320/2001. (XII. 29.) Korm. rendelet

az állami sportinformációs rendszerről

A Kormány a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 93. § (1) bekezdés i) pontjában, valamint az illetékekről szóló - többször módosított -1990. évi XCIII. törvény 67. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. §

A rendelet hatálya a sportszervezetekre, a sport célú köztestületekre és közhasznú szervezetekre, a sportközalapítványokra, a sportlétesítmények tulajdonosaira, vagyonkezelőire (a továbbiakban együtt: adatszolgáltatók) terjed ki.

2. §

(1) Az állami sportinformációs rendszert (a továbbiakban: ÁSR) az Ifjúsági és Sportminisztérium (a továbbiakban: minisztérium) működteti.

(2) Az ÁSR kialakításában és működtetésében a rendeletben foglaltak szerint a megyei (fővárosi) közigazgatási hivatalok (a továbbiakban: közigazgatási hivatal) közreműködnek.

(3) A minisztérium az ASR működtetése során gondoskodik:

a) az ÁSR felállításáról;

b) a számítógépes rendszerkifejlesztéséről és üzembe helyezéséről;

c) a folyamatos működtetésről;

d) a karbantartásról;

e) a továbbfejlesztésről.

(4) A közigazgatási hivatal feladata az 1. §-ban meghatározott adatszolgáltatók adatainak kezelése.

3. §

(1)[1] Az 1. §-ban meghatározott adatszolgáltatóknak bejelentési kötelezettsége van. A bejelentési kötelezettséget első alkalommal 2004. december 31-ig kell a közigazgatási hivatal részére teljesíteni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időpont után létrejött adatszolgáltató a bírósági nyilvántartásba vételről szóló végzés jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül köteles a közigazgatási hivatal felé a bejelentési kötelezettséget teljesíteni.

(3) Az adatszolgáltató adatváltozás esetén a megváltozott adatokat a bíróság változást bejegyző végzésének jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül köteles bejelenteni a közigazgatási hivatalnak.

(4) Az adatszolgáltatónak az (1)-(3) bekezdésben meghatározott bejelentési kötelezettséget a minisztérium által rendszeresített adatszolgáltató lapon kell teljesíteni.

(5)[2] A közigazgatási hivatal első alkalommal 2005. március 31-ig, 2005. július 1-jétől negyedévente köteles a (4) bekezdésben meghatározott adatszolgáltató lapokat összesítve papír alapú, továbbá mágneses adathordozón, illetve elektronikus úton az ÁSR részére továbbítani.

(6)[3] A Nemzeti Sportszövetség az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: adóhatóság) által megküldött, 90 napnál régebben lejárt köztartozással rendelkező sportszervezetek nevét - az adóhatóság tájékoztatásának beérkezésétől számított 15 napon belül - első alkalommal 2005. március 31-ig, 2005. július 1-jétől negyedévente továbbítja a minisztérium részére.

4. §

(1) A közigazgatási hivatal az adatszolgáltató lapot megvizsgálja abból a szempontból, hogy az tartalmazza-e a rendeletben meghatározott valamennyi adatot, valamint, hogy azok megfelelnek-e a valóságnak.

(2) Ha az adatszolgáltató lap nem felel meg az (1) bekezdésben foglaltaknak, a közigazgatási hivatal az adatszolgáltatót - 8 napos határidő tűzésével-hiánypótlásra hívja fel.

(3) Ha az adatszolgáltató lap megfelel a rendeletben foglalt követelményeknek, a közigazgatási hivatal nyilvántartásba veszi az adatszolgáltatót, és erről a minisztérium által rendszeresített nyilvántartó lap megküldésével értesíti.

(4) Az adatszolgáltató kérheti adatai kijavítását, illetve kiegészítését, melyet a közigazgatási hivatal köteles teljesíteni.

5. §

A sportszervezet a közigazgatási hivatal részére a következő adatokat szolgáltatja:

a) nevét;

b) székhelyét;

c) alapszabályának, alapító okiratának keltét;

d) annak a bíróságnak a nevét és székhelyét, melynek nyilvántartásában szerepel, továbbá a bejegyző végzés számát;

e) a külön jogszabály szerinti közhasznúsági nyilvántartásba vételre vonatkozó adatokat (közhasznúsági jelentést);

f) képviseletére jogosultak nevét és címét;

g) felügyelő bizottsági tagjainak nevét és címét;

h) könyvvizsgáló nevét és címét;

i) gazdálkodásra vonatkőző főbb adatokat (éves mérleg, beszámoló);

j) a sportszervezet keretében szervezett sporttevékenységet kifejtő sportolóinak számát;

k) a sportszervezet keretében kifejthető sporttevékenység jellegét;

l) az államháztartás valamely alrendszeréből nyújtott támogatás éves összegét;

m) az államháztartás valamely alrendszeréből igényelt, benyújtott pályázatait;

n) csőd- és felszámolási eljárás, valamint a végrehajtási eljárás megindítására. utaló bejegyzést;

o) felügyelő biztos nevét, címét;

p) felszámolóbiztos nevét, címét.

6. §

A sport célú köztestület a közigazgatási hivatal részére a következő adatokat szolgáltatja:

a) nevét;

b) székhelyét;

c) alapszabályának keltét;

d) a külön jogszabályszerinti közhasznúsági nyilvántartásba vételre vonatkozó adatokat (közhasznúsági jelentést);

e) elnökének nevét és címét;

f) elnökségi tagjainak nevét és címét;

g) felügyelő bizottsági tagjainak nevét és címét; h) könyvvizsgáló nevét és címét;

i) gazdálkodásra vonatkozó főbb adatokat (éves mérleg, beszámoló);

j) az államháztartás valamely alrendszeréből nyújtott támogatás éves összegét;

k) az államháztartás valamely alrendszeréből igényelt, benyújtott pályázatait.

7. §

A sport területén működő közalapítvány a közigazgatási hivatal részére a következő adatokat szolgáltatja:

a) nevét;

b) székhelyét;

c) alapító okiratának keltét;

d) annak a bíróságnak a nevét és székhelyét, melynek nyilvántartásában szerepel, továbbá a bejegyző végzés számát;

e) alapítójának megnevezését;

f) képviseletére jogosult nevét és címét;

g) a külön jogszabály szerinti közhasznúsági nyilvántartásba vételre vonatkozó adatokat (közhasznúsági jelentést);

h) induló vagyonának összegét;

i) gazdálkodásra vonatkozó főbb adatokat (éves mérleg, beszámoló);

j) az államháztartás valamely alrendszeréből nyújtott támogatás éves összegét;

k) az államháztartás valamely alrendszeréből igényelt, benyújtott pályázatait.

8. §

A sportlétesítmény tulajdonosa, illetve vagyonkezelője a közigazgatási hivatal részére az alábbi adatokat szolgáltatja:

a) sportlétesítmény tulajdonosának, illetve vagyonkezelőjének nevét és címét;

b) sportlétesítmények címét, helyrajzi számát; c) sportlétesítmény területét;

d) sportlétesítmény rendeltetését;

e) sportlétesítmény befogadóképességét;

f) sportlétesítményen található építmények számát, funkcióját, területét;

g) sportlétesítmény használójának megnevezését, címét.

9. §

Az adatszolgáltató a rendeletben meghatározott adatokon kívül a mindenkori Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Ifjúsági és Sportminisztérium fejezetében foglalt adatokat is köteles a közigazgatási hivatal rendelkezésére bocsátani.

10. §[4]

A minisztérium az ÁSR adatállományát az Interneten megjelenteti, valamint minden év június 30-áig - első alkalommal 2005. június 30-ig - az Ifjúsági és Sport Értesítőben közzéteszi.

11. §

(1) Az ÁSR-ben foglalt adatok kezelésére a közigazgatási hivatal, valamint a minisztérium jogosult.

(2) A nyilvántartásból az 5-8. §-okban meghatározott adatok igényelhetők.

(3) Adatigénylés esetén a minisztérium nyilvántartást vezet az adattovábbítás időpontjáról, céljáról, az adatigénylőről, valamint a továbbított adatok köréről.

(4) Az ÁSR-ből történő adatigénylésért az ifjúsági és sportminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben - külön jogszabály szerint - díjat állapít meg.

12. §

(1)[5] 2005. április 1-jétől nem részesülhet állami támogatásban az a sportszervezet, amely nem tett eleget a rendeletben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségének, valamint a 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazása esetén az adatszolgáltató részére nyújtott folyamatban lévő, az államháztartás valamely alrendszeréből szármázó támogatást fel kell függeszteni.

13. §

(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2)[6] Az ÁSR számítógépes rendszerének teljes üzembe állítását 2004. december 31-ig kell elvégezni.

Lábjegyzetek:

[1] Megállapította az 56/2003. (IV. 16.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése. Hatályos 2003.04.16.

[2] Megállapította az 56/2003. (IV. 16.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2003.04.16.

[3] Megállapította az 56/2003. (IV. 16.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2003.04.16.

[4] Megállapította az 56/2003. (IV. 16.) Korm. rendelet 2. § -a. Hatályos 2003.04.16.

[5] Megállapította az 56/2003. (IV. 16.) Korm. rendelet 3. § -a. Hatályos 2003.04.16.

[6] Megállapította az 56/2003. (IV. 16.) Korm. rendelet 4. § -a. Hatályos 2003.04.16.