) parancsnoknak van alárendelve. Szolgálati elöljárója a telephelyügyeletes-helyetteseknek, a tárlóhely-ügyeleteseknek, a telephelyen tartózkodó harc- és gépjárművezetőknek, gépkezelőknek, szerelőknek, karbantartóknak.

A telephely-ügyeletes a szolgálat átvételét az egységügyeletesnek és a telephely felett rendelkező logisztikai zászlóalj (század) parancsnoknak távbeszélőn jelentse. Szünnapon csak az egységügyeletesnek jelentsen."

65. §

A Szolgálati Szabályzat 370. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"370. Telephely-ügyeletesnek 24 órás váltással dandárnál (ezrednél) zászlósokat vagy tiszthelyetteseket, az önálló elhelyezésben levő alegységeknél tiszthelyetteseket, tiszteseket vagy honvédeket kell vezényelni."

66. §

A Szolgálati Szabályzat 371. pontjának harmadik bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"Szolgálatukat lőszerrel akkor lássák el, ha a telephely biztonsági körülményei azt helyileg szükségessé teszik. A telephely-ügyeletes szolgálat lőszerkészlete a szolgálati helyiségben legyen biztonsági zárral, illetve lakattal lezárt ládában. A ládában a szakirányú logisztikai tiszt által hitelesített leltár szerinti mennyiségű lőszer legyen könnyen megszámlálható elhelyezésben. A láda (és tartalma) átadás-átvétel tárgyát képezze, állandóan zárva legyen, kulcsát személyesen a telephely-ügyeletes tartsa magánál; saját szolgálati pecsétnyomójával, illetve a szolgálat számára biztosított pecsétnyomóval tartsa lepecsételve."

67. §

A Szolgálati Szabályzat 373. pontjának első, tizedik, tizenkettedik és a tizennegyedik francia bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"- ismerje a telephelyre vonatkozó készenlét fokozás feladatait és legyen képes azok végrehajtásának irányítására mindaddig, amíg a logisztikai zászlóalj (század) parancsnok be nem érkezik;

- gyűjtse össze a felhasznált menetokmányokat, ellenőrizze azok szabályos vezetését, lezárását, jegyezze be a menetlevél átadás-átvételi füzetbe, és aláírás ellenében naponta adja át a szakirányú logisztikai tisztnek;

- amennyiben gépjármű vagy egyéb technikai eszköz rongálódása, baleset vagy személyi sérülés jut tudomására, továbbá, ha valamelyik gépjármű vagy más technikai eszköz a menetokmányokban meghatározott időn belül nem érkezik vissza vagy ha a gépjárművel, annak vezetőjével, gépjárműparancsnokával vagy utasaival szemben rendőri vagy katonai rendészeti szervek feljelentés, előállítás intézkedést foganatosítottak, jelentse a telephely felett rendelkező logisztikai zászlóalj (század) parancsnoknak és az egységügyeletesnek;

- ha a telephelyen tűz üt ki, azonnal. intézkedjen a tűzriadó tervben előírt feladatok végrehajtására, jelentse az esetet az egységügyeletesnek és a logisztikai zászlóalj (század) parancsnoknak."

68. §

A Szolgálati Szabályzat 378. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"378. A konyhaügyeletes az egységügyeletesnek (helyettesének), valamint a szakági logisztikai tisztnek van alárendelve. Tiszthelyettesek, tisztesek közül kell 24 órás váltással vezényelni. A szakterület állományába tartozó személy konyhaügyeletesnek nem vezényelhető. Szolgálati elöljárója a konyhai kisegítő munkára vezényelt állománynak. A 379. pontban felsorolt kötelességeinek keretében ellenőrzési joga van a szakácsállomány felett.

A konyhaügyeletes a szolgálat átvételének megtörténtét jelentse az egységügyeletesnek és a szakági logisztikai tisztnek. Szünnapon csak az egységügyeletesnek jelentsen."

69. §

A Szolgálati Szabályzat 379. pontjának második francia bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"- legyen jelen az élelmiszerek raktárból történő vételezésénél, ellenőrizze, hogy azokat hiánytalanul feldolgozzák és kiosszák; a mennyiségi vagy minőségi eltérésről azonnal tegyen jelentést a szakági logisztikai tisztnek, annak távollétében az egységügyeletesnek;"

70. §

A Szolgálati Szabályzat 381. pontjának első bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"Az egészségügyi ügyeletes az egységügyeletesnek (helyettesének) és a dandár (ezred) egészségügyi központ parancsnoknak (vezető orvosnak) van alárendelve."

71. §

A Szolgálati Szabályzat 382. pontjának első, negyedik és ötödik francia bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"- a dandár (ezred) egészségügyi központ parancsnok (vezető orvos) távollétében gondoskodjék az egészségügyi ellátásról, hajtsa végre a szakutasításokban számára előírt feladatokat;

- ügyeljen arra, hogy a gyógyszerek tárolása, kezelése és kiadása e szabályzat 248. pontjában előírtak figyelembevételével történjék;

- szakmai képzettségét meghaladó esetben azonnal tegyen jelentést a dandár (ezred) egészségügyi központ parancsnoknak (vezető orvosnak) vagy értesítse az állami egészségügyi szolgálat legközelebb elérhető orvosát, illetve az Országos Mentőszolgálat kirendeltségét."

72. §

A Szolgálati Szabályzat 399. pont első bekezdése és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A logisztikai ügyeletes alegység

A logisztikai ügyeletes alegység rendeltetése a katonai szervezet számára előre nem látható időben érkező anyagok beszállítása a laktanyába, illetve nagyobb mennyiségű anyag mozgatása a laktanyán belül. Csak ott kell vezényelni, ahol arra a helyi körülmények miatt szükség van."

73. §

A Szolgálati Szabályzat 402. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"402. A katonai szemezet készenléte és egyéb tevékenysége szempontjából jelentős létesítményeit, eszközeit, javait, valamint a fegyverek, a lőszer-, a robbanó-, üzem-, gyújtó és gyúlékony, mérgező és egyéb veszélyes anyagok raktárait őrizni kell. Az őrzés (megóvás) végrehajtható

a) őrszolgálat ellátására szervezett őrséggel,

b) biztosító rendész szolgálattal,

c) fegyver nélküli vagyonőr szolgálattal,

d) közalkalmazotti állományú fegyveres biztonsági őrséggel,

e) őrzés- védelmi szolgáltatás megvásárlásával.

Az őrszolgálat fegyveres szolgálat. Rendeltetése objektumok vagy javak, illetve személyek őrzése és védelme, fogva tartott személyek szökésének megakadályozása.

Az őrszolgálat ellátása kötött formájú harcfeladat.

A biztosító rendész szolgálat, a fegyveres biztonsági őrség és a fegyver nélküli vagyonőr szolgálat szervezését és feladatát külön rendelkezés tartalmazza.

Őrzés-védelmi szolgáltatás megvásárlására a Honvéd Vezérkar főnöke adhat engedélyt, a szolgálat ellátásra vonatkozó szabályokat és követelményeket polgárjogi szerződésben kell rögzíteni."

74. §

A Szolgálati Szabályzat 456. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"456. A fegyverek töltése után a felvezető a meghatározott útvonalon, a váratlan támadás elhárítása érdekében harcszerű alakzatban vezesse a váltást az őrhelyekre. A váltás tagjai fegyverüket tartsák tüzeléshez kész helyzetben, fokozottan ügyeljenek egymás kölcsönös biztosítására. A felállítási helytől (őrtoronytól) 6-8 méterre állítsa meg a váltást, jelölje ki a biztosítókat és a figyelési szektorokat. A váltás időtartamára a biztosítók vegyék át az őrzést. Ezután a felvezető adjon parancsot a régi és az új őrnek az őrhely átadására, átvételére."

75. §

A Szolgálati Szabályzat 505. pontjának második bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"A járőr járőrparancsnokból és kettő vagy több beosztottból áll. Felszerelése azonos a felállított őrével, az összeköttetés biztosítása érdekében rádiókészülékkel kell ellátni. Feladatait harcszerű alakzatban gyalog, kerékpáron vagy gépjárművel hajtja végre."

76. §

A Szolgálati Szabályzat 631. pontjának negyedik bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"A helyőrségek részére a baleseti helyszínelési feladatok gyors végrehajtására baleseti helyszínelő körletet, a hősi sírok gondozására és a katonai temetések rendezésére kegyeleti körletet jelölhetnek ki."

77. §

A Szolgálati Szabályzat 632. pontja a következő bekezdéssel egészül ki:

"Az e szabályzatban meghatározott helyőrségi feladatok részletes szabályait-a Határőrség országos parancsnokával egyetértésben - a Honvéd Vezérkar főnöke állapítja meg."

78. §

A Szolgálati Szabályzat 634. pontja a következő második bekezdéssel egészül ki, a második és harmadik bekezdés harmadik és negyedik bekezdésre változik:

"Azokban a helyőrségekben, ahol a Magyar Honvédségen kívül a Határőrségnek is van szervezete, a helyőrségparancsnoki teendőket a katonai szervezet parancsnoka, ahol csak határőr szervezet van, a határőr szervezet parancsnoka látja el. Ez utóbbi esetben a helyőrségparancsnoki teendők ellátására a Határőrség országos parancsnoka adja a megbízást."

79. §

A Szolgálati Szabályzat 641. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"641. A helyőrség logisztikai főnöke felelős a helyőrség érdekű ellátási és szállítási feladatok megszervezéséért, a szolgáltatás és ellenőrzés koordinálásáért."

80. §

A Szolgálati Szabályzat 642. pontja és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

"A helyőrség híradó és informatikai főnök

642. A helyőrség híradó és informatikai főnök a helyőrségparancsnoknak van alárendelve.

A helyőrség híradó és informatikai főnök azon katonai szervezet híradó és informatikai főnöke, amelynek állománytábla szerinti alárendeltségébe a helyőrség hírközpontja tartozik. Ettől eltérő esetben a helyőrségparancsnok jelöli ki.

A helyőrség híradó és informatikai főnök felelős a helyőrség területén állandóan vagy ideiglenesen ott tartózkodó katonai szervezetek állandó jellegű híradásával kapcsolatos feladataik megszervezéséért, irányításáért és üzemeltetéséért."

81. §

A Szolgálati Szabályzat 643. pontjának első bekezdése, valamint a harmadik és negyedik francia bekezdés helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"A helyőrségi híradó és informatikai főnök kötelességei:

- szervezi, irányítja és ellenőrzi a helyőrség napi postaforgalmát;

- kapcsolatot tart a távközlési szolgáltatókkal, a helyőrségben levő fegyveres erők, a rendvédelmi és a katonai

nemzetbiztonsági szolgálati szervek híradó vezetőivel, segíti a felmerülő feladatok helyi megoldását;"

82. §

A Szolgálati Szabályzat a 645/A., 645/B. ponttal és a 645/A. pontját megelőző új alcímmel egészül ki:

"A helyőrség-támogató alegységparancsnok

645/A. A helyőrség-támogató alegységparancsnok közvetlenül a dandár- (ezred-) parancsnoknak van alárendelve. A helyőrség-támogató alegységparancsnok szolgálati elöljárója a helyőrség-támogató alegység teljes személyi állományának.

A helyőrség-támogató alegységparancsnok felelős az objektumok és a bázisok működtetéséért, az őrzés-védelemmel összefüggő feladatok végrehajtásáért, a helyőrségkomendáns feladatok végzéséért, a helyőrségi hírközpont működtetéséért, a helyőrségi zenekar munkájának megszervezéséért.

645/B. Az e szabályzatnak a zászlóalj- (század-) parancsnok részére meghatározott kötelességei mellett a helyőrség-támogató alegységparancsnok kötelességei a következőkkel egészülnek ki:

- megtervezi és irányítja a helyőrségtámogató parancsnokság munkáját;

- biztosítja a helyőrségi bázisok üzemeltetését;

- ellátja a helyőrségkomendáns feladatokat a Szolgálati Szabályzat 644. és 645. pontjai alapján;

- biztosítja a helyőrségi hírközpont folyamatos működését;

- irányítja a hatáskörébe utalt helyőrségi, kiszolgáló, támogató feladatokat;

- végrehajtatja a helyőrségi objektumok őrzés-védelmét;

- biztosítja a helyőrségi kiképző bázisok működését;

- irányítja a helyőrségi zenekar munkáját;

- tervezi és szervezi a dandár (ezred) informatikai eszközökkel való ellátását, az informatikai eszközök fenntartását, üzemelteti a laktanya lokális számítógépes hálózatát;

- fenntartja az ügyiratkészítés feltételeit;

- részt vesz a munkavédelmi szemléken, az ellenőrzések tervezésében és az ellenőrzéseken feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében kiadásra kerülő parancsnoki intézkedések előkészítésében."

83. §

A Szolgálati Szabályzat 652. pontjának ötödik bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"A helyőrség katonai rendészeti szolgálatot a helyi viszonyoknak megfelelően a külön rendelkezések alapján kell vezényelni, és a Katonai Rendészeti Utasítás szerint kell végrehajtani."

84. §

A Szolgálati Szabályzat 6. számú melléklet 9. pontjának második bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: "Ha az ezred- (önálló zászlóalj-) és annál magasabb szintű parancsnok helyettese vagy ilyen szintű főnök (vezető) adja, illetve veszi át beosztását, a jegyzőkönyvet az átadás-átvételt elrendelő elöljáró előtt az elöljáró parancsnokság illetékes főnöke is lássa."

Záró rendelkezések

85. §

(1) A Szolgálati Szabályzat 158. pontjának tizedik francia bekezdésében, 190. pontjának negyedik bekezdésében, 209. pontjának második bekezdésében, 232. pontjának első bekezdésében, 247. pontjának e1ső bekezdésében, 266. pontjának második bekezdésében, 271. pontjának második bekezdésében, 336. pontjának első bekezdésében, 338. pontjának negyedik bekezdésében, 387. a) pontjának első francia bekezdésében, 387. b) pontjának negyedik francia bekezdésében, 388. pontjának második francia bekezdésében, 440. pontjában, 441. pontjának első bekezdésében, 453. pontjában, 663. b) pontjában, 675. pontjának első bekezdésében, 5. számú melléklet 9. pontjának első francia bekezdésében a "szolgálatvezető" szövegrész helyébe a "század ellátó tiszthelyettes" szövegrész lép.

(2) A Szolgálati Szabályzat 174. pontjának első bekezdésében, 180. pontjának hatodik francia bekezdésében, 267. pontjának második bekezdésében, 298. pontjában, 386. pontjának első bekezdésében, 387. b) pontjának negyedik és tizenharmadik bekezdésében, 387. c) pontjának negyedik francia bekezdésében, 388. pontjának első francia bekezdésében a "szolgálatvezetőnek" szövegrész "század ellátó tiszthelyettesnek" szövegrészre változik.

(3) A Szolgálati Szabályzat 186. pontjában a "szolgálatvezető (szakaszparancsnok-helyettes)" megnevezés helyébe a "század ellátó tiszthelyettes" megnevezés lép.

(4) A Szolgálati Szabályzat 249. pontjának második bekezdésében "szolgálatvezetőjének" szövegrész helyébe "ellátó tiszthelyettes" szövegrész lép.

(5) A Szolgálati Szabályzat 4. számú melléklet 6. pont ötödik bekezdésében a "század szolgálatvezetője" szövegrész helyébe a "század ellátó tiszthelyettese" szövegrész lép.

86. §

A Szolgálati Szabályzat 288. pontjában szereplő "elhelyezési szolgálat" alatt "helyi üzemeltetési szolgálat" megnevezést kell érteni.

87. §

A Szolgálati Szabályzat 400. pontjában lévő "hadtápügyeletes alegység" szövegrész "logisztikai ügyeletes alegység" szövegrészre változik.

88. § .

(1) A Szolgálati Szabályzat 69. pontjának harmadik bekezdésében, 75. pontjának első francia bekezdésében, 97. pontjában, 99. pontjában, 158. pontjának első francia bekezdésében, 171. pontjának első francia bekezdésében, 219. pontjának második bekezdésében, 268. pontjának második bekezdésében, 274. pontjának első bekezdésében, 287. pontjának harmadik bekezdésében, 357. a) pontjában, 387. a) pontjának első francia bekezdésében, 387. c) pontjának második francia bekezdésében, 437. pontjának e1ső bekezdésében, 2. számú melléklet harmadik pontjában a "harckészültségi" szövegrész helyébe "készenléti" szövegrész lép.

(2) A Szolgálati Szabályzat 98. pontjának tizennegyedik francia bekezdésében a "harckészültség" szövegrész helyébe a "készenlét" szövegrész lép.

(3) A Szolgálati Szabályzat 73. pontjában, 97. pontjában, 170. pontjának második bekezdésében, 174. pontjának harmadik bekezdésében, 469. pontjában a "harckészültségért" szövegrész helyébe a "készenlétéért" szövegrész lép.

(4) A Szolgálati Szabályzat 42. pontjának harmadik francia bekezdésében, 43. pontjának negyedik francia bekezdésében, a 6. számú melléklet 4. pontjának második francia bekezdésében a "magasabb harckészültségbe helyezéssel" szövegrész helyébe a "készenlét fokozásával" szövegrész lép.

(5) A Szolgálati Szabályzat 75. pontjának tizenkettedik francia bekezdésében a "harckészültséget" szövegrész helyébe a "készenlétet" szövegrész, 171. pontjának első francia bekezdésében a "harckészültségét" szövegrész helyébe a "készenlétét" szövegrész lép.

(6) A Szolgálati Szabályzat 88. pontjának első francia bekezdésében, 158. pontjának első francia bekezdésében, 171. pontjának első francia bekezdésében a "harckészültségre" szövegrész helyébe a "készenlétre" szövegrész, 97. pontjában a "harckészültségének" szövegrész helyébe a "készenlétének" szövegrész, 99. pontjában a "harckészültségéről" szövegrész helyébe a "készenlétéről" szövegrész lép.

(7) A Szolgálati Szabályzat 145. pontjának első francia bekezdésében a "harckészültséggel" szövegrész helyébe a "készenléttel" szövegrész, 175. pontjának első francia bekezdésében a "magasabb harckészültségi fokozat" szövegrész helyébe a "készenlét fokozása" szövegrész, 267. pontjában, 387. a) pontjának első francia bekezdésében a "a magasabb harckészültségbe helyezés(-ével)" szövegrész helyébe a "a készenlét fokozása(-val)" szövegrész lép.

(8) A Szolgálati Szabályzat 292. pontjának első bekezdésében, 621. pontjában a "harckészültség" szövegrész helyébe a "készenlét fokozása" szövegrész, 348. pontjának harmadik bekezdésében a "magasabb harckészültségbe helyezésének" szövegrész helyébe a "a készenlét fokozása" szövegrész, 357. a) pontjában a "a magasabb harckészültségbe helyezésére" szövegrész helyébe a "a készenlétének fokozására" szövegrész, 368. pontjának első bekezdésében a "a magasabb harckészültségi fokozatba helyezési" szövegrész helyébe a "a készenlét fokozásával kapcsolatos" szövegrész, 595. pontjának harmadik bekezdésében a "magasabb harckészültségi fokozatba helyezéskor" szövegrész helyébe a "a készenlét fokozása esetén" szövegrész lép.

(9) A Szolgálati Szabályzat 595. pontjának harmadik bekezdésében, 4. számú melléklet 4. pontjának hatodik francia bekezdésében a "magasabb harckészültség" szövegrész helyébe a "készenlét fokozásának" szövegrész, 754. pontjának második bekezdésében a "harckészültségét" szövegrész helyébe a "készenlétének fokozását" szövegrész lép.

89. §

(1) A Szolgálati Szabályzat 88. pontjának nyolcadik francia bekezdésében a "fegyvernemi és szolgálatiág-főnökök" szövegrész helyébe a "az alárendelt főnökök" szövegrész lép.

(2) A Szolgálati Szabályzat 357. c) pontjában a "a hadtápfőnöknek (közölje az élelmezési szolgálatfőnökkel)" szövegrész helyébe a "logisztikai főnöknek" szövegrész lép.

90. §

Ez a rendelet a kihirdetését követő 20. napon lép hatályba.

91. §

A Szolgálati Szabályzat 81. pontjának második bekezdése, 88 pontjának tizenkettedik francia bekezdésében szereplő "fegyvernemi és szolgálati ág" szövegrész, a 99/A. pont és az előtte lévő alcím, a 103. pont előtti alcím, a 106. pont előtt lévő alcím, a 108. pont előtti alcím, a 121., a 122., 123., 125., a 126. pont és az előtte lévő alcím, a 127.,

a 128. pont és az előtte lévő alcím, a 129., 130., 131., 132. pont és az előtte lévő alcím, a 133., 134. pont és az előtte lévő alcím, 135., 136. pont és az előtte lévő alcím, a 137., 138. pont és az előtte lévő alcím, a 139. pont, a 140. pont és az előtte lévő alcím, a 141. pont, a 153. pont előtt lévő alcím, a 172. pont és az előtte lévő alcím, a 173., a 176, pont és az előtte lévő alcím, a 177. pont hatályát veszti.

Dr. Szabó János s. k.,

honvédelmi miniszter

Tartalomjegyzék